Oroszország állami tulajdonú nukleáris energia vállalata, a Roszatom piacvezető az atomreaktorok exportjának piacán, köszönhetően annak, hogy a beruházásokat a megrendelő érdekeire szabva rugalmasan állítják össze, ehhez vonzó finanszírozási lehetőségeket rendelnek, valamint diplomáciai eszközöket alkalmaznak a meggyőzés érdekében. Ezek a nagyszabású beruházások hosszú távra és alapvetően határozzák meg egy ország gazdaságát, azaz a villamosenergia-termelésen keresztül az atomenergia stratégiai szerepet tölt be. Az orosz gyártmányú atomerőművek gyors terjedése komoly aggodalmat kelt a nyugati országokban, akik az orosz geopolitikai érdekek erősödésétől, és ezzel együtt a nukleáris irányítási szabványok és a nukleáris biztonság gyengülésétől tartanak.
Támogasd a munkánkat pólóvásárlással!
A téma vizsgálatakor alapvetésnek lehet tekinteni, hogy az energiaszektor átalakításában érintett országok egyre függetlenebbül képviselhetik stratégiai és külpolitikai érdekeiket, hiszen a megújuló energiákra épülő decentralizált rendszerek csökkentik az energiafüggőséget. Az energiaszektor jelenleg zajló átalakulásának hatására megváltozik az államok energiabiztonsága is: ahogy a megújuló energiaforrások kiváltják a fossziliseket, az energia mint geopolitikai eszköz elveszíti hosszú évtizedekig meghatározó befolyását.
A megújuló energiák térnyerésével csökkenhet az államok közti konfliktusok valószínűsége, ezzel együtt a klímaváltozás globálisan veszélyezteti a békét és a stabilitást. A globális biztonság szempontjából tehát a decentralizált és megújuló energiákra épülő energiaellátás mindenképpen jobb megoldást jelent.
Oroszország lehet az energiaszektor átalakításának az egyik nagy vesztese. Oroszország szempontjából az energia meghatározó külpolitikai érdekérvényesítő eszköz. Több módon is: nagy nyersanyagbázison ülve a gazdasága egyrészt ezek exportjára épül, emellett a nukleáris technológia terjesztése az atomerőművek építésén keresztül nemcsak exportot jelent, hanem a befolyási övezet erősítését, növelését. Az orosz stratégián nagyon nem kell meglepődni, folyamatosan követhettük ennek alakulását az elmúlt évtizedekben.
A Szovjetunió felbomlásának nemzetközi politikára gyakorolt legfontosabb hatása az volt, hogy véget ért a szuperhatalmi korszak, és Oroszország regionális nagyhatalommá lépett vissza. Ez természetesen komoly identitásválsághoz vezetett a frissen létrejött országban, melynek önképét még mindig nagyban a birodalmi öntudat határozta meg.
Az USA globális vezető szerepe megkérdőjelezhetetlenné vált, a NATO terjeszkedése a kilencvenes években kiterjedt nemcsak olyan területekre, amelyek egykor a szovjet érdekszférához tartoztak (pl. Magyarország), hanem olyanokra is, amelyek konkrétan a Szovjetunió részei voltak (balti államok). A klasszikus geopolitikai iskolák tanításai szerint Oroszországnak az az adottsága, hogy szárazföldi határai vannak, védhetetlenné teszik az egyébként hatalmas, ásványkincsekben és nyersanyagokban gazdag területet.
A NATO terjeszkedése így logikusan aggodalmat keltett és kelt a mai napig az orosz vezetésben, különösen, hogy a nagyhatalmi státusz visszaszerzése továbbra is szerepel a napirenden, aminek nyilvánvaló korlátot szab az instabil gazdasági helyzet, a modernizáció elmaradása.
A geopolitikai érdekeik tehát azt diktálják, hogy se a NATO, se az USA ne tudjon tovább erősödni és terjeszkedni keleti irányba. Ez azt is jelenti, hogy az USA-val bármennyire is különbözőek az erőviszonyok akár politikai, akár gazdasági vagy katonai téren, továbbra is fennáll a versengés az érdekszférák között. Ennek a 21. században az egyik meghatározó színtere az energetika (és az ennek a cikknek a témájához csak részben kapcsolódó másik kiemelten fontos terület, az információs és kiberhadviselés).
Az orosz-amerikai energetikai versenyfutás nem jelent újdonságot a történelemben, már a második világháború után, gyakorlatilag Eisenhower híres Atommal a békéért (Atoms for Peace) című, 1953-ban az ENSZ Közgyűlése előtt elhangzott beszéde óta zajlik a nukleáris technológia tudatos terjesztése. A program célja az volt, hogy a békés célú nukleáris technológia átadásával elvegyék az országok kedvét attól, hogy atomfegyvert fejlesszenek.
A technológiákat akkor a két érdekszféra mentén adták tovább, hiszen az atomtechnológia birtoklása jelentősen növelte az egyes országok nemzetközi presztízsét. Ez a program teremtette meg az ENSZ kereteiben működő Nemzetközi Atomenergia Ügynökség létjogosultságát, illetve ennek alapján írták alá az atomhatalmak 1968-ban a nukleáris fegyverek terjedését korlátozó atomsorompó szerződést.
Az orosz-amerikai energetikai versenyfutásnak egy másik régi színtere a Közel-Kelet, ahol éppen az USA iraki inváziója kezdte ki a két ország között a kilencvenes években indult közeledést. Senkinek nem volt közömbös, hogy hogyan alakulnak át a regionális erőviszonyok, és végül kinek az érdekszférájába kerül a térség hatalmas energiatartaléka, vagy éppen hogyan alakulnak az olajárak.
Az iraki invázió hatása messze gyűrűzött, az oroszok a szíriai válságban is aktív szerepet vállaltak, hiszen a térség amellett, hogy energiatartalékai miatt nagyhatalmi ütközőzóna, az oroszoknak még melegtengeri kijáratot is biztosít, melynek hiánya régi szívfájdalmuk. Ebből a szempontból a klímaváltozás még előnyt is hozhat számukra, hiszen ha északról a jégtakaró olvadása nem áll meg, akkor számos új hajózási útvonal nyílik meg előttük.
Az érdekszférák ütközésének egyre fontosabbá váló színtere Európa is, ahol az energiaellátás elsősorban orosz forrásokból történik.
Az európai tendenciákból jól látszik, hogy az energiaexport mindig is fontos része volt az orosz külpolitikának, egykor ez a kőolajat és a földgázt jelentette, aztán belépett az atomenergia. Nemcsak az európai és orosz, hanem a globális erőviszonyokat is befolyásolta, hogy a 2011 márciusában történt fukusimai atomerőmű-baleset után a nukleáris energia termelése jelentősen visszaesett, és még mindig nem érte el a korábbi szintet.
Oroszország lett az iparág átalakulásának nagy nyertese, jelenleg messze ő dominálja az atomerőművek tervezésének és exportjának globális piacát. Ennek két alapvető oka van. Az egyik, hogy az orosz technológia olcsóbb, mint másoké, emellett az állami finanszírozás sokkal nagyobb mozgásteret hagy az alapvetően kockázatos beruházásokban. A másik ok, hogy az oroszok fellendülésével párhuzamosan számos versenytárs komoly működési nehézségekkel küzd, így nem tekinthetőek valódi versenytársnak.
Az időközben Oranóra átkeresztelt francia Areva az elmúlt 10 évben mindössze két atomerőmű építésébe vágott bele: egy Kínában, egy Finnországban, mindkettő csúszásban van, és jelentősen túllépték a tervezett költségeket. A dél-koreai energiavállalat, a KEPCO a nukleáris energia hazai visszaesésével kénytelen szembesülni, bár a Közel-Keleten közben sikerült megvetnie a lábát, az Egyesült Arab Emírségekben és Szaúd-Arábiában is jók a kilátásai. Az amerikai Westinghouse most próbál a csődből talpra állni, miután 2007 óta egyetlen új szerződést sem tudott kötni.
Az orosz export fellendülése néhány példán keresztül az utóbbi évekből: 2017 decemberében 30 milliárd dolláros szerződést írt alá négy reaktor építéséről az egyiptomi El Daababan, Kínával 2018 júniusában állapodott meg ugyancsak négy reaktor építéséről, 2018 szeptemberében Üzbegisztánnal egy kétreaktoros erőműről. Törökországban az Akkuyu erőmű építkezése 2018 áprilisában indult, Bangladesben a Rooppur erőmű második egységét kezdték építeni 2018 júliusában. Ugyan ez hazai fejlesztés, de fontos megemlíteni, hogy a világ első úszó atomerőműve, a Lomonoszov Akadémikus 2018 decemberében állt működésbe.
Az orosz terjeszkedési stratégia több fajta üzleti modellt alkalmaz, közülük az egyik az építésre, tulajdonlásra és üzemeltetésre alapszik (Build, Own, Operate – BOO), azaz a Roszatom, az orosz állami atommamut végrehajtja az atomerőmű kivitelezését, majd ellátja az üzemeltetést is, és akár beszáll tulajdonosként is. Ezzel olyan nemzetek is képessé válnak az atomenergia hasznosítására, amelyek nem rendelkeznek megfelelő szaktudással és infrastruktúrával, cserébe hosszú távra elköteleződnek az orosz partner mellett. Törökország új belépőként a nukleáris energia piacra például ezt a modellt választotta.
A BOO-modellnél népszerűbb az a megoldás, amelyben az orosz beszállító felel a tervezésért, és utána alkalmazkodva a helyi szabályozásokhoz, fel is építi a reaktorokat, majd kulcsrakészen átadja az általában helyi üzemeltető cégnek. Magyarország és Finnország is ezt a modellt választotta. A finn beruházás részben hitelből valósul meg, de van benne saját tulajdon is. A legjellemzőbb megoldás ugyanakkor az, hogy az oroszok partnerei bár gyakran vesznek fel hitelt, de nem engednek át tulajdonjogot.
Az Oroszországtól vagyis a Roszatomtól való függőségi viszonyt tovább fokozza, hogy a nukleáris üzemanyag importja és a kiégett üzemanyag visszavétele ugyancsak része a Roszatom portfóliójának, így az energiafüggetlenség és az energiabiztonság teljes mértékben háttérbe szorul. Különösen igaz ez például Magyarországra, ahol a villamosenergia-termelés több mint a fele nukleáris energiából származik, és ha Paks2 üzembe áll, akkor ez az arány elérheti a 70-80 százalékot is.
A Greenpeace egy 2014-ben készült elemzése részletesen átvilágítja a Roszatomot üzleti partnerként, és arra jut, hogy kifogásolható egyrészt a korrupciós ügyei, valamint a nukleáris reaktoraiban alkalmazott biztonsági és minőségi normák miatt. További probléma, hogy nem képes tartani a vállalt határidőket, illetve jelentősen túllépi a tervezett költségeket.
Az elemzés kitér arra is, ami magyar szempontból is különösen fontos, hogy a Roszatom nem egy egyszerű üzleti vállalkozás, de nem is egy olyan vállalat, ami valamilyen módon állami érdekeltségben van. Sokkal inkább hasonlít a státusza egy minisztériumhoz, egy különleges státuszú minisztériumhoz, melynek irányítása közvetlenül az orosz elnökhöz és a kormányhoz van becsatornázva, a vezérigazgatót és a felügyelőbizottság tagjait az orosz elnök nevezi ki. Érdemes egy pillantást vetni a felügyelőbizottság összeállítására, akik között például ott ül az orosz energetikai miniszter.
Kérdésként merül fel itt, hogy az állami szerepvállalás és felügyelet vagy a piaci, üzleti érdekek érvényesülése jelentenek-e nagyobb garanciát a biztonságra.
A Roszatom tevékenységi köre messze nem merül ki abban, hogy minél több atomerőművet próbál építeni a határon kívül és belül. Nagyságrendileg 300 cégen és szervezeten keresztül dolgozik, hozzá tartoznak például a nukleáris fegyvereket gyártó vállalatok, az atomjégtörők, a nukleáris technológia fejlesztése, az atomhulladék kezelése, a plutónium újrafeldolgozása, a nukleáris gyógyászat, stb. A stratégiai célokat tehát a kormányzat határozza meg, és állami költségvetésből finanszírozzák a polgári és a hadászati tevékenységeket is.
A Roszatom potenciális partnerei tehát kitüntető figyelmet kapnak az orosz vezetéstől, ami például Putyin elnök vagy más magas rangú kormányzati tisztviselők külföldi látogatásaiban vagy külföldi delegációk moszkvai meghívásában nyilvánul meg. Mindehhez még jönnek a barátságos emlegetések a beszédekben, közleményekben, különböző politikai megnyilvánulásokban, majd a beruházások egyes mérföldköveiről nagyszabású ceremóniákkal emlékeznek meg. Konkrét példáért nem kell messzire menni: a paksi atomerőmű bővítéséről szóló megállapodás aláírása óta Putyin elnök rendszeresen látogat Magyarországra.
A Roszatom adatai szerint jelenleg 36 atomreaktort építenek összesen 12 országban (közben hatot Oroszországban is). A 2017-es éves jelentés szerint a társaság nemzetközi bevétele 6,1 milliárd amerikai dollár volt, amiből 2,5 milliárd származott atomerőművek építéséből, és a külföldi megrendeléseinek portfóliója 133 milliárd dollárt ér.
De miért éri meg Oroszországnak a jól bevált fosszilis források exportja helyett az atomenergiára helyezni a hangsúlyt? A legkézenfekvőbb indok, hogy többet lehet vele keresni, hiszen minden egyes projekt sok milliárd dolláros költségvetésű, az árazásra nincs hatással a különböző nyersanyagok világpiaci ára, azaz a hosszú évekre, évtizedekre szóló projektek valóban biztos bevételt jelentenek amellett, hogy közben rengeteg kockázattal is járnak. Elég csak az építőipari tevékenységekre, a projektmenedzsmentre vagy a vonatkozó szabályozásokra és ezek folyamatos változásaira gondolni.
Az atom emellett viszonylagos reneszánszát éli, sokan élnek abban a tévhitben a klímaváltozás árnyékában, hogy a nukleáris energia nulla kibocsátású. Az oroszok esetében feltehetően nemcsak erről van szó, a reaktorok építése automatikusan magával hozza számos más szolgáltatás értékesítését, amelyekkel az országok évtizedekre rá lesznek utalva orosz partnerükre. Ezzel pedig nemzetközi szinten növekszik az oroszok befolyása.
Egy atomerőmű üzembe helyezése azt jelenti, hogy az oroszok hatást tudnak gyakorolni az adott ország villamosenergia-termelésére, aminek kritikus infrastruktúraként alapesetben kiemelt védelmet kell élveznie, ehhez képest hosszú távra kitetté válnak az orosz érdekeknek.
Az orosz érdekérvényesítésnek pedig minden eszközt meg kell ragadnia, a Krím félsziget elcsatolása és a kelet-ukrajnai konfliktus miatt az ellene bevezetett nemzetközi szankciók jelentősen csökkentették a lehetőségeiket. Repertoárjuk viszont a partnerországokkal szemben továbbra is széles: fenyegethetnek az urán árának megemelésével, egészen pontosan úgy, ahogy korábban tették ezt a gázcsap elzárásával, vagy egyszerűen le is állíthatnak egy általuk üzemeltetett reaktort. Erre eddig nem volt precedens, sőt az orosz-ukrán együttműködés az ukrajnai atomreaktorok üzemeltetésében a konfliktus ellenére is zavartalan. A kockázat azokban fennáll, és azokban az országokban különösen nagy, ahol a villamosenergia-termelés magas hányada származik atomenergiából. Például Magyarországon.
Emellett azzal is számolni kell, hogy egy atomreaktort úgy terveznek, hogy az átlagos üzemideje 60 év, ehhez még hozzájön a tervezés, az építés, a leállás után pedig a leszerelés és ártalmatlanítás, az együttműködés időtartama így megközelítőleg egy évszázad. Természetesen a szerződés történhet rövidebb időtartamú szolgáltatásokra is, de úgy is legalább évtizedekről beszélünk.
A Roszatom egyre inkább arra törekszik, hogy olyan országokkal működjön együtt, amelyek újak a nukleáris energiában. Afrika esetében például azt láthatjuk, hogy Oroszország egy nukleáris energia szempontjából teljesen szűz terepen veti meg a lábát, ahol hiányos helyi források mellett óriási és gyorsan növekvő népességet kell ellátni energiával. A Roszatom és leányvállalatai jelenleg 78 reaktort látnak el üzemanyaggal: köztük vannak az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, Belgiumban, Franciaországban, Japánban és Dél-Koreában működő atomerőművek is.
A források a futó projektek bemutatásában eltérnek, mi a SIPRI elemzését vesszük alapul, mely a Nukleáris Világszervezet (World Nuclear Association) adataira hivatkozva hét jelenleg is zajló építkezésről számol be: egy Kínában, kettő Fehéroroszországban, kettő Indiában, egy Bangladesben (itt egy második egységet is elkezdtek építeni), valamint egy Törökországban. Ezeken túl a Roszatom 12 további reaktor építéséről már aláírt szerződést, és még 11 megrendelése zajlik.
Finnországot és Magyarországot az előrehaladott stádiumba sorolják, végül szerepelnek atomerőmű építésekről szóló megállapodások Örményországgal, Kínával, Egyiptommal, Indiával, Iránnal és Üzbegisztánnal is.
További kategóriát jelentenek a nemzetközi keretszerződések, amelyek jogi alapot teremtenek a tárgyalásoknak, és konkrét területeket is meghatároznak a kétoldalú együttműködésekhez. Ilyen keretszerződést írtak alá Algériával, Bolíviával, Kambodzsával, Kubával, Ghánával, Nigériával, Paraguayjal, Szaúd-Arábiával, Szudánnal, Tádzsikisztánnal, Tunéziával, az Egyesült Arab Emírségekkel és Zambiával.
Külön kategóriába sorolhatóak azok az országok, amelyek szándéknyilatkozatot írtak alá a Roszatommal általában a helyi atomenergia-ügynökségen vagy az energiával, oktatással, esetleg a külügyekkel foglalkozó minisztériumon keresztül. Ezeknek a szándéknyilatkozatoknak jogi státuszuk nincs, de potenciálisan ezekből születhetnek a keretmegállapodások, az atomerőművek vagy más nukleáris létesítmények építéséről szóló szerződések.
Megállapodhatnak továbbá tudományos és technológiai központ felállításáról (például Bolívia és Zambia), vagy egyedi szerződéseket köthetnek oktatásról, gyakorlati képzésről vagy kapacitásépítésről. Egy-egy szerződés létrejötte évekig, akár évtizedekig is eltarthat, de előfordulhat, hogy a tárgyalások nem vezetnek semmilyen eredményre.
Az orosz modell fontos eleme tehát, hogy évtizedekre sokkal erősebb függőségi viszonyt alakít ki a partnerországokkal, mint a versenytársai, hiszen a teljes szolgáltatáscsomagot nyújtja a partnereinek, nem kell külön foglalkozniuk egy ilyen összetett projekt minden lépésével. Oroszország teljes nukleáris ciklust értékesít, a projekt finanszírozásától kezdve az eszközök legyártásán, a létesítmények üzemeletetésén keresztül egészen a nukleáris üzemanyag biztosításáig, majd a kiégett üzemanyag elszállításáig és ártalmatlanításáig.
A szolgáltatások közé tartozhat még a szakemberek delegálása, helyiek képzése, a jogi, intézményi és szabályozási környezet kialakításához szükséges tanácsadás, a projekt finanszírozásához szükséges hitel biztosítása, és így tovább.
Ehhez kapcsolódóan jelentek meg aggodalmak a várhatóan Paksra települő öt-hatezer fős orosz kolónia miatt, akik elvben a projekt kivitelezésén és működtetésén dolgoznak majd. Attól tartanak, hogy a kolóniában a mérnökökön és a tudósokon kívül helyet kapnak orosz hírszerzők is, derül ki a Direkt36 cikkéből. Az Alkotmányvédelmi Hivatal volt magas rangú tisztje, Katrein Ferenc ezzel egyetértve azt mondta: „Magyarország semmilyen szinten nincs felkészülve rá, hogy hamarosan több ezer orosz állampolgár fog betelepülni az országba, bármiféle komoly átvilágítás nélkül” – idézi a Direkt36.
A paksi atomerőmű bővítéséhez az Országgyűlés még 2009-ben járult hozzá, 330 igen, 6 nem szavazat és 10 tartózkodás mellett. 2011-ben jóváhagyták a Nemzeti Energiastratégiát, ami kiemelt szerepet szán az atomenergiának hosszú távon is. A paksi bővítésről szóló államközi megállapodás 2014. január 14-én született, majd márciusban szerződést írtak alá a finanszírozásról: Magyarország a 12 milliárd eurós beruházásból 10 milliárd eurót az orosz államtól felvett hitelből fedez. A tervek szerint két új reaktorblokk épül, melyek 2025-ben és 2026-ban állnak működésbe a Roszatom közreműködésével, és az üzemanyagellátást is Oroszország biztosítja.
A beruházás számos eleme súlyosan aggályos, így például hogy nem zajlik átláthatóan, hogy egyes szerződéseket nem hoztak nyilvánosságra, hogy a létesítményt egy szeizmikus törésvonalra tervezték, hogy energiabiztonsági szempontból nem szolgálja az ország érdekeit, és hogy jelentősen növekszik Magyarország energiafüggősége, hosszú távra meghatározza a fejlesztések irányát kiszorítva a megújuló energiaforrások hazai piacának fejlődését, ezzel együtt kizárja a villamosenergia-termelés költségeinek potenciális csökkenését, miközben Magyarország hosszú távra és súlyosan eladósodik Oroszország felé, és ezzel kitetté válik politikailag is.
Nem földrengésmentes a paksi atomerőmű telephelye: megszereztük a földtani kutatás eltitkolt eredményeit
Nem felel meg a Nemzetközi Atomenergia Hivatal hazánkban is törvénybe iktatott földrengésbiztonsági ajánlásainak a Paksi Atomerőmű, és a tervezett bővítés telephelye: egy tektonikai törésvonal gyakorlatilag a nukleáris létesítmények alatt halad át, egy geológus pedig tízezer évnél fiatalabb földrengések nyomaira bukkant a telephely közvetlen közelében a felszínen.
Az Energiaklub elemzése azt támasztja alá, hogy a paksi bővítéssel kapcsolatos aggályok egyértelműen abba az irányba mutatnak, hogy az oroszok a beruházáson keresztül megpróbálnak politikai befolyást szerezni Magyarországon, és ezzel együtt a határain belülről gyengítenék az Európai Uniót.
Az alábbiakban összeszedtünk a Roszatom projektjei közül néhány olyat, amelyeken keresztül jól látszik az együttműködések sokszínűsége, illetve az, hogy egy-egy ilyen együttműködés mit jelent a gyakorlatban a Roszatom és partnerei számára.
Az egykori szovjet területeken nem Magyarország az orosz terjeszkedés egyetlen érintettje. Csehország például sok szálon kötődik az orosz atomiparhoz. Egyrészt a két atomerőművének (Dukovany és Temelin) mind a hat reaktorához az üzemanyagot Oroszországból szerzi be, innen származik az ország villamosenergia-termelésének harmada. Roznában egészen 2016-ig folyt uránbányászat, a készletek azonban kimerültek, így 2017-ben végleg bezárták. Ez volt Közép-Európa utolsó működő uránbányája.
A cseh politikai elit erősen elkötelezettnek tűnik hosszabb távon is az atomenergia mellett, zajlanak az előkészületek mindkét atomerőmű bővítésére, a pályázó vállalatok között megtalálható a Roszatom is.
Csehország túl az atomenergia hasznosításán az atomerőművek építésében is érdekelt több cégen keresztül is: egyik közülük a Skoda, és a cseh atomipari cégek rendszeresen jelen vannak alvállalkozóként a Roszatom projektjeiben. A G7 szerint a cseheknek jól jönne, ha a saját iparukra bízhatnák a két cseh atomerőmű bővítését, bár ez anyagilag túl nagy falat lehet a cégeknek, ezért állami finanszírozást is igénybe akarnak venni – már ha az EU rábólint. Ebben lehet segítségükre Paks2, hiszen Paks esetében az Európai Bizottság végül belement, hogy nem kell a versenyre vonatkozó szabályokat betartani. Ha máshogy nem, akkor a magyar módszerrel a csehek is képesek lehetnek az erőművi bővítést orosz hitelből megoldani.
Szlovákiában Csehországhoz és Magyarországhoz hasonlóan ugyancsak orosz fejlesztésű atomerőművek működnek, Bohunicében és Mohiban összesen két-két reaktor, Mohiban további két reaktor építése zajlik. A kormányzat nukleáris energia melletti erőteljes elkötelezettségét jelzi, hogy ezeken felül még két reaktort terveznek.
A mohi atomerőmű bővítésén dolgozó egyik mérnök a sajtóhoz fordult aggodalmában, azt állítja, hogy a magyar határtól egyébként 40 kilométerre lévő erőmű új blokkjai súlyos biztonsági kockázatokat rejtenek.
A Roszatom a szlovák fejlesztések környékén is aktív túl azon, hogy ő látja el üzemanyaggal az erőműveket: a bohunicei új reaktor esetében a BOO üzleti modell bevetése merült fel, de a szlovák kormány nem ment bele abba, hogy hosszú távra garantált áron vásárolja fel a megtermelt villamos energiát. Jelenleg Kína tűnik az esélyes befutónak. A mohi két épülő reaktornál a Roszatom technikai támogatást nyújt az építkezés során, valamint az engedélyeztetésben.
2016-ban a Roszatom megállapodást kötött Szlovákia Nukleáris Energia Kutatóintézetével (VUJE), hogy megvizsgálja az üzleti együttműködés lehetőségeit az atomerőművek karbantartási és javítási, üzemeltetési támogatása, képzése, felszerelése és pótalkatrészei területén, illetve világszerte az atomerőművek korszerűsítésében.
Finnország két atomerőművében jelenleg négy reaktor működik (ebből kettő orosz fejlesztésű), amelyek az ország villamosenergia-igényének 30 százalékát biztosítják. Egy új reaktor építése már zajlik, és még egyet terveznek, melyekkel az lenne a cél, hogy a szenet teljesen kivezessék, és így a teljes villamosenergia-termelés 60 százaléka legyen nukleáris alapú.
A szenet egyébként Lengyelországból és Oroszországból importálják, a gázt kizárólag Oroszországból, így rendkívül nagy a függőségük az orosz energiától.
2013-ban mégis a Roszatommal kötöttek szerződést egy új reaktor építésére. A Hanhikivi 1 reaktor egyébként ugyanaz a típus lenne (VVER-1200 nyomottvizes atomreaktor), mint a Paks2, és ugyan a beruházáshoz szükséges engedélyeztetési eljárás másfél évvel korábban indult, mint Paks2, óriási csúszásban van: a jelenlegi állás szerint az építkezés a tervezett 2018 helyett 2021-ben kezdődik, ami azt jelenti, hogy a termelés legkorábban 2028-ban indulhat. Az engedélyeztetés Finnországban és Magyarországon is azért húzódik, mert biztonsági aggályok merültek fel.
A Közel-Kelet is megkapja az oroszok kitüntető figyelmét az energetikai potenciáljához méltóan, akármi is történjék a regionális hatalmi harcban, pozíciójuk mindenképp stabil marad.
Jordániában a Roszatom tízmilliárd dolláros szerződést írt alá két atomreaktor építéséről még 2015-ben. Ugyan Jordánia nem potenciális győztese a Közel-Keleten zajló regionális nagyhatalmi versengésnek, de pont a térség stratégiai jelentősége miatt nem árt az oroszoknak, ha ott is megvethetik a lábukat. Jordánia egyébként jelentős uránkészletekkel rendelkezik. 2018 júniusában Jordánia végül visszalépett, túl drágának ítélte a konstrukciót, miután a Roszatom a finanszírozást piaci alapú hitelekből akarta megoldani.
Jordániának stratégiailag jól jött volna az atomerőmű, ami az ország villamosenergia-szükségletének felét biztosította volna, és még exportra is jutott volna Szíriába és Irakba. Jordánia végül nem mondott le a nukleáris energiáról, most kis moduláris reaktorok építését tervezi, és 2018 novemberében több együttműködési megállapodást is aláírt erről, egyiket a Roszatommal.
Irán buseri erőműve ugyancsak orosz technológiával épült, de nem az oroszokkal, és bár 1975-ben elkezdődött a kivitelezés, a termelés csak 2013-ban indulhatott meg. Az atomerőmű ünnepélyes átadásán részt vett az orosz energetikai miniszter, és a Roszatom első embere is. 2014 márciusában Irán megállapodott a Roszatommal két további reaktor építéséről Buserben, majd ugyanebben az évben novemberben újabb négy reaktorról is szerződtek, melyeknek a helyszínét később tervezték meghatározni.
Az így összesen nyolc reaktor teljes üzemidejére a Roszatom biztosítja az üzemanyagot, majd elszállítja Oroszországba és kezeli a kiégett fűtőelemeket. A buseri erőmű bővítésének kivitelezése 2017 októberében kezdődött el. Irán ezen kívül számos atomlétesítménnyel rendelkezik, atomprogramja sokat szerepel a nemzetközi hírekben. A gyanú szerint az urándúsítással nem békés célú nukleáris energia termelése volt a céljuk, hanem atomfegyver gyártására törekedtek, így számos ország gazdasági és pénzügyi szankciókat vezetett be ellenük.
Végül 2015-ben a nagyhatalmi részvétellel (az Obama-kormány, az európai nagyhatalmak, Oroszország, Kína) megszületett az atomalku Iránnal, melyben cserébe a szankciók felfüggesztéséért Irán vállalta, hogy leállítja katonai célú nukleáris programját, és beengedi létesítményeibe a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) ellenőreit.
A NAÜ végül nem találta meg az atomfegyverkezés nyomait, Donald Trump és Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök azonban továbbra is kitartanak álláspontjuk mellett, hogy minden eszközzel meg kell akadályozni, hogy Irán atomfegyvert fejlesszen. Trump 2018 őszén felmondta az atomalkut, és az Egyesült Államok 2019 májusától újra bevezette a szankciókat.
Bármi is lehetett Irán atomprogramjának a célja, az biztos, hogy regionális nagyhatalmi ambíciói töretlenek, éppen ezért stabilan maga mögött tudhatja támogatóként Oroszországot. Az iráni atomprogram volt a célpontja a 2010-ben felfedezett Stuxnet nevű számítógépes vírusnak, ami a történelem első kiberfegyverének tekinthető. A buseri erőmű urándúsításra használt centrifugáit tette tönkre, miután megfertőzött nagyságrendileg több tízezer számítógépet.
Törökországban a hetvenes évek óta téma az atomenergia bevonása az energiatermelésbe, a parlament 2007-ben teremtette meg ehhez a szükséges jogi hátteret. 2015-ös adatok szerint Törökország energiaszükségletének háromnegyedét importálja: a gáz 56 százaléka, a kőolaj 11 százaléka származik Oroszországból, fontos partnerük még Irán, így az energiahatékonyság és az energiabiztonság javítása kiemelten fontos területek.
2016 telén a Gazprom bevetette a törökök ellen is a gázfegyvert, miután eltérve a szerződéstől jelentősen megemelte a gáz árát, és ezt a török fél nem volt hajlandó kifizetni.
Törökország atomenergiával tervezi támogatni a gazdasági fejlődést, ami magával hozná a függetlenedést a villamosenergia-termeléshez szükséges orosz és iráni gáztól. Az első atomerőmű építése 2018 áprilisában kezdődött, a partner itt is a Roszatom.
Az Economist elemzője szerint az orosz nukleáris program azért tudott sikeresen terjeszkedni, mert a tervei olcsóak, illetve mert pénzügyileg ott áll mögötte az orosz állam, így kevésbé érzékeny a kockázatokra. Oroszország egyetlen valódi konkurenciája Kína, ahol az állami szerepvállalás hasonló konstrukciója valósul meg.
Kína jelenleg 46 működő atomerőművel rendelkezik, 15-öt építenek, és ennél is több tart a tervezés fázisában, azaz hosszú távra terveznek az atomenergiával. Az erőművek közül a legtöbb az ország nyugati részén, közvetlenül a tengerpartra épült, az újonnan épülőkkel kezdenek terjeszkedni a kontinens belseje felé.
Az atomenergia népszerűségét annak köszönheti, hogy a szénerőművek egyre elviselhetetlenebbé tették a levegő szennyezettségét, de az atom részaránya a villamosáram-termelésben még így sem éri el az 5 százalékot. Kína törekszik arra, hogy a nukleárisenergia-termelés teljes folyamatát önerőből tudja biztosítani, és ez nagyrészt sikerült is neki, azonban még mindig támaszkodik a nyugati technológiára, amit testre szab és fejleszt a saját igényei szerint. A két legnagyobb erőművet Oroszországgal kötött megállapodások alapján építették, de az üzemeltetést mára az oroszoktól függetlenül végzik.
A két ország azonban továbbra is együttműködik, 2014-ben megállapodást írtak alá úszó atomerőművek fejlesztéséről orosz technológiával. 2018 júniusában jelentette be a Roszatom, hogy szerződést írtak alá két erőmű bővítéseként két-két reaktor építéséről, 2019 márciusában a kivitelezés részleteiről is megállapodtak, a tervek szerint 2027-2028-ban elindulhat a termelés.
Kína már beszállt a nukleáris technológia és a hozzá tartozó szolgáltatások versenyébe, aktívan jelen van a nemzetközi atomenergia piacon. A legnagyobb valószínűsége annak van, hogy Kína egy napon beéri Oroszországot, egyelőre azonban megtörhetetlennek látszik a nukleáris technológia exportjának orosz dominanciája. Addig is a két országnak dűlőre kell jutnia egymással, bár az energiapolitika egy olyan terület, ahol úgy tűnik, remekül egymásra tudnak találni.
Miután Oroszország 2014-ben megszállta a Krím félszigetet, az ellene bevezetett szankciók érzékenyen érintették gazdaságilag, így kénytelen volt a nyugati partnerek helyett új irányokba nyitni. A Külügyi és Külgazdasági Intézet elemzése szerint Vlagyimir Putyin orosz és Hszi Csin-ping kínai elnök 2014-ben és 2015-ben összesen nyolcszor találkoztak, és a találkozások eredményeként több területen kiterjesztették az energetikai együttműködést elsősorban a kőolaj- és földgáz-kereskedelem területén.
A két ország partnersége politikai nyomásgyakorlást azonban nem jelent, Kína pozíciója annál lényegesen stabilabb, sokkal inkább a rövid távú gazdasági érdekeken alapszik, nem a közös értékeken. Tehát Európával ellentétben Kína hosszú távon komoly problémákat okozhat még az oroszoknak az energetika területén is.
Oroszország alapvető érdeke abban rejlik, hogy minél több olyan partnere legyen, akitől évtizedeken keresztül biztos bevételre számíthat, és ezzel ellensúlyozni tudja a nyersanyagaira épülő exportfüggőségét. Ha a nukleáris ipara sikeres, ez lehetővé teszi a gazdaságfejlesztést, a modernizációt és a versenyképesség javítását, mindez pedig közvetve a geopolitikai céljainak eléréséhez viszi közelebb. A Roszatomnak ehhez meg kell győznie a világot, hogy valóban a nukleáris energia terjesztése a célja, nem pedig gazdasági köntösbe bújtatott geopolitikai hódítás.
Szöveg: Zsolt Melinda – Infografikák: Bátorfy Attila
Cikkünk az Energiaklubbal együttműködésben indított energetikai tényfeltáró sorozat keretében készült.
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Érték nem határozható meg a Legfőbb Ügyészség (LÜ) szerint a Szajol-Püspökladány vasútvonal felújításánál történt költségvetési csalás ügyében, amelyben az Európai...
A miniszterelnök veje március elején vett meg Felsőörsön két egymás melletti területet, melyeknek együttes nagysága 9500 négyzetméter. A földhivatali nyilvántartás...
A tavaly őszi, rendőrséggel közös razzia után a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság idén május végén szabálytalanságokra hivatkozva felfüggesztette a Bige...
Fonyód (több más Balaton-parti településsel együtt) azzal került a figyelem középpontjába az elmúlt napokban, hogy a szezon kellős közepén újítja...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!