rendőrség

Nyomoz a rendőrség a rákkeltő adalékanyaggal szennyezett vérnyomáscsökkentők ügyében

Ártalmas közfogyasztási cikkel visszaélés gyanúja miatt nyomozást rendelt el az ügyészség a még óvatos becslések szerint is kétszázezer személyt érintő, rákkeltő kínai adalékanyaggal szennyezett vérnyomáscsökkentő gyógyszerek miatt. „Megnyugtató”, hogy az Európai Gyógyszerügynökség szerint azoknál, akik hét éven át a legnagyobb napi adagban szedhették a forgalomból kivont készítményeket, ötezer betegenként egynél alakulhatott ki daganatos elváltozás.



Társadalmi célú hirdetés

Százezreket sokkolt június végén, hogy az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) felfüggesztette több valsartan hatóanyag tartalmú vérnyomáscsökkentő gyógyszer forgalmazását. Az intézet – más európai országokhoz hasonlóan – egy rákkeltő kínai adalékanyag miatt hozta meg ezt a lépést.

Ezt követően az OGYÉI 27 gyógyszer forgalomból való kivonásáról is döntött. Az intézet ezzel együtt felsorolta azokat a hasonló (ugyanolyan) hatóanyagú vérnyomáscsökkentőket (24 féle) is, amelyekhez a valsartan hatóanyagot nem a Huahai Pharmaceuticals szállította, minőségük megfelelő, így ezek a jövőben is forgalmazhatók.

Az OGYÉI az említett sajtóközleményében részletesen kitér a döntés hátterére, mely szerint „egy kínai hatóanyaggyártó, a Zhejiang Huahai Pharmaceuticals által előállított hatóanyag szennyeződése miatt az Európai Unió területén kapható valsartan hatóanyag tartalmú vérnyomáscsökkentők jelentős részét valamennyi tagállam gyógyszerügyi hatósága kivonja a forgalomból az Unió egész területén.” De megtörtént ez a Amerikai Egyesült Államokban és Japánban is.

Mi a probléma?

A valsartan a gyógyszerek azon csoportjába tartozik, amit angiotenzin II‑receptor antagonistának neveznek, és a magas vérnyomás csökkentésére szolgál. Önmagában vagy más hatóanyagokkal kombinálva is rendelkezésre áll.

Ugyanakkor a rendelkezésre álló adatok alapján az OGYÉI szakemberei úgy ítélték meg, hogy a terápia megszakítása súlyosabb következményekkel járhat, mint a feltételezett minőségi hiba, ezért azt javasolták, hogy a betegek használják a náluk lévő készleteket és folytassák a vérnyomáscsökkentő gyógyszerek szedését.

A közleményben is olvasható javaslat számos gyógyszertárban zavart okozott. A gyógyszerek forgalmazásának tiltása ellenére a patikák egy részében az idézett mondattal, javaslattal „nyugtatgatták” a betegeket, hogy szedjék csak nyugodtan az eddigi gyógyszert.

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) a gyógyszert szedő betegeket ért potenciális kockázatok felmérésének előzetes eredményei alapján feltételezi, hogy azok körében, akik 7 éven át a legnagyobb napi adagban (320 mg) szedhették a forgalomból kivont készítményeket, ötezer betegenként egynél alakulhatott ki feltételezhetően daganatos elváltozás a gyógyszerekben lévő N-nitrózo-dimetilamin (NDMA) szennyezőanyag miatt.

A becslés alapja a szennyeződés átlagos koncentrációja (60 ppm) a Zhejiang Huahai Pharmaceuticals által gyártott gyógyszeralapanyagban. A szakértők a rák potenciális kockázatát az állatkísérletekből következtették ki.

A világ egyik legnagyobb gyógyszerforgalmazó vállalata, a Sanofi-Aventis Zrt. az OGYÉI bejelentése után pár nappal később közleményben hívta fel a figyelmet a  Magyar Hypertónia Társaság és a Magyar Kardiológus Társaság (MHT) állásfoglalására, amelyben az MHT javaslatot tesz a kialakult valsartan hatóanyagú gyógyszerek kivonásával kapcsolatos teendőkre.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Egészségügyért Felelős Államtitkársága, a Gyógyszer-nagykereskedők Szövetsége, a Magyar Gyógyszerészi Kamara és a forgalomba hozatali engedély jogosultak megállapodása értelmében a gyógyszertáraknak  2018. július 30.− augusztus 31. között volt lehetőségük a kivont, minőségi hibás gyógyszereket visszavenni a betegektől.

Tőlük maximum 2 doboz bontatlan, lejárati időn belüli készítményt vehettek vissza a térítési díj ellenében. A dobozszám korlátozásának oka, hogy egy időben legfeljebb háromhavi készítmény írható fel receptre, így indokolatlan, hogy két bontatlan doboznál több gyógyszer legyen a házipatikában. A készítményt bármely gyógyszertárba vissza lehetett vinni, számla (blokk) hiányában is.

Elrendelték a nyomozást

A százezreket érintő rákkeltő gyógyszerek ügyében Bangóné Borbély lldikó MSZP-s országgyűlési képviselő kérdéseket intézett Polt Péter legfőbb ügyészhez: „Véleménye alapján beszélhetünk-e a fenti ügyben bűncselekmény megalapozott gyanújáról? Ha igen, miről, ha nem, miért nem? 2. Mikor indít az ügyészség hivatalból büntetőeljárást?”

Polt Péter válaszában azt írta, hogy a Legfőbb Ügyészség feljelentésként értékelte a hozzá intézett kérdést, amelyet továbbított az azzal kapcsolatos további intézkedésre jogosult Fővárosi Főügyészséghez.

A nyomozást már az intézkedésre illetékes Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség rendelte el ismeretlen tettes ellen ártalmas közfogyasztási cikkel visszaélés vétségének a gyanúja miatt augusztus 7-én. A vizsgálatot a Budapesti Rendőr-főkapitányság folytatja le. Éppen ezért az ügyben további tájékoztatást a nyomozó hatóság adhat – nyilatkozta az Átlátszónak Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője.

Így szerkesztőségünk a Budapesti Rendőr-főkapitányságot is megkereste tájékoztatást kérve arról, hogy az ügyben van-e gyanúsított, és ha igen, ki(k), vagy mely cég(ek), de cikkünk megjelenéséig nem érkezett válasz.

Csikász Brigitta

Frissítés: Cikkünk megjelenése után érkezett meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság válasza. Abban azt közölték, hogy az ügyben ártalmas közfogyasztási cikkel visszaélés vétség gyanúja miatt nyomoznak, illetve, hogy az eljárásban gyanúsítotti kihallgatás nem történt.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2