Bezárás
Nemzeti Együttműködés Rendszere

Pusztulnak a vadlovak a Hortobágyon, a nemzeti park hallgat

Ismeretlen okból pusztulnak a Hortobágyra tudományos kísérletként betelepített úgynevezett przewalski-vadlovak – értesült az Átlátszó. A Hortobágyi Nemzeti Park hallgat, névtelen forrásokból lehet csak becsülni a kár nagyságát, és összeszedni a lehetséges okokat. Ezek között szerepel az is, hogy hiba volt rászervezni a fokozottan védett állatok élőhelyére a szarvasmarhákat.

Nagy a gond – nagyjából ezt lehet leszűrni abból a nem kevés háttérbeszélgetésből, amit az elmúlt napokban folytattunk vadlóügyben. De a részletek homályosak, a Hortobágyi Nemzeti Park pedig kicsit sem siet, hogy eloszlassa a homályt: sem újságírói kérdésünkre, sem közérdekű adatigénylésünkre nem érkezett egyelőre válasz. A vadló-webkamerák sem működtek cikkünk írásakor. Hadházy Ákos LMP-s politikus írásbeli kérdéssel fordult Fazekas Sándor leköszönő földművelési miniszterhez a részleteket tudakolva, neki talán válaszolnak majd.

Amikor parádézni kellett, a nemzeti park megtalált szinte minden szóba jöhető médiát, hogy népszerűsítse a vadlóprojektet. Innen tudni például, hogy a Przewalski-vadló fajta megmentésére indult nemzetközi akció keretében 1997-ben érkezett a Hortobágyra 29 egyed, amelyek szakértők felügyelete alatt, de természetes körülmények között élhettek, szaporodhattak.

Pentezugnak hívják a területet, ahol a vadlovak élnek. Pentezug a nemzeti park látogatóktól elzárt, úgynevezett A-zónájához tartozik. A szikes, füves pusztán nem végezhető emberi, mezőgazdasági tevékenység. Ebben a rezervátumban él 3 ezer hektáron az immár 300-350 egyedre szaporodott vadlóállomány.

A legfrissebb, márciusban a Haon.hu-n megjelent riport szerint 340-en vannak a vadlovak. A cikk megjelenésekor ugyanakkor már lehetett aggódni. Egyik forrásunk szerint a tél óta „összeomlásszerű állományfogyatkozás” tapasztalható a przewalskiak között. Akár az állomány 15 százaléka is odaveszhetett.

Milyen ló a przewalski ló?

Röviden: kicsi és vad. Sokáig az volt az elmélet, hogy a mongol vadlóként is emlegetett fajta a világ utolsó vad lófajtája, amely a XX. században gyakorlatilag kihalt, csak állatkertekben maradt meg pár példány mutatóban. Egy idén közzétett tanulmány szerint azonban a przewalski lovak is már háziasított egyedek visszavadult leszármazottai, mint például az amerikai musztángok. A jelenleg ismert háziasított ló és a przewalskiak között van 2 kromoszóma eltérés, mindazonáltal közeli rokonok, keresztezhetőek, utódaik termékenyek.

A mongol vadlovat először Nyikolaj Przsevalszkij orosz hadvezér írta le, aki egy expedíción pillantotta meg a tömzsi, zömök, rövid lábú állatokat. A przewalski ló marmagassága inkább a pónikéhoz és a kislovakéhoz hasonlatos, átlagosan 135 centiméter. Színe a fakó különféle árnyalata, sörénye jellegzetesen felfelé mered, nem simul oldalra, mint a házi lovaké. Lábai gyakran halványan csíkozottak (zebracsíkok), hátán középen, hosszanti sötétebb szőrcsík látható (hátszíj), egyes egyedeknél a vállnál keresztcsík is megfigyelhető, mint a szamaraknál. Háremnek is nevezett, domináns ménből, néhány kancából és csikóikból álló ménesben élnek.

Az utolsó szabadon élő példányt a hatvanas évek végén észlelték: a fajta megmentésére 1977-ben kezdődött szaporítóprogram az érintett állatkertek bevonásával, a cél az volt, hogy az állatokat visszatelepítsék az eredeti élőhelyeikre. A projektnek köszönhetően a przewalski-ló már nem kihalt, „csak” különösen veszélyeztetett állatfaj.

A pentezugi társbérlő, az őstulok

Nem tudni pontosan, mennyi ló hullott el, illetve mennyi csikó született halva az elmúlt 3-4 hónapban. Neve elhallgatását kérő forrásunk szerint a rezervátumot jelenleg elhullott állatok tetemei tarkítják. Azonban nem mehettünk be ezt ellenőrizni, mert a terület lezárt, védett, a webkamerák pedig, ahogy írtuk, nem működnek. Kérdéseinkkel együtt forgatási kérelmet is adtunk be, de erre sem kaptunk választ. Az egyedszámokat kifejezetten kértük a nemzeti parktól, ezt is várjuk még.

A przewalski lovak nem magukban élnek Pentezugon. Egy úgynevezett rekonstrukció alatt álló állatfaj, az őstulok egyedei is a területen találhatóak, mintegy 500-an, egy részül az állatparkban.

Az őstulok nem létező állatfaj, 1627-ben teljesen kihalt. A fellelhető ábrázolások és leírások szerint lenyűgöző, fekete színű, orrtövénél fehér, hatalmas jószág volt, a bikák akár az egytonnás súlyt is elérhették. A XX. század 20-as évei óta folynak kísérletek a visszaállítására, méghozzá úgy, hogy háziasított marhafajták egyedeit szelektálják az őstulokra hasonlító küllemi jegyek és természetbeli adottságok (pl. a ridegtartás tűrése) alapján. A projekt egyik helyszíne úgyszintén a Pentezug.

Marhának lenni, bizonyos szempontból rosszabb, mint lónak, legalábbis Pentezugban. A tudományos kísérletezés farvízén ugyanis klasszikus (hús)marhatenyésztésként is felfogható tevékenység is folyik. Mondván, szelektálják a bikaborjúkat, évente számosan úgymond kiszelektálódnak.

„Nagydarab marhának sok a húsa” – ezt a nemzeti parktól és az őstulok-projekttől is független, de az állattenyésztéshez magas szinten értő forrásunk kommentje érdeklődésünkre: vajon szerinte mi értelme van mesterségesen újra előállítani egy több száz éve nem létező állatot. Egyéb magyarázat nem jutott az eszébe.

Az új-őstulok ugyanis sosem lesz „őstulok”, hiszen az kihalt a génállományával együtt, valamilyen marhafajta lesz – ha elismerik fajtának -, ami, ha ügyesek voltak a tenyésztők,eléggé hasonlít majd az őstulokra. Hasonló módszerrel rekonstruálták a tudósok és a tenyésztők például az ír farkaskutyát.

Forrásaink szerint a pentezugi rezervátumban ma már annyi marha él, hogy  gyakorlatilag tarra legelik a rendelkezésükre álló területet. Jelentős táplálék-konkurenciát jelentenek a harmadakkora testtömegű vadlovaknak. Többek szerint ennyi a történet lényege: a marhák elettek a lovak elől minden hozzáférhetőt.

Most pedig eljött a perc, hogy az őstulok átvette az uralmat Pentezugban. A vadlovak legyengültek, pedig ráetetni, mellétáplálni elvileg nem tilos, próbálkoznak is a szénáztatással a Hortobágyon, de a csökönyös vadlovak ragaszkodnának a legeléshez.

Szintén neve elhallgatását kérő, de a nemzeti park irányításával nem ellenséges bennfentes forrásunk tompít a magyarázaton. Minden állatfaj esetében megfigyelhető az összeomlásszerű fogyatkozás, van, aminek örülünk (például rágcsálók), van, amit sajnálunk (lovak), az okok azonban nem mindig kideríthetőek. A marhák és a lovak évszázadok óta jól megvannak egy területen, szerinte tévút az őstulkok (avagy a marhalobbi) okolása. Ő inkább arra voksol, hogy a hosszan elhúzódó tél, a márciusi kemény fagyok, s az azt követő többhetes árvíz ritkíthatta meg az állományt.

Ami különösen szomorú lenne, tekintve, hogy a fajta éppen a szélsőséges állóképességéről ismert, arról például, hogy jól bírja az akár mínusz negyven fokos mongol telet is.

A nemzeti park hallgat

A nemzeti park makacs hallgatása ugyanakkor nem hat megnyugtatóan. Miközben tudomásunk szerint az Átlátszó érdeklődése kavart némi vihart az igazgatóságon, állítólag a cikkünket megelőző közlemény kiadásán is sürgölődnek.

Azt valamennyi forrásunk állítja, hogy egyelőre nem tudják a pusztulás tényleges okát, jelenleg mintákat gyűjtenek, analizálnak. Az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége információink szerint szintén tud a krízisről, de velünk ők sem voltak bőbeszédűbbek. Kommunikációs irodájuk válaszolt ugyan érdeklődésünkre, de inkább csak türelmet kértek, hogy majd később fognak érdemben reagálni.

Az őstulok-projekt mégis kulcskérdés. A vadlovakra – hivatalos válasz hiányában: tudomásunk szerint – nem kap külön forrást a nemzeti park, marhatartás címén azonban jár az állami agrártámogatás. 2017-ben például összesen több mint 250 millió forint esett be a nemzeti park igazgatóságához, illetve a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft.-hez különféle szarvasmarhás címeken (ami nyilván nem kizárólag az őstulkoknak köszönhető, de azoknak is).

A nemzeti park 2013-ban nyert ezen felül 250 millió forint uniós forrást kifejezetten az őstulok törzsállomány téli szálláshelyének fejlesztésére, s ugyanekkor másik 250 milliót a vadlovak és őstulkok tartási körülményeinek fejlesztésére.

A Hortobágyon egyebekben is erős a marhalobbi. A nemzeti park területén is gazdálkodik például az ország egyik legjelentősebb szarvasmarhatartója, Kun Péter, aki forrásaink szerint egyformán remek viszonyt ápol Olajos Péter nemzeti parki igazgató-helyettessel, illetve Fazekas Sándor ügyvezető földművelési miniszterrel. Kun rokona, Kun Csaba, szentendrei fideszes képviselő tagja a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nkft. felügyelőbizottságának is.

Hortobágyon jártas forrásunk a NER és a természet ádáz viszonyát is felemlegeti, amit nehéz cáfolni, még ha csak a nagyvárosi fakivágásokat vesszük is figyelembe. „A nemzeti parkok addig értékesek, amíg pályáztatható földjeik vagy értékesíthető húsállataik vannak” – kesereg, miközben állítja, az ősló éppen olyan nemzeti totemje lehetne a magyarságnak, mint például a turulként is emlegetett kerecsensólyom.

Rádi Antónia

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom