Bezárás
Interjú

Almásfüzitő: kettészakadt település az egykori vörösiszap-tározó árnyékában

A hosszú távú környezeti következményei nem ismertek a ma már növényekkel beültetett vagy hulladék lerakására használt vörösiszap-tározóknak Almásfüzitőn. Egy nemzetközi projekt keretében több cikket is készítettünk az egykori almásfüzitői alumíniumgyár vörösiszap-tározóin kialakított hulladékkezelő üzemről, melynek a környezetvédelmi engedélyét decemberben hosszabbították meg néhány hónapra. Az egykori vörösiszap-tározón működő hulladéktelep ügyének feldolgozásában az Átlátszóval együtt együtt részt vett a CEU több kutatója is. Czeglédi Alexandra kutatói asszisztenst és Ian Cook kutatót arról kérdeztük, hogy a tapasztalataik szerint hogyan hat a helyiek életére egy ilyen veszélyes üzem szomszédsága.

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi ezer forinttal!
Támogatom

Februárban számoltunk be arról, hogy többéves várakozás után decemberben megkapta az almásfüzitői vörösiszap-tározóknál működő, veszélyes hulladékot is feldolgozó üzem, a Tatai Környezetvédelmi Zrt. (TKV) az új környezethasználati engedélyét. Az egykori timföldgyárhoz tartozó, közvetlenül a Duna mellett elhelyezkedő tározókra a 2010-es kolontári vörösiszap-katasztrófa után irányult nagy figyelem. A Greenpeace akkor és azóta több alkalommal tiltakozott és kampányt szervezett az odaszállított veszélyes hulladék, és a szerintük a Dunába szivárgással fenyegető tározók miatt, most az új engedélyt is megfellebbezték. Az ügyben 2012 óta uniós kötelezettségszegési eljárás van folyamatban Magyarország ellen, bár az elmúlt években ennek kevés következménye volt.

Megújították a Mészáros cégcsoport által kinézett almásfüzitői hulladéklerakó engedélyét

Többéves várakozás után decemberben megkapta az almásfüzitői vörösiszap-tározóknál működő, veszélyes hulladékot is feldolgozó üzem, a Tatai Környezetvédelmi Zrt. (TKV) az új környezethasználati engedélyét. Az Átlátszó több forrásból is úgy értesült, hogy az évi több, mint kétmilliárd forintos árbevétellel bíró vállalat megvásárlásáról Mészáros Lőrinc cégcsoportja tárgyal a jelenlegi tulajdonossal.

Évekkel ezelőtt környezetvédő aktivisták “Rákosok utcája” címmel készítettek videót Almásfüzitőnek arról a részéről, ami közvetlenül az egyik vörösiszap-tározó mellett található. Milyen volt az első benyomásuk, amikor először jártak ezen a helyen?

Ian: Rögtön látszott, hogy egy ipari üzemekkel és teherautókkal teli, zajos környék, forgalmas főúttal, ami mellett nem lehet túl kellemes lakni, de egyikünk sem volt teljesen tisztában azzal, hogy hova is megyünk. Első alkalommal rossz megállónál szálltunk le, mert nem tudtuk hogy két vasúti megállója is van a településnek. A település két része ugyanis (Almásfüzitő felső vagy Nagykolónia,  és Almásfüzitő alsó vagy Kiskolónia) teljesen külön, távol van egymástól, annyira, hogy számunkra csak a második út során lett egyértelmű, hogy ugyanazon település két részéről van szó.

Alexandra: Egyértelműen látszott a korábbi ipari múlt, láttuk az egykori timföldgyár épületét és a MOL ma is működő telepét. Munkásokkal találkoztunk a parkban, akik épp szünetet tartottak vagy ebédeltek. Az, hogy Almásfüzitő két része között mekkora “szakadék” van, csak a következő látogatáskor derült ki számomra is.

Czeglédi Alexandra és Ian Cook Almásfüzitőn

Mennyire volt nehéz kapcsolatot teremteni az emberekkel ott, rávenni őket, hogy elmondják a véleményüket?

Ian: Teljesen másképp képzeltem el az életet egy veszélyes anyagokat kezelő hulladéktelep mellett. Volt a helyiek között, aki nem akart beszélni velünk, de sokan nyitottan, kedvesen fogadtak, és nagy lelkesedéssel beszéltek a településükről, arról, hogy mennyire jó ,hogy természetközeli helyen, a zöldben élhetnek, ahol erdei állatok is vannak. Ugyanakkor volt, aki elismerte, hogy évek óta sikertelenül próbálja eladni a házát, olyan rossz a híre annak az utcának a tározó mellett. Ugyanakkor az ott élők közül sokan egyszerűen nem foglalkoznak a hulladék-lerakóval. Több utcabeli is nagyon jó képet igyekezett festeni a településről, talán mert korábban a médiában főleg negatív hangulatú, a korábbi ipari település szennyezettségéről szóló cikkek jelentek meg, s ez sérthette a helyiek büszkeségét.

Alexandra: A településnek ezen a részén sok az egyedülálló, idősebb ember, akiknek egy része nem szívesen beszélt velünk, kutatókkal, mert a múltban negatív tapasztalataik is voltak, például a médiával és a környezetvédőkkel, mert azok (a fenti videó megjelenése idején) negatív képet festettek a településről. Mások ugyanakkor szívesen beszélgettek és nagy nosztalgiával meséltek a szocialkizmus alatt virágzó telepűlésként számon tartott Almásfüzitő múltjáról.

Az itt élők többsége korábban itt dolgozott az egykori timföldgyárban?

Ian: Nincs statisztikánk erről, de valószínűleg az idősebbek nagy része. Most a MOL és egy acélüzem kínál itt munkát a helyieknek, de a fiatalabbak sokan más településekre járnak át dolgozni, ide pedig a Duna túloldaláról, Szlovákiából jönnek dolgozók. Az idősek nosztalgiával gondolnak Almásfüzitő múltjára, s ez az ő szempontjukból teljesen érthető. A helyi cég korábban minden szempontból “gondoskodott” az itt lakókról, fűtést, ivóvíz ellátást biztosított. Utóbbit az önkormányzat vette át később, s az elöregedett csövek miatt a közelmúltban gondok voltak az ivóvíz minőségével. A “régi időkben” a helyieknek szinte semmi rezsiköltségük nem volt, mindent a timföldgyár állt.

Alexandra: Beszéltünk például egy nyugdíjas mérnökkel, aki a 70-es években költözött ide. Akkoriban egy ilyen állás nagy lehetőséget jelentett egy friss diplomás szakembernek, mert nemcsak munkát, hanem lakást is kapott. Almásfüzitő egy virágzó település volt, vízisport klubbal, sokféle más sportolási lehetőséggel, főként a Nagykolónia részen, s ezek az akkori élmények sokakban a mai napig nosztalgiát keltenek.

Ian: A települést a háború alatt lebombázták, teljesen újra kellett építeni, s a szocializmus alatt a fiatal mérnöki réteg “krémje” jött ide dolgozni. Sokak számára nehéz volt felfogni, amikor a település bizonyos szempontból célját vesztette a timföldgyár megszűnésével. Azért megmaradt néhány dolog a régi időkből, a település evezősklubja mai is működik, remek sportolási lehetőségek vannak, de ezeket többnyire nem a helyiek használják. A helyi óvoda, bölcsőde például ma is olyan jó hírű, hogy más településekről is idehozzák a gyerekeket. Jó a vasúti összeköttetés, közel van a Duna, igazából sokkal kellemesebb a település hangulata, mint ahogy azt általában ábrázolják.

Mire panaszkodnak leginkább a helyiek Almásfüzitőn?

Alexandra: Alsó-Almásfüzitőn például nincs dohánybolt, erre többen panaszkodtak, és az egyetlen élelmiszerboltban kicsi a választék. A Kiskolónia részen több dohánybolt és élelmiszerbolt is van, külön zöldséges is. Amikor megkérdeztük, hogy miért nincs több üzlet a település tározók melletti részén, a válasz az volt, hogy ott senki nem akart boltot nyitni. Ijesztő, hogy mennyire megosztott a település. A helyiek emlékei szerint korábban, az itt működött üzemek telepeit is kerítés vette körül, így már akkor is hangsúlyos volt a település két, egymástól 20-25 perces sétára lévő részének az elkülönülése.

Hogyan kezeli a település kettészakadtságát a város vezetése?

Ian: A mostani polgármester két és fél éve vezeti a települést, és láthatóan teljesen tudatában van ennek a szakadéknak, igyekszik is tenni ellene, például úgy, hogy minden rendezvényükre a település mindkét részének lakóit próbálja bevonni, stb. Mégis, az alsó részen lakók sokszor úgy érzik, hogy kimaradnak dolgokból, hátrányt szenvednek, és hogy nem nagyon sikerült csökkenteni a két településrész közti különbségeket. Pedig egész Almásfüzitőnek fontos a település egyben tartása, többek között azért is, mert fontos bevételi forrást jelentenek a főleg az alsó részen működő üzemek.

Alexandra: A polgármester tényleg igyekszik tenni a szakadék csökkentéséért, de a pénz aránytalanul van elosztva. A kulturális rendezvényeken többnyire a modernebb, rendezettebb kinézetű alsó részen tartják, és ezekre mindig hívják a felső részen lakókat is, de nem sok sikerrel. Az önkormányzati képviselet terén is megmutatkozik a kettéosztottság: a mostani testületben ugyan van már a felső részről is tag, de mindig nehézséget okoz, hogy a sokkal több választóval bíró alsó részen nem is ismerik az alsó részről induló jelölteket, így ők nem szavaznak rájuk.

Almásfüzitő

Megoldást jelentene, ha a településnek több pénze lenne?

Ian: Ironikus módon Almásfüzitő régen kimondottan gazdag településnek számított. És ma is kap viszonylag sok támogatást a hulladékkezelőt működtető Tatai Környezetvédelmi Zrt.-től (TKV), többek között mindenféle rendezvényre, és a polgármester elmondása szerint jutott pénz például az önkormányzati dolgozók fizetésemelésére is. Alapvetően tehát jó a helyzet, van munka és a szolgáltatások is jók. Szerintem a legfontosabb probléma az, hogy egy vörösiszapot és veszélyes hulladékot is tartalmazó tározó közelségében élnek a helyiek, és ezzel nem nagyon foglalkozik senki. Igaz a cég sokat és profi módon kommunikálja, hogy minden rendben van a működésükkel, és az állami hatóságoktól sem lehetett kifogásról hallani az elmúlt években, így tulajdonképpen érthető, ha a helyiek többsége sem aggódik. A tározó és a benne tárolt hulladék pedig egyfajta látens veszélyt jelent, mert azonnali, érzékelhető következménye nincs ugyan, de hosszú távon káros lehet, és nemcsak az itt élőkre, hanem a Duna vizén keresztül másokra is. Ugyanakkor a településre nézve egyértelműen rossz következménye lenne annak is, ha bezárnák a bevételt jelentő hulladéküzemet.

Alexandra: Almásfüzitőn hagyománya van a természettudományba vetett bizalomnak, nagy respektje volt annak idején a timföldgyárnak is, mert munkát adott a helyieknek, és mindenki bízott az ideérkező, jól képzett mérnökökben. A 70 -es évektől kezdett téma lenni a vörösiszap káros hatása a környezetre, de nem volt megfelelő technológia ennek kezelésére. Akik ma aggódnak a településen, ők inkább az ideszállított és a cég szerint komposztálás után lerakott veszélyes hulladékot látják veszélyforrásnak.

Kérdezett: Horn Gabriella

A cikk kutatók és oknyomozó újságírók közös munkájának eredménye, melyet a CEU-n működő Center for Media, Data and Society Black Waters című kutatási projektje keretében végeztek a résztvevők. Az Open Society Initiative for Europe által finanszírozott projekt célja az, hogy Közép-Kelet Európában történt környezeti károkról, korrupcióról és ezek társadalmi következményeiről tudósító, figyelmet felkeltő cikkek készüljenek. Címlapfotó: Németh Dániel / Átlátszó.

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom