Cikkek

Kis Oligarchatározó: Nyerges Zsolt

Nem oligarchának készült, ő a körülmények áldozata: egyedül nem ment, még Simicska Lajosnak sem. Kellett egy név, kellett egy ügyvéd, kellett egy bizalmas, aki nem árt, csak használ és ő éppen ott volt, jó helyen, jókor. Amúgy pedig kiben lehetne jobban megbízni, mint valakiben, akinek az édesapja szülész-nőgyógyász, édesanyja pedig fogorvos volt egy olyan vidéki városban, mint Szolnok, ahol szinte mindenki mindenkit ismert?

Az üzletember már a kezdet kezdete óta jó fideszes kapcsolatokkal rendelkezett, amelyeket – bár konkrét bizonyíték erre nincs – sokan annak tulajdonítanak, hogy egyrészt ugyanabban a gimnáziumban érettségizett, ahol Orbán Viktor felesége, másrészt annak, hogy a későbbi miniszterelnök 1987 és 1989 között Szolnokon élt. (Figyelő 2010/23) Az 1992-ben Szegeden diplomát szerzett ügyvéd 1994-től önálló ügyvédként kezdett dolgozni a városban, ahol Szolnok legismertebb vállalkozóival, így elsősorban a szintén a fideszesnek elkönyvelt Axon csoport prominenseivel került közeli kapcsolatba. Olyan közelibe, hogy a korszak egyik nagy vihart kavart büntetőperében, a Várhegyi-perben az Axon ügyvédjeként ő védte Kun Zoltánt, a cég egykori vezérigazgatóját. (Várhegyi Attila fideszes politikus 1991 és 1998 között volt szolnoki polgármester, és a vádirat szerint az 1994-es kampány során hat helyi cégtől kapott forrásokat a kampányra, ezek egyike volt az Axon. A hat évig húzódó per végén hűtlen kezelés miatt egyedül Várhegyit ítélték el, felfüggesztett szabadságvesztést kapott.) Nyerges azonban 1999-ig csak mint egyszerű szolnoki ügyvéd, és a helyi kosárlabdacsapat lelkes támogatója volt ismert.

Mi ez a Kis Oligarchatározó?

Tudjuk persze, hogy az oligarcha fogalma kicsit homályos, kultúránként, országonként és koronként mást és mást lehet rajta érteni. Alapesetben mi kicsit leegyszerűsítő módon olyan üzletembert értünk majd a fogalmon, akinek vagyona az állammal folytatott vitatott üzleteknek hála gyarapodott és/vagy a vagyonát politikai befolyás kiépítésére is felhasználja, akár a további meggazdagodás, akár a hatalom irányítása céljából. Tovább a részletes definíciókra.

Szolgálataira az első Orbán-kormány alatt lett égető szükség, amikor Simicska Lajos fontos beosztásokba került: előbb Apeh-elnök lett, majd a Magyar Fejlesztési Bankba került tanácsadónak, és az egykori pártpénztárnok nevét és személyét övező figyelem miatt feltételezhetően szükség volt valakire, aki elvégzi a csendes, ámde fontos munkát. Első milliárdja gyönyörűen eltervezett és kivitelezett ügylet: egy parányi szolnoki cég előbb egyetlen forint befektetése nélkül, néhány hónap alatt milliárdos értékhez jutott 2000-ben úgy, hogy  az ügyletet  két állami bank, az MFB és a Postabank is segítette. A kft.-ben aztán hamarosan megjelent Nyerges Zsolt szolnoki ügyvéd, majd az évek során a vagyon a Közgép tulajdonába került.

Annak a Közgépnek a birtokába, amely a Nyerges-Simicska páros nagy sikere a  2000-es években. Az egykori szocialista nagyvállalat az 1990-es években majdnem tönkrement, felívelése  Nyergesék beszállása után kezdődött: 2004-ben még alig 1,8 milliárd forint volt a cég nettó bevétele, ami a következő évben már 7,5 milliárdra ugrott, 2008-ban megközelítette a 20 milliárdot, 2009-ben majdnem elérte a 40, 2010-ben pedig az 50 milliárdot.   A szocialista kormányok alatt tapasztalt látványos bővülés olyan jelentős üzleteknek is köszönhető, mint a Margit-híd sokat vitatott felújítása a Demszky-féle fővárosi vezetés ideje alatt, a megrendelést például jobboldali képviselők is lelkesen támogatták.

A politikai hátszél a kormányváltás után még erősebb lett, azóta szinte mindent visznek a Nyerges-Simicska páros befolyása alatt lévő cégek, legyen szó EU-pályázatokról, építkezésről vagy éppen mezőgazdasági támogatásról. A szerteágazó birodalom cégei tavaly több mint 14 milliárd forint osztalékot fizettek  az energiapiactól az építőiparon át a médiaüzletig, a cégháló tagjai a kormányváltás óta bő 300 milliárd forint pályázati pénzt nyertek állami, illetve EU-forrásokból.

A cégbirodalom a terjeszkedéshez párt és kormányzati védelmet is kap. Orbán Viktor a Parlamentben szólalt fel és védte meg egyértelműen a Nyerges-Simicska párost, amikor arról beszélt, hogy Magyarországon nincsenek oligarchák, csak nagytőkések, akikre pedig szükség van, később a kormány nyilatkozatban, a Fidesz szóvivője pedig meleg szavakkal gratulált a Közgép sikereihez.

Oligarchafok: 3,7

– vagyonfok: 3

– politikai befolyás: 4

– médiabefolyás: 4

Jele: Méregdrága óra (Figyelő 2010/23)

Legjobb mondata: „Nem nyilatkozom!”

Kedvenc oligarchatársa: Simicska Lajos

>>> Tovább a Kis Oligarchatározóra

(Címlapkép: innen.)

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2