Közel 70 millió forint EU-s hátterű támogatást kapott egy Mészáros-közeli cég egy meg nem valósult zeneoktatási projektre. Az alcsútdobozi pékségről ismert, Mészáros Lőrincékkel társult Kenéz-Hanyecz Kinga vállalkozásának 2020-ban kellett volna piacra dobni egy hangszeroktató alkalmazást, ez azonban azóta sem történt meg, a program a cég szerint még mindig fejlesztés alatt áll.
Egy olvasónk hívta fel a figyelmet a StringBoost nevű, közpénzzel támogatott „innovatív” gitártanulási program és tananyagra. Ahogy a program honlapján is látható, a projektre a Széchényi Programon keresztül uniós támogatást biztosított a kormány. A pályázati anyagból – amit a program honlapján büszkén hirdetnek a „Pályázat” fülön – kiderül, hogy a projekt gazdája a Creabird Zrt. volt, amit a teljes támogatási szerződés tanúsága szerint akkor Kenéz-Hanyecz Kinga vezetett.
Kenéz-Hanyecz Kinga elsősorban a Vág-völgye Pékség vezetőjeként ismert, amit Mészáros Lőrinc cégével, a Budakalász 66-tal közösen alapítottak 2020-ban.
A gitároktatási pályázaton indult cége, a Creabird ennél régebbi. A kreatívcég 2014-ben indult el, majd alig egy éves működés után már állami díjat is nyert: a Nemzetgazdasági Minisztérium szervezésében létrejött „Díj a sikeres vállalkozásokért” díjat, amit Varga Mihály adott át.
Nem sokkal később a Creabird Zrt. új projektbe vágott bele, a pályázati anyagok alapján 107 millió forintból tervezett új zeneoktatási módszert, tankönyvet és applikációt fejleszteni. „A fejlesztésünk eredményeként létrejövő új metóduson alapuló tankönyv és applikáció, olyan új szemléletből közelíti meg a hangszeres zene és a zeneelméleti szolfézs egyesített oktatását, ami átalakíthatja a húros hangszerek oktatásának jelenleg használt oktatási rendszerét” – olvasható a Stringboost honlapján. A projektre állami támogatást kértek, amit meg is kaptak, a 2018-ban futó Széchenyi Programból 69 millió forintot juttattak a cégnek, aminek 2020-ra kellett volna befejezniük a rendszer kifejlesztését.
Hét éve fejlesztett alkalmazás
Azonban, ahogyan arra olvasónk is rámutatott, az említett oldalon, egy évek óta nem aktív Facebook-oldalon, és a Szegedi Nemzetközi Gitárfesztiválon tartott előadáson kívül semmilyen nyoma nincs annak, hogy az államilag támogatott projekt megvalósult volna.
Nem található meg semmilyen webáruházban az ígért alkalmazás, és nincs nyoma a támogatott tankönyvnek sem.
Olvasónk rámutatott arra is, hogy a projekt elindításakor ráadásul már létezett a piacon hasonló alkalmazás. A yousician.com-on található program a WaybackMachine szerint már 2017 júniusban, azaz több, mint egy évvel a támogatási szerződés létrejötte előtt elindult – az itt láható tanulási módszer rendkívül hasonló ahhoz, mint amit a Stringboost esetében ígéretek. Szemben a Stringboosttal, a Yousician alkalmazása most is elérhető a Google Playből.
Hogy kiderítsük, megvalósult a bármi a közpénz-tízmilliókkal támogatott programból, emailt írtunk a Stringboost.com-on megadott címre, és arról érdeklődtünk, mikor és hogyan lehet igénybe venni a tanítási módszert. Pár nap múlva jött is válasz, ebben azt írták:
„Jelenleg az eredeti tananyag továbbfejlesztésére várunk. Addig az app nem elérhető. Sajnáljuk, hogy most nem tudunk Önnek segíteni. Bízunk benne, hogy a fejlesztés hamar lezajlik, és hamarosan újra elérhető lesz az app.”
A válaszban a cég arra utalt, hogy a bíznak benne, hogy a jövőben sikerül lezárni a fejlesztést, ami merész várakozás egy olyan projekttel kapcsolatban, amit már több mint négy éve be kellett volna fejezni, és azóta nem produkált látható eredményt.
Új név, új vezetés
A Creabird Zrt. ráadásul időközben teljes profilváltáson ment keresztül. 2018-ban Kenéz-Hanyecz Kinga is távozott a vezérigazgatói székből, jelenleg a cég vezetője Németh Zoltán, aki emellett a Royal Hunting Vadászatszervező Kft. vezetője. A korábban főleg kreatív projektekben, médiavásárlásban utazó vállalkozás nevet is változtatott, ma Value Development Zrt. néven működik, és holnapja szerint informatikai szaktanácsadással foglalkozik.
Kenéz-Hanyecz Kinga továbbra is az egyik vezetője Vál-Völgye Pékség Kft.-nek Mészáros Lőrinccel közösen. Az alcsúti pékség az elmúlt években rendre százmilliós forgalmat könyvel el (bár nettó eredménye eközben a nullához tendál a beszámolói szerint), ők szállíthattak például péksüteményeket a Hernádi Zsolt Mol-vezérhez köthető Grand Hotel Esztergomba. Természetesen közpénz is jutott Mészárosék cégének: 2022-ben 207,9 millió forintos támogatást ítéltek meg a pékségnek technológiai és infrastrukturális fejlesztések megvalósítására a szintén uniós hátterű Vidékfejlesztési Program keretéből.
Zubor Zalán
Címlapkép: Mészáros Lőrinc gitározik egy esküvőn készült, 2019-ben közzétett felvételen. Forrás: YouTube/Kétfarkú Kutya Párt képernyőfotó
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.
Üvegvisszaváltással
Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!
Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
A kormány 2023-ban még céget alapított a hévízi gyógyfürdő fejlesztésére, a választások után azonban csendben visszavonták a tervet, három hónap múlva pedig be kellett zárni a fürdő főépületét. Tiborczék hévízi luxushotelére viszont milliárdok jutottak.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!