Politikailag motivált és kézivezérelt folyamat – Dénes Ferenc a stadionlázról

A stadionépítésekre szánt költségvetési összegeket kulturális kiadásoknak tekinti Dénes Ferenc sportközgazdász, aki azonban a megvalósult fejlesztéseket politikailag motivált és erőteljesen kézi vezérelt folyamatnak látja. Az Átlátszónak adott interjúban a vizes-vb meglódult költségeit logikus következménynek mondta, az őszinte beszéd hiányát azonban nem érti. A sportközgazdász az olimpiarendezés mellett érvel, azonban számos kockázatot sorol fel.

84%

Év végéig még

16 613 194 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Nemrég kiszámoltuk, hogy a kormány tervei szerint 32 stadion épült, épül fel és újul meg 215 milliárd forint közpénzből 2010 és 2020 között. Sok vagy kevés ez az összeg?

Először is definiálni kellene, hogy mit nevezünk stadionnak.

Stadionnak az első két magyar profi osztályban szereplő (illetve néhány, ezen osztályokban az elmúlt években megforduló) futballklubok központi, a nézőket is kiszolgáló létesítményeit neveztük, tehát az edzőpályákat, akadémiákat igyekeztünk lehántani erről a fogalomról.

Nekem komoly módszertani problémám van ezzel. Az Átlátszó által felsorolt beruházásoknak a jelentős része ugyanis nem stadion. Szerintem a debreceni Nagyerdei Stadion és a Groupama Aréna stadion, az összes többi jó minőségű futballpálya, sportpálya, alkalmassá téve a kulturált szórakozásra.

Amit stadionnak hívok, az multifunkcionális, legalább UEFA 4-es besorolású létesítmény. Például a felcsúti „stadion”, amely egy 1800 fős faluban egy 4500 férőhelyes arénát jelent, legfeljebb a futballpálya kategóriába fér bele. Igaz, annak nagyon jó minőségű.

Ha félretesszük a definíciós különbségeket, érdemes erre az infrastruktúrára ennyit költeni?

Az látszik, hogy az általam stadionnak nevezett létesítményekre is nagyságrendileg 200 milliárd forintot költ a kormány. Én azonban nem sajnálnék rájuk 300 milliárd forintot sem, de magam nemcsak sportszerető, hanem meccsre járó ember is vagyok.

A viszonyulásomon kívül azonban érveim is vannak. Amit mi Magyarországon kultúrának hívunk az egy meglehetősen provinciális, leszűkítő fogalom. Aki nem tudja, hogy ki írta a Hamletet, az bunkónak számít, az viszont a „kit érdekel?” kategória, hogy ki döntötte el a legutóbbi futball Bajnokok Ligája-döntőt. Ezzel szemben Nyugat-Európában, és főleg Észak-Amerikában a testkultúra és az ahhoz kapcsolódó szórakozási formák igenis elfogadottak a populáris kultúra részeként. És én is elfogadom annak.

Ha ezzel egyetért valaki, akkor jön az ellenérv, hogy amit például a futballban nyújtanak a magyarok, az kulturálisan értéktelen. Ebben lehet valami, de arra sem szoktunk rákérdezni, hogy milyen volt a főszereplő a színdarabban, vagy milyen volt a szoprán az operában. Vagy a legnépszerűbb közönségfilmek nyújtotta élményt teljesen rokonnak érzem azzal a szórakozással és kultúrával, amit a lelátón élek meg.

Amikor stadionokat, futballpályákat építünk, nem arról van szó, hogy az egészségügy, oktatás és kultúra helyett támogatunk valami mást, hanem ezzel a kultúrát támogatjuk erőteljesen. A kormány ezt eldöntötte, a szükséges társadalmi viták lefolytatása és az előzetes hatástanulmányok elvégzése nélkül. Itt feltételezésem szerint egy kultúrán belüli, erőteljes forrásátcsoportosításról van szó. Vagyis kultúratámogatásról van szó, amit helyeslek.

És ennek kapcsán nem az a kérdés, hogy hogyan futballozik az éppen most visszavonuló Kabát Péter, hanem az, hogy a társadalom azon részének, amelynek ez a kultúra szórakozási lehetőséget nyújt, adunk egy megfelelő környezetet. Az Operaház sem egy deszkákkal összetákolt, lepukkant épület, hanem olyan, ahogyan kinéz.

Névjegy

Dénes Ferenc sportközgazdász, sportgazdasági tanácsadó, a sportközgazdasági kutatások és egyetemi képzés meglapítója Magyarországon. A Budapesti Közgazdasági Egyetem (1988-2000) és a Testnevelési Egyetem (1994 -) oktatója, 1999-2002 között az Ifjúsági és Sportminisztérium Sportügyekért felelős helyettes államtitkára. 2002 után saját tanácsadó cégét vezeti. Ismert közéleti szereplő, rendszeresen felkért szakértő, több száz  tanulmányt, szakcikket, konferencia-előadást publikált a sportgazdaság területén.

Ha el is fogadjuk, hogy egy kultúrát fogyasztó közeg számára emeljük az infrastruktúra színvonalát, akkor meg az a probléma, hogy nem látjuk ezt a réteget. Nincsenek meg azok az emberek, akiknek ez az új környezet épülne, hiszen egy teljes NB I.-es forduló nézőserege elveszne egy nyugat-európai stadionban. Akkor kinek épülnek?

Részben egyetértek. A jegyeladás valóban nincs meg, ez jogos, de az érdeklődés megvan. Elég megnézni a válogatott mérkőzéseit, amelyekre minden jegyet el lehet adni, vagy az Európa-bajnokság meccsei iránt mutatkozó érdeklődést. Amikor kultúrházakat építettünk, akkor sem azt kérdeztük, hogy van-e elég művelt ember, hanem az volt a kiinduló alap, hogy az emberek tudjanak szórakozni, kulturálódni megfelelő környezetben.

Megépül a megfelelő környezet, de valóban ettől ki fognak menni az emberek a stadionokba?

Ez a kulcskérdés. Annak, hogy a kormány pálya- és stadionépítési programja sikeres, társadalmilag elfogadott legyen, az a kritériuma, hogy ezek a stadionok a működési plusz amortizációs költségeiket, tíz év átlagában, ki tudják termelni. Ha ez nem sikerül, ez a program megbukott.

A bekerülés költségét, a tőkemegtérülést nem várom el a stadionépítéstől, de az amortizáció megtermelését, vagyis azt az összeget, ami ahhoz szükséges, hogy az építéskori állapotát megőrizze, azt elvárom a stadionok üzemeltetőitől.

Megvan ennek a reális esélye a jelenlegi érdeklődés és kihasználtság mellett?

A Groupama Aréna és a Nagyerdei Stadion esetében is reálisnak látom ezt. Debrecenben a futballmeccseken kívül is vannak rendezvények, kiadnak területeket, de a Fradi-stadionba is szívesen mennek a magánvállalatok, túl azon, hogy vannak odaterelt események is. Mert kialakításában a Groupama Aréna hozza a németországi színvonalat, ami az üzleti élet számára vonzó.

De ehhez az is kell, hogy futball és közönség legyen a stadionokban: ha üres a stadion, az nemcsak a futballbevételeket csökkenti, hanem azt jelenti, hogy maga a hely sem érdekes a városban. Ha tele van a futballstadion, akkor fontos és vonzó a városnak, a közösségnek.

Véletlenül nem fordítva ülünk a lovon? Nem tartós színvonal-emelkedés kellene a magyar futballban és utána fejleszteni a stadionokat?

Nem magasabb színvonal kell, hanem nézők kellenek a stadionba.

A magyar klubfutball mostani színvonalával és eredményeivel jó ideig biztosan nem lesz több néző. A szép stadionokért nem fognak kimenni a családok az NB I.-es meccsekre.

Nem kell családoknak kimenniük a stadionba, persze jó, ha ők is járnak. Színvonal és eredmények is kellenek, de az emberek alapjában véve azért járnak futballmeccsekre, mert közösséghez szeretnének tartozni.

Nem érzem azt, hogy ez valóban felhajtóerő lenne a magyar meccsre járók között. Az állami pénzekkel kitömött, és ezért változásra nem kényszerített magyar foci képes lenne közösségként vonzó lenni tömegek számára?

Nem, és ez a probléma, ezen kell változtatnia a focinknak, sőt a magyar társadalomnak. Mindenkinek szüksége van közösségi élményre, és nem a Facebookra kellene fújni, hogy elszipkázza a fiatalokat, hanem a futballtársadalomnak azzal kellene foglalkozni, hogy miért nem vagyunk elég vonzóak. A magyar labdarúgás az elmúlt években a jelét sem mutatta annak, hogy fel tudna nőni ehhez a feladathoz.

Ha nem a teljes, kétszáz milliárdos összeget nézzük, akkor is, a stadionok egyenként is drágának tűnnek a közvélemény döntő többsége számára. Valóban drágák az ötszázmillió és egymilliárd forint közötti összegért felépülő kis stadionok, vagy a közel húszmilliárdos költségű Groupama Aréna?

Nyugat-európai mércével és a magyar büdzsé viszonyait tekintve sem drágák. Az idei költségvetésben szerepel több mint 1650 milliárd forint kiadás a kórházi tevékenységekre. Stadionokra elköltünk, mondjuk, 40 milliárdot évente. Az ingerlékenység és a sokk oka az egészpályás letámadás a sport terén: nemcsak stadionokat építünk, hanem vizes-vb-t rendezünk, 2020-ban foci-Eb-meccsek lesznek nálunk, a taón megy el évente több tíz milliárd forint, kiemelt sportágakat támogatunk.

Ezt a felháborodást már kicsit jogosnak érzem, miközben meg nincs vécépapír a kórházakban, ugye. Sok esetben felmerül, hogy nemcsak infrastruktúrára, fejlesztésre, hanem működési költségekre is jelentős támogatások mennek ki. Ehhez pedig hozzájön a döntések átláthatatlansága, ami joggal dühít fel sokakat.

Átböngészve a stadionfejlesztésekkel kapcsolatos kormányzati döntéseket, azok nemcsak átláthatatlannak, hanem ad hocnak is tűnnek.

Ad hocnak egyáltalán nem mondanám, mert ha az elemzésünkbe felveszünk olyan változókat, mint hogy az adott helyszínen, érintett futballklubnál van-e országgyűlési képviselő, van-e fideszes, kormányzati erős ember, voltak-e ott nagy összegű közbeszerzési pályázatokat elnyert vállalkozások, akkor egy nagyon világos döntési folyamat rajzolódik ki. Ami azt sugallja, hogy politikailag motivált és erőteljesen kézivezérelt folyamat ez.

Ennek, megvalósult formájában már semmi köze ahhoz, hogy kulturális fogyasztásnak fogom fel a futballmeccsre járást, és az ehhez szükséges infrastruktúra megújítását a kultúrára költött pénznek veszem.

A politikai motivációval megvalósult létesítmények azonban világos, hogy nem fogják tudni fenntartani magukat, állami forrásokra lesz szükség.

Ahogyan jeleztem korábban is, valóban, az üzemeltetés lesz a nagy probléma. Ha a bekerülés oldaláról nézem, akkor viszont a mezőkövesdi pályaépítésre van sokkal inkább szükség, arra, hogy egy kisvárosnak legyen kulturált létesítménye. Nem Mezőkövesden van túl sok állami forrás, hanem pont hogy a Groupama Arénában.

A magyar klubfutball mélyponton van, miközben Európában számottevően megjelennek a futballhoz kötődő bevételek, és nem csak a legnagyobb bajnokságokban. Állami adóbevételeket generálni képes szektorról van szó. De ehhez stadionok kellenek – ehhez tőkét kell betenni. Sok helyen, például Angliában is jelentős állami beavatkozás történt 1989 után, és jelentős állami forrást fordítottak fociinfrastruktúrára.

Nem, nem a gyerekek miatt fontosak, nem az egészség miatt fontosak, hanem a szórakozási lehetőségek és az ebből származó bevételek miatt fontosak a stadionok. Innentől kezdve viszont önfenntartónak kell lennie ennek a közegnek. Ez nem is esélytelen, ha azt nézzük, hogy Európában hatalmas összegek mozognak a futballban és egy BL-főtáblás, vagy egy Európa Liga-csoportkörös szerepléssel egy stadion több éves fenntartási költségét meg lehet keresni.

Kapcsolódó cikkek

90 milliárd forintba fog kerülni a 2017-es vizes-vb – kiszámoltuk a kormány helyett

Stadionláz, 2. rész: legalább 215 milliárd forintba fog fájni a köznek Orbán stadionos bográcsgulyása

Stadionláz, 1. rész: eddig 40 milliárd forint közpénz ment el az elkészült hét stadionra

Indul a százmilliárdos Puskás-projekt – itt az utolsó drónfelvétel a Népstadionról

Olimpiai népszavazás: lenne mitől félni

Megszereztük és közzétesszük a teljes megvalósíthatósági tanulmányt a budapesti olimpiáról

A stadionokra elköltendő 215 milliárd forint mellett nemrég összeszedtük azt is, hogy a jövő évi vizes-vb kapcsán 90 milliárd forintot költ a költségvetés olyan tételekre, amelyek a kormányhatározatok megfogalmazása szerint a világbajnokság megrendezéséhez szükségesek. Valóban ennyibe kerül egy ilyen esemény megrendezése?

Itt a kormányzat, szokásával ellentétben, elkövetett egy komoly kommunikációs hibát, azt, hogy összeadhatóvá tette a tételeket. Az Átlátszó komoly és tanulságos munkát végzett el ezzel a számítással, de a kormány még egyszer nem fogja ezt a hibát elkövetni. Elfelejtették ugyanis határozottan megkülönböztetni a közvetlenül a vizes-vb-hez kapcsolódó beruházásokat és szervezési költségeket, valamint az egyébként is megvalósítandó fejlesztéseket. Amiről valóban szó van, hiszen nemcsak vizes-vb-s versenyhelyszíneket fejlesztenek, hanem ehhez kötődően közlekedési infrastruktúrát is.

De ez a megkülönböztetés nem hazai találmány: a most zajló foci-Eb kapcsán azt olvastam, hogy a hivatalos adatok szerint 1,7 milliárd eurót költenek stadionfejlesztésre, stadionrekonstrukcióra. Ebből az összegből azonban ténylegesen csak 755 millió euró kiadás számítandó be közvetlenül az Eb-rendezéshez a hivatalos kommunikáció szerint.

Ez a megkülönböztetés, szétválasztás érthető, csakhogy mindig megalapoz egy kettős beszédet. Amikor egy sportesemény megrendezése felmerül, és ez tényleg nemcsak itthon van így, akkor elhangzik, hogy ez azért is jó, mert fejlesztünk mást is, amit egyébként biztosan megcsinálnánk egyszer. Amikor rákérdezünk ezekre a tételekre, hogy jó, akkor mennyit jelentenek és mennyivel lesz így többe az adott sportesemény, akkor már jön a hárítás, hogy hova gondolunk, ennek semmi köze az adott versenyhez.

Ez valóban nagyon helytelen így, de van itt egy másik probléma. Családilag úgy néz ki a kalkuláció, hogy ha azzal számolok, hogy nő a fizetésem és még hatalmas jutalmat is kapok, akkor Hawaii-ra tervezzük a nyaralást. Ha azonban nem kapok se fizetésemelést, se jutalmat, a meglévő pénzt meg elköltöttük közben drága ruhákra, akkor marad Balatonakarattya.

Viszont ha felszállunk az olimpiai vonatra, vagy nekivágunk a vizes-vb rendezésének, akkor nincs kiszállás. Ez komoly dilemma és ezért kellene őszintén beszélni ezekről az ügyekről. Ráadásul, ha megvan az uszoda, akkor meg kell lennie a megfelelő odavezető utaknak, közműveknek, különben elveszítetnénk az elérhető társadalmi, illetve a rendezéssel kapcsolatos hasznokat és rajtunk röhögne a világ. Ezek védhető, racionális érvek, viszont ezek a számok a végén mindig kiderülnek.

Lehetne erről normálisan is beszélni, egyszerűen tényleg nem értem, hogy miért nem sikerül. Belátom, hogy vannak extra költségek, amelyek összefüggnek az olimpiával. Ugyanis a vizes-vb lesz az utolsó nagy sportesemény a 2024-es olimpia helyszínéről szóló limai NOB-döntés előtt, és abban bízunk, hogy a vizes-vb-vel meg tudunk győzni ingadozó szavazókat. Ez megint egy logikus stratégia, ha elfogadom, hogy pályázunk az olimpiára.

A kormányzó elit az elmúlt években döntései meghozatalakor több esetben mindent egy lapra tett fel – majdnem mindig sikeresen –, ebben az esetben is tizenkilencre lapot húzott, de a kockázatok jelentősek.

A vizes-vb-vel kapcsolatos dilemmák át is vezetnek minket az olimpiarendezéshez. Úgy tűnik, mostanra Orbán Viktor eldöntötte, hogy Budapest olimpiát fog rendezni.

Egyrészt ez lehet a helyzet, másrészt, úgy tudom, Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke kereste meg a kormányfőt azzal, hogy egy megváltozott feltételrendszer mellett Magyarország otthont adna-e a játékoknak. Ez csak azért érdekes, mert a NOB részéről is fontos lehet, hogy Magyarország, illetve a hozzánk hasonló méretű, gazdasági erejű országok is pályázzanak.

Annak alapján mondom, hogy mostanra eldőlt, hogy márpedig Budapest valamikor olimpiát rendez, mert például a nemrég bejelentett, több milliárdos kajakszlalom pálya beruházása nem szólhat másról, mint a rendezésről. Merész feltételezés?

Az 1990-es és 2000-es években Magyarország nagy sportesemények megrendezésére pályázott, és rendre kiröhögtek minket, mert még maketteket is alig tudtunk mutatni. Most azt mondták a döntéshozók, nem maketteket gyártunk, mint mondjuk a 2012-es Eb-pályázatunk esetében, hanem létesítményeket.

De mi van, ha nem kapjuk meg a rendezést? Akkor nemcsak felépítettük a kajakszalalom pályát, hanem még üzemeltetni is kell. Persze, a pályázatunkat erősíti, de sportszerető emberként és állampolgárként is nehezen fogadok el egy ilyen beruházást.

A vizes-vb megrendezése és az olimpiai pályázat nemcsak ott ér össze, hogy az előbbi erősítheti az utóbbit, hanem ott is, hogy az előzetesen blöffölt költségek helyett a sokszorosát fogjuk elkölteni a 2017-es esemény kapcsán. Vagyis, ahogyan más, olimpiát rendező városokkal történt, mi is rögtön beszorozhatjuk hárommal, néggyel vagy akár tízzel az olimpiai pályázat kapcsán bedobott, 774 milliárd forintos összeget?

Az biztos, hogy több lesz a rendezés költsége, mint a most ígért. Persze a kommunikáció teljes elfoglalásával előfordulhat, hogy kimutatják, ez tényleg 774 milliárd forintba került. Azt sem látom, hogy ebben az összegben mi van pontosan, ezzel elkezdődött ez a játék.

Például az Európa-bajnokság kapcsán a franciák is azt állítják, hogy 34 millió eurót költenek a biztosításra. Ez kizárt egy terrorfenyegetett országban, hiszen a londoni olimpián ez a tétel 550 millió font volt, a 2004-es athéni olimpia esetén pedig 1 milliárd dollár. A franciák azt csinálhatják, hogy az egyébként is meglévő rendkívüli készültség költségeként számolják el az Eb kapcsán felmerülő kiadásokat.

A mi olimpiai számításainkból eleve hiányoznak a biztonsági kiadások. És a magyar fegyveres testületek alig rendelkeznek az ilyen események biztosításához szükséges eszközökkel, amiket be kell majd szerezni, és ez százmilliárdos tétel lehet majd. Szóval nem a 3-4 milliárd forintos szlalompálya kiépítése a nagy tétel az olimpia kapcsán.

És ott van még a szálláskapacitás megteremtése. A megvalósíthatósági tanulmány ötszázezer turistával számol, ami nekem alacsonynak tűnik, szerintem több lesz, a több látogatóhoz viszont több szálláshely kellene. A megvalósíthatósági tanulmány azt mondja, hogy a többlet szálláskapacitást majd a magánszféra kiépíti. Az biztosan úgy lesz.

A politikai-gazdasági eliten kívül megéri másnak egyáltalán az olimpiarendezés?

Az olimpiarendezés véleményem szerint egy olyan racionális modellben megéri, ha előtte tíz évig sportfejlesztési program zajlik és ennek része az olimpia – Magyarországon most pont ez történik, és mindez az egész ország teljes sportkultúráját meglendíti. Az élmény hatása, a lendület, ami ezzel a sportolás, sporttal kapcsolatos fejlesztés terén keletkezik, jelentős lehet. Persze, hogy ezt pénzügyileg hogyan mutatjuk ki, egy másik kérdés.

De szerintem valós az a logika, hogy egy régiós versenyben üzleti előnyt is jelent, ha az olimpia kapcsán például máshol nem meglévő digitális infrastruktúrát építünk ki. Ez az ún. business development lehetőség London esetében is érvényesült. De komoly kockázatai is vannak az olimpiarendezésnek.

Melyek ezek a kockázatok?

Elsősorban a gazdasági növekedés, hiszen évi háromszázalékos bővülés kellene, ami idén sem fog megvalósulni. Nem teljesen világos, hogy mi lesz az Európai Unió jövője, és mi lesz az onnan érkező, a magyar gazdaság számára nélkülözhetetlen forrásokkal. A menekültválság, valamint a terrorfenyegetettség kihatása sem kiszámítható. Naivitás azt gondolni, hogy ha Párizsban robbantottak, akkor nem ott lesz az olimpia, hanem Budapest kapja a rendezést – nem, akkor Európában nincs olimpia.

A korrupció szintén nagy veszély, és az is kérdés, hogy tényleg igazak-e a becsült számok a költségekre és a várható turistákra vonatkozóan. A várható hasznok ugyanis csak egy sikeres rendezéssel érhetőek el. Annak beláthatatlan következményei lehetnek, ha minden félrecsúszik. Evvel együtt én olimpiapárti vagyok, de szeretném, ha a magyar társadalom jelentős többségi támogatásával vágnánk neki a projektnek.

Csepregi Botond

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.