Ablakonként egymilliós függönyök, 500 millió eurós kölcsön Észak-Macedóniának
Heti lapszemlénk.
A miniszterelnök legidősebb lánya, Orbán Ráhel és családja (a férje, Tiborcz István és három gyermekük) elköltözött Magyarországról és egy európai tengerparti városban, a spanyolországi Marbellán telepedett le. A lap információi szerint a család külföldre távozásának oka a spanyoltanulás, emellett Ráhel onnan dolgozik, a családfő, Tiborcz István viszont többször hazautazik majd üzleti ügyei miatt. Tiborcznak ugyanakkor spanyol érdekeltsége is van, hiszen a cége nemrég szállt be egy spanyol beruházásba, ez is a hirtelen költözés okai között lehet.
Az SZFE alapítványának adnák át a Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által benyújtott törvényjavaslat szerint az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet I. kerületi, valamint a Bajor Gizi Színészmúzeum XII. kerületi ingatlanát egy beépítetlen telekkel együtt. Az is kiderül a törvénytervezetből, hogy az alapítvány a Bajor Gizi Színészmúzeum kivételével a másik két ingatlant – a színészmúzeum melletti beépítetlen területet és az az OSZMI épületét – el is adhatja.
Németh Dániel fotós-újságíró két telefonját is sikeresen feltörték a Pegasus kémszoftverrel, az egyiket 2021. július 1–9., a másikat július 5–9. között. Németh Dániel az elmúlt évek számos nagy tényfeltáró projektjében vett részt, többek között ő fotózta le az Átlátszónak az OE-LEM magánrepülőgépből Budapesten kiszálló Orbán Viktor miniszterelnököt, ő készített drónvideót a Lady MRD luxusjachton utazó Szíjj Lászlóról, és ő fényképezte le a jachton pihenő Szijjártó Péter külügyminisztert is lapunknak.
A XIII. kerületi tervtanács elmeszelte, mire nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánított a kormány egy ingatlanfejlesztést Angyalföldön. A beruházó üzleti kapcsolatban van a Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló orosz üzletember, Megdet Rahimkulov fiával. A Rahmikulov család cégcsoportjáé az OTP Bank részvényeinek több mint hét százaléka.
Kedd este jelent meg a Magyar Közlönyben Orbán Viktor aláírásával az a kormányhatározat, amivel a kormány több mint 14,7 milliárd forintot dobott szét fideszes vezetésű fővárosi kerületek között. Az V. kerület önkormányzata 3,9milliárd forintot, a X. kerület önkormányzata 1 milliárd forintot, a XVII. kerület önkormányzata 3,2 milliárdot, a XX. kerület önkormányzata 911 milliót, a csepeli önkormányzatnak 2,3 milliárdot, a XXII. kerület önkormányzata 600 milliót, a XXIII. kerületi önkormányzat pedig 230,5 millió forintot kapott. Az ellenzékiek egy fillért sem.
Címlapkép: Orbán Ráhel és Tiborcz István templomi esküvője 2013. szeptember 7-én (fotó: Orbán Viktor/Facebook)
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásHeti lapszemlénk.
Heti lapszemlénk.
Heti lapszemlénk.
Heti lapszemlénk.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!