Uncategorized

Mi maradt a Köpcös után?

Harmadjára is rendőrkézre került El Chapo, a Köpcös. A legnagyobb mexikói drogkartell vezetője már kétszer szökött meg az ország legszigorúbban őrzött börtöneiből. Az Átlátszó most összegyűjtött olyan térképeket, amik segíthetnek megérteni a mexikói drogháborúk véres és szövevényes múltját, jelenét és jövőjét.

A sajtó attól visszhangzik, hogy elfogták Joaquín Guzmánt, becenevén a Köpcöst, a legnagyobb mexikói drogkartell, a Sinaloa klán vezetőjét. Guzmán tizennégy éven belül már másodjára szökött meg.

A Storybench összegyűjtötte azokat az infografikákat, amelyek segítenek megérteni a komplex és sokszereplős, ma már több mint 150.000 halálos áldozatot követelő mexikói drogháborúkat.

Az első térképen (fent) a mexikói kábítószerkereskedelem nagyobb szereplőit láthatjuk, a klán és a vezetők nevével. A térképen bejelölték az egyes klánok befolyási övezeteit. Ha alaposan szemügyre vesszük a területeket, akkor láthatjuk, hogy a Sinaloa kartellnek van a legnagyobb befolyása.  Sean Penn, kétszeres Oscar-díjas amerikai színész titokban készített egy interjút Köpcössel még 2015-ben, melynek körülményeiről csak Köpcös elfogása után tudtunk meg többet, és a színész akciója nagy vihart kavart. Az interjúból kiderül, hogy Köpcös kartellja, a Sinaloa befolyása egyenesen nagyobb, mint Pablo Escobáré valaha volt.

 

2Itt van egy hasonló térkép, azzal a különbséggel, hogy ezt az amerikai DEA (Drug Enforcement Administration; speciális rendőri szerv Amerikában, fő feladatuk a drogokkal kapcsolatos szervezett bűnözés feltérképezése és visszaszorítása) készítette. Ezen szervezet szempontjából azért fontos a probléma, mert a mexikói kartellek közt többek között azért folyik a harc, hogy a hatalmas amerikai piacon melyikük teríthesse az árut. A határon nagyon kreatív módon juttatják át a heroint, kokaint, amfetamint és marihuánát (ezek a legkeresettebb illegális narkotikumok az Egyesült Államokban). A kábítószereket repülővel, tengeralattjáróval, és (ez El Chapo, a Köpcös újtása volt) a határ alatt fúrt csempészalagutakon keresztül juttatják az USA-ba.

 

 

3

A Stratfor térképén jelölik is a kábítószerek haladási irányát. Mexikóba jellemzően Dél-Amerikából (Kolumbia, Venezuela, Brazília) és Ázsiából érkeznek a tiltott szerek, hogy aztán észak felé vándorolva elérjék a határt. Ezeknek a kereskedelmi útvonalaknak a birtoklásáért is folyik a küzdelem.

 

4

Szintén a DEA által készített térképen láthatjuk, hogy mely területeket érinti a mexikói drog. Nagyrészt a nyugati parton terítik az árut, különös tekintettel Floridára és New Yorkra, de jut belőle Kaliforniába is. Közép-Amerika relatíve tiszta, ott – mint már megírtuk – inkább a helyenként betiltott alkohol pótlására használnak helyben főzött kábítószereket.

 

A mexikói kormány néhány évvel ezelőtt háborút hirdetett a mindent behálozó drogkartellek ellen. A drogbárókra sok helyi afféle Robin Hoodként tekint, mert könnyen megvásárolható népszerűség jegyében humanitárius célokra fordítják irdatlan bevételeik egy részét. Attól nem kell félniük, hogy minden pénzüket elviszi a lakosság szimpátiájának megvásárlása. Így néz ki például egy meg nem nevezett drogbáró háza belülről. Állítólag van még neki huszonhat hasonló ingatlanja.

A hatóságok a drog elleni háború jegyében megerősítették a rendőri jelenlétet az utcákon, és katonai egységeket is bevetetnek. A bandák erre a maguk módján reagálnak. Megfélemlítenek és meggyilkolnak mindenkit, akiről úgy érzik, hogy keresztbe tehet nekik. Csak 2012-ben feldaraboltak egy ellenük eljáró ügyészt, és agyonvertek egy polgármesternőt, aki nem volt hajlandó alkut kötni velük. A helyzet ma már odáig fajult, hogy egy friss tanulmány szerint hónapokkal csökkentek a mexikói férfiak életkilátásai.

 

5

A PBS Frontline készített egy összehasonlító táblázatot a civil áldozatokról a közelmúlt nagy konfliktusai következtében.

 

Végezetül egy Vision of humanity által készített interaktív térkép, mely éves lebontásban, színkódokkal mutatja az egyes mexikói tartományokban előforduló erőszakos cselekmények számát. Van egy jól megfigyelhető tendencia: a helyzet szinte mindenhol súlyosbodott az elmúlt 11 évben.

6

Csengery Kristóf

 

Előfizetőket keresünk – támogasd az
Átlátszó munkáját
havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a
közösségi finanszírozás.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2