Hárommillió embert érint a lakhatási szegénység Magyarországon

Lakhatási minimumprogramot állítottak össze a Lakhatási Koalíció szervezetei. A 21 pontos program célja, hogy az áprilisi választáson induló jelölteknek és szervezeteknek támpontot adjanak azzal kapcsolatban, hogy milyen lakáspolitikai lépésekre lenne szükség a lakhatási válság felszámolásához. A szervezetek egy hosszútávon kiszámítható és a szociális különbségeket csökkentő lakhatási szakpolitikát szeretnének. Hogy mindebből mi valósul majd meg, nem tudni, ugyanis a korábbi évek Lakhatási Minimumprogramjaival sem foglalkoztak érdemben az eddigi kormányok.

Magyarországon közel 3 millió embert, azaz a lakosság harmadát érinti a lakhatási szegénység. Ennek ellenére a rendszerváltás óta eltelt évtizedekben egyik kormány sem vezetett be hosszú távú, felelős lakáspolitikai intézkedéseket – vélik a Lakhatási Koalíció szervezetei, akik a február 10-án tartott eseményen egy 21 pontból álló Lakhatási Minimumprogramot mutattak be. A korábbi évekkel ellentétben azonban most nem készültek új programmal, hanem az előző években tett javaslataikat nyomatékosítják – abban bízva, 2026-ban végre a kormányzat is meghallgatja a javaslataikat.

Legyen alapjog a lakhatás!

A szervezet javaslatai között szerepel a hajléktalanság csökkentése és megelőzése, a nonprofit lakásszektor és a megfizethető lakások körének bővítése, az energiaszegénység és a lakhatási szegénység csökkentése is.

A beszélgetésben Somogyi Eszter (Városkutatás Kft.), Kovács Vera (Utcáról Lakásba! Egyesület), Czirfusz Márton (Periféria Közpolitikai és Kutatóközpont), Koritár Zsuzsanna (Habitat For Humanity Magyarország) és Szatmári Andrea (Utcajogász Egyesület) vettek részt, az esemény házigazdája Tóth Jakab volt.

Szatmári Andrea (Utcajogász Egyesület) az eseményen arról beszélt, hogy a rendszerváltás után elfogadott alkotmányok egyike sem fogalmazta meg a lakhatáshoz való jogot alapjogként. Minderre azért lenne szükség, mert

az államnak a jelenleginél sokkal nagyobb felelősséget kellene vállalnia állampolgárai méltó lakhatásával kapcsolatban.

A lakhatáshoz való alapjog deklarálása hivatkozási alap lehetne a lakhatási szegénységben élőknek és érdekvédelmi szervezeteknek is, továbbá megalapozhatna egy, a szegénységben élők érdekeit is védő alkotmánybírósági gyakorlatot.

A szerző felvétele

A 21 pontból álló Lakhatási Minimumprogram készítői fellépnek a lakhatási diszkrimináció ellen is. Az Utcajogász Egyesület tagja ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a lakhatási diszkrimináció főként olyan sérülékeny csoportokat érint, mint pl. a fogyatékkal élők, a hajléktalan emberek stb., azonban a legsúlyosabb mértékben a hazai roma kisebbséget sújtja. Esetükben a diszkrimináció gyakran erős területi szegregációval és marginalizációval is párosul.

A roma családok jelentős hányada él rossz minőségű, alacsony komfortfokozatú, egészségtelen, túlzsúfolt lakásokban. A területi szegregáció súlyosságát jelzi, hogy a 2011-es népszámlálás szerint 709 településen 1384 szegregátumot határoltak le, ahol 276 ezer ember élt, közülük 84 ezren alacsony komfortfokozatú lakásban.

A roma családok lakhatási helyzetének javításában kulcsfontosságúak lennének például a lakásfenntartási és adósságkezelési támogatások, a megfizethető lakhatási megoldások, a lakások korszerűsítéshez és energetikai felújításához kapcsolódó konstrukciók, illetve a szegregátumok infrastrukturális fejlesztését célzó beavatkozások – vélik a Lakhatási Minimumprogram megalkotói.

Szatmári előadásában kiemelte: az önazonossági törvényt azonnal hatályon kívül kell helyezni, hiszen a lakhatási diszkrimináció érvényesítését közvetlen és legitimált módon teszi lehetővé.

2025. július 1-jén lépett hatályba a helyi önazonosság védelméről szóló törvény, amely a tulajdonhoz való jog, a szabad mozgáshoz és tartózkodási hely megválasztásához való alapvető jog korlátozását teszi lehetővé a települések önazonosságának védelme érdekében. Ezt az Alaptörvény tizenötödik módosítása tette lehetővé, amely kimondja, hogy a mozgás szabadsága és a lakóhely szabad megválasztásához való jog gyakorlása nem sértheti a helyi közösségek önazonossághoz való alapvető jogát. A törvény alapján számos önkormányzat olyan rendeletet fogadott el, amelyben a településre költözni szándékozók számára szűkítő feltételeket írt elő, például bizonyos iskolai végzettség, foglalkoztatási, társadalombiztosítási jogviszony visszamenőleges igazolását vagy köztartozás-mentesség igazolását, esetleg büntetett előélet hiányát tette a lakcímlétesítés feltételévé.

Nem büntetni, segíteni kellene

Az Utcajogász szakértője szerint a Magyar Állam a szegénységet 2011 óta több jogszabályban kriminalizálja. Az Országgyűlés 2018 júniusában előbb az Alaptörvényt, majd júliusban a szabálysértési törvényt módosította, eszerint az egész ország területén jogellenes a közterületi hajléktalanság. Aki „életvitelszerűen közterületen tartózkodik, elzárással büntethető.

Miközben a szabályozás célja az volt, hogy a hajléktalanság láthatóságát megszüntesse

és a hajléktalan embereket az elzárás kilátásba helyezésével szállókra kényszerítse, sem a szociális szolgáltatók, sem a hatóságok, sem pedig a büntetés-végrehajtás szervezete nincs felkészülve több ezer ember fogadására.

Az Utcajogász szerint a büntető jogszabályok eredménye, hogy az utcán élők a városokból kiszorulnak, és olyan helyekre húzódnak, ahol nem férnek hozzá közszolgáltatásokhoz.

5 nap alatt kiüríthetik a lakást

Szükség volna a végrehajtási törvény módosítására is. Szatmári Andrea szerint ugyanis a törvény több sebből is vérzik, és azt a minimum elvárást sem teljesíti, hogy a felek számára a tisztességes eljáráshoz való jogukat biztosítsa. Erre példaként az önkényes lakásfoglalók helyzetét hozta fel, akik szabálysértést követnek el azzal, hogy egy üres lakásba, erőszak vagy fenyegetés nélkül beköltöznek.

A bírósági végrehajtásról szóló törvény (Vht.) az önkényesen elfoglalt lakás kiürítésére vonatkozóan a lakó szempontjából sokkal hátrányosabb szabályokat tartalmaz. A bíróság ugyanis nemperes eljárásban 5 napon belül dönt a lakás kiürítéséről, ami ellen 3 napon belül lehet fellebbezni. Az eljárás során a kérelmezőnek semmilyen módon nem kell igazolnia azt az állítását, hogy önkényesen elfoglalt lakásról van szó. A végzés meghozatala előtt az érintett lakót nem kell értesíteni, nem adhatja elő védekezését, nem cáfolhatja a kérelmező állításait sem. A végzést a bíróság csak a végrehajtónak és a kérelmezőnek kézbesíti, így az érintett csak a végrehajtótól fog értesülni arról, hogy rövid időn belül el kell hagynia a lakást, amelyben él.

Módosítani kellene az árverési szabályokat is, vélik a téma szakértői, ugyanis a mostani helyzetben könnyen lehet, hogy

már 500 ezer forintnyi tartozás is a lakóingatlan elárverezéshez vezethet,

mivel az eredeti tartozás összege könnyen a többszörösére nőhet.

Emellett a törvény szerint az árverés egymást követő szakaszaiban egyre csökkenő áron lehet hozzájutni az ingatlanhoz, így előfordulhat, hogy egy lakóingatlan kikiáltási árának 70%-án is tehető érvényes vételi ajánlat.

Állami lakhatási stratégia kell

Lakáspolitikáért felelős szervet és hosszútávú lakhatási víziót szeretnének egy következő kormánytól a szakértők – minderről  Czirfusz Márton, a Periféria Közpolitikai és Kutatóközpont szakértője beszélt. Szerinte ma Magyarországon a lakáspolitikai eszközrendszer nem szolgálja a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentését, mivel a lakhatásra fordított közkiadások vagyonhoz kötötten kerülnek kiosztásra. Azaz a lakástámogatásokat olyan társadalmi csoportok is igénybe vehetik, akik jövedelmi helyzetük alapján erre aligha lennének rászorulva, ezzel ellentétben viszont akik rászorulnának, ők nem rendelkeznek a támogatás megszerzéséhez szükséges feltételekkel.

A programot összeállító szervezetek azt javasolják:

a kormányzat legalább a mindenkori éves GDP 1,5 százalékát fordítsa lakáscélra (ez 2026-ban 1436 milliárd forint lenne),

és a lakáscélra költött központi források legalább fele célzottan a lakásszegénységben élőket támogassa.

Ahhoz, hogy érdemben javuljon a lakáshelyzet, a célzott támogatások arányát legalább 50%-ra kellene emelni, és az alsó két jövedelmi ötödbe tartozó háztartásokhoz kell eljuttatni. Mindehhez pedig új, rászorultsági alapon célzott lakhatási programokat kell bevezetni.

Egyre kevesebb megfizethető lakás áll rendelkezésre, éppen ezért egy jóval kiterjedtebb köztulajdonú és támogatott bérlakásszektorra van szükség – vélik a szervezetek. Szerintük a mindenkori kormányzat nem vállal részt a meglévő állomány bővítésében és a már meglévők működtetésében sem, így az önkormányzatokat ösztönözni és támogatni kellene a hasonló programok bevezetésében, az államnak pedig központi kezelésű programot kellene indítania.

Ilyen program lehetne a közösségi lakásállomány bővítése és a kollektív tulajdoni forma (pl. a használati jogon alapuló lakásszövetkezet) elterjesztése. A közösségi bérlakások privatizációját a jövőben meg kellene szüntetni, és a bérlakásszektort hosszú távon is nonprofit formában kellene megtartani. Mindehhez pedig olyan keretszabályok kellenének, amelyek biztosítják, hogy a támogatott bérlakásokban valóban csak az arra rászorulók lakhassanak, és a lakbérek arányosak legyenek a családok fizetési lehetőségeivel.

Országos lakásfenntartási támogatást vezetnének be

Arról már Somogyi Eszter, a Városkutatás Kft. munkatársa mesélt, hogy az ország minden településén egységes feltételek mellett igénybe vehető, központi költségvetésből finanszírozott lakásfenntartási támogatás bevezetésére is szükség volna, mert a társadalmi hátrányokban egyes csoportok az átlagosnál jelentősebb arányban érintettek.

Míg a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettek aránya 2018 óta valamelyest csökkent, (21,1%-ról 19,4%-ra), még mindig

majdnem minden negyedik gyerek (22,9%) ki van téve a szegénység kockázatának.

A probléma különösen súlyosan érinti az egyszülős, a három vagy annál több gyermekes családokat és a romákat.  A szegénység kockázata a legalsó jövedelmi ötödben (76,2%) és a legfeljebb alapfokú végzettséggel rendelkezők körében (45,8%) a legmagasabb. Erről bővebben a Habitat for Humanity Magyarország éves lakhatási jelentéseiben is szó esett, melyekről itt, itt és itt számoltunk be.

Rezsicsökkentés helyett

A Lakhatási Koalíció szerint a jelenlegi rezsicsökkentési támogatás nem nyújt valódi megoldást az eladósodás és így a lakásvesztés problémájára sem. Emellett még pazarló is, mivel a magasabb fogyasztással rendelkező és valószínűsíthetően magasabb jövedelmű háztartásoknak nagyobb összegű támogatást nyújt. Ehelyett olyan célzott támogatásokat kellene bevezetni, amelyek a valóban rászorulókat segítik és kiterjeszthetők pl. a tűzifára is. Minderre azért volna szükség, mert a tűzifa kimaradt az ártámogatási rendszerből, ára pedig 2012 óta közel háromszorosára emelkedett. Ez különösen a vidéki családi házakban élő, alacsony jövedelmű háztartások számára jelent fokozott kockázatot.

Ehhez kapcsolódóan Koritár Zsuzsanna, a Habitat For Humanity Magyarország szakértője megjegyezte: az energiaszegénység kezeléséhez egy igazságosabb és fenntarthatóbb rendszert kellene bevezetni, amely sávosan és szociálisan célzott. Bár a magyar lakosság több mint 90%-a él saját tulajdonú lakásban, sokaknak nincs elég pénzük a felújításhoz, a karbantartáshoz és az energetikai korszerűsítéshez:

emberek milliói élnek leromlott, korszerűtlen, rossz energiahatékonyságú ingatlanokban.

A 2022-es népszámlálási adatok szerint 88 500 háztartás élt komfort nélküli vagy szükséglakásban. Emellett a háztartások csaknem ötöde nem csatlakozik a vezetékes gáz vagy távhőszolgáltatáshoz; a legalsó jövedelmi ötödbe tartozók körében ez az arány megközelíti a 40%-ot.

A magyarországi lakásállomány lesújtó műszaki és energetikai állapota miatt kiemelten fontos a nagy léptékű, hosszú távon kiszámítható és szociálisan célzott lakossági felújítási programok indítása. A támogatott beavatkozásoknak nemcsak a lakásminőséget kell javítaniuk, hanem érdemben csökkenteniük kell az épületek energiaigényét és az energiaszegénységet is.

A Lakhatási Koalíció 2026-os Lakhatási Minimumprogramja teljes egészében itt érhető el.

Szabó-Gödri Rita

A címlapkép illusztráció, forrás: Pixabay.com