Bezárás
nemzeti futballmánia

Ingyen igazolhat fiatal focitehetségeket a Felcsút a közpénzzel támogatott erdélyi kluboktól

Az FK Csíkszereda 2013 óta 3,7 milliárd forintot kapott a magyar államtól a Magyar Labdarúgó Szövetségen és a Bethlen Gábor Alapon keresztül a Székelyföld Labdarugó Akadémia létrehozására. Ezt megelőzően azonban 2013-ban szerződést kötöttek a felcsúti Puskás Ferenc Labdarugó Akadémiával, melynek értelmében a székelyföldi akadémia „alközpontnak”, a PFLA pedig „szakmai irányítónak” minősül, és az utóbbi nevelési költségtérítés nélkül igazolhat fiatal focitehetségeket a programban résztvevő erdélyi sportegyesületektől.

Régen minden jobb volt – kattints a képre és ajándékozz karácsonyra 2019-es Átlátszó-előfizetést!

A nemzeti futballmánia nem állt meg a határoknál, néhány éve a szomszédos országok magyarlakta területein is építkezések kezdődtek. Azóta különböző állami szervezeteken keresztül sok milliárd forintnyi közpénzt költöttünk határon túli futballakadémiákra. Cikksorozatunk előző részében a Szlovákiában, Romániában, és Szerbiában működő magyar fociakadémiák eddig összesen 16 milliárd forintnyi magyar állami támogatásáról volt szó:

Megszereztük, feldolgoztuk és nyilvánosságra hozzuk a határon túli fociakadémiák támogatásáról szóló szerződéseket

Magyarországon olyan ütemben nőnek ki a földből az újabbnál újabb stadionok, hogy a focirajongók is alig tudják követni, milyen új létesítménynek kellene örülniük éppen.

A Székelyföld Labdarugó Akadémiát működtető FK Csíkszereda honlapján bukkantunk arra a 2013-as megállapodásra, amelyből kiderül, hogy a kedvezményezett külhoni klubokon kívül kinek hozhat még hasznot a labdarúgó utánpótlás határon túli kinevelésének magyar állami támogatása. Ez pedig a Mészáros Lőrinc által elnökölt felcsúti Puskás Ferenc Labdarugó Akadémiát (PFLA) működtető magánalapítvány, amely a Magyarországról érkező közpénzesőt megelőző megállapodás értelmében ingyen igazolhat a tehetséggondozó programban résztvevő erdélyi kluboktól fiatal focistákat:

„Az Alközpont Vezető gondoskodik 15-19 éves kor között az akadémiára kerülő játékosok képzéséről, kollégiumi elhelyezéséről és versenyeztetéséről a „Puskás Ferenc Labdarugó Akadémia” Kollégium szakmai vezetőjének iránymutatásai alapján. 16 éves korukat betöltött játékosok, a „Puskás Ferenc Labdarugó Akadémia” Kollégium és az alközpontok szakembereinek javaslata alapján, a Puskás Akadémián folytathatják tanulmányaikat és pályafutásukat. Az ő átigazolásukkor nevelési költségtérítés nem illeti meg a nevelő egyesületeket.”

Csak az állami támogatással együtt éri meg

“A legerősebb pont a dokumentumban az, hogy a gyerekeket térítés nélkül tudja elhozni a PFLA, az ügyletnek a PFLA szakmai támogatásán kívül semmilyen ellentételezése nincs. Ilyesmi egyáltalán nem jellemző a fociéletben: szakmai átigazolás, és főleg tehetséges gyerek esetén mindig van valamilyen összeg, amit eljuttatnak az adott akadémiához. Ez a fiatalabb kororszály esetében legfeljebb néhány millió forint, egy 16-17 évesnél, akit már külföldre is el lehet adni, akár több tízmillió forint lehet, később pedig még ennél is több, a határ ezután a csillagos ég” – magyarázta az Átlátszónak Szabados Gábor sporközgazdász, akit arra kértünk, szakértői szemmel véleményezze a szerződést.

A PFLA tehát a megállapodásnak köszönhetően ingyen juthat hozzá olyan fiatal futballistákhoz, akiket később akár el is adhat, jó pénzért.

“Azzal, hogy ingyen szerez meg tehetségeket a felcsúti akadémia, minimális befektetéssel tud létrehozni egy profi focicsapatot. Tehát nem csak az eladás lehet a cél, hanem az is, hogy egy jó focicsapat jöjjön létre, gyakorlatilag ingyen” – mondta a szakember.

Szabados Gábor szerint előfordulhat, „hogy kisebb egyesületek nagyobb egyesületekkel együttműködnek, de az egy jóval kiegyensúlyozottabb együttműködés szokott lenni. Sokkal konkrétabb hasznok derülnek ki a kis egyesületek számára, mint ami ebből a szerződésből. Itt még azt sem lehet megtudni, hogy a PFLA mindezért cserébe milyen szakmai segítséget nyújt.”

Szabados szerint a programban résztvevő székelyföldi kluboknak ez a konstrukció csak akkor éri meg, ha közben komoly forrásokra tesznek szert a magyar államtól, ami a PFLA-val kötött megállapodástól elvileg teljesen független. „Hogy a két dolog között van-e bármilyen összefüggés, azt nem tudhatjuk, legfeljebb csak találgathatunk, maga a szerződés erre nem tartalmaz utalást, ez legfeljebb csak informális összekapcsolás lehet” – magyarázta a szakember.

A szerződésből az sem derül ki, hogy mi van akkor, ha a fiatal tehetség mégsem akar a PFLA-hoz menni: “Egyáltalán nem derül ki, hogy ez egy lehetőség, egy kötelezettség, vagy mi. Tulajdonképpen az derül ki, ami viszont egyértelmű, hogy ha megy a gyerek, akkor nem kell érte fizetni. Azt, hogy kell-e mennie, vagy csak mehet ha akar, azt nem tudni” – mondta Szabados Gábor.

Szabados Gábor szerint egyébként a határon túli magyarság nemzeti identitásának megőrzéséhez nagyon jó eszköz lehet a foci támogatása. “Nézzük csak meg, hogy a Barcelona milyen szerepet játszik a katalán identitástudatban. Hasonló szerepet játszik a DAC Szlovákiában: ha a DAC-nak szurkolok, akkor átélem a magyarságomat. Hogy ezen kívül most akkor ki fog még ebből hasznot húzni, az a futballtól független kérdés.”

Szondy szerint a játékosok választhatnak

Szondy Zoltán, az FK Csíkszereda elnöke az Átlátszó Erdélynek azt mondta, hogy a fiatal focisták saját maguk választhatnak, hogy hol akarják a pályafutásukat folytatni, és évente egy tehetséges fiatalnak adnak lehetőséget arra, hogy átmenjen a Puskáshoz.

Ábel a gyepen: a magyar kormány virágoztatja fel a székely focit?

A Székelyföldi Labdarúgó Akadémia a magyar kormány határon túli fociakadémia-hálózatának első nagy beruházása. Az eddig 3,7 milliárd forintba (11,5 millió euró) kerülő akadémia felnőtt csapata a román bajnokság harmadik ligájában játszik, noha a második liga volt a cél. Hozzájuk képest a Sepsi OSK a bezzegcsapat: a semmiből létrehozott klub hat év alatt az első ligába jutott, majd 2 milliárd forintot kapott stadionépítésre.

“Eddig hat gyermek ment tőlünk Puskáshoz, de olyan is van aki visszajött, Magyari Szilárd felnőttcsapat gólkirály. Nem célunk a dömping, sem nekünk, sem a magyarországi partnereknek nem az a célja hogy tucatjával küldjük ki a gyermekeket. Utánpótlás válogatott, fiatal koruk ellenére a felnőtt csapatunkban bemutatkozott, jó minőségű, jól felkészített gyermekeket küldünk, de nem sokat, nem az a cél hogy kiürítsük Erdélyt.  A Puskás nekünk egy ugródeszka, sokkal jobban tudnak a Puskásnál fejlődni a tehetségeink, mint a csíkszeredai harmadosztályú felnőttcsapatban.”

Szondy Zoltán hozzátette: “Ajánlatok voltak, de ezeket a gyermekek visszautasították. Egy 16 éves gyermekünket, aki az utánpótlás válogatott tagja, a Steaua akarta elvinni. A döntést én a gyermekre bíztam, ő visszautasította a lehetőséget. Egy másik gyermeket szintén a Steaua akart elvinni, de az a gyermek a Puskást választotta, szintén önként. A szülők voltak a Steauanál, és voltak Felcsúton, és utána úgy döntöttek, hogy a gyerek a Puskásnál folytassa a karrierjét. Jöttek konkrét, pénzzel alátámasztott megkeresések a Bolognától, a Veronától, és több első osztályú román csapattól is, de nem adtuk oda a gyermekeket, ezeket az ajánlatokat nem tartottuk szakmailag komolynak.”

Oroszi Babett – Sipos Zoltán

Címlapkép: Mészáros Lőrinc, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia elnöke, Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára valamint Szondy Zoltán, a Futball Klub Csíkszereda igazgatója felavatják a Márton Áron Tehetséggondozó Központot 2016 szeptemberében. Fotó: pfla.hu

A cikksorozat az IJ4EU támogatásával készült. A cégadatokat az Opten szolgáltatta.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom