Mészáros Lőrinc új luxusrepülőjéről beszélt a Klubrádióban Erdélyi Katalin
Az adás itt újra meghallgatható.
Nemrég beszámoltunk arról, hogy ukrán egyetemi meghívólevél birtokában nagyjából bárki, viszonylag egyszerűen be tudott jönni a magyar-ukrán határon, mert a magyar rendőrség a háborús helyzet miatt mindenkit beengedett. Cikkünk megjelenése után a kormány bejelentette az ukrán határon történő belépés feltételeinek szigorítását. A részletekről Fülöp Orsolya beszélt a Radiocafé Millásreggeli című műsorában.
Az intézkedés hátterében az állhat, hogy egyesek valóban kihasználják az ukrajnai háborús helyzetet, és EU-n kívüli állampolgárok bevándorlását az ukrán-magyar határon keresztül szervezett módon segítik. Erre számos bizonyítékot találtunk.
Február 14-én megjelent cikkünkben részletesen írtunk a szervezett illegális migrációnak egy legális köntösbe bújtatott válfajáról. Az embercsempészek által népszerűsített módszer lényege, hogy elintézik a felvételt egy ukrajnai egyetemre, majd az egyetemi papírok birtokában leszervezik az ukrajnai vízumot és a beutazást Ukrajnába. Esetleg egyenesen a magyar határig is, ahol a magyar rendőrség a vonatkozó jogszabályok értelmében minden belépőt beenged(ett eddig) a háborús helyzet miatt. A közvetítők természetesen nem ingyen dolgoznak, a tarifájuk átlagosan 1000 dollár.
Cikkünk írásakor kérdeztük az Országos Rendőrfőkapitányságot és a Belügyminisztériumot is az ukrán határszakaszon érvényes szabályozásról, mert két független forrásból is úgy értesültünk, hogy ez januárban változott. Sajnos akkor nem kaptunk érdemi választ a kérdéseinkre.
„Ukraine to Hungry sure shot” – bezárnák a migrációs kiskaput a magyar-ukrán határon | atlatszo.hu
Ajánlatuk a következő: elintézik a felvételt egy ukrajnai egyetemre, majd az egyetemi papírok birtokában leszervezik az ukrajnai vízumot és a beutazást Ukrajnába. Esetleg egyenesen a magyar határig is, ahol a magyar rendőrség a vonatkozó jogszabályok értelmében minden belépőt beenged(ett eddig) a háborús helyzet miatt.
Cikkünk megjelenése után három nappal, február 17-én viszont Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára és Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója egy sajtótájékoztatón bejelentette, hogy február 3-ától valóban új eljárásrend lépett életbe. Ennek értelmében azok a külföldiek, akik a háború kitörése előtt nem Ukrajnában éltek, már csak akkor léphetik át a magyar határt, ha a schengeni övezetbe való belépéshez érvényes okmányokkal rendelkeznek.
Erről a témáról beszélgetett munkatársunk, Fülöp Orsolya a Millásreggeli című rádióműsorban, amely hosszas vándorút után tért vissza nemrégiben a Radiocafé-ra.
A trükkös módszerek, az embercsempészek díjszabása és hatósági közreműködők mellett szóba került az is, hogy Magyarországon a nemzetközi migráció témája is áldozatul esett a felfokozott politikai indulatoknak. Így nehéz dolga van annak, aki nem egy kormányárti média, például az Origo vagy a Magyar Nemzet újságírója, mégis szeretne foglalkozni ezzel a kérdéssel. Hiszen ez jelenleg az Európai Unióban is meglehetősen hangsúlyos téma – mondta el az Átlátszó újságírója.
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásAz adás itt újra meghallgatható.
Az adás itt újra meghallgatható.
A Magyar Hang közéleti vitaműsorának fő témája ezúttal egy álhír volt, ami egy szír gép Budapestre érkezéséről szólt.
A faluban stadion, tó és kisvasút is lett, főként uniós támogatásból. A négy perces riportban Hatvanpusztát és a NER balatoni terjeszkedését is bemutatják.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!