Felcsút travel club

Garancsi Istvánra nagyon hasonlító utas is járt a Lady Mrd luxusjacht fedélzetén idén májusban

Május végén egy spotter fotózta le a horvátországi Cavtat kikötőjében a 7 milliárd forintos luxusjachtot, és a fedélzeten tartózkodó embereket. A társaság egyik tagja Mészáros Lőrincre, egy másik pedig Garancsi Istvánra hasonlít. Az Orbán Viktor miniszterelnök által is használt OE-LEM lajstromszámú magánrepülő is ott volt Cavtatban akkor, amikor a Lady Mrd luxusjacht.



Társadalmi célú hirdetés

A szeptember 24-én publikált, nagy vihart kavart magánrepülős-luxusjachtos cikkünkben, és a mögötte lévő több hónapos kutatómunkáról szóló, „hogyan készült” beszámolónkban is leírtuk, hogy az OE-LEM magánrepülőgép és a Lady Mrd luxusjacht útjait nyilvánosan elérhető, úgynevezett “tracker”, vagyis hajó-, és repülőgép-követő oldalak segítségével követtük.

Azt is leírtuk, hogy a repülőrajongók és a hajókedvelők között is vannak a világ minden táján úgynevezett „spotterek”, akik kijárnak egy-egy repülőtérhez vagy kikötőbe fotózni, majd nyilvános oldalakon közzéteszik a fényképeiket az ott megörökített járművekről.

Praktikus módon elegyíti a kettőt az egyik hajófigyelő oldal, a MarineTraffic, ahol az útvonal-adatok mellett spotterfotók is elérhetők. Ezen a honlapon a Lady Mrd nevű luxusjachtról is van fent négy fénykép. Az egyik fotón a Lady Mrd fedélzetén tartózkodó emberek is látszanak.

Spotterfotó a Lady Mrd luxusjachtról 2018. május 27-én a horvátországi Cavtat kikötőjében

A társaság egyik tagja, a piros galléros pólóban álló férfi nagyon hasonlít Garancsi Istvánra. A piros pólós férfi mellett, a fotósnak háttal ül egy fehér kalapos férfi. Vele szemben, a fotó bal oldalán ül egy férfi, akinek csak a feje látszik a jacht korlátjától, de még így is nagyon hasonlít Mészáros Lőrincre.

A Lady Mrd. utasai kinagyítva a spotterfotón

A MarineTraffic szerint a fotós 2018. május 27-én készítette a fényképet a horvátországi Cavtat kikötőjében. Ahogy a kutatómunka során mindent, ezt is többszörösen ellenőriztük.

Az Átlátszó által megvásárolt archív hajózási adatok (port call-ok) igazolják a fotó dátumát és helyszínét: a Lady Mrd 2018. május 26. délutánjától május 28. délutánjáig Cavtat kikötőjében horgonyozott.

Nyári kutatómunkánk során napokig keresgéltünk helyszín és dátum alapján a közösségi oldalakon is, hogy duplán ellenőrizzük a rendelkezésünkre álló adatokat. Mivel a turisták sokszor lefényképezték a Mészáros Lőrinchez köthető látványos luxusjachtot ugyanakkor és ugyanott, ahol akkor a tracker oldalakról származó adataink szerint is horgonyzott, biztosak vagyunk abban, hogy a rendelkezésünkre álló port call-ok megfelelnek a valóságnak.

A cavtati kikötőben is lefotózta, és kiposztolta az Instagramra egy nyaraló az impozáns luxusjachtot 2018. május 27-én:

Az Instagramon publikált kép a Lady Mrd. luxusjachtról 2018. május 27-én a horvátországi Cavtat kikötőjében

A Lady Mrd-ról készült fotó dátumát összevetettük az OE-LEM lajstromjelű magánrepülőgép útvonalaival, és kapcsolódást találtunk a kettő között. Az OE-LEM ugyanis 2018. május 24-én délelőtt Budapestről lement a horvátországi Splitbe, majd egy óra elteltével visszaindult Budapestre.

A Lady Mrd 2018. május 22-én este kötött ki Splitben. Ott horgonyzott május 23-án és május 24-én, és csak a magánrepülőgép távozásánál néhány órával később, kora délután indult tovább, Cavtat felé. Addigra az OE-LEM már rég visszaért Budapestre.

Május 26-án délután érkezett meg a luxusjacht Splitből Cavtatba, és ott horgonyzott május 28. délutánjáig. Az OE-LEM május 28-án, kora reggel indult Budapestről Dubrovnikba, majd alig egy óra múlva onnan vissza is repült Budapestre.

Cavtatban nincs repülőtér, a hozzá legközelebbi Dubrovnikban található. A dubrovniki repülőtérről autóval 10-15 perc alatt érhető el Cavtat. A Lady Mrd és az OE-LEM útjait 2018. május 22. és 28. között adatvizualizáción is ábrázoltuk:

Infografika az OE-LEM magánrepülőgép és a Lady Mrd luxusjacht útvonalairól 2018. május 22-28 között

 

Több mint két hónappal később, 2018. augusztus 16-án sikerült saját drónfelvételt is készítenünk a Lady Mrd luxusjachtról. Ezt a felvételt cikksorozatunk első részében már közöltük, de érdemes még egyszer megnézni. A Lady Mrd. akkor Brijuniból ment Opatijába, a fedélzetén Homolya Róbert MÁV-elnök, Szíjj László üzletember, és Kovács Ernő kormánymegbízott tartózkodtak:

A Lady Mrd 2018. augusztus 16-án az Adrián Opatija közelében from atlatszo.hu on Vimeo.

(folytatjuk)

Szöveg: Erdélyi Katalin — Drónvideó: Németh Dániel — Adatvizualizáció: Bátorfy Attila

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42