Heti lapszemle

Beteget jelentett a gödi polgármester, újabb gigahitelt vett fel a kormány

Magyar Hang: Nem tudták feltenni a kérdéseiket a civilek Göd polgármesterének

Megbetegedett, ezért az utolsó pillanatban lemondta a részvételt a csütörtöki képviselőtestületi ülésen Kammerer Zoltán, Göd fideszes polgármestere. Az eseményen a helyi civilek kérdéseket szerettek volna feltenni neki a Samsung-gyárról. A testületi ülésen végül a civilek kérdései elhangzottak, rákérdeztek például arra, hogy milyen vegyianyagokra vonatkozó mérési adatai vannak a városnak a gyár környezetéből, ám erre az ülést vezető alpolgármestertől csak általános válaszok érkeztek.

Hvg.hu: Egy falunyi ember titkos megfigyeléséről döntött tavaly az igazságügyi miniszter

Csaknem 1400 személynél azonosítottak valamilyen nemzetbiztonsági kockázatot a titkosszolgálatok tavaly, és kérték ezért Tuzson Bence igazságügyi minisztert, hogy titokban megfigyelhessék őket. A tárca a Pegasus-botrány óta maszatol a számokkal. A lap által közérdekű adatigényléssel kikért statisztika szerint tavaly például az Igazságügyi Minisztériumba 1336 darab, miniszteri engedélyhez kötött, nemzetbiztonsági célú titkos információgyűjtésre vonatkozó kérelem érkezett. Az összesen 1336 akta napi 3-4 kérelem vizsgálatát, engedélyezését vagy éppen elutasítását jelenti. Hogy mennyi volt a pozitív és negatív bírálatok aránya, azt már nem árulja el a tárca.

24.hu: Másfél milliárd forintot kaszált néhány Mol-vezető, amikor leállt a Barátság kőolajvezeték

Négy Mol-vezető (Székely Ákos pénzügyi vezérigazgató-helyettes, Ratatics Péter, a fogyasztói szolgáltatások ügyvezető igazgatója, Anthony Radev és Járai Zsigmond igazgatósági tagok) összesen mintegy másfél milliárd forintért adott el Mol-részvényeket január vége óta. Emiatt bennfentes kereskedés gyanújával fordult a jegybankhoz a tőzsdei kisbefektetőket képviselő szövetség, mert azt valószínűsítik, hogy a Mol Nyrt. néhány vezetője jogszerűtlenül kereshetett az olajrészvények eladásán, miközben hallgattak arról, hogy leállt az orosz kőolaj szállítása a Barátság vezetéken. A Mol szerint tőzsdei kommunikációjuk megfelel a hatályos jogszabályoknak.

444: Csendben újabb 1,2 milliárd dolláros hitelt vett fel az állam

Az ÁKK tavaly júniusban összesen 4 milliárd dollár értékben bocsátott ki 5, 10 és 30 éves dollárkötvényeket. Most a 10 éves papírból értékesítettek plusz 1,2 milliárd dollárt, amivel a 2035-ös lejáratú sorozat piaci állománya 2,2 milliárd dollárra emelkedett. A tranzakcióról egyelőre nincs hivatalos közlemény. A zárt körű rábocsátás lényege, hogy az eredeti befektetők növelhetik a már meglévő állományukat, az ÁKK nekik kínálja fel a további kötvényeket. A 2035-ös dollárkötvény eredetileg 6 százalékos kamattal ment ki a piacra, a mostani értékesítés feltehetően ennél alacsonyabb hozam mellett történt.

Direkt36: Az MNB-botrány egyik kulcsfigurája is ott volt Matolcsy György családias születésnapi rendezvényén

2023 júliusában különleges születésnapi összejövetelt tartottak a Várkert Bazár szomszédságában lévő Duna-parti luxusétteremben, a kormányközeli körök által kedvelt Felixben. Az ünnepelt a Magyar Nemzeti Bank akkori elnöke, Orbán Viktor miniszterelnök egykori szoros szövetségese, Matolcsy György volt. A vendégek között volt egy Somlai Bálint nevű férfi is. A hátrafésült hajú, luxusutazásairól és a drága autók iránti vonzalmáról is ismert Somlai régóta visszatérő szereplője az MNB körüli visszás ügyeknek. Cége, a Raw Development Kft. végezte a jegybank jelentősen megdrágult, több tízmilliárdos Postapalota-beruházását, és az MNB végül százmilliárdosra nőtt székházfelújítását is.

Címlapkép: Tuzson Bence igazságügyi miniszter, Pest megye 5. OEVK országgyűlési képviselője, és Kammerer Zoltán gödi polgármester 2025. október 1-jén (fotó: Kammerer/Facebook)

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

5 000 Ft 10 000 Ft 20 000 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal-adománnyal! Köszönjük.

Támogatom PayPal-adománnyal

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS
  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42