Médiafoglalás

Százmilliós veszteség a vidéki lakájmédiánál, csökkenő újságbevétel a Délmagyarországnál

Rekordnegatív évet zárt a már KESMA-tag szegedma.hu, és veszteségbe fordult a hódmezővásárhelyi promenad.hu is. Egyedül a Délmagyarország ért el pozitív eredményt 2018-ban a Fidesz-közeli médiumok közül, annak ellenére, hogy kevesebb a lapbevétel.

Egy hétig tart Márki-Zay amerikai Soros-bulija, Úszik az adósságban Márki-Zay Péter, Márki-Zay ha hazajön, akkor se lesz itthon, Júdáspénzért könyörög Amerikában Márki-Zay – címek a hódmezővásárhelyi promenad.hu-ról. Látszik, a magát “A hírek főutcája” néven aposztrofáló portál nem bánik kesztyűs kézzel a polgármesterrel.

Nem véletlenül, a Promenád tavaly került az algyői Fidesz-frakció korábbi vezetőjéhez, az új főszerkesztő pedig a hírhamisítástól sem visszariadó szegedma.hu volt tulajdonosa. A portál a TV2 mintájára Márki-Zay Péter mögött álló rejtőzködő milliomosokról is sorozatot indított, ezeknek helyreigazítás lett a vége.

A portált üzemeltető Csanád Média Kft. Pongrácz Tamás tulajdona, korábbi algyői Fidesz-frakcióvezetőé. A cég 2018-ban megduplázta bevételeit, 35-ről 70 millióra. De úgy néz ki, ez sem elég a nyereséges működéshez.

A kft. kétszeres bért fizetett a korábbi évhez képest, és a anyagjellegű ráfordítások is megszaladtak: 16-ról 45 millió forintra. Így a Csanád Média Kft. 6,4 millió forintos veszteséget termelt az Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálathoz feltöltött dokumentum szerint.

Ennél sokkal rosszabb évet zárt a szegedma.hu-t kiadó Napfénymédia Kft. A cég tavaly év végén a kormánymédia, a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány, vagyis KESMA tulajdonába került.

A Kubatov Gábor irányítása alatt álló portál egyetlen látható célja a szegedi szocialista polgármester Botka László támadása, annak árán is, hogy Fidesz-közeli cégeket vegzálnak. Úgy tűnik, ez nem kifizetődő: 2018-ban fele akkora bevételt ért a vállalkozás, mint egy évvel korábban. 63 milliós bevétel mellé 187 milliós kiadás társult, így a cég 122 millió mínusszal zárta az évet.

De ez már a KESMA fejfájása.

A Napfénymédia azt írta a kiegészítő mellékletben, hogy  “a tulajdonos a Közép-Európai Sajtó és Média alapítvány a negatív tőke rendezésétmtőkeemelésssel vagy egyéb módon kívánja rendezni.”

A könyvek szerint 126,5 millió forint tagi kölcsönt kapott a cég 2018-ban. A kiadó tulajdonosa tavaly novemberig a Szőke Tisza Invest Kft. volt, ami a Duna Aszfalt és Szíjj László érdekeltsége.

A Csongrád megyei sajtó legnagyobb képviselője a 109 éves Délmagyarország. A napilap és online portál 2017-ben került Andy Vajna tulajdonába. A kormánypárti hangvétel nem nyerte el az olvasók tetszését, a lap eladásai meredeken esnek. Legutóbb megírtuk, hogy három vezető munkatársától vált meg a lap, miután a szegedi Fidesz az országos átlag alatti eredményt ért el az EP-választáson.

Három kulcsember távozik a Fidesz-győzelem után a Délmagyarországtól

Egy lapszerkesztőt, a belpolitikai rovatvezetőt és egy főmunkatársat küldtek el – formálisan közös megegyezéssel – hétfőn a kormánypárti szócsővé züllesztett Délmagyarországtól, további két munkatárs pedig felmondott. Úgy tudjuk, mindezt átszervezéssel magyarázták, az elküldött újságíróknak titoktartási nyilatkozatot is alá kellett írniuk. [tamogatoibox blokk_hivatkozasi_nev=

A Délmagyarországról tavaly írtuk, a fidesz-közeli regionális sajtóban csak Andy Vajna új szerzeménye,  a Lapcom volt veszteséges 2017-ben. 2018-ra javult a helyzet, az eredményt illetően mindenképp. A cég annak ellenére, hogy bevétele 10,5 milliárdról 10,2 milliárd forintra csökkent, nyereséges lett.

A 835 milliós nyereségnek – melyből 373 milliót osztalékként ki is terveznek venni a tulajdonosok – egyik ára, hogy a kiegészítő mellékletben szereplő, előző évvel azonos számú, 408 munkavállaló mintegy 157 millió forinttal kevesebbe került. Ez kevesebb bért és így járulékot jelent.

Még az sem rengeti meg a céget, hogy a lapeladásból 260 millióval kevesebb bevétel lett, miközben a hirdetés csak 30 millióval nőtt.

Segesvári Csaba

Fotó: a szerző felvétele

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42