Ablakonként egymilliós függönyök, 500 millió eurós kölcsön Észak-Macedóniának
Heti lapszemlénk.
Négy év alatt több mint 48 milliárd forint közpénzt bocsátott a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójához, Demeter Szilárdhoz köthető Magyar Kultúráért Alapítvány rendelkezésére egy, a Magyar Közlöny csütörtöki számában megjelent kormányhatározat. Az indoklás szerint ugyanis erősíteni kell az alapítvány „kultúrstratégiai tevékenységét”.
Az Asura Technologies Zrt. által fejlesztett, Apple- és Android-telefonokra telepíthető Házi Karantén Rendszer (HKR) alkalmazás az arcfelismerés és a helymeghatározás technikáira épült: az applikációval segítségével igazolhattuk a rendőrségnek, hogy nem szegjük meg a karanténszabályokat. Az applikációt ingyen adta át a fejlesztőcég az államnak, ám egy állami vállalat 2020. június 11. és 2021. december 31. között nettó 570,7 millió forintot fizetett az Asura Technologiesnak a HKR alkalmazás üzemeltetésért.
A lap a múlt héten írta meg, hogy Nagy András, aki Rogán Antal szállásadója is, egy milliárdos értékű, háromszintes lakóházat építtetett a XII. kerületi Mártonhegyen cégével, a Brassolis Kft.-vel; az 1000 négyzetméteres telken egy úszómedence is található. Most a lap megtudta azt is, hogy Nagy András cége megvásárolta a szomszédos telket is. Az eladó Sélley Zoltán, a Belváros jegyzője volt.
Az Európai Parlament megszavazta a Cseh-jelentést, így a városok közvetlenül, az állam közbenjárása nélkül is tudnak majd uniós forrásokra pályázni – áll Cseh Katalin, a Momentum EP-képviselőjének (és a jelentés névadójának) és Karácsony Gergely főpolgármesternek a közös közleményében.
Az Európai Unió Bírósága szerint jogszerűen fogadták el a feltételességi mechanizmust, ami alapján jogállamisági gondok esetén el lehet vonni támogatási pénzeket a kormányoktól. A lengyel és a magyar kormány tavaly indított pert a mechanizmusról szóló rendelet ellen. Az EU Bírósága visszautasította a magyar és a lengyel kormány keresetét, és ezzel kimondta, hogy jogszerű az úgynevezett feltételességi mechanizmusról szóló rendelet. Azaz alkalmazható.
Címlapkép: Pixabay.com
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásHeti lapszemlénk.
Heti lapszemlénk.
Heti lapszemlénk.
Heti lapszemlénk.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!