médiaszereplés

A gödi akkugyár elleni demonstrációról beszélt Bodnár Zsuzsa a Klubrádióban

A gödi polgármester-választási kampányról és a helyi civilek akkugyárak ügyében szervezett demonstrációjáról beszélgetett Szénási Sándor műsorvezető Bodnár Zsuzsával, az Átlátszó újságírójával a Klubrádió Reggeli Gyors című műsorában.

Kollégánkat a februárban lemondott Balogh Csaba polgármester és a most zajló polgármester-jelölti kampány kapcsán kérdezte a műsorvezető a Gödön várható változásokról és a Samsung-gyárhoz kapcsolódó lakossági elégedetlenségről.

Bodnár Zsuzsa – aki gödi lakos és a Göd-ÉRT Egyesület aktivistája is – az április 17-i adásban elmondta, hogy a városra ráerőltették az akkumulátorgyárat, s azt ígérték, hogy véderdőt telepítenek köré, ám ebből nem lett semmi.

Már a 2019-es önkormányzati választásokon is minden jelölt, minden párt a véderdővel és egy állandó monitoring-rendszer létrehozásával, több hatósági ellenőrzéssel kampányolt. A Samsung-gyár kapcsán a leendő polgármestertől most sokan várják, hogy védje meg a lakosságot, s ne engedje a talajvíz és a levegő elszennyezését.

 

A gyár súlyosan veszélyeztette több ezer dolgozóját és a tágabb környezetet, tette hozzá Bodnár Zsuzsa. A széndioxid mennyisége a négyszeresére nőtt, a talajvízszennyezést mérő ellenőrző kutat betemették, a vízügyi hatóság nem hajlandó kivizsgálni a mérgező oldószerszennyezést, s nem végzik el a légszennyezettség folyamatos mérését sem. Ezekkel a tényekkel a civilek szembesítették a lakosságot, a Samsung képviselőjét és a kormányzati szereplőket.

Amikor egy ilyen méretű gyár költözik egy városba, általában tesz valamit az okozott károk kompenzálására. Egyébként a Samsung is ígért játszóteret, ennek a helyét még keresi a képviselő-testület. Emellett adnak mikulás- és babavárócsomagokat, kerítést festenek és kutya-menhelyet támogatnak. „Csak minket ez abszolút nem érdekel, mert folyamatos életveszélyben tartják a lakosságot” – mondta Bodnár.

„Csendes napjaink csak akkor vannak, amikor a Samsung zajméréseket végeztet” – tüntetés a gödi akkugyár ellen | atlatszo.hu

„Csendes napjaink csak akkor vannak, amikor évente néhány alkalommal a Samsung zajméréseket végeztet, hogy igazolja a zajhatárértékek betartását. Valójában megállás nélkül zúg, morajlik, sivít az üzem, hétvégén és ünnepnapokon is. A kertváros élhetetlenné vált. De a lakossági panaszokat és az egyesületünk által végeztetett zajmérések adatait a Pest Megyei Kormányhivatal lesöpri az asztalról.

A gyár területe volt az első az országban, amit különleges gazdasági övezetté nyilvánítottak – hangzott el a műsorban –, ami tovább nehezíti az érdekérvényesítést. Göd egyötöde került át megyei fennhatóság alá, a megyei hivatal pedig nem biztosít anyagi forrást a védelmi intézkedésekre – hangsúlyozta Bodnár. Részben ezért tartottak demonstrációt a civilek április 16-án vasárnap, s petíciókat adtak át, illetve juttattak el a Samsung és a kormány képviselőihez, követelve többek közt a gyár okozta zajszennyezés és veszélyeztetés megszüntetését.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42