segélyakció

Adománykerékpárokkal is segíthetünk az ukrajnai háború túlélőinek

150 biciklit akarnak összegyűjteni a dán Bikes4Ukraine szervezet magyarországi akciójában, ennyi kerékpár kell ugyanis ahhoz, hogy elinduljon egy teherautó Koppenhágából, és a bicikliket ukrajnai civil szervezeteknek, belső menekülteknek, szociális munkásoknak és kelet-ukrajnai túlélőknek adják át. Sokuknak ez lesz az egyetlen lehetőségük, hogy az akadozó közösségi közlekedés helyett, szétbombázott utakon és szitává lőtt autók mellett közlekedni tudjanak. A kezdeményezésben használt, de jó állapotú biciklik mellett kiegészítőket is gyűjtenek, a cél egyharmada már teljesült.

Azt hittem, hogy 5-6 biciklit fogok hazatolni a pincénkbe vasárnap este – mesélte Halász Áron, a Bikes4Ukraine magyarországi szervezője a hétvégi gyűjtés után, ahol végül 52 bicikli és 3 roller jött össze két nap alatt. Az Operaház közelében lévő Bálint ház fogadta be a bringagyűjtést, ahova ezzel egyidőben hazánkban élők ukrán menekülteknek hoztak ruhákat, tisztálkodószereket. A ház rendezvénytermében hétfőtől táncórákat és nyugdíjasklubokat tartottak rendes menetrend szerint, miközben önkéntesek válogatták az érkező adományokat.

A bicikliknek menniük kellett, a meglepő mennyiséget még meglepőbb tempóban felajánlott segítséggel sikerült elhelyezni. A Hajtás Pajtás furgonja a felnőtt bringákat, a Delivered Budapest vállalkozás és a szervező egyik barátjának teherkerékpárja a gyermekbringákat, adományalkatrészeket és kiegészítőket szállította el több körben a Terézváros önkormányzata által hihetetlen gyorsaságban felajánlott, addig kihasználatlanul álló pincehelységbe.

A hétvégi gyűjtésen 31 felnőtt bicikli és 14 gyerekbringa érkezett. A szervezők külön kérése volt, hogy ne lomtalanításnak használják a gyűjtést, és ezt sikerült is teljesíteni – többen érzékenyen vettek búcsút a sokat látott, de jól karbantartott biciklijüktől. A gyűjtés előtt és után személyesen átadott kerékpárokkal együtt már 58 darabnál áll a számláló.

A kerékpárok Lvivbe kerülnek, ahol helyi önkéntesek szerelik meg őket egy fűtetlen csarnoképületben, hogy aztán furgonokba rakva elküldjék őket a különböző helyszínekre. Az alkatrész- és munkaerőhiány, valamint az energiakimaradások miatt fontos, hogy minél kevesebb tennivaló legyen a bringákkal. Defektet, fékpofa- vagy bovdencserét még meg tudnak oldani, de nyolcas kereket, törött, hiányzó elemeket nem tudnak cserélni.

Hogyan lehet segíteni?

A Bikes4Ukraine magyar csapata alkatrészeket, kiegészítőket (gumik, lámpák, fékek, lakatok, stb) is gyűjt, és várja olyan vidékiek jelentkezését, akik akár a saját garázsukba gyűjtenék be a környezetükben feleslegessé vált bringákat. A Budapesten kívüli bringákat szintén önkéntesen szállítják majd a pesti gyűjtőhelyre.

Várják olyan helyszínek jelentkezését, ahol akár egy napig, akár több hétig vállalják, hogy nyilvánosan meghirdetett gyűjtőpontként fogadják a bicikliket. Aki a szervezett gyűjtések meghirdetése előtt bringát szeretne adományozni, írhat egy üzenetet a Bikes4Ukraine Hungary Facebook oldalnak, a szervezők megbeszélik az átadás-átvételt. A dán Bikes4Ukraine bejegyzett civil szervezetként pénzadományokat is gyűjt a szállításokra, így hamarosan nem csak Koppenhágából és Budapestről, hanem Németországból is indulnak bringákkal megpakolt teherautók.

Pár napja több mint 200 kerékpárt pakoltak le a Mikael Colville Andersen vezette dán szervezet önkéntesei, az eddig szállítmányokból lvivi menekülttábori lakók, a bucsai mészárlások túlélői részesültek, a csernyihivi bombázások romjai között is gurulnak már nyugat-európai pincékből, padlásokról előszedett biciklik.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42