A veszprémi önkormányzat évente 110 millió forintot fizet a Szíjj László üzletember kézilabdacsapatát működtető szervezetnek, a Veszprém Handball Team Zrt.-nek városmarketingért.
Támogasd a munkánkat pólóvásárlással!
A veszprémi önkormányzatnak a Veszprém Handball Team Zrt.-vel városmarketingre idén januárban megkötött, évi nettó 110,2 millió forint értékű szerződése a az uniós közbeszerzési értesítő június 24-i számából derült ki.
Az összeg fejében az önkormányzat elvárása többek között az, hogy Veszprém hivatalos logója a játékosok mezének elején minden mérkőzésen és sporteseményen rajta legyen, úgy, hogy a televíziós közvetítések során is jól látszódjon.
Emellett a Veszprém Handball Team Zrt.-nek egy évben 5000 kedvezményes belépőjegyet kell biztosítania 10 bajnoki mérkőzésre a veszprémi lakcímmel rendelkező diákok, hallgatók és nyugdíjasok részére 100 forintos egységáron.
Továbbá a város igényt tart arra is, hogy évente ötször a kézilabdacsapatból alkalmanként legalább öt játékos részt vegyen városi rendezvényeken.
Szíjj László, aki Mészáros Lőrinc üzlettársa, a Veszprém Handball Team Zrt.-t 2017-ben szerezte meg. A cégben Szíjj László vállalkozásának, a Duna Aszfalt Kft.-nek többségi részesedése van. A zrt. vezérigazgatója 2018 áprilisa óta Csík Zoltán, akit Mészáros Lőrinc bizalmi emberének tartanak. Csík azt követően került át a Veszprém Handball Team-hez, hogy az Echo TV-t működtető részvénytársaság, az Echo TV Hungária Zrt. igazgatóságából távozott.
Csík Zoltán
A Veszprém Handball Team Zrt. – az Opten céginformációs rendszer adatai alapján – 2018-ban 1,28 milliárd forintos nettó árbevételt ért el, ami igencsak elmaradt a 2017-es bevételtől, amikor is 2,56 milliárd forint folyt be a cég kasszájába. Viszont 2017-ben 354 milliós veszteséget, 2018-ban pedig már 7,8 millió forint nyereséget termelt a cég.
A Duna Aszfalt viszont a rengeteg állami megbízásnak köszönhetően szárnyal. A cég értékesítésének nettó árbevétele 2017-ben 75,6 milliárd forint volt, tavaly viszont már 129,5 milliárd. Az adózott eredmény mindkét esztendőben 18,5 milliárd forint körül alakult, és Szíjj László a két év alatt 25 milliárdot vett ki belőle osztalékként. A cég nemrég megkapta a Colas Hungária Zrt.-vel az M4-es gyorsforgalmi út 125,3 milliárd forintos értékű kivitelezését is, amelyet a Közgéptől vettek el.
Csikász Brigitta
Címlapkép: Magyar Kupa, 2019.04.07., Veszprém-Szeged, a képen Nagy László látható (Fotó: telekomveszprem.hu/Vörös Dávid) A cégadatokat az Opten Kft.szolgáltatta.
Homlok Zsolt cége, a Homlok Építő Zrt. nettó 3,27 milliárd forintért épít egy karbantartócsarnokot a szegedi rendezőpályaudvaron a tram-train járműveknek....
Szegeden politikai balhé lett a szúnyog-gyérítésből, annak hatékonysága vagy éppen hatékonytalansága miatt. Az önkormányzat és a helyi Jobbik a katasztrófavédelemre...
A kormánypárt végül eltaktikázta magát. A szombathelyiek felháborodtak, az új ellenzéki többség pedig hatékonynak bizonyult. A szombathelyi Savaria Mozi büféjének...
Háromszázhuszonhat-millió forint – ennyit költött 2011-2017 között Hódmezővásárhely reprezentációra. Az Átlátszó által vizsgált hasonló méretű 4 másik megyei jogú város...
A(z) https://atlatszo.hu oldal sütiket és más kódokat használ a honlap megfelelő működésének biztosítása céljából, a weboldalon nyújtott felhasználói élmény fokozása érdekében, továbbá ennek segítségével készít elemzéseket az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállításához. Bővebb információt az adatkezelési tájékoztatónkban talál.