választás 2026

„A NER-bűnözés szimbóluma a Samsung akkugyára” – Magyar Péter Gödön járt

Az akkumulátorgyár melletti játszótéren tartott kampányrendezvényt a múlt héten Gödön Magyar Péter, aki a NER-es maffiaállam szimbólumának nevezte a Samsung SDI gödi gyárát. A beruházáshoz nyújtott állami támogatás túlzott mértéke, az üzem szennyező és veszélyeztető működése szerinte a jelenlegi kormány bűne, aminek egy Tisza-kormány azonnal véget vetne. A pártelnököt az esemény után arról kérdeztük: miként számolná fel az akkus beruházásokhoz kapcsolódó jogsértéseket, és hogyan lehetne orvosolni a lakosságot ért károkat. Videóriport.

Több mint ezer fős tömeg előtt zajlott le Magyar Péter országjárásának múlt heti gödi rendezvénye. A Tisza Párt kormányalakítása esetén a magyar és európai jogszabályok szigorú betartását követelnék meg az akkugyáraktól – ígérte a pártelnök. 

Második alkalommal tartott beszédet Magyar Péter a gödi akkugyár melletti játszótéren. A mostani kampányesemény egyik fontos célja volt, hogy a Pest 05. sz. OEVK Tisza-jelöltjét, Miskolczi Orsolyát támogassa. A választókerületben Tuzson Bence (Fidesz-KDNP) 2014 óta őrzi képviselői mandátumát, de az ő megítélése a Szőlő utcai intézetről írt jelentésének botránya, majd a gödi akkugyár szennyezéseinek napvilágra kerülése miatt jelentősen romlott.     

„Égbekiáltó hazugságok”

A pártelnök hosszan beszélt arról, hogy miért tekinthető az Orbán-rezsim  állatorvosi lovának a gödi akkugyár, ami „több mint 500 milliárd forint magyar adófizetői pénzt kapott, s ahol embereket mérgeznek és veszélyeztetnek” Magyar szerint az üzem működését „hazugság, korrupció, környezetszennyezés, embertelenség” jellemzi, és már a tervezésekor és indulásakor is tudott dolog volt, hogy nem fog megfelelni a hazai környezet- és munkavédelmi előírásoknak. 

A Tisza Párt vezetője hosszan sorolta mindazokat a tényeket és súlyos vétségeket, melyek jórészt az Átlátszó cikkei révén váltak ismertté: így a gyárnak egy 100 000 lakosú város vízfogyasztásával megegyező vízigényét, a Göd levegőjébe és a szennyvízcsatornába kikerült magzatkárosító oldószer botrányos ügyét, valamint a dolgozókat és a lakosság ért súlyos veszélyeztetéseket.    

Magyar hangsúlyozta a város polgármesterének, Kammerer Zoltánnak és a térség országgyűlési képviselőjének, Tuzson Bencének a felelősségét a gödi gyár ügyeinek elhallgatásában. Mindez előkészítette a Tisza Párt képviselő-jelöltjének, Miskolczi Orsolyának a bemutatkozását, aki szerint a kormány nemcsak az egészségügy vagy a gyerekvédelem hazai állapotáról hazudik, de a gödi gyár környezetszennyezéseiről is.

„Azt mondták, hogy a gödi akkugyárból nem kerültek nehézfémek a levegőbe, hogy az csak tetőre szállt por. Mindez égbekiáltó hazugság” – állította Miskolczi Orsolya. 

Magyar Péter a gödi rendezvényen megerősítette: kormányalakítás esetén a Tisza Párt újra felállítja a környezetvédelmi minisztériumot és visszaállítja a szakhatóságok függetlenségét, s ki fogja vizsgálni az összes, akkugyárakban történt munka- és környezetvédelmi szennyezési ügyet. Emellett egy országos akkumulátor-ipari szakhatóság létrehozását is ígérte, mely ennek az iparágnak a hatósági ellenőrzését fogja végezni. Elhangzott az is: a Tiszának még számos akkugyári jogsértésről és atrocitásról van bizonyítéka, amit a választások előtt nyilvánosságra fognak hozni.

„Rá kell kényszeríteni” a cégeket a szabályos működésre

Magyar Péter lapunknak azt nyilatkozta: a szabályszegő cégeket rá lehet kényszeríteni arra, hogy „a saját jól felfogott érdekükben” betartsák a hazai jogszabályi előírásokat, de a notóriusan szennyezők esetében a működés felfüggesztésére is sor kerülhet.

Arról is faggattuk a pártelnököt, hogy a lakosok számíthatnak-e kártalanításra – nemcsak Gödön, hanem más, „akkugyárral sújtott” településen – az őket ért veszélyeztetés, szennyezés és egyéb károk miatt. Magyar szerint elsődlegesen az üzemeket működtető cégeket kell számon kérni ezekben az esetekben, de az állam és a hatóságok is felelősségre vonhatók, ha jogszabály-ellenesen  engedélyezték a működést, vagy nem tartatták a törvényi előírásokat.  

Szöveg: Bodnár Zsuzsa –  Fotó, videó: Varga Bence/Átlátszó

Nyitókép: Átlátszó

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

5 000 Ft 10 000 Ft 20 000 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal-adománnyal! Köszönjük.

Támogatom PayPal-adománnyal

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS
  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42