Szinte felrobbant az internet a dunakeszi polgármester azon Facebook-bejelentése nyomán, hogy Városliget néven egy új sport- és rendezvényparkot létesítenének Dunakeszi-Alagon. A projektet egy 90 hektáros zöldterület egyik részén valósítanák meg, a repülőtér és a lovas tréningközpont szomszédságában. A látványterveken játszótér, tó és egy biciklis pumpapálya is szerepel – utóbbi már el is készült. A beruházást ellenzők főként a természetvédelmi értékeket féltik, a polgármester szerint viszont az ellenzéki pártok hangulatkeltése az egész, és a projekt támogatói vannak többségben, akiktől javaslatokat is vár az önkormányzat a Városliget végső terveinek kialakításához.
Hetek óta viták forrása Dunakeszin az a terv, mely szerint az egykori Alagi lóversenypálya helyszínén, a repülőtérnek is helyet adó egybefüggő zöldterületen hozna létre egy új sport- és rendezvényközpontot az önkormányzat. A viták főleg a Facebookon folynak, de a város éves közmeghallgatásán is számos észrevétel hangzott el pro és kontra a beharangozott Városliget projektről.
„Új fejezet Dunakeszi zöld történetében: Városliget a repülőtérnél!” – ezzel a felütéssel tett közzé bejegyzést közösségi oldalán Dióssi Csaba polgármester (Fidesz-KDNP) július elején. A bejegyzés szerint az új sport- és szabadidőparkot a Dunakeszi repülőtéren valósítanák meg, ami jelenleg is „futók, kutyasétáltatók, sportolók és családok” kedvelt helyszíne. Az önkormányzat által ide tervezett új parkban
pumpapálya, futókör, OCR akadálypálya, piknikpark és több játszótér létesülne, de jutna hely egy kisebb tónak is.
Néhány nappal később, a tervek nyomán kibontakozó lakossági tiltakozásra reagálva Dióssi egy bejegyzésben arról írt, hogy „A fejlesztés kizárólag üzemen kívüli területet érint, teljes összhangban a jogszabályokkal és természetvédelmi előírásokkal. A cél egy árnyékos, fákkal beültetett, a Katonadombhoz hasonló szabadidős közösségi park létrehozása”.
Zölddel a dunakeszi Városliget tervezett helyszíne, sárgával a Dunakeszi Repülőtér és a Lovas tréningpálya területe. (Fotó: Dióssi Csaba Facebook/Átlátszó)
Sokan ellenzik a projektet
A polgármesteri bejegyzés alatt valóságos komment-cunami indult el. Annál is inkább, mert az önkormányzat ötletek beküldésére is biztatta a lakosokat a Városliget végső terveinek kialakításához.
Mindez beindította a helyiek fantáziáját: a javaslatok közt KRESZ-pálya, vizes játszótér, óriási sakk-tábla, mezítlábas tanösvény, kertmozi és autós mozi is szerepelt. Sőt akadt, aki a tervezett tóra egy hidroplán-pályát vizionált – bár ez utóbbi javaslat vélhetően csak viccből, az elszabadult ötletparádé hatására született.
Voltak viszont, akik inkább arra adtak „ötleteket” a városvezetésnek, hogy szabadidőpark helyett milyen fontosabb beruházásokat kéne megvalósítania:
sokak szerint korszerű közvilágításra, jó utakra, tűzoltóság vagy fekvőbeteg-kórház létesítésére kéne inkább fordítani a város pénzét.
Többen pedig a beruházás helyszíne ellen tiltakoznak. Az ellenzők szerint Dunakeszi egyetlen megmaradt összefüggő zöldterületét a mostani, természetes formájában kellene megőrizni az egyébként is túlságosan beépítettnek ítélt városban.
A lóversenypálya és a repülőtér dél felől, Dunakeszi-Alsó irányából. (Fotó: iho.hu)
„Az a hely attól jó és működik, hogy van tér, van perspektíva, van benne csend és természetesség”– írta az egyik hozzászóló. Egy másik kommentelő így érvelt a terület háborítatlansága mellett: „Itt élek 34 éve Alagon, gyerekkoromban tele volt a város, főleg ez a rész fülesbaglyokkal, denevérekkel (akik senkinek nem ártottak, sőt!), békákkal, amikkel még a kertben is nem egyszer találkoztunk, fecskékkel, sündisznókkal, ezekből mára nem sok minden maradt a rengeteg építkezésnek köszönhetően.”
A helyszín vonzerejét valóban a terület nyitottsága, tágassága, a budai hegyekre és a Megyeri hídra való kilátás adja sokak számára. Emellett
természetvédelmi szempontból is értékes területről van szó, melynek egy része helyi védettséget is élvez,
mivel jellegzetes növénytársulásoknak és a fokozottan védett ürgének is az élőhelye. Egy 2020-as tanulmány szerint Dunakeszin található az egyik legsűrűbb magyarországi ürgekolónia.
A tervezett Városliget egyik elemének, a kerékpáros pumpapályának az előkészítői munkálatai idén júliusban. (Fotó: Facebook)
Sokan megütköztek azon is, hogy bár a szabadidőpark a fideszes polgármester állítása szerint tervezési szakaszban van, a biciklis pumpapályát már el is kezdték építeni. Holott eredetileg ezt a pályát a Duna-part és az EuroVelo 6 kerékpárút közelében lévő másik dunakeszi közösségi helyszínen, a Katonadombon kívánták megvalósítani.
A város másik végén lévő Katonadomb szerepelt az Aktív Magyarország Program nyertes pályázati anyagában is, melynek révén a város 25 millió forint támogatást kapott a pumpapálya megépítésére – ez az összeg a teljes költségnek csak a felét fedezte, a fennmaradó részt a dunakeszi önkormányzat saját forrásból biztosította. A helyszínt mégis módosította az önkormányzat a lakosok megkérdezése és tájékoztatása nélkül – július végén pedig a polgármester már egy videót is közzétett a repülőtéren megépült biciklis pályáról.
Az 50 millió forintból megépített kerékpáros pumpapálya. (Fotó: A szerző felvétele)
A polgármester szerint a tiltakozókat a Tisza és a DK hergeli
Nem először merül fel egyébként az alagi terület valamilyen „hasznosításának” az ötlete. Terveztek már ide vidámparkot, szállodát, tíz pályás focicentrumot – ám ezeket a korábbi beépítési terveket a lakosság, a természetvédők és a repülőklubok tiltakozása nyomán sikerült meghiúsítani. De ellenállást váltott ki a terület kisebb megbolygatása is: néhány évvel ezelőtt például megírtuk, hogy a lovas tréningtelep lekerítése ellen többen is tiltakoztak – ám a kerítés felhúzását nem sikerült megakadályozniuk.
A polgármester állítása szerint viszont a mostani Városliget-terv nem jelent beépítést, sőt még építkezésnek sem lehet nevezni, s nem fogja veszélyeztetni a terület természeti értékeit sem. A szabadidőparkba a különböző sportlétesítmények mellé növények, fák ültetését tervezik, és egy kellemes, idővel árnyékot adó parkosított területet hoznának létre.
Dióssi Csaba egy helyi újság, az önkormányzattal jó kapcsolatban lévő Dunakeszi Polgár júliusi számában is érvelt a beruházás mellett. Elmondta, hogy a repülőtér területe jelenleg is helyet ad olyan nagy városi rendezvényeknek, melyek a Katonadomb területén már nem férnek el. A városvezető szerint a repülőtér használatát sem fogja zavarni a létesítmény: „A városliget felszállópálya felőli oldala kerítéssel biztosítja majd, hogy a gyerekek véletlenül se szaladjanak be a repülőtér, a pálya területére, ami veszélyes lenne.
A városligethez tartozó terv része a motoros pálya 35 fokos elfordítása és kialakítása is, ezzel is a biztonságot növeljük” – nyilatkozta a polgármester,
hozzátéve, hogy a dunakeszi repülőklub is támogatja a projektet. A repülőtéren egyébként két klub is működik, az Opitz Nándor Repülőklub és a Malév Repülőklub.
A Városliget-terv ellenzői közül Rónai Sándor, a Demokratikus Koalíció parlamenti képviselője szintén a Facebookon tett közzé több bejegyzést és videót. Rónai a természetvédelmi értékekre és a repülőtér miatti balesetveszélyre hívta fel a figyelmet, kifogásolva azt is, hogy a helyi lakosok megkérdezése nélkül született döntés a beruházásról. Egy Dobrev Klárával készült videóban arról is beszélt a képviselő, hogy a szabadidőközpont nyomán akár lakópark építésére is sor kerülhet a területen, melynek beépítése ellen a DK petíciót is indított.
Rónai Sándor arra is biztatta a lakosokat, hogy vegyenek részt az önkormányzat által július 24-re meghirdetett éves közmeghallgatáson, és mondják el ott is a véleményüket az ügyről. Szintén a közmeghallgatáson való részvételre biztatta a lakosokat a Tavaszi Szél Tisza Sziget Dunakeszi csoportja, aggályosnak nevezve a repülőtérre tervezett építkezést.
🚧 Épül a pumpapálya – de mi lesz a Városligetből? A repülőtér melletti területen megkezdődött a pumpapálya építése – a…
Az ellenzéki szereplők megnyilatkozásai után viszont a képviselő-testület több tagja is úgy érezte, hogy meg kell védenie a Városliget tervét. Közleményt jelentettek meg „Összefogás a zöld Dunakesziért” címmel, melyet a polgármester mellett 11 képviselő írt alá. Ebben nemcsak hitet tettek a Városliget létesítése mellett, de
felszólították a DK-t és a Tisza Pártot, hogy fejezzék be „a hazug és káros hangulatkeltést”,
és „ne a helyiek kárára vívják egymással az ellenzék képviseletéért folytatott pártpolitikai csatájukat”.
A polgármester egy Telekeszi tévének adott interjúban pedig azt is kijelentette: csak azok helyezik negatív kontextusba a projektet, „akik ellenérdekeltek abban, hogy sikeres fejlesztések történjenek Dunakeszin.”
Ezek a tények a Dunakeszi Városliget terveivel kapcsolatban.
Közzétette: Telekeszi Tv – 2025. július 10., csütörtök
A közmeghallgatásról a lakosok egy része kiszorult
A Városliget terve miatt felfokozott hangulatban került sor július 24-én az önkormányzat évi rendes közmeghallgatására. A korai, 14 órás időpont ellenére az eseményen sokan megjelentek; a polgármester ki is jelentette, hogy nem számítottak ennyi érdeklődőre.
Valóban úgy tűnt, hogy az önkormányzat nem készült fel a lakosság részvételére, ülőhely ugyanis kevés jutott: a lakosok egy része a képviselők háta mögött, állva hallgatta végig a felszólalásokat, többen pedig be sem fértek a terembe.
A Városliget ügyét végül több mint három órán át tárgyalták a megjelentek.
Dióssi Csaba a Facebook- bejegyzésre adott reakciók alapján igyekezett alátámasztani, hogy a lakosok 90%-a támogatja a tervet.
Az ellenvéleményt megfogalmazókat pedig arra intette, hogy ne higgyenek az alaptalan hergeléseknek.
A város főkertésze és egy meghívott tájépítész előadó prezentációban mutatta be a tervezett park természetbarát jellegét, a zöldítési és fásítási elképzeléseket. Többször is elhangzott, hogy az önkormányzat nem „építkezni” kíván, hanem „a kulturált közösségi időtöltés” feltételeit kívánja megteremteni – erre pedig a terület övezeti besorolása is lehetőséget ad, ugyanis a helyszínen elhelyezhetők sport- és rekreációs célú létesítmények.
Dióssi Csaba polgármester a 2025. július 24-i dunakeszi közmeghallgatáson (Forrás: Telekeszi tv, YouTube)
A felmerülő vitás kérdések kapcsán megkerestük a polgármestert és az önkormányzatot, hogy bővebb tájékoztatást kapjunk a projektről. Megkérdeztük, hogy
a tervek szerint mekkora területű és milyen elhelyezkedésű lesz a Városliget,
a repülőtér és a park használóinak biztonságát célzó intézkedések (felszállópálya módosítása, kerítés) költségeit ki fogja finanszírozni,
az írásban beküldhető véleményezés lehetőségén túl milyen lakossági egyeztetések várhatók, tartanak-e lakossági fórumot a projektről,
milyen engedélyek szükségesek a Városliget megvalósításához, és készül-e környezeti hatástanulmány?
Az önkormányzat sajtószóvivőjétől kapott válaszban új információk is kiderültek, többek közt a tervezett szabadidőpark méretére és a fel- és leszállópálya elforgatásának következményeire vonatkozóan.
Azt írták ugyanis, hogy „A Dunakeszi Városliget jelenleg programterv-alkotási fázisban van, az elképzelések szerint
ökologikus fenntartású családbarát szabadidőpark létesülne városunkban, kb. 20 hektáron,
a repülőtér üzemi területén kívüli nem használt területen. Az önkormányzat az előírt engedélyeket a hatályos jogszabályok alapján szerzi be. A Duna–Ipoly Nemzeti Parkkal és a Pest Vármegyei Kormányhivatallal folyamatos az egyeztetés. Hatásvizsgálatok az előírásoknak megfelelően készülnek. A területre a hatályos szabályozás sport és szabadidős felhasználást tesz lehetővé, nem áll természetvédelmi védettség alatt” – írták.
Válaszukból nem derült ki, hogy tartanak-e majd a projektről lakossági fórumot, azt viszont igen, hogy figyelik a pályázati lehetőségeket, hogy ne csak a városnak kelljen állnia a projekt költségeit.
„A szükséges szakmai előírások és műszaki megoldások költségeit az előírások szerint határozzák meg, a kivitelezésre vonatkozó forrás biztosítása ennek alapján történik. Dunakeszi Város Önkormányzata folyamatosan
figyelemmel kíséri a pályázati lehetőségeket annak érdekében, hogy a fejlesztésekkel járó kiadások ne csak a város költségvetését terheljék.
A nulladik perctől, a koncepció alkotás első pillanatától zajlik a lakossági egyeztetés” – olvasható a tájékoztató levélben.
Közmeghallgatás Dunakeszin 2025. július 24-én. A lakosok közül sokan nem fértek be a terembe. Balra Nyíri Márton alpolgármester. (Forrás: Telekeszi Tv, YouTube)
A repülőtér átalakítását is a város fizeti majd
A biztonsági kérdések kapcsán ezt írták: „A repülőtér biztonságossága érdekében előzetes egyeztetés zajlott a Nemzeti Közlekedés Hatóság Légügyi Hivatalával, a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálattal és a Malév Repülőklub vezetőjével, az ő eljárásrendjük szerint járunk el. A szükséges szakvéleményeket és hatásvizsgálatokat a Kormányhivatal illetékes szervei írják elő és készíttetik el.
A szakvélemény, amit kérünk tőlük, kitér a szélirány- és a zajszennyezés-változásra, valamint fontosnak tartjuk, hogy szerepeljen benne, hogy az elforgatott le- és felszállópálya miatt a gépek milyen magasan haladnak majd el a lakóházak felett.
A repülősök kifejezett kérése, hogy kerítéssel válasszuk el őket a városligettől, hogy a reptéren való sétálgatás megszűnjön.”
– írta az önkormányzat.
A repülőtér estleges átalakításának költségeiről és a szükséges biztonsági intézkedésekről a repülőkluboknak is küldtünk kérdéseket.
Ők válaszukban ezt írták: „A Dunakeszi repülőtér és az azon fekvő ingatlanok (pl. a hangárok) ma a Dunakeszi Város Önkormányzatának tulajdona, szakmai üzemeltetője a MALÉV Repülőklub (a megszűnt MALÉV légitársaság egykori sportrepülő klubja). Az együttműködés részleteit Megállapodás tartalmazza.
A Tulajdonos előzetes tájékoztatása után az ezzel kapcsolatos Lakossági Meghallgatáson értesültünk a »Városliget terv« megszületéséről. A Meghallgatáson volt egy részletesebb előadás, de mindvégig hangsúlyozva, hogy ez csak egy előzetes elképzelés, a bemutatott látványtervek csak egy példa a kialakításra.”
Forrás: Dunakeszi Polgár, 2025. július
A feltett kérdéseink kapcsán leírták, hogy a repülőtér biztonságos üzemeltetését szigorú jogszabályok írják elő, és ezek betartását a hatóságok rendszeresen ellenőrzik. „A városvezetés többször hangsúlyozta, hogy a repülőtér üzemelését biztosítja, ami számunkra egyben azt is jelenti, hogy a jogszabályokat betartja. Részletes szakmai egyeztetés ez ügyben nem volt, mert az elképzelés megvalósítása még nem jutott el ebbe a fázisba.
Az, hogy a környezetet szabadidőközponttá alakítják-e vagy nem, várospolitikai döntés” – tette hozzá a repülőklub.
A múltat felidézve arról is írtak: „A repülőtér jelenlegi kialakítását, a pályairányt a német hadsereg 1944-ben végezte el, megfelelő repüléstechnikai és időjárás elemzési számítások alapján. Ezen sem a szovjet hadsereg, sem a későbbi magyar hatóságok nem változtattak. Amennyiben a Városliget projekt megvalósulása komolyan napirendre kerül, a repülőtér üzemeltetésének feltételeit egy sor hatósággal kell egyeztetni, jogszabályok mentén.
Ma Magyarországon a repülőterek megléte, működési módja stratégiai kérdés, ebben nem mi, a repülőklubok, hanem a Hatóságok illetékesek” – olvasható válaszukban.
Álláspontjuk szerint ha a hatóságok engedélyeket adnak a projektre, a biztonságos működés feltételei a jogszabályi előírások nyomán biztosítottak lesznek. A repülőtér átalakításának költségeit pedig a tulajdonosnak, azaz a dunakeszi önkormányzatnak kell majd állnia.
Bodnár Zsuzsa
Címlapkép: Látványterv a tervezett dunakeszi Városligetről. (Forrás: Dióssi Csaba/Facebook)
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.
Üvegvisszaváltással
Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!
Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Az Index újabb, állítólag belsős fideszes választókerületi közvélemény-kutatásokat tett közzé. Orbán állítólag ezek alapján számít közel kétharmados győzelemre, de a számok egymás mellé téve még furcsábbak.
Hiába adják egyre lejjebb az igényeket, már a harmadik közbeszerzési eljárásuk zárul úgy, hogy egyetlen cég sem tesz ajánlatot. A háttérben akár az IH ellen folyó eljárás is állhat.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!