Elnökváltás a Magyar Tudományos Akadémián: idővonalon mutatjuk be az elmúlt 190 évet
2020. július 7-én a Magyar Tudományos Akadémia 193. közgyűlésén Freund Tamást választották meg Lovász László utódjaként. A 61 éves Széchenyi-díjas...
Ősztől 491 iskolai intézményben lehetnek iskolaőrök. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) közzétette az intézmények listáját, mi pedig térképre tettük őket.
Az EMMI által közzétett listában 491 intézmény szerepel, ezek közül 288 köznevelési, 203 szakképzési intézmény. Az országgyűlés által 2020. július 3-án elfogadott törvény elméletben azt a célt szolgálná, hogy az iskolarendőrök visszaszorítsák az iskolai erőszakot a diákok között és csökkenjen a diákok felől a pedagógusokra irányuló erőszak.
Az EMMI közleménye szerint „az iskolaőrség külön rendészeti szervként, a rendőrség irányítása alatt jön létre, feladata azon intézmények belső rendjének fenntartása lesz, amelyekben erre leginkább szükség van”, a listát pedig az állami intézményfenntartók felmérése és az intézményvezetők kérése alapján állt össze. A térképbe az egérrel vagy a touchpaddel bele lehet nagyítani.
Az iskolarendőrök eloszlása az intézmények címe szerint
A felmérés és az intézményvezetők kérése alapján ezek szerint Borsod-Abaúj-Zemplén megyében van a legtöbb olyan iskola, amely iskolaőrt igényel, számszerűen 77 ilyen intézményről beszélünk. A második helyre Somogy megye került 42, a harmadikra pedig Pest 37 oktatási intézménnyel.
Bátorfy Attila
Ha már egyszer itt vagy… Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás2020. július 7-én a Magyar Tudományos Akadémia 193. közgyűlésén Freund Tamást választották meg Lovász László utódjaként. A 61 éves Széchenyi-díjas...
Amikor március 13-án elindítottuk a Koronamonitort, nagyjából arra számítottunk, hogy naponta egyszer frissítjük az adatokat és a grafikonokat, az egész...
Az Átló-ra készítettünk 3+1 interaktív térképet, amelyeken azt lehet megnézni, hogy meddig lehet eljutni gyalog, biciklivel és autóval a magyarországi...
Tíz olyan budapesti beruházás „ilyen volt-ilyen lett” szatelit-képét mutatjuk meg, amelynek befejezése és/vagy elkezdése 2010 utánra esik. A fotókat a...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!