Börtönbüntetésre ítélték a menekültekkel szolidáris tüntetőket a francia-olasz határon

December 13-án felfüggesztett, illetve letöltendő börtönre ítélték elsőfokon a francia Alpok egyik kisvárosáról elnevezett „briançoni heteket”, akik még tavasszal vettek részt egy másfélszáz fős tüntetésen, amely a határ olasz oldaláról indult a hegyeken át. A migránsokkal szolidáris demonstrációt a szélsőjobb identitáriusok egy nappal korábbi, nagy sajtónyilvánosságot kapott „határlezáró” akciója váltotta ki. A rendőrt játszó aktivistáknak azóta sem gyűlt meg a baja az igazságszolgáltatással, de a menekültekkel szolidáris polgárokat öt év börtön és 30 ezer eurós fenyegeti.

84%

Év végéig még

16 613 194 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Év végi támogatási kampány

Idén április 22-én körülbelül 150 fős tüntetés indult az olasz határról a legközelebbi francia város, Briançon felé. A demonstrációra azért került sor, mert egy nappal korábban az európai identitárius mozgalom képviselői rendeztek látványos  akciót a határszakaszon. Egy kerítést jelképező rácsot állítottak fel április 21-én, és a hatóságokat bírálták, mert szerintük „gyávák” ellenőrizni a határokat. A megmozdulásban főleg francia szélsőjobbos aktivisták vettek részt, de néhány magyar, olasz, dán, osztrák, angol és német polgár is.

A nagy médiavisszhangot kiváltó akció részeként a közösségi oldalakon az identitáriusok azt sugallták, hogy magánellenőrzéseket végeznek, a határon való átkeléssel próbálkozók „blokkolására” és elriasztására.

Mindez egy politikailag is érzékeny pillanatban, épp a bevándorlási és menekültjogi reform francia parlamenti vitája alatt történt, amely nyilvánvalóvá tette, hogy Emmanuel Macron egykori retorikájával ellentétben, a kormány tovább nehezíti a menekültjog érvényesítését. A törvény ellen nemcsak a civil segítő szervezetek kampányoltak, de ellene foglalt állást több állami jogvédő intézmény (így az ombudsman is); sőt, ez a vita okozta az első komolyabb krízist az amúgy készségesen mindent megszavazó gall kormánypárt sorain belül is.

Az április 22-ei tüntetésre tehát ebben a kontextusban került sor: az olasz oldalról indult, és többségében olasz résztvevők a migránsokkal és menekültekkel való szolidaritásuknak akartak hangot adni, és tiltakoztak mind a szélsőjobb határfoglalása, mind az elnéző állami bánásmód ellen. Ugyanis, bár a rendőrség végül távozásra kérte fel az identitáriusokat, a helyi hatóságok azonban semmi kivetnivalót nem találtak abban, hogy bár csak jelképesen, de azért mégiscsak a határvédelem feladatával kacérkodtak, és egyes civilek bejelentése ellenére sem indult eljárás ellenük.

A belügyminisztérium ugyan utóbb egy jegyzetben kifejtette, hogy egy hasonló tüntetés több okból is törvénysértő lehet, de a miniszter végül egy kalap alatt ítélte el azokat a provokációkat és incidenseket, amelyeket az „ultrajobb és az ultrabal” szervezett, és a 22-ei tüntetés több tagját előállították. A vád szerint mintegy 20 külföldi az ő segítségükkel jutott be szabálytalanul Franciaországba.

Hármójukat csak május 5-én engedték szabadon, és végül hetük ellen indult eljárás, a külföldiek szabálytalan határátlépésének (köznyelvben az „illegális bevándorlás”) bűnszervezetben elkövetett elősegítése miatt. A maximum 10 év börtönt és 750 ezer eurós bírságot négy francia, egy svájci, egy svájci-belga és egy olasz, 22 és 52 év közi polgárra kérte kiszabni az ügyészség.

A novemberben gyorsan lezavart perben ugyan nem sikerült bizonyítani, hogy a „briançoni hetek” valóban szervezkedtek volna, a vádlottak még csak nem is voltak a tüntetés „főszervezői”, a bűnszervezetre vonatkozó minősítést az ügyészség vissza is vonta. Ennek ellenére a bíró elfogadta az érvelést, hogy elősegítették legalább egy személy szabálytalan határátlépését, és az ügyész érvelését pontról-pontra követve öt személyt 6 hónap felfüggesztett börtönre ítélt, másik kettőt pedig, súlyosbító körülmények és más vádpontok miatt egy év felfüggesztett, illetve 4 hónap letöltendő börtönre. Mind a heten fellebbeznek.

Az elítéltek között akad asztalos, munkanélküli és egyetemista, volt hegyi mentő; hármójukkal a Mediapart portál készített interjút, amelyben kifejtik, hogy ez a per szerintük arra irányul, hogy megfélemlítse azokat a helyieket, akik évek óta szolidáris hálózatokban segítik az Alpokon való életveszélyes átkelést megkísérlő, elsősorban fekete-afrikai menekülteket.

A határon elkövetett folyamatos jogsértések így rejtve maradnának, és már senki sem tudósítana arról, hogy a rend- és határvédelem erői nem csak nem tartják be a törvényeket, azaz pl. visszatoloncolnak kiskorúakat vagy menedékkérőket is Olaszországba, de azokat, akik ezután a hegyeken keresztül próbálkoznak Franciaországba jutni, üldözik, és olykor fizikai erőszakot is bevetnek ellenük, vagy elkobozzák (ellopják?) javaikat.

A francia aktivisták szerint több ezer eurónak veszett így nyoma az idén, és esténként valóságos embervadászat indul a hómotorral cirkáló rendőrök részéről; az általuk gyűjtött beszámolók alapján többeket megvertek, életüket veszélyeztették, megalázó, embertelen módon bántak velük. A segítők révén e törvénysértésekből még gyakran lesznek feljelentések, és a hegyi mentésre specializálódott szakemberek rendszeres napi ellenőrzéseik során túlzás nélkül életeket mentenek, amikor a körülményeket, a téli Alpok veszélyeit, sőt, gyakran a havat sem ismerő menekültek segítségére vannak. Ha azonban a segítőket sikerül elrettenteni, az államilag elkövetett jogtiprás és kegyetlenség tanú nélkül marad.

Olaszországi forrásaik szerint az utóbbi két hónapban, több tábor lezárása nyomán több tízezer migráns került az utcára, közülük sokan próbálják Franciaország felé venni az irányt. Mivel a határellenőrzéseken visszatoloncolják őket, szokás szerint új és veszélyesebb útvonalakat keresnek. Az olasz partokhoz érkezők általában vonattal jutnak el a francia határ közelébe, Oulxba, és innen gyalog teszik meg az elvileg kb. 30 kilométeres távot, útba ejtve az 1800 méter magasan fekvő Montgenèvre-i hágót, ahol jelenleg éjjel már -15 fok alá csúszik a hőmérséklet.

A most elítéltek egyike, a 42 éves Benoît Ducos volt hegyi mentőt már múlt télen is felelősségre vonta a határőrség, mert egy terhes nőt, két gyermekét és férjét felvette autójába, hogy kórházba vigye őket.

Ahogy már többször írtunk róla, Franciaországban több olyan eljárás folyt és folyik az utóbbi években, amelyekben a menekülteket segítőket ellen a köznyelvben a „szolidaritás bűntettének” is nevezett váddal gyanúsítják. Az egyik legismertebb vádlottat, a jóval délebbre, a Roya völgyében aktív Cédric Herrou-t csaknem 2 év pereskedés után december 12-én mentette fel részlegesen a semmítőszék.

Herrou perei, társadalmi- és sajtóvisszhangjuk is hozzájárulhatott ahhoz, hogy idén júliusban az alkotmánybíróság szerepét betöltő Conseil Constitutionnel úgy döntött, hogy a külföldieknek az ország területén nyújtott segítséget, a „testvériség elve” alapján nem lehet büntetni.

Ennek alapján mentette fel részben a Semmítőszék Herrou-t, aki már több száz embert szállásolt el határ közelében lévő házában, segítette őket vonatra szállni, az ügyintézésben, és számos figyelmeztető akcióban vett részt, pl. 59 migránssal és francia aktivistákkal együtt elfoglalták a vasúttársaság egy használaton kívüli épületét, hogy felhívják a figyelmet az állami befogadó intézmények hiányára.

A határátlépés segítése azonban a júliusi állásfoglalás alapján továbbra is bűncselekmény, és a „briançoni heteket” ennek az elvnek alapján szankcionálta az eljáró bírónő. A jogi vita azonban korántsem ért véget: épp a napokban adott ki újabb állásfoglalást az ombudsman, arra szólítva fel, hogy a kiskorúak vagy a menekültkérők esetében a határátlépés segítése se legyen büntethető.

A december 13-ai ítélet, Benoît Ducos véleménye szerint azt bizonyította be, hogy a francia állam az identitáriusok mellé állt, a szolidárisak és a migránsok ellenében, sőt: a halált választotta.

Tavaly télen négyen haltak meg a környéken, egyes esetekben, így a 20 éves nigériai Blessing halálában bizonyosan döntő szerepe volt a rendőröknek, akik elől menekülve az éjszakai sötétségben, tisztázatlan módon belefulladt egy folyóba.

Ducos szerint a feljelentések, a civilek munkája nyomán az illetékesek pontosan tudják, hogy milyen sorozatos jogsértések történnek a határon, mégis, egyelőre csak a segítőket állították bíróság elé.

2018 nemcsak ez Európába érkező menekültek számának drasztikus csökkenésével vonul be a történelmünkbe, hanem ez volt az az év is, amikor több európai állam – köztük a magyar is – saját polgárai ellen fordult, hogy bűnözőknek próbálja beállítani a menekülteket segítőket. A korábbi években a szélsőjobb által népszerűsített doktrína a segítők kriminalizálásáról, a civil mentők bűnözőkké és nem kívánatossá való minősítése általánosabb, sok helyütt „hivatalos”, normalizált gyakorlat lett.

Bár az éveken át tartó pereskedés általában az aktivisták győzelmét hozza, de a sokasodó eljárások nyilvánvalóvá teszik, hogy egyes állami szereplők megpróbálják elrettenteni azokat a polgárokat, akik szembeszegülnek a nevükben elkövetett embertelenséggel, és számonkérik a migránsok, menekültek jogainak tiszteletét.

A perek valamivel nagyobb nyilvánosságot adnak annak is, hogy Európában számos szolidáris hálózat létezik, olyan polgárokkal, akik mint Ducos, azt gondolják, hogy ugyanazon a bolygón osztozunk, és bárhonnak is jöttünk, az élet, az egészség és az emberi méltóság védelme mindannyiunkat megillet.

Ahogy az is egyre nyilvánvalóbb, hogy az európai politikában látszólag szögesen ellentétes pozíciók, így pl. Emmanuel Macron és az olasz belügymniszter, Matteo Salvini hozzáállása a kérdéshez nem is annyira ellentétes: a francia állam szisztematikus jogsértések és tragédiák árán sem hajlandó támogatást nyújtani az Olaszországból érkező száműzötteknek. Ahogy az Aquarius példája is mutatja, a mentésre szakosodott szervezeteket sikerült olyan bűnbakká tenni, akiknek védelmében már azok az államok sem állnak ki, amelyek retorikájában még fellelhető a humanizmus.

Az év, amelyben az egyik legismertebb civil mentőhajónak le kellett állnia, mert nem akadt olyan állam, amely dacolni mert volna az olasz belügyminiszter fenyegetéseivel, még egy fokkal közönyösebbé tett minket az iránt, hogy az európai országok és a kontinens határain folyó erőszakot, jogsértéseket, szenvedést és halált a kormányaink „láthatatlanná” szeretnék tenni.

A briançoni hetek és a velük szolidáris helyiek, akárcsak más európai kollektívák fellépése azonban azt mutatja, hogy sokan vannak azok, akik ebbe egyáltalán nem szándékoznak belenyugodni. Briançonban legközelebb január 10-én szerveznek tüntetést, amelynek témája a rendőri erőszak általánossá válása lesz Franciaországban. Ahogy a sárga mellényesek és a közelmúlt más mozgalmai elleni állami fellépés is megmutatta, a migránsok ellen tolerált erőszak másutt is normává válik. A január 10-ei demó üzenete az lesz, hogy a rendőri erőszaknak a körforgalmakban, az utcákon, a középiskolákban és a határon is meg kell szűnnie.

Kicsit átfogóbban, ismét Benoît Ducost idézve, a migrációra úgy is tekinthetünk, mint ezer sebből vérző bolygónk egyik válságtünetére. Ez, akárcsak a többi seb, arra irányítja a figyelmünket, hogy a gazdasági modell, amelyet létrehoztunk, zsákutca. Azaz bátorításként is felfoghatnánk, hogy kitaláljunk egy másfajta társadalmi-gazdasági, és persze politikai működést, amely kevesebb szenvedést és rombolást okoz itt Európában és szerte a földtekén.

Dobsi Viktória

Kiemelt kép: Az április 22-én zajlott tüntetés; Fotó: Valérie Merle