Bezárás
nemzeti futballmánia

Horvátországban, Szlovéniában és Ukrajnában is milliárdokkal támogat külhoni fociakadémiákat a magyar állam

Magyarországon olyan ütemben nőnek ki a földből az újabbnál újabb stadionok, hogy a focirajongók is alig tudják követni, milyen új létesítménynek kellene örülniük éppen. A magyar kormány nemcsak a profi futballisták, de az utánpótlás irányába is rengeteg közpénzt irányított. A nemzeti futballmánia nem állt meg a határoknál, néhány éve a szomszédos országok magyarlakta területein is építkezések kezdődtek. Azóta különböző állami szervezeteken keresztül sok milliárd forintnyi közpénzt költöttünk határon túli futballakadémiákra. Arról eddig keveset lehetett tudni, hogy a külhoni magyar sportklubok pontosan mire kapták ezt a pénzt, mi viszont megszereztük és most nyilvánosságra is hozzuk az erre vonatkozó szerződéseket. Ebben a cikkben a Horvátországban, Szlovéniában és Ukrajnában működő fociakadémiáknak nyújtott, eddig összesen 6,5 milliárd forintnyi magyar állami támogatásról lesz szó.

Régen minden jobb volt – ajándékozz karácsonyra 2019-es Átlátszó-előfizetést!

Cikksorozatunk első részében arról írtunk, hogy az elmúlt években a Felvidékre, Erdélybe és a Vajdaságba összesen 16 milliárd forint állami támogatás áramlott Magyarországról a Magyar Labdarúgó Szövetségen (MLSZ), valamint a Bethlen Gábor Alapon (BGA) keresztül. Ebből négy stadion, több mint tizenöt focipálya, és további négy épület készült, illetve készül el, a rendelkezésünkre álló dokumentumok szerint az állami támogatásokat ezekre a célokra nyújtották:

Megszereztük, feldolgoztuk és nyilvánosságra hozzuk a határon túli fociakadémiák támogatásáról szóló szerződéseket

Magyarországon olyan ütemben nőnek ki a földből az újabbnál újabb stadionok, hogy a focirajongók is alig tudják követni, milyen új létesítménynek kellene örülniük éppen.

Azt is sikerült kiderítenünk, hogy a kedvezményezett külhoni klubokon kívül kinek hozhat még hasznot a labdarúgó utánpótlás határon túli kinevelésének magyar állami támogatása. Ez pedig a Mészáros Lőrinc által elnökölt felcsúti Puskás Ferenc Labdarugó Akadémiát (PFLA) működtető magánalapítvány, amely a Magyarországról érkező közpénzesőt megelőző megállapodás értelmében ingyen igazolhat a tehetséggondozó programban résztvevő erdélyi kluboktól fiatal focistákat:

Ingyen igazolhat fiatal focitehetségeket a Felcsút a közpénzzel támogatott erdélyi kluboktól

Az FK Csíkszereda 2013 óta 3,7 milliárd forintot kapott a magyar államtól a Magyar Labdarúgó Szövetségen és a Bethlen Gábor Alapon keresztül a Székelyföld Labdarugó Akadémia létrehozására.

Horvátország, Szlovénia és Ukrajna is kapott magyar fociakadémiát

A rendelkezésünkre álló adatok szerint az elmúlt években további három szomszédos országba: Horvátországba, Szlovéniába, és Ukrajnába összesen 6,5 milliárd forint állami támogatás jutott Magyarországról a Magyar Labdarúgó Szövetségen és a Bethlen Gábor Alapon kereszül. Ebből egy stadion, több mint tíz focipálya, és további három épület készül el, legalábbis az állami támogatásokat erre a célra nyújtották.

A pénz egy része Mészáros Lőrinc eszéki csapatának fociakadémiájához került, a másik része pedig Végh Gábor ZTE-elnök lendvai sportklubjához, továbbá egy olyan sportegyesülethez, amely Seszták Miklós volt fejlesztési miniszter klubjának, a Kisvárdának az utánpótlását neveli Kárpátalján.

Adatok forrása: MLSZ, BGA

Az itt ismertetett adatokhoz két úton jutottunk hozzá: a külhoni magyarság támogatására létrejött állami Bethlen Gábor Alap kezelője, a BGA Zrt. adatigénylésünkre válaszul betekintést engedett az erre vonatkozó dokumentumokba, a Magyar Labdarúgó Szövetség pedig papír alapon bocsátotta rendelkezésünkre az erre vonatkozó szerződéseket, amiket beszkenneltünk, és most meg is mutatunk önöknek.

A Horvátországba irányuló támogatások

2016 elején jelent meg először, hogy Mészáros Lőrinc Horvátországban terjeszkedik, megvette a horvát élvonalban szereplő eszéki NK Osijek nevű fociklubot. Ezt követően indult meg a csapat fociakadémiájának magyar állami támogatása: az utánpótlást nevelő sportegyesület az MLSZ-en keresztül először egymilliárd forintot kapott egy fociakadémiára, később ezt még egymilliárddal megfejelték.

A pénzt a rendelkezésünkre álló iratok szerint az Osijek FC Labdarúgó Iskola Egyesület kapta, melynek alelnöke Sakalj Ferenc, aki a felnőtt focicsapat vezetőségében is az alelnöki szerepet tölti be.

Sakalj a Direkt36 cikke szerint Mészáros Lőrinc horvátországi tolmácsa: 2015-ben például, amikor az üzletember nyaralót akart venni Horvátországban, a helyi ingatlanközvetítőt Sakalj hívta fel. Az eszéki férfi a Vasútautomatika Kft-n keresztül is Mészároshoz köthető: a Swietelsky által alapított cég 2016 végén került Sakaljhoz, aki idén továbbadta azt Mészárosnak.

Az MLSZ által rendelkezésünkre bocsátott dokumentumok szerint az Osijek FC Labdarúgó Iskola Egyesület futballakadémia létrehozására kapta a magyar állami támogatást. A beruházás 15 hektár területen jön létre, 8-10 focipálya épül, amiből egy fedett, 3500 fős kapacitású nézőtérrel. Az elszámolható költségek között kisebb részben működési jellegű kiadások is szerepelnek.

Az  Osijek FC Labdarúgó Iskola Egyesületre vonatkozó kormányhatározatokat és MLSZ-adatlapokat itt lehet böngészni (Google Drive)

Adatok forrása: MLSZ

Az eszéki fociakadémiáról ennél részletesebben az Átlátszó Erdély cikkében olvashat:

Csődös klubbal, magyar adóforintokkal gurítana nagyot a horvát fociban Mészáros Lőrinc

Átlátszó Erdély Kövess minket vagy írj nekünk! Kétes üzleti múltú horvát vállalkozóval vásárolta meg a rossz anyagi helyzetben levő FC Osijek fociklubot Mészáros Lőrinc. Egy 35-40 millió értékű stadiont is építenének Eszéken, ebbe a Magyar Labdarúgó Szövetség 2 milliárd forinttal szállt be.

A Szlovéniába irányuló támogatások

Az MLSZ-en és a BGA-n keresztül küldtünk pénzt egy szlovéniai fociakadémiára is, összesen mintegy 1,9 milliárd forintot. Ezt egy olyan egyesület kapta, amely Végh Gáborhoz köthető. Az üzletembert szintén Mészáros-közeliként szokás emlegetni, hiszen az ő cége, a Pharos 95 építette a felcsúti akadémia pályáit, telephelye is van a településen, sőt, ők adományozták a Puskás szobrot is a felcsúti fociakadémiának. Végh Gábor egyébként a zalaegerszegi focicsapat (ZTE FC) elnöke és tulajdonosa is.

A szlovén másodosztályban szereplő NK Nafta Lendava nevű csapat először 600 millió forintot kapott a BGA-tól. Az Index erről a támogatásról azt írta, hogy a pénz a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség (MMÖNK) nevű szervezeten keresztül érkezett a csapathoz. Végh Gábor 2017 nyarán lett az NK Nafta Lendava elnöke, nem sokkal később pedig a kormány a klub újabb támogatásáról döntött: 1,3 milliárd forintot kaptak az MLSZ-en keresztül.

A szövetséggel kötött szerződésben az MLSZ-es 1,3 milliárd forint mellett szerepel egy másik tétel is, eszerint a programra további 96 millió forint érkezett az MMÖNK-tól, amit a Bethlen Gábor Alap biztosított. Nem tudni, hogy ez a támogatás az első 600 millió forintos szerződés része, vagy egy külön összeg.

A pénzt a dokumentumok szerint a fociakadémia szakmai munkájának elindítására kapták, valamint egy olyan sportcentrum felépítésére, amelybe 3 focipályát, egy lelátót, egy strandfoci pályát, valamint egy kiszolgáló épületet terveztek kondicionáló teremmel, irodákkal.

Az NK Nafta Lendava-ra vonatkozó kormányhatározatot és MLSZ-adatlapokat itt lehet böngészni (Google Drive)

Adatok forrása: MLSZ

A lendvai fociakadémiáról ennél részletesebben az Átlátszó Erdély cikkében olvashat:

Lendva Sport Akadémia: kenyér nincs, csak cirkusz

Átlátszó Erdély Kövess minket vagy írj nekünk! A magyarországi adófizetők 2 milliárd forintot (6,1 millió euró) költöttek a szlovéniai Nafta 1903 futballakadémiájára, mely az építkezéshez szükséges telkeket homályos körülmények között, érdekkonfliktusos helyzetben kapta meg a lendvai önkormányzattól.

A Kárpátaljára irányuló támogatások

A külhoni kluboknak juttatott futballcélú források közül speciális eset a munkácsi fociakadémiára szánt összeg, ezt ugyanis nem egy határon túl működő szervezet kapta, hanem a Várda Sport Egyesület. Ez az egyesület Seszták Miklós volt fejlesztési miniszter városának fociklubjához köthető, a felnőtt csapat a Kisvárda FC, az utánpótlást a Várda SE neveli.

A Várda SE az MLSZ-en keresztül 2,65 milliárd forintot kapott egy munkácsi (Kárpátalja, Ukrajna) fociakadémia létrehozására, amely végül nem Munkácson épül meg, mert nem tudtak megegyezni a város vezetésével.

A létesítményeket ehelyett a jelenlegi tervek szerint Dercenben és Ungváron húzzák fel. Maga az akadémia Dercenben lesz, itt egy kollégiumra, egy focipályára és egy épületegyüttesre költhetik a forrásokat, Ungváron pedig az Avangard stadion felújítására (műfüves pálya építése és korszerűsítése, pálya, öltöző és tribün építése). Fejlesztéseket terveznek Szerednyén is, itt a magyar forrásból a meglévő pályák mellé még egy pályát építhetnek, és felújíthatják az ottani kollégiumot is. A pénzből emellett működésre is költhetnek.

A  Várda SE-re vonatkozó kormányhatározatokat és MLSZ-adatlapokat itt lehet böngészni (Google Drive)

Az ukrajnai fociakadémiáról ennél részletesebben az Átlátszó Erdély cikkében olvashat:

Munkácsi Futball Akadémia: egyelőre csak látványterveken létezik a milliárdos beruházás

Átlátszó Erdély Kövess minket vagy írj nekünk! Az utóbbi években 2,6 milliárd forintot (8,1 millió euró) szántak a fiatal kárpátaljai focisták kinevelésére. Kezdetben Munkácson építettek volna labdarúgó akadémiát, azonban időközben helyszínt változtattak, a tervezett és leszerződött beruházások pedig csak papíron léteznek.

Sikeres projekteket és kétes próbálkozásokat is találtunk

Az Átlátszó és médiapartnerei által összegyűjtött adatok szerint tehát 2013 óta összesen mintegy 22,5 milliárd forintot (nagyjából 70 millió eurót) utalt ki a magyar kormány határon túli fociakadémiák számára, így gombamód szaporodnak a focipályák és stadionok Erdélyben, Felvidéken, a Vajdaságban, Kárpátalján, Muravidéken, valamint Horvátországban is.

A támogatott klubok között vannak valóban sikeres csapatok, és kétes próbálkozások is. A dunaszerdahelyi DAC, valamint a sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK eddigi teljesítménye indokolja a támogatást, azonban Szerbiában, Szlovéniában, Horvátországban és Ukrajnában kétes projekteket is finanszíroznak a magyar adófizetők pénzén.

Ingatlanspekuláció, megkérdőjelezhető üzleti partnerek, csak papíron létező beruházások, és persze a mindenhol fel-felbukkanó Mészáros Lőrinc: így néz ki jelenleg a határon túli fociakadémia-hálózat.

Szöveg: Oroszi Babett – Infografikák: Mikola Bence

Közreműködött: Sipos Zoltán (Erdély), Anuška Delić, Maja Čakarić (Szlovénia), Mašenjka Bačić (Horvátország), Taras Zozulinskyy (Ukrajna)

A cikksorozat az IJ4EU támogatásával készült. A cégadatokat az Opten szolgáltatta.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom