Cegléd

Cegléd: kampány-játszóterek és dráguló parkfenntartás

Mindenki örül Cegléden: a héten „hivatalosan is birtokba vehették a gyerekek az új játszóteret” – ahogy a városi tévé tudósítása mondja. Persze vannak lakossági észrevételek, hogy hogyan lehetne még jobb, ami jó, például lehetne kerítés a játszótér körül, de az illetékesek orvosolni fogják, a végén még elégedettebb lesz mindenki.

Tíz év sem telt el azóta, hogy a város egy lendülettel 8 játszótér építését és felújítását rendelte meg a Pannon Park Forest Kft-től nettó 137 millió forintért. A projektet a helyi Fidesz forszírozta, sürgős volt a dolog, a város 150 millió forint hitelt vett fel a játszótérépítésre. A munkát a kivitelező Pannon Park Forest Kft. szabályos közbeszerzési eljárásban nyerte el, de a nagy kapkodásban – kevesebb mint egy év volt hátra a 2010-es tavaszi választásig – mégis komoly hiba csúszott be.

A projektért felelős városgazdálkodási cég, a Várvag Kft. akkori ügyvezetője, Petrényi Mihály nem volt hajlandó átvenni a készre jelentett projektet, méghozzá azért, mert – mint az átadásnál kiderült – egyáltalán nem készültek kiviteli tervek.

Az akkor felvett, és a Ceglédi Spotlight-on (CS) nemrég közzétett jegyzőkönyv szerint a vállalkozó maga is elismerte, hogy kivitelezési tervdokumentáció nélkül építették meg a játszótereket.

Petrényi – aki ma már külföldről várja, hogy az önkormányzattal folyó perében Strasbourgban döntsenek – a Facebookon maga is kommentálta a CS posztját, megerősítve, hogy 2009 nyarán a kiviteli tervek hiánya miatt nem volt hajlandó átvenni az elkészült játszótereket. Tegyük hozzá, az még laikusok számára is belátható, műszaki szempontból is mennyire abszurd, hogy tervek nélkül készül el nyolc játszótér felújítása/kivitelezése; ráadásul így a megrendelő ténylegesen nem tudja ellenőrizni, hogy a vállalkozó tényleg azt és úgy építette meg, ahogy a szerződésben megállapodtak – Petrényi ezt is fölemlegeti kommentjében. A játszótereket végül átvették, és az ügyvezetőnek távoznia kellett a városi cég éléről.

A kivitelező, a Pannon Park Forest viszont maradt Cegléden: a város 2007 márciusában szerződött először a céggel parkfenntartásra, egy hosszabbítás révén 2011 végéig, évi 42, később 45 millió forintért. 2009 júliusában jött a nettó 137 milliós játszótérépítés, és a korábbi parkfenntartási szerződés lejárta után, 2012 tavaszán újra a Pannon Parkkal szerződtek, ezúttal öt évre, évi nettó 35 millióért.

A 2009-es játszótérépítési történet nem lényegtelen mellékszála, hogy az át-nem-vételi jegyzőkönyv tanúsága szerint a Pannon Park képviseletében egy bizonyos Jakab Tamás járt el. Jakab három évvel később – akkor már egyéni vállalkozóként – nettó 18 millió forintos megbízást kapott egy konzorcium tagjaként Dunavarsánytól. A konzorcium vezetője a ceglédi Ónix Kert Kft. volt, a cég tulajdonos ügyvezetője Takáts László, Cegléd akkori alpolgármestere, jelenleg polgármestere.

2012-ben Jakab Tamás is céget alapított, a Cancello Kft. fő tevékenysége a zöldterület-kezelés. A cég árbevétele tavaly ugrott nagyot, a korábbi 20-30 millióról 2017-re 71 millióra nőtt, a tiszta nyereség 26 millió lett. Ebben a hirtelen növekedésben vélhetően kulcsszerepe van a Cegléddel 2016-ban kötött öt éves zöldterület-kezelési szerződésnek, mely szerint Jakab cége a DeerGarten kft-vel konzorciumban immár évi nettó 65 millióért látja el a korábbi parkfenntartási és közterületi feladatokat.

Összefoglalóan: a 2010-es választás előtt egy évvel a városi Fidesz-frakció nyomására 150 millió forint hitelből nyolc játszóteret építtet Cegléd. Az átadáskor derül ki, hogy a vállalkozó kiviteli tervek nélkül végezte a munkát, de a város nem emel kifogást, sőt, ezzel a céggel szerződik a zöldterületek és játszóterek karbantartására. A kivitelező képviselője három évvel később egyéni vállalkozóként a város alpolgármesterével konzorciumban nyer egy másik városban el egy kisebb munkát, majd újabb néhány év elteltével immár a vállalkozása konzorciumban szerződik Cegléddel, amit ekkor már polgármesterként vezet Takáts László. A 2017 januárjában lezárult közbeszerzési eljárás végén a DeerGarden-Cancello konzorcium évi nettó 65 millió forintért vállalja öt évre a parkfenntartást és a játszóterek karbantartását – ezt a feladatot az előző vállalkozó évi 35 millióért végezte.

Ceglédi Spotlight – Becker András

 

 

 

Megosztás