Erasmus+ Berlin – Nein heisst Nein

Szeptember óta vagyok Berlinben Erasmuson, novemberben mentem el a Humboldt szociológushallgatóinak szervezett gólyatáborába. Otthon épp a gólyatábori erőszakkal kapcsolatos botrány folyt, a cikksorozatok elolvasása után vegyes érzelmekkel ültem fel a vonatra, ami a Berlin melletti kisvárosba vitt. A tábor összesen három napos volt, péntektől vasárnapig, valahogy sikerült kiválasztani hozzá az év leghidegebb hétvégéjét, minden más szempontból nagyon pozitív csalódás volt.

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Péntek kora délután érkeztem meg a helyi hökösökkel (németül Fachschaftsleute vagy Fachschaftsstudenten, az egyszerűség kedvéért maradjunk a hökösöknél) együtt, mire kiválasztottam a szobámat és kicuccoltam, a többiek berendezték a közösségi tereket és megérkezett a két autó is a kajával és az alkohollal. Kora este, miután mindenki befutott, megtartottuk az első ’fórumot’, ahol a szervezők ismertették a tábor szabályzatát. Nem volt különösebben bonyolult: Semmi rasszizmus, szexizmus, erőszakoskodás, homofóbia; a hányást lehetőleg hanyagoljuk, ha muszáj, akkor a lenti mosdóban; mindenkinek legalább egyszer részt kell vennie a főzésben és a konyhatakarításban. A piákból bárki vehetett, a konyhában kifüggesztett táblázatban kellett strigulázni a kivett sört, vodkát, clubmatét és bort. Először kicsit elszomorodtam, mikor bejelentették, hogy a tábori menü (immár hagyományszerűen!) húsmentes lesz, de végül is túléltem mind a három napot és a fura, vizes, húsnak álcázott szójagolyócskákon kívül minden ehető volt, úgyhogy nem panaszkodom.

A szabályzat mellett az összes közösségi térben és folyosón ki volt függesztve egy ’Nein heisst Nein’ (’A nem az nem’) plakát, amin nagyjából az volt leszögezve, hogy a szexuális erőszak bűncselekmény, a szex, csak akkor szex, ha mindketten (vagy többen – szívetek joga) benne vagytok, senki nincs magánkívüli állapotban és nem tesztek kárt egymásban. Valamint kedvesen megkérték a résztvevőket, aki nem bírja az alkoholt, inkább ne igyon, nem lesz tőle menőbb. Nagyon úgy tűnt, hogy ezen a plakáton senki nem lepődött meg, úgyhogy nem fotóztam le, nehogy hülyének nézzenek és mesélnem kelljen az otthoni helyzetről. Két hökös –egy lány és egy fiú – volt kijelölve arra a feladatra, hogy amennyiben valaki megszegi a tábor szabályzatát vagy valakit bántalmazás ér (legyen szó konkrét szexuális erőszakról, szexista vagy rasszista megjegyzésekről, homofóbiáról), akkor egyrészt beszélnek az illető fejével, súlyosabb esetben pedig az egyetemvezetés bevonásával kivizsgáltatják az ügyet.

Egy bemutatkozó kör után jöttek a nyári táborokból ismert körberohangálós, evolúciós és bizalomjátékok. Az első óra után tűnt fel, hogy egy olyan játék sem volt, amiben központi szerepet játszott volna az alkohol. Persze ettől függetlenül, aki akart az rohangálhatott sörrel vagy felvodkázott clubmatéval (fontos nemzeti ital, próbáljátok ki, ha Berlinben jártok), csak arra kellett figyelni, hogy nehogy leöntsük a másikat. A programok közül az egyetlen új dolog a PowerPoint Karaoke volt, ami abból állt, hogy random prezentációkat vetítettek le, az ’előadónak’ pedig improvizálnia kellett az előadását. Ezt egyértelműen a felsőbb évesek vitték, akik csípőből utánozták a Humboldtos professzorokat.

Második nap két workshopon lehetett részt venni különböző témákban – gender, rasszizmus, konstruktivizmus, dzsentrifikáció stb. – ezek között volt ebédszünet. A gender workshopot számomra meglepő módon 3 srác és egy lány tartotta, a dzsentriknél meg volt forralt bor, úgyhogy nem volt nehéz választani. A forralt bor, mint kiderült, egy hideg november délután tele hassal nem a legjobb ötlet, ha koncentrálni akarsz. A második pohár után elfeküdtünk a kanapékon, de legalább tanultam pár lefordíthatatlan német szót. Este jött a hardcore partizás borzasztó rossz német youtubediszkóval és a maradék alkoholkészlet felélésével. Az este fényéhez egy fél liter pálinkával járultam hozzá, amit csak a bátrabbak húztak meg, másnap pedig mindannyian engem okoltak az elviselhetetlen fejfájásukért. Szerencsére Advillal is készültem, úgyhogy nem volt nagy haragtartás.

Utolsó nap tartottunk még egy feedback kört, mindenki elmondta, hogyan érezte magát, mi tetszett és mi nem a tábor során. Majd jött az elfogyasztott italok kifizetése, ami valami rendkívüli csoda folytán pontosra sikerült, pont annyi sör, bor és vodka lett kifizetve, ahány üveg a szemetesben landolt.

Az egész koncepciót semmiképp sem venném át itthonra. November vége ritka hülye időpont egy gólyatáborhoz és egy hét alatt jobban össze lehetett volna ismerkedni a többiekkel, mint három nap alatt. Viszont azt kifejezetten követendőnek tartom, hogy nincs a résztvevőkön semmiféle nyomás alkoholfogyasztás tekintetében, mindenki annyit ivott, amennyit akart. ’A nem az nem’ plakátok pedig átlagosan naponta négyszer szúrták ki a szemem különböző helyeken, nehéz volt róluk nem tudomást venni. Végül pedig a legfontosabb pontja a tábor szervezésének, ami nekem például biztonságot adott, hogy pontosan ki volt jelölve az a két ember, akihez fordulni tudok a problémáimmal, és akikre hivatkozni tudok, ha eljárást kellene indítanom.

A szabályzat egyébként nem a Fachschaft külön találmánya, a Humboldton működő RefRat külön üléseket szervez LGBTQI jogokkal kapcsolatban, valamint a szexizmus, a rasszizmus vagy éppen a fasizmus elleni fellépésre vonatkozóan, heti több alkalommal. Az ülések alatt elfogadott elveket használják fel a gólyatáborok szervezésénél.

Kedves magyar egyetemvezetések, az „égetett szesz” kitiltása az egyetemi bulikról vagy a hökök mozgásterének korlátozása helyett talán be lehetne vezetni a fenti módszerek közül néhányat. A szexuális erőszakkal kapcsolatban elsődlegesnek a megelőzésnek kellene lennie. A megelőzés pedig nem a szoknya hosszának elővigyázatos megválasztását jelenti, hanem annak tudatosítását a hallgatók fejében, hogy a szexuális kapcsolatoknak kölcsönös beleegyezésen kell alapulniuk. Tudom, hogy ennek tisztázása nem az egyetem feladata kellene, hogy legyen, hanem már jóval korábban a családi- és iskolai környezetnek kellene az ilyen irányú nevelést biztosítania, de amíg ez nem működik megfelelően, akkor az egyetem is felelős a hallgatók ilyen irányú tájékoztatásáért és a bűncselekmények megelőzéséért.

A mai vendégposztot köszönjük Tóth Fruzsina Mártának.