Feleannyiért dolgozott volna Mészáros volt vejének cége, mint Mészárosé
Lapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
Több mint egyéves procedúra után végre-valahára nyilvános, mennyit fizetett az állam a 2012-es olimpia után. Böngészhető a lista, így bárki megítélheti, jogosak és arányosak-e kifizetések. 228 millió forint sorsáról még mindig nincs információ.
Nagyon igyekezett eltitkolni, végül mégis kénytelen volt kiadni az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt a dokumentumot, amiből kiderül, ki mennyi állami pénzt kapott a 2012-es londoni olimpiai játékok után. Azt már korábban sikerült megtudnunk, hogy összesen 2,18 milliárd forintot fizettek, de hogy ebből ki és mennyit kapott, eddig titok volt.
Az olimpiai jutalmak elszámolásáról kormányrendelet rendelkezik (azaz csak rendelkezett, mert a jogszabály már 2013. július 30. óta hatálytalan), aminek a mellékletében lévő táblázat mutatja meg, hogy az olimpikonoknak (pontosabban az első 8 helyezettnek) mennyi jutalompénz jár. Az aranyérem például 35 000 000 Ft-ot ér egyéniben, de még a bronzért is jár 20 000 000 Ft. A jogszabály szerint az edzők és a sportszakemberek részére kifizethető állami olimpiai jutalom keretösszege a versenyzőt megillető összeg 60%-a, öttusa sportágban 70%-a.
A szabály alapján a pénzt a sportért felelős miniszter utalványozása alapján a kincstár folyósítja egy összegben a MOB számára, a MOB pedig a kifizetést követő 30 napon belül részletesen elszámol. Mi éppen erre az elszámolásra voltunk kíváncsiak.
Az EMMI viszont nem volt hajlandó kiadni, úgyhogy kénytelenek voltunk perre menni. Először arra hivatkoztak, hogy még meg sem kapták; ekkor vártunk az általuk bemondott (a jogszabályi 30 napon jóval túl lévő, tavaly január végéig tartó) határidő lejártáig, majd újra igényeltünk. Innentől az EMMI azt bizonyította, hogy ő újabb olimpiai sportág: mégpedig a vég nélküli időhúzás megérdemelt aranyérmese szeretne lenni. Az egyébként soron kívüli eljárást élvező közérdekűadat-kiadás iránti pert tavaly márciustól egészen mostanáig nyújtották, pedig – különdíjas húzás – még csak azzal az ellenérvvel sem álltak elő, hogy szerintük ne lenne közérdekű adat, amit kérünk.
Végül közvetlenül az előtt, hogy a legutóbbi tárgyaláson a bíró ítéletet hozott volna, jelezték: küldeni fogják az adatokat, amelyeket végül – részben – tényleg megkaptunk, itt (PDF) ésitt (PDF) lehet böngészni őket. Csakhogy a megküldött adatok 1,81 milliárdról szólnak, ami a korábban megküldött anyag szerint az utalásoknak csak az első hullámát jelentette, 228 milló forintról még mindig nem tudjuk, mi történt.
Az EMMI eljárása azért felháborító, mert olyan adat kiadását tagadták meg és húzták az időt miatta, amiről napnál világosabb volt, hogy ki kell adniuk, mert közérdekű, illetve közérdekből nyilvános adat. Most, hogy végre megszereztük a legnagyobb részüket, már csak az a kérdés, hogy a kifizetések jogszabályszerűek voltak-e, vagy van-e esetleg olyan, aki a jogszabályban meghatározottól eltérő mennyiségű jutalmat kapott, vagy netán érdemi munka nélkül jutott pénzhez. Ebben olvasóink segítségét is kérjük: böngésszük együtt az adatokat, és derítsük ki együtt, ki és miért kapott állami jutalompénzt!
A jutalmazottak névsorát itt (PDF) ésitt (PDF) lehet böngészni
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásLapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
Októbertől a fideszes Győrfiné Dr. Hajdú Szilvia vezeti Aszódot, de a helyi lap októberi számában még az elődje szerepelt felelős kiadóként, és ez Győrfiné szerint nem volt jogszerű.
A Magyar Államkincstár nem akarja kiadni a Fulmer GmbH közel 1 milliárd forintos támogatásának iratait, de a bíróság első- és másodfokon is erre kötelezte.
Titkos eljárásban, a nyilvánosság teljes kizárásával folyik a Lázár János által „kastély-örökbefogadásnak” nevezett kastély-privatizációs pályázat.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!