Bezárás
paksi riot

Étterem és áruház áll az egykori kísérleti izotóptemető szomszédságában Solymáron

Az Átlátszó és az Energiaklub Paksi Riot csapata a püspökszilágyi radioaktívhulladék-tárolóval kapcsolatos nyomozás során értesült arról, hogy az ott elhelyezett hulladékok jelentős része az ország első kísérleti izotóptárolójából, Solymárról került oda, nejlonzsákokban. Ez a biztonságosnak éppen nem nevezhető megoldás vetette fel a kérdést, vajon hogyan tárolták a sugárzó anyagot az azóta megszűnt atomtemetőben, és mi történt később azzal a területtel, ahonnan a csomagok érkeztek. A Paksi Riot utánajárt. 

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi ezer forinttal!
Támogatom

A Püspökszilágyon található Radioaktív Hulladék Feldolgozó és Tárolót (RHFT) az 1970-es években építették azért, hogy legyen hol elhelyezni a hazánkban keletkező kis- és közepes aktivitású radioaktív hulladékokat. 1996 óta az RHFT kizárólag nem atomerőműből származó, úgynevezett intézményi radioaktív hulladékot fogad.

Ilyenek számos iparágban keletkeznek: a gyógyításban, a kutatásban, a mezőgazdaságban és az iparban. Kis- és közepes aktivitású hulladéknak számítanak például a radioaktivitással szennyezett védőruhák, szerszámok, kesztyűk. Ezek mindegyike veszélyes hulladék, hiszen a radioaktív sugárzás – a sugárzás erősségétől és fajtájától függően – az emberekre és a környezetre is ártalmas.

Tríciumszivárgás és nejlonba csomagolt hulladék: kérdések a püspökszilágyi atomtemető körül

Sugárfertőzés a telepen, fejetlenség a rendszerváltás előtt lerakott hulladékok dokumentálásában, csomagolásában és tárolásában, magas háttérsugárzás, káros anyag szivárgása a talajvízbe – a püspökszilágyi atomtemető körül több rémtörténet is kering. Az Átlátszó és az Energiaklub csapata, a Paksi Riot úgy döntött, beleássa magát a témába, és utánajár ezeknek az ügyeknek.

A létesítmény tavaly azért került az Energiaklub látókörébe, mert a szervezet munkatársai jelzéseket kaptak, hogy problémák vannak a tároló körül. Az Energiaklub és az Átlátszó ezután hivatalos dokumentumok és háttérbeszélgetések alapján több olyan részletet is talált, amelyek aggodalomra okot adó kérdéseket vetettek fel.

Így például, hogy 30-40 éve vajon megfelelően dokumentálták-e a Püspökszilágyra kerülő hulladékok fajtáját (azaz vajon tényleg az van-e a tárolókban, ami a nyilvántartásokban szerepel), hogy szivárog-e a trícium a talajba, vagy, hogy egyes hulladékokat valóban „sima műanyagszatyorban” küldtek a tárolóba.

Miután a helyszíni bejárás során utóbbit egyértelműen megerősítették (hozzátéve, hogy egykor ezek műanyaggal bélelt vászonzsákok lehettek), megfogalmazódott a kérdés, vajon milyen állapotban lehet az terület, ahonnan a csomagok származnak. A Paksi Riot csapata ezért ellátogatott Solymárra, hogy kiderüljön, milyen volt és milyen most az ottani izotóptemető, ahol 1960 és 1974 között 887 köbméternyi radioaktív hulladékot helyeztek el.

„Megálltunk az autóval és ráböktem a területre”

Aki Magyarország első izotóptemetőjére kíváncsi, annak egészen az 1950-es évekig kell visszamennie az időben. Ami olykor nem is olyan egyszerű feladat. Nagyon kevés nyilvánosan hozzáférhető anyag áll ugyanis rendelkezésre, tekintve, hogy a létesítmény kialakítása állami érdekből szigorúan titkos volt.

Mégis sikerült rekonstruálnunk a történetet, méghozzá a terület egykori kijelölőjének segítségével.   Dr. Dobos Irma euro- és vasdiplomás geológus, hidrogeológus ma 93 éves, de mégis pontosan emlékszik arra, milyen körülmények között jött létre a solymári kísérleti izotóptemető.

Étterem és áruház áll az egykori radioaktívhulladék-tároló szomszédságában Solymáron from atlatszo.hu on Vimeo.

– A Magyar Tudományos Akadémia az ötvenes évek elején kísérleti atomreaktort épített Csillebércen. Amikor a reaktor beüzemelték, kellet egy hely a keletkező sugárzó hulladék megfelelő elhelyezésére. Olyan területre volt szükség, amely közel volt Budapesthez, volt rajta elektromos vezeték és telefonhálózat. A legfontosabb mégis az volt, hogy a földtani felépítés teljes védettséget, vízzáró réteget biztosítson az izotóp tárolásához, ugyanakkor alkalmas legyen egy kishozamú kút létesítésére is – magyarázta Dobos Irma.

– Akkoriban a Tokodi Mélyfúró Vállalatnál voltam főgeológus, és meglehetősen részletes földtani ismeretekkel rendelkeztem, többek között a Budai-hegység környékén is. Talán emiatt történt, hogy 1957-ben, egy novemberi napon felhívott telefonon dr. Méhes Kálmán, a Magyar Állami Földtani Intézet geológusa, és elmondta, hogy hiába kerestek, nem találtak megfelelő helyszínt a tárolónak. Ezért készüljek, mert délután jönnek értem autóval és elvisznek, hogy én jelöljem ki az izotóptemető helyét. Délután jöttek is, beültem a kocsiba – nagy szó volt ez akkor – és mondtam nekik, hogy menjenek a Bécsi útra. Az ürömi vasúti állomás után, a brit katonai temető előtt 1-2 kilométerre lehettünk, amikor szóltam a sofőrnek, hogy álljon meg. Megálltunk, én pedig rámutattam a területre: itt legyen.

Helyszínrajz

Bár a geológusnak semmilyen konkrét fúrási vagy feltárási adat nem állt a rendelkezésére, javaslatát elfogadták, és a megjelölt helyszínen alakították ki az ország első kísérleti izotóptemetőjét 1957-1958-ban.

A megbízásról Dobos Irma semmilyen papírt nem kapott (csupán betűkből és számokból álló, titkosított anyagot írattak vele alá a vízföldtani szakvélemény kiállításakor), jegyzőkönyv sem készült, minden utasítás szóban érkezett. A Tokodi Mélyfúró Vállalat munkatársa soha nem is járt a létesítményben, minden fejleményről csak később értesült. Így tudta meg azt is, hogy elkészült az a kút is a területen, amit szintén ő tervezett az ott dolgozó őrök számára.

– Azt mondták, mindez szigorúan titkos, így én nem is beszéltem róla soha senkinek. Szükségem volt arra, hogy dolgozhassak, méghozzá hiánytalanul. Nem akartam az Andrássy út 60-ba menni. Bár később kértem, hogy legalább egy pár soros igazolást kaphassak arról, hogy közöm volt ehhez az ügyhöz, végül az Angyalffy György, a Tokodi Mélyfúró Vállalat Budapesti Üzemvezetőségének laborvezetője által hitelesített példányt sem mertem magamnál tartani. Mindez 1972-ben volt. Az izotóptemetőnél pedig már csak akkor jártam 1994-ben, amikor felszámolták és egy vadászház állt a helyén – hangsúlyozta a geológus.

Igazolás

Ami pedig a történet utóéletét illeti: bár Dobos Irma egy országos érdekű létesítményt alapozott meg munkájával, soha senki még egy köszönő szóval sem méltatta munkáját. Sőt, legutóbb a Magyar Hidrológiai Társaság Lexikon című kiadványában mindössze úgy emlékezett meg róla, hogy a nevezett személy „részt vett a helykijelölésen”.

Nem kérték a lakosság beleegyezését

Ahogy az ott dolgozók, úgy az izotóptemető környékén élők sem lettek részletesen felvilágosítva arról, hogy mi létesült a solymári területen. Seres István helytörténész feljegyzéseiből tudni, hogy – jellemzően az akkori politikai és társadalmi viszonyokra – a községet az ügyben meg sem kérdezték. Ahogy később az újabb radioaktívhulladék-lerakó építésében érintett Magyaregregy vagy Ófalu esetében sem tették.

Radioaktív hulladéktároló: Baranyában kétszer is visszaverték a beruházást a helyiek

„A mi országunk alkalmatlan a kiégett fűtőelemek végleges tárolására.” A kijelentés Maróthy Lászlótól, a Paksi Atomerőmű akkori nukleáris igazgatójától hangzott el 1988.

Seres István – aki személyesen volt jelen a műszaki átadás-átvételi eljárás során – azt írta, az izotóptemetőt kerítéssel vették körül, 1960-tól pedig a kerítés mentén felállított őrtoronyban rendszeres katonai őrizet volt, és csak a szállító személyzet, valamint megfelelő igazolással ellátott személy léphetett az objektum területére.

Emlékei szerint „az épületben két összkomfortos szolgálati lakás épült, valamint egy laboratórium helyiség. Magából az izotóptemetőből egy nagy kb. 8-10 méter átmérőjű betonlapot lehetett látni, melyben egymás mellett kb. 20 cm átmérőjű lukak voltak. Ezek a lukak felül le voltak zárva. Ezekbe acélcsöveket eresztettek be az ott beépített daruval, amelyekben a sugárzó anyagot elhelyezték. Ezeket a csöveket nyilvántartották, és szükség esetén kiemelhették őket. A telek észak-nyugati sarkán egy vízvételhez szükséges kút épült” – írta a helytörténész.

Ennél kevesebb részletet árul el az izotóptemető működéséről a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Nonprofit Zrt. (RHK) holnapja, amely szerint a tárolókutak kialakítása nagyon egyszerű volt: a talajba betongyűrűkből álló, lebetonozott aljzatú kutakat mélyítettek. A csapadékvíz szivárgásának megakadályozására a kútgyűrűk külső felületét bitumennel kenték le.

Seres István szerint az üzemeltetés ideje alatt Solymár semmiféle balesetről vagy sugárszennyezésről nem kapott hírt.

Kis kapacitása és kezdetleges technológiája miatt a kísérleti izotóptemetőt 1976. december 22-én megszüntették, az itt őrzött anyagokat pedig a Püspökszilágyon átadott új, nagyobb ilyen létesítménybe szállították. Összesen 650 hordóban, illetve a (400 TBq aktivitású) hulladék zömét több ezer műanyag zsákban vitték át az új tárolóba. A kutak, illetve a lyukak betonszerkezetét, valamint, ahol szükséges volt, a felső talajréteget is eltávolították. Az Egészségügyi Minisztérium 37 MBq maradék aktivitást engedélyezett az egész területre, de a mérések szerint a valós érték ennek a tizedét sem érte el.

A felszámolást 1979-1980-ban a Budapest Fővárosi Közegészségügyi-Járványügyi Állomás szakemberei hajtották végre. Később az üresen maradt épületet a Pilisvölgye Mezőgazdasági Termelőszövetkezet kapta meg munkásszállás létesítése céljából – olvasható a helytörténész írásaiban.

Költöztetik a solymári izotóptemetőt 1978-ban

Csernobil után mindent megvizsgáltak

A munkásszálló működéséről ugyan nem találtunk feljegyzéseket, azt viszont kiderítettük, hogy ipari mustárt tároltak ott egy ideig. Egy solymári lakos az Átlátszónak elmesélte, ő maga is dolgozott a területen akkoriban.

– Amikor 1986-ban felrobbant az atomreaktor Csernobilban, a mustár külföldi vásárlóit különösen aggasztani kezdte, hogy vajon a Magyarországról (és különösen egy izotóptemetőre épült létesítményből) származó termék nem sugárszennyezett-e. Akkor elrendeltek egy ellenőrzést és a sugárzásmérő készülék halálos dózist mutatott ki a kabátomon – emlékezett vissza az egykori dolgozó. Hozzátette, a magas értékeket azonban azzal magyarázták, hogy elromlott a doziméter, ezért semmilyen különleges óvintézkedésre nem került sor. – Mivel még élek, talán valóban így volt, és tényleg csak a műszer romlott el – fogalmazott.

Nem ez volt azonban az egyetlen furcsaság a területen. Egy, a Hungaricana adatbázisában talált irat szerint ugyanis 1962-ben, amikor még működött az izotóptemető, betöréses lopás történt az ingatlanon. Hogy mit vittek el vagy milyen kárt okoztak az elkövetők, azt nem tudni, de az esetet követően fokozott védelmet kértek a létesítmény területére. Farkaskutyákat, jobb megvilágítást, sugárveszélyre figyelmeztető táblákat igényeltek, valamint azt, hogy az őrök viselhessenek lőfegyvert. Ugyanebben az évben a csapadékvízzel is meggyűlt a baja fenntartóknak, ezért új árkokat is kellett ásniuk a területen.

Betörés

1988-ban aztán (elővásárlási jogával élve) a Rozmaring Termelőszövetkezet megvette az államtól az ingatlant.

A jegyzőkönyvek szerint az értékesítést a terület kezelését végző Fővárosi KÖJÁL szorgalmazta, amely hangsúlyozta, a Tsz. által kínált nettó 1,9 millió forint méltányos, korábban ugyanis a földrészt annak múltja miatt csak sokkal alacsonyabb áron vették volna meg az érdeklődők. Hozzátették, nekik már nem gazdaságos a közel 6000 m2-es ingatlan, valamint az épület, a pince és a garázs fenntartása, hiszen eredeti funkciója régen megszűnt.

A volt izotóptemetőt akkora már egészségre veszélytelennek nyilvánították és a forgalmi értéke is megnőtt, így az állam rábólintott az üzletre.

Ezután sok minden nem történhetett az egykori izotóptemetővel, mert amikor 1991 nyarán mozgolódás támadt a környéken, arra sokan felfigyeltek. Újságcikk is született a témában a Buda Vidéki Hírlapban, amelyben először hangzott el, hogy a munkásszálló valójában vadászház. (Egyes pletykák szerint szerelmi légyottok helyszíne is volt az épület.)

A vadászház 1994-ben

Mivel azonban az ingatlan közel volt a fővároshoz és főút mellett állt, csak idő kérdése volt, hogy egy komolyabb befektető megtalálja. És meg is találta.

Nem sugárzik a hamburger

Dr. Szente Kálmán, Solymár polgármestere az Átlátszó kérdésére elmondta, a vadászházat később lebontották, 2005-ben pedig bevásárlóközpont épült az egykori izotóptemető szomszédságában. Azt megelőzően többször, akkor és 2007-ben is végeztek méréseket az illetékesek a területen, de információik szerint semmilyen problémát nem találtak. A polgármester az utóbbi mérés eredményeit az Átlátszónak is megmutatta.

Az Országos Frédéric Joliot-Curie Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Kutató Intézet vizsgálatának jegyzőkönyve alapján a volt vadászház területe sugáregészségügyi szempontból nem kifogásolható, a terület hasznosítóinak többlet-sugárterheléssel nem kell számolnia, sőt, az ott kivágott fákat sem kell radioaktív hulladékként kezelni.  Csupán egy talajvízfigyelő kút fenntartását vélik továbbra is indokoltnak, hogy a nagyobb mélységben esetlegesen felbukkanó radioaktív szennyeződést ki lehessen mutatni (még akkor is, ha ez elég valószínűtlen).

Szakvélemény – atomtemető on Scribd

Vagyis a talajban elvileg semmi nyoma az egykori radioaktív hulladékoknak. Szente Kálmán tudomása szerint azóta is végeztek sugárbiológiai méréseket, de ezekről nem kapott konkrét tájékoztatást.

Érdekes adalék, hogy gyakran látogatják a helyszínt lelkes „hobbi-kutatók” is, akik szabadidejükben sugárzásmérőkkel felszerelve radioaktív anyagok után kutatnak, azonban – egy erre a célra létrehozott Facebook csoportban – az Átlátszó kérdésére azt mondták, ők sem mértek ott soha kiugró értékeket.

A bevásárlóközpont mellé, az egykori izotóptemetőtől mindössze pár méterre nemrég egy gyorsétterem is épült, a fennmaradó területrészt pedig jelenleg is hirdetik. A földterület augusztusban látszólag teljesen üres, de gondozott volt. Helyi lakosok szerint az  ingatlanon újabb étterem nyílhat idővel, építkezésnek azonban egyelőre semmi jele nincs.

Katus Eszter

Videó: Dohi Gabriella. Cikkünk az Energiaklubbal együttműködésben indított energetikai tényfeltáró sorozat keretében készült.

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom