
Hatvanpuszta mint az alcsúti édenkert egy közel 200 éves újságcikkben
Az arisztokratákat elvarázsolni igyekvő Honderű című lap írása szerint a birtokon „saját gazdasági cselédség nyüzsg és forg ura iránti szeretettel a munka körül”.
Bő egy hónapja kértük ki a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alaptól a Magyar Televízió székházának megvásárlásáról szóló szerződés másolatát. Az Alap vezérigazgatója válaszlevelében a titoktartási kötelezettség melletti betekintés lehetőségét ajánlotta fel, de nemzetbiztonsági okokból (!) másolatot nem kívánt adni a szerződésből.
Nyilván mi nem értünk valamit.
Ha van nemzetbiztonsági kockázat a szerződés megismerhetővé tételében, akkor azt a hatályos törvények szerint (1) minősíteni kell, (2) nyilvánvalóan még titoktartási nyilatkozat mellett sem lehet odaadni olvasgatásra olyannak, aki nem rendelkezik nemzetbiztonsági átvilágítással. Mivel sem minősítve nincs a szerződés, és még betekintést is engedne az MTVA, nem látunk okot arra, miért ne ismerhetné meg mindenki, hogy sokmilliárd forintot miként készül elkölteni egy állami intézmény.
Ettől függetlenül is, a nemzetbiztonsági kockázat legfeljebb az épületek tervrajzaival vagy más hasonló műszaki jellemzőivel kapcsolatban merülhet fel, így semmi ok nincs arra, hogy minden más részletében ne kerüljön nyilvánosságra a szerződés. Éppen ezért keresetet indítottunk az MTVA ellen annak érdekében, hogy a bíróság kötelezze őket a szerződés másolatának kiadására.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásHa az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
1% TÁMOGATÁSAz arisztokratákat elvarázsolni igyekvő Honderű című lap írása szerint a birtokon „saját gazdasági cselédség nyüzsg és forg ura iránti szeretettel a munka körül”.
A HM EI Zrt. fellebbezett az elsőfokú döntés ellen, továbbra is titkolják a Ruszin-Szendi Romulusz és Benkő Tibor által használt házak szerződéseit.
A kivitelező a Penta Kft. volt, amely az önkormányzat szerint vállalta a garanciális javítást. A beruházást uniós támogatásból állták.
Természetvédelmi területet is érintő új szabadidőközpont létesülne Dunakeszin, a tiltakozókat a városvezetés szerint csak az ellenzéki pártok hergelik.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!