Négyszeres áron, 16 milliárd forintért építi meg Szeged új uszodáját a WHB
Az eredeti árhoz képest jóval drágábban, 4 milliárd forint helyett 16 milliárdért építi meg Csongrád megye székhelyének új sportuszodáját Tiborcz...
A Csongrád Megyei Közgyűlés és jobbikos tagja, Kiss Attila között továbbra is folyik a küzdelem azért, hogy eldőljön, Kiss a testület tagja maradhat-e. Az ügy másodjára kerül a Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság elé.
Nemrég írtuk meg, hogy Kiss Attila jobbikos megyei képviselő mandátumát a Csongrád Megyei Közgyűlés méltatlansági eljárás keretében 2018 novemberében megvonta, és mivel ezt a határozatot a Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság formai okokra hivatkozva megsemmisítette, a közgyűlés nem volt rest egyből újra kizárni a képviselőt, most már indokolással ellátva.
Idén február 8-án a megyei közgyűlés újra nekigyürkőzött Kiss Attila mandátumának megvonásának. A testület legfőbb érve továbbra is az volt, hogy Kiss már képviselőként is elnöke volt a Sándor Móricz Egyesületnek, amely a Makói Csípős nevű, ellenzéki, elsősorban a jobbikkal szimpatizáló internetes oldalnak a fenntartója, ami miatt méltatlan az önkormányzati törvény szerint képviselői tisztségének ellátására.
Korábbi cikkünkben azt is jeleztük, hogy a Makói Csípős a Nemzeti Média-, és Hírközlési Hatóság által nyilvántartásba vett sajtótermékek listájában nem található meg. Ellenkező bizonyításig pedig ezek után nem lehet sajtóterméknek tekinteni a Makói Csípőst.
Ráadásul Kiss Attila korábban az Átlátszó Országszertének elmondta, hogy már tavaly októberben, a közgyűlési eljárás november 6-i megindulta előtt lemondott elnöki pozíciójáról, amely eljárás legutóbbi információink szerint a Szegedi törvényszék előtt még nem zárult le.
A jobbikos képviselő az Átlátszó Országszertének is elmondta, hogy a Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság határozata tartalmilag nem vizsgálta a fellebbezett döntést. Pusztán azt állapította meg, hogy a közgyűlési határozat nem írja le világosan, hogy mely konkrét körülmények és tények vezettek az összeférhetetlenség kimondásához.
Ezzel pedig nyitva hagyta a lehetőséget egy, a felek közötti „harmadik menet” lehetőségének. A közgyűlés pedig egyből élt is ezzel, és immáron több oldalon megindokolt határozatában ismét megállapította a képviselő alkalmatlanságát, illetve megvonta mandátumát.
Mivel Kiss Attila az új határozat ellen is benyújtotta fellebbezését, a végső szót az ügyben ismét csak a Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság mondja ki.
B. Kovács Tamás
Fotó: Átlátszó Országszerte
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásAz eredeti árhoz képest jóval drágábban, 4 milliárd forint helyett 16 milliárdért építi meg Csongrád megye székhelyének új sportuszodáját Tiborcz...
Furcsa okokra hivatkozva emelték közel egymilliárddal a színház felújításának költségét, majd nemrég az derült ki, hogy az intermodális közlekedési központ...
Videóriportunkban a Szegedfish Kft. jogi képviselője elmondta, hogy többször próbáltak az önkormányzattal egyezkedni, de nem hallgatták meg őket.
A drága Pick-földektől távol fekvő, a szabadkai vasútnál kisajátított területek árát használták a BYD-földek értékbecslésénél. Új szakvélemény kell.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!