Híres történelmi kreatív alkotók napirendjét böngészheti a Podio vizualizációján.
A felhőalapú szolgáltatásokban utazó Podio készítette azt a vizualizációt, amin híres történelmi kreatív alkotók napirendjét böngészhetjük végig. A Podio egy 2013-as könyv alapján dolgozott (Mason Currey: Daily rituals), ami ezeknek a művészeknek a munkamenetét mutatta be. Az eredeti források levelek, naplók és hasonlók voltak.
– Kafka naponta kétszer feküdt le aludni, de összesen sem pihent többet hat óránál: reggel hat órakor befejezte az írást, de hiába próbált, alig tudott elaludni reggel kilencig, amikor már munkába kellett mennie. Ezért ebéd után dőlt le vagy három-négy órára, hogy pótolja a kieső pihenést.
– Voltaire napi alig négy óra alvás mellett tizenhat órát tudott dolgozni. Ennek a fele mondjuk abból állt, hogy az ágyában fekve diktálta a gondolatait a titkárának.
– Dickens egy nap két órát edzett, de Mozartnak, Freudnak és Vonnegutnak egy „polgári” állásra is maradt ideje a kreatív munka mellett.
Az infografika interaktív verzióját a Podio oldalán találja; itt adott esetben plusz információkat is találhat a híres művészek egyes napirendi pontjairól.
Sarkadi Nagy Márton
Független ember vagy?
Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt.
Támogatás SZJA 1% felajánlásával #Azénadómból
Ha 1%-od az Átlátszó céljaira kívánod felajánlani, személyi jövedelemadó bevallásodban az Asimov Alapítvány adószámát tüntesd fel, ami a következő: 18265541-1-42 Letölthető nyilatkozat itt.
Megosztás
Nélküled nincsenek sztorik.
Bankkártya
Átutalás
PayPal
1%
Így is támogathatsz
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.
Üvegvisszaváltással
Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!
Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Egy másik ajánlattevőt pedig azért zártak ki, mert összekeverte a beadványokat, és egy teljesen más eljárás dokumentumait küldte be. Így a Mercarius lett a befutó.
A New Land Media nyerte a Nemzeti Kommunikációs Hivatal tenderét, amit a Visit Hungary és a Kisfaludy2030 Zrt. számára írtak ki. Az alvállalkozó a Századvég lesz.
Fiatalokért Központ néven épülne rendezvényhelyszín a Velencei-tó partjára, a beruházás hátterében ingatlan-tulajdonosként az orosz milliárdos Megdet Rahimkulov egyik fia is feltűnik.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!