“Sajtótájékoztatón elítéli a prostitúciót, aztán szépen elkocog kurvázni” – a fizetős szex és az álszent politikusok

politikusszex

A politikus az együtt töltött idő után átadja névjegyét az örömlánynak, hogy bármi gondja van, csak hívja nyugodtan. S mikor a lány bajba kerül, tényleg megcsörren a telefon. Egy, a piaci szektorban dolgozó üzleti tanácsadó, akinek a felesége választja ki a fizetett szexpartnert. Vezérigazgatók, akik milliárdos befektetésekről döntenek, ám egyedül jóformán még a sliccüket se tudják lehúzni, így a táskahordozó beosztottjuk szervezi nekik a prostituáltat.

Miként navigálja a szexmunkás a GPS-nél is biztosabban a „kéjlakhoz” az ügyfelet? És hogyan működnek e szakma közvetítői láncai? Mi igaz abból, hogy a hivatásos örömszerzők közül sokan a titkosszolgálatnak dolgoznak? Miért van, hogy bár szinte minden évben van egy szexbotrány, a politikusok mégse (vagy csak elvétve) buknak le? Oknyomozással próbál a szerző rendet vágni a tévhitek, városi legendák és összeesküvés-elméletek dzsungelében.

Hetek óta izgalomban tartja a közvélemény erre fogékony részét, hogy ki lehetett az a politikus, aki a Direkt 36 cikksorozata által idézett nyomozati dokumentum szerint egy prostituált szolgáltatásait vette igénybe.

Sajnos a nagyközönség érdeklődése a téma iránt legtöbbször konjunkturális és felszíni. Mikor egy közszereplő érintettsége felmerül, nemcsak a bulvársajtó, de a főáramú politikai média is rágerjed a dologra. Pár napig, egy-két hétig közbeszéd részévé válik a prostitúció.

De az ilyen kampány-és botrányszagú érdeklődés rendszerint nem terjed ki arra, hogyan is működik üzemszerűen ez a világ, milyen a struktúrája? És milyen rendszerszerű szálakon kötődhet a politikához? Alábbi riport szerzője erre keresett válaszokat.

Több szereplőt is megszólaltatva. A szexmunkások érdekképviseleti vezetőjét, illetve eme ágazat egy, ma is aktív dolgozóját, valamint a fizetős szexet gyakran igénybe vevő ügyfeleket, továbbá az egyikük feleségét, aki (szemben a prostituáltakhoz járó személyek házas-vagy élettársainak döntő többségével) tud a férje „hobbijáról” és bizonyos határok között tolerálja azt.

A Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesületének elnökét leszámítva valamennyien csak névtelenséget kérő, „védett forrásként” járultak hozzá nyilatkozatuk idézéséhez. Kilétük titokban maradása érdekében álnéven szerepelnek, „civil” foglalkozásuk, munkakörük nincs teljesen konkrétan feltüntetve, illetve életkoruk is csak nagyságrendi pontossággal van megadva, s az általuk esetlegesen leírt események pontos helyszínét sem említjük – a beazonosítás elkerülése okán.

Csak ilyen feltételekkel vállalták a megszólalást. Számos más bizalmas értesülés, információ is beleépült a riportba, ezek forrására csak ott történik utalás, ha ezt annak jellege indokolja, illetve lehetségessé teszi.

Az utcán vett szex sem olcsóbb

Bevezetésként érdemes látni, pontosan milyen szintjei vannak eme ágazatnak. Földi Ágnes, a Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesületének alapító tagja és jelenlegi elnöke szerint ehhez a szakmához rengeteg tévhit, mítosz, legenda kötődik.

Az egyik ilyen például, hogy a közterületen elérhető fizetős szex feltétlenül olcsóbb, mint a négy fal között zajló hasonló szolgáltatás. Valójában, ha az ügyfél azért választja ezt, mert jóval kevesebbért akarja ugyanazt megkapni, nem biztos, hogy spórolni fog.

„Beül az utcán dolgozó szexmunkás a férfi kocsijába, s az alaptarifa mondjuk 10 percért 3-4 ezer forint. Igen ám, de ebben csak az orális szex van benne. Ha az ügyfél hozzá akar érni, ha másfajta pozitúrát vagy hosszabb ideig tartó együttlétet akar, azt mind csak pluszpénzért kaphatja meg. Elkezdődik egy játszma, megindul az alkudozás: az ügyfél a szexből, a szexmunkás pedig a pénzből akar többet. S könnyen lehet, hogy a végén az ügyfél kifizet 15 ezer forintot, amiből már lakáson is kapott volna egy félórás aktust, orális szexszel vagy egyéb extra szolgáltatással együtt.” – mutat rá az elnök.

Telefonos lányok: hívás csak számkijelzéssel

Második szint: azok a lakáson „rendelő” szexuális szolgáltatók, akik többnyire „bennszülötteknek”, vagyis a belföldi kereslet jelentős részét kitevő átlagos (vagy valamivel átlag fölötti) jövedelmű ügyfélkörnek kínálnak fizetős szexet.

A dolog nem bonyolult. A „szexpartner” kifejezést a Google keresősávjába beütve feljön jó néhány találat. Fővárosi és vidéki relációban egyaránt. Megyeszékhelyeken, vidéki nagyvárosokban is szinte mindenütt található több tucat hirdető. A konkrét hirdető adatlapján többnyire fel van tüntetve életkora, testmagassága, súlya, szem-és hajszíne, szexuális preferenciája. Hogy van-e rajta piercing, tetoválás, a fanszőrzete borotvált-e – ha igen, akkor teljesen vagy fazonra? S az is, hogy konkrétan mire hajlandó.

De olyan extrákra is kitérnek, mint a több ügyféllel egyszerre folytatott közösülés, aktus közbeni kamerázás vagy a szüzesség elvétele. Természetesen vannak meztelen fotók, (hol kitakart, hol nyíltan vállalt arccal) valamint közvetlen telefonszám. Amelyet a szolgáltató vesz fel. Vagy, ha ő éppen dolgozik, akkor esetleg a kolléganője.

Árak, tarifák viszont nincsenek a honlapokon. Azt előzetesen csak telefonon lehet megtudni.

„Néhány éve még rejtett számmal is lehetett hívni a lányokat, de mostanában szinte mindegyik ragaszkodik a számkijelzéshez. Ami érthető, rengeteg a komolytalan kamuhívás, az idétlen vagy beszólogató telefonbetyár. És ha lány felvállalja a fotóját, a címét, a számát, akkor az ügyféltől is elvárható, hogy legalább a számát vállalja.

Aki nagyon parázik, az vegyen egy másik SIM-kártyát ilyen alkalmakra vagy simán törölje a hívást a listáról. Aki még ekkor is fosik, mert annyira fél az asszony előtti lebukástól, az meg inkább ne csinálja. Ez nem beszariaknak való sport.” – mondja a 40-es évei elején járó, vidéken élő szakértelmiségi Robi, aki jó néhány éve jár rendszeresen örömlányokhoz.

Nemcsak a lakóhelyén, időnként szomszédos nagyvárosokba, illetve Budapestre is átruccan. „Felhívod a csajt, az első beszélgetés ismerkedő, tapogatózó jellegű. Milyen a hangja, mennyire készséges, hányadik próbálkozásra veszi fel, ezek mind árulkodó jelek egy rutinosabb makktársnak.” – beszél az ügyfelek szolgáltató-kiválasztási stratégiájáról. Makktársnak a prostituáltakhoz járó férfiakat becézi az online szleng.

Az oldalakon persze ott vannak mások részletes beszámolói, de legjobb a személyes tapasztalat. Az árakra pedig úgyis csak a lánynál tudsz rákérdezni. Van olyan lány, aki, ha nem veszi fel, akkor később visszacsörög. Ami egyrészt nagyon jó, aranyat ér az ilyen készséges szolgáltató. Viszont bukovári lehet belőle, ha akkor csörög vissza, mikor a hallótávolságban lévő asszony is ott van, s kíváncsiskodni kezd, hogy ki az. Ezért olyan nem függetleneknek, akiknek titkolnivalójuk van, érdemes beruházni egy ilyen célra használt mobilszámba is” – világít rá az óvatosság fontosságára.

Ha ez, valamint a részletek megbeszélése megvan, akkor lehet időpontot egyeztetni, valamint a pontos helyszín iránt érdeklődni. A városrész, kerület többnyire már az adatlapon vagy a bemutatkozó szövegben olvasható, de házszámot csak akkor mondanak, ha az ügyfél komolynak látszik, (pontosabban: hangzik) egyértelmű szándéka van. Amennyiben a megbeszélt időpontban a vendég az utcába érkezik, akkor kap emeletet, ajtószámot, kapukódot is.

Fizetni rendszerint előre kell, de ha a lakás állaga, illetve a lány kinézete nagyon eltér a hirdetésben megadott paraméterektől, akkor fizetés előtt persze sarkon lehet fordulni.” – mondja Robi. Az ingatlanok a panelházas lakástól az új építésű lakóparki apartmanokig terjednek ebben a kategóriában. „Voltam már vendég ócska, a ’70-es években épült panelben, és nemrég átadott, kacsalábon forgó társasházban is. De a kéglikkel belülről, nagy átlagban nincs komoly gond.” – teszi hozzá.

 

„Hol a megrendelt nő?” – egy szállodai örömlány tapasztalatai

Harmadik szint a hazai átlagnál jobb módú, (zömében külföldi) vendégeknek nyújtott szolgáltatás. Ez szintén online kínálat, de angol és/vagy német nyelvű a webfelület, a szolgáltatás pedig drágább. Többnyire nem lakáson, hanem inkább szállodában zajlik.

A magasabb ár nem feltétlenül jelenti (bár konkrét esetekben persze jelentheti) azt, hogy a szexmunkás külleme, szolgáltatásának minősége másfélszer vagy kétszer olyan jó, mint az előző kategóriáé. Inkább a szolgáltatás jellegéből adódik a tarifakülönbözet. A „hazaiaknak” dolgozó szegmensben az átlagos ügyfél-szolgáltató találkozó félórás, sőt van lehetőség „SOS franciára” is. Egy negyedóra extrával is kijön 6-8 ezer forintból, félóra 13-14-ből, de egy óra is megáll (két aktussal) 20 ezer körül.

A szállodai szolgáltatásnál viszont negyed-, vagy félóra nincs, jellemzően egy-másfél órás az alapszolgáltatás is. Tehát már az alapdíj is minimum 30 ezer forint (100 euró) körül indul, de simán meglehet ennek másfél-kétszerese is. Egy többórás program része lehet extra szolgáltatásként az escort (a vendég elkísérése szabadidős helyekre, fogadásokra, étterembe.) Az éttermi és szállodai szolgáltatások díját értelemszerűen az ügyfél fizeti, tehát ez is megdrágítja.

Mint az előző kategóriáknál, úgy itt is van lehetőség rá, hogy az ügyfél harmadik személyt, közvetítőt be nem avatva, (vagyis az indiszkréció lehetőségét minimalizálva) közvetlenül a szolgáltatóval lépjen kapcsolatba. Ugyanis minél többen tudnak valamiről, annál nagyobb a lebukás esélye. Forrásaink mindegyike inkább a személyes, közvetlen kapcsolatfelvételt javasolja az ügyfeleknek, a rizikósabb közvetítő helyett.

De sokan mégsem így csinálják. „Úgy általában nem értem azokat, akik az ilyesmit közvetítőn vagy közvetítőkön, külsősök bevonásával keresztül szeretik intézni, pedig van ilyen.” – mondja Anna, aki 32 éves, s egy évtizede van ebben a szakmában. Ő mindig ragaszkodik hozzá, hogy a találkozó, illetve az együttlét részleteit közvetlenül az ügyféllel tárgyalja meg. „Régebben főleg lakáson dolgoztam, egyedül, részben magyar, részben külföldi vendégekkel, de ahogy az angolom fejlődött, úgy tevődött át a hangsúly a külföldiekre és a hotelben bonyolított találkozókra.”

A minimum egyórás, de akár félnapos programokat is kínáló lány tipikus kliense középosztálybeli, felső-középosztálybeli, nyugat-európai, negyvenes-ötvenes férfi, üzleti úton, vagy szakmai konferencián. Hetente úgy 2-8 találkozója van.

„Nemsokára megszerzem a diplomámat és a szakmámban szeretnék elhelyezkedni. Ez valószínűleg azt jelenti, hogy nem lesz időm ilyen találkozókra, bár nem akarok minden szálat elvágni. A szexmunkát anyagi okokból kezdtem el, lakáson, több lánnyal és egy főnökkel dolgoztam együtt, eredetileg azt hittem, hogy nagyon rossz lesz, én pedig hamar abbahagyom. Ehhez képest egyáltalán nem volt rossz, én pedig maradtam, viszont gyorsan függetlenítettem magam, mert főnökkel dolgozni tényleg rossz volt.

Ugyanis lakáson nem feltétlenül van „menedzser”, de főnök vagy főnökasszony biztosan. Aki lehet, hogy aktív kolléganő is egyben. És jellemzően elég sok szabály van, munkaidő, amikor „kötelező” ott lenni, meg hasonlók. Gyakran kicsinyes, értelmetlen szabályok is vannak, mint amikor valaki kiélvezi, hogy végre ő dirigál. Te nem használhatod azt a fürdőszobát, mert azt csak én használhatom, ugyanakkor az, amit te használnál, egy munkaszobából nyílik, ami ha foglalt, akkor peched van.” – mutat rá az árnyoldalakra is.

Ő szintén rossz tapasztalatokat szerzett a közvetítőket illetőleg.

„Lett volna pár éve egy olyan találkozóm, amire egy ismerősöm, az egyik akkori hirdetőoldal tulajdonosa hívott el. Az ismerősöm üzlettársának egy jó ismerőse volt a férfi, benyomásaim alapján ők is üzleti kapcsolatban álltak, fontos ember, akit meg akart nyerni magának. De lehet, hogy tévedek és nem az volt, most már nem tudom leellenőrizni. A leendő ügyfelemmel csak pár szót beszéltem telefonon, azt is csak azért, mert külön kértem tőle. Nem megyek úgy találkozóra, hogy semmi személyes benyomást nem szereztem az illetőről. Ideális esetben nálam egyetlen közvetítő sincs, itt is csak az ismerősöm miatt tettem kivételt.

A pasinak amúgy furcsa volt a hangvétele a telefonban, mint aki nem érti, miért is akarok vele beszélni. Úgy alakult, hogy elcsúsztam az idővel, és csak akkor jöttem rá, hogy nem kaptam telefonszámot tőle, amikor megpróbáltam volna szólni a késésről. Nem akartam a közvetítőt bevonni ebbe is, nem hívtam fel. Aztán az ismerősöm hívott fel, hogy hol a fenében vagyok, mert hívta őt az üzlettársa telefonon, mert azt meg hívta a hotel recepciósa, hogy a fickó nála reklamál, hogy hol van már a megrendelt nő.” – számol be róla, milyen hátulütői lehetnek az ilyen „közvetítői láncnak”.

De az ügyfelek és közvetítők egy részének ez a természetes. „Én alapból nem találkozom olyannal, aki még egy recepcióst is közelebb érez a magánéletéhez, mint engem, akivel lefeküdne, ami egy eléggé intim dolog. Az ismerősöm totálisan nem értette, hogy mi a bajom, szerinte ez így megy mindig és mindenhol, mármint a problémát magát nem tudta értelmezni, mintha kínaiul beszéltem volna, mintha arról panaszkodnék, hogy kék az ég.” – meséli Anna.

Azt ő sem tudja pontosan, mi az oka annak, hogy egyes ügyfelek nem szeretnek közvetlenül a szolgáltatóval tárgyalni, de tippje azért van. „Lehet, hogy ez a magyarországi crony capitalism következménye, meg hogy Magyarországon úgymond ismerned kell a megfelelő embereket, hogy sikeres legyél, és miközben sikeressé válsz, a haverok által közvetített nőket használod, mint ahogy minden másban is magától értetődően a haverokat kéred, ha valami kell, aztán akkor sem változtatsz a szokásaidon, amikor bekerülsz a Parlamentbe.” – mondja.

 

Nem mind luxus, ami drága – a „celeb-prostik” rizikófaktorai

S van a negyedik szint, ami sokkal exkluzívabb, ugyanakkor nem feltétlenül biztonságosabb vagy diszkrétebb. Ezek a részben vagy teljesen exkluzív, zártkörű(nek mondott) többnyire eleve offline „celeb-prostik” – modellek, médiaszereplők, pornószínészek vagy egyszerűen luxusszintűnek mondott örömlányok, akiket celeb, milliárdos vagy politikus ügyfeleknek közvetítenek ki.

Ők rendszerint nem online hirdetnek, hanem közvetítők, ügynökök által köröztetett zárt, offline „belső katalógusból” kínálják magukat. „Ezeket igénybe venni szerintem sokkal rizikósabb, mint azok a lányok, akikhez én járok” – mondja a korábban, a második kategóriánál már bemutatott ügyfél, Robi.

„Gondolj bele, adott egy közszereplő, jelen esetben politikus, aki nem akar lebukni. Sokkal okosabban teszi, ha felhív közvetlenül egy online hirdető szolgáltatót, megbeszéli, odamegy magánlakásra: ott biztos nincs előre felállított csapda, hisz nem is tudják előre, hogy ki lesz az ügyfél. Összesen ketten tudnak a dologról: ő és a szolgáltató. Ha még így is paranoiás, tesz pár óvintézkedést: minden lányhoz csak egyszer megy, pár száz méterrel arrébb parkol, öltöny helyett utcai ruhát és baseballsapkát vesz, a hívásokhoz külön SIM-kártyát használ, és kész.

A lányok diszkrétek, jó néhány éve járok hozzájuk, de lebuktatni, megzsarolni vagy kirabolni egyik sem akart. Lehúzás vagy inkorrektség persze van, de nem több, mint bármelyik kisiparos szakmában. A melóra használt lakásokban nincsenek kigyúrt stricik, én legalábbis egy ilyennel sem találkoztam. A lányok egyedül vagy párosban, hármasban dolgoznak. ” – beszél a tapasztalatairól Robi.

A többnyire szállodában dolgozó, online hirdető Anna szerint tényleg létezik egy kör, ami „celebecskéket” közvetít ki „felvágós népeknek, akik hajlandóak sokat fizetni ezért.” Pedig a minőség nem feltétlenül jobb, mint a „rendes, normál” szolgáltatóknál, sőt. Az exkluzív szolgáltatást, „luxusgyönyört” ígérő borsos ár sem garancia.

A riport elején hivatkozott cikksorozat első részében egy országgyűlési képviselőről írnak, aki „…egy prostituálttal közösült egy hotelben alig 10 perc sétára a Parlamenttől. 160 ezer forintot fizetett az együttlétért, de másnap délelőtt csalódottan panaszkodott a barátjának, aki szerezte neki a prostituáltat. Nem tetszett neki a nő, azon pedig fel is háborodott, hogy miután az első menet túl gyorsra sikerült, a prostituált plusz pénzt kért a másodikért.”

Az illető politikus tehát – elmondása szerint legalábbis – nem kapott igazán minőségi szolgáltatást.

„A titkos telefonlehallgatásokból kiderül, hogy Gerendás másnap délelőtt már számonkérően hívta fel Répást telefonon. Szerinte Répásék „kínos, kellemetlen helyzetbe hozták egy parlamenti képviselő barátja előtt”, mert „egy puszta fogú, melletlen kurva” ment dolgozni. Gerendás megjegyezte, hogy „most beszélt a barátjával, aki már bent van a Parlamentben”, és panaszkodott neki, hogy „csak egy akció volt neki benne”, és az első menet után plusz pénzt kért tőle a lány. Répás és Gerendás egyetértettek abban, hogy elvileg a megegyezés úgy szól, hogy „másfél órába, ami belefér”. Répás panaszosan megjegyezte, hogy egyik modellje sem tisztességes. Ezután elköszöntek egymástól, és többször erről az esetről nem beszéltek telefonon.” – olvasható a cikkben.

Anna is úgy véli, „ez az egész nem gyönyörű, művelt és technikás luxus-kurtizánokról szól hanem… a fene tudja, miről.” Neki is volt olyan az ügyfelei között, aki korábban egy közismert „médiajelenségnek” fizetett a szexért, de ő sem volt elégedett a kapott szolgáltatás minőségével. „El tudom képzelni azt is, hogy bizonyos körökben az ilyesmi igénybevétele kötelező, presztízskérdés. Mondjuk egy politikus-üzletembernek nem feltétlenül a VV-s celebecskék, hanem a modellek.” – vélekedik Anna.

 

Szex, politikusok, videó – a titkosszolgálati zsarolás esélyei

Földi Ágnes úgy véli, nemigen (vagy csak nagyon ritkán) fordul elő, hogy a szexuális szolgáltatást nyújtó személy tudatos indiszkréciója miatt „bukna le” egy politikus, híres ember vagy más közszereplő.

„Ez üzlet, a szolgáltatónak az az érdeke, hogy az ügyfél elégedett legyen, és újból visszatérjen, illetve ajánlja őt az ismerőseinek is. Amellett az átlagos szexmunkások, hasonlóan az átlagemberek többségéhez, maximum 8-10 politikust ismernek meg arcról a több százból, egy mezei vidéki vagy kerületi képviselőt, alpolgármestert biztosan nem. Az ügyfelek legnagyobb részéről azt sem tudják, kicsoda.

Valóban. „Minket is megfertőzött ez a washingtoni betegség. Nem úgy nézzük ezt a dolgot, mint az átlagemberek. Az ittenieken kívül ezek a politikusfélék a világon mindenkinek egyszerűen senkik. Te magad mondtad, hogy érdekel a politika, de nem tudnád megnevezni mind a száz szenátort. És a legtöbb embert századennyire sem érdekli a politika, mint téged. A legtöbben akkor sem ismernék meg egy másik állam szenátorát, ha hasra esnének benne.” – mondja Lee Child krimiíró Without Fail című regényében Jack Reacher. (Hiba nélkül. General Press Kiadó 333.o.)

Földi Ágnes szerint a profi szexmunkások legfeljebb maguk között, belső körben „tárgyalják ki” ügyfeleiket, külsősnek nem adnak ki információt. Ez a mostani politikusügy sem igazán rázta meg a szexmunkás-társadalmat. „…gondolom azért lett belőle ilyen hosszú cikk, mert politikus is érintett. Az olvasóközönségről meg feltételezik, hogy azt hiszi, hogy a fizetős szex az olyan húdeizgi, húdeperverz dolog, amihez hétköznapi embernek semmi köze, és erre most mik derülnek ki.”fogalmaz ironikusan egy erotikus munkával foglalkozó szakblog írója.

Azt az érdekképviselet vezetője is elismerte: van olyan, hogy magukat prostituáltnak kiadó bűnözők csapdába csalnak, aztán kirabolnak vagy megzsarolnak egy fizetős szexre vágyó embert. „De ezek nem szexmunkások. Egy profi, aki ebből él, nem kockáztatja a börtönt és a megélhetését egy egyszeri zsákmányért.”

Földi szerint az is csak mítosz, hogy a prostituáltak „munkahelyéül” szolgáló ingatlanokban rejtett kamerák vannak, amivel a szexuális aktusokról készítenek zsarolási célú felvételeket.

„Tényleg van biztonsági kamera ott, ahol egy nagyobb ingatlanban legalább 4-5 lány dolgozik egyszerre. De ott sem a szobákban, hanem az előtérben, és ott is csak biztonsági okokból. Mert fél tucat magasabb árkategóriás szolgáltató egy jobb napon (mondjuk karácsony előtt) simán összehoz akkora összegű készpénzt, amiért már megéri rabolni. De az ilyen felvételeket már másnap letörlik, és nem tárolják.” – mondta el a tapasztalatait.

(A Portik-ügyben merült fel egy „kuplerájos” zsarolási lehetőség szála, de további konkrétumot erről sem tudunk – teszi hozzá a cikkíró.)

A szexmunkás-érdekképviselet elnöke úgy látja, leggyakrabban nem a szolgáltató, hanem az ügyfél oldaláról történik indiszkréció, az ő hibájából van lebukás. Ugyanis a politikus, a híres ember gyakran inkább azon sértődik meg, hogy nem ismerik fel, szeret dicsekedni a befolyásával, hatalmával.

„A pálmát valószínűleg az a politikus vitte el, aki a névjegyeit osztogatta a lányoknak, akikkel szórakozott, hogy bármi problémájuk van, hívják fel nyugodtan. Aztán, mikor az egyiket bevitték a rendőrségre, átnyújtotta a névjegyet, hogy hívják fel a képviselő urat.”

Földi Ágnes azt is alaptalan legendának tartja, hogy a titkosszolgálat zsarolással nagy számban szervezne be prostituáltakat, hogy jelentsenek a fontosabb vendégeikről. A pártállami diktatúrában tényleg rendszeresen volt ilyen, de akkor a prostitúció bűncselekmény volt, ma azonban nem az.

„Egy prostituáltat önmagában azzal, hogy prostituált, nem lehet megzsarolni. Ha rászállnának egy olyan lányra a hatóságok, akinek fontos vendégei vannak, akkor egy ilyen lány egyszerűen lelép külföldre, ahol ráadásul sokkal jobban keres. Nekünk sok bajunk van az állammal, de inkább az, hogy ha egy szexuális szolgáltatásból élő ember bűncselekmény áldozata lesz, akkor a rendőrök nem veszik elég komolyan az ügyet. Vagy az, hogy a türelmi zónát kijelölni nem hajlandó, így mulasztásos alkotmánysértést elkövető közigazgatás és rendőrség milliárdos nagyságrendű bírsággal sújtja a szexmunkásokat.

Szigorítás ugyan nem volt az elmúlt években, de továbbra is a hallgatás, a problémák szemérmes kerülgetése, valamint a szexmunkások jogait védő, egyértelmű szabályozás hiánya a legnagyobb gond az állami hozzáállással. De a titkosszolgálati zsarolás nem jellemző.” – fejtette ki.

Az ügyfél lebukását inkább az okozhatja, ha közte és a szexmunkás között van valamilyen közvetítő, aki később „kitálal.” Földi Ágnes is úgy látja, ha valaki szexuális szolgáltatást akar igénybe venni, felesleges a közvetítő. Egyszerűbb és biztonságosabb online, telefonon vagy személyesen közvetlenül a szolgáltatóval felvenni a kapcsolatot.

A cikkíró máshonnan szerzett értesülései is arról tanúskodtak, hogy a prostituáltak között – ahogy az élet más területein – természetesen lehetnek a titkosszolgálatoknak dolgozó ügynökök. De ezeket nem zsarolással, hanem egyéb motivációval szervezik be. Zsarolás legfeljebb akkor életszerű, ha a prostituált elkövet valamilyen bűncselekményt. Például droggal való visszaélést vagy a szervezett bűnözéshez kapcsolódó egyéb dolgot. A prostitúcióval kapcsolatban legfeljebb az esetleges futtatót vagy „menedzsert” lehetne a hatóságoknak zsarolni – például, ha kényszerrel vesz rá valakit a szexmunkára, abból hasznot húz, stb.

 

Mikor a feleség választ örömlányt a férjének

Az ügyfelek leginkább nyilván a családtagjaik elől titkolják életünk eme részét, bár ez sem mindig van így. Magyarországon is létezik a nyitott házasság, ahol a párkapcsolatban élő felek kölcsönösen tolerálják egymás alkalmi szexuális kapcsolatait. Erre példa a swinger-klubok népszerűsége is – mondta el Földi. De a szerző is ismer olyan párt, aki, ha swinger-klubba nem is jár, de nyitott házasságban él.

„Én monogám típus voltam, a férjem viszont nagyon nem.” – meséli a 37 éves Kata, aki a pénzügyi szektorban dolgozik. Férje, a vele egyidős Dávid gazdasági elemző, vezetési tanácsadással foglalkozik.

„A párom már az egyetemen rámozdult mindenkire, aki mozgott és nőnemű volt. Annyiban különbözött az átlagos pasiktól, hogy ő ebből soha nem csinált titkot, legalábbis nekem kezdettől bevallotta, hogy képtelen a szexuális monogámiára. Sőt, engem is biztatott, hogy nyugodtan lehetnek mellette alkalmi kalandjaim, abszolút nem volt rám féltékeny. Ami persze eléggé sokkolt, engem nagyon nem így neveltek.

Eleinte arra próbált rávenni, hogy csináljuk hármasban valamelyik barátnőmmel, de nemigen találtunk olyat, akivel ez kivitelezhető lett volna. Meg én se nagyon tudtam magam ilyen felállásban elképzelni. Végül úgy döntöttem, hogy engedélyezve van neki a fizetős viszonylat. Számomra még mindig ez tűnik a legkisebb rossznak.

Őszintén szólva, én nem kicsit kontrollmániás személyiség vagyok. Szeretem mindig tudni, hol van a férjem és mit csinál éppen. Akkor is, ha olyat csinál, aminek nem örülök. Tudod, van az a vicc, hogy az okos feleség nem kérdi, hol van a férje, az okos feleség tudja.

Jó néhány eléggé szánalmas történetet láttam a környezetemben, mikor a pasas össze-vissza hazudozott, bujkált, mert a felesége soha nem tudta volna elfogadni az életmódját. Még akkor sem, ha a családban marad a dolog. Ilyenkor persze a csávó látszólag monogám papucsférj, de ez csak az első adandó alkalomig tart.

A férfiak többségét legfeljebb a lehetőség vagy a pénz hiánya tartja vissza az ilyesmitől.” – mondja el.

Kata szerint valószínűleg egyre több ilyen modern kapcsolat van, ahol a feleség is tud a házastársa örömlányokkal bonyolított szabadidős programjáról. Mi több, általában Kata választja ki férjének a prostituáltat, akivel valami ünnepi alkalomra megajándékozza. A házasságuk szerinte sem ideális, de Kata úgy látja: olyan kapcsolat nem is létezik. Náluk is ugyanúgy vannak konfliktusok, összeveszések, mint egy szokványos párkapcsolatban, de titkok nincsenek.

Megkérdeztem tőle, hogy neki volt-e házasságon kívüli szexben része? „Volt, de nem fizetős partnerrel. A férfi kínálat meglehetősen gyenge, már ami a világhálón elérhető szexpartnereket illeti. A swinger-klub pedig nem az én műfajom, eléggé introvertált vagyok. A férjemtől beleférne az ilyesmi, el is szoktam neki mondani, milyen konkrét férfiakat tartok szexuálisan vonzónak. Ahogy én is elvárom a páromtól, hogy beszámoljon nekem, milyen volt az éppen aktuális lánnyal, ha már az én pénzem is benne volt.” – nevet fel.

 

Makktárs-szolidaritás – egymást fedező politikusok?

Politikusokat, illetve környezetüket kérdezni a fizetős szexhez történő viszonyulásukhoz reménytelen vállalkozás. Úgy tűnik, hogy ez valóban szigorú tabuként van kezelve.

„Lassan két hete tartja izgalomban a magyar politikai életet, hogy melyik politikussal állhatott szexuális kapcsolatban a meggyilkolt fiatal prostituált. A politikusok előszeretettel terjesztik az erről szóló pletykákat, az azonban a mai napig íratlan szabálynak számít közöttük, hogy nyilvánosan nem támadják egymást a magánéleten keresztül. Abból ugyanis egyik oldal sem tudna jól kijönni.” – mutat rá egy, a vs.hu által publikált korábbi írás. Ez vajon tényleg így van? Az akkori cikkben megkérdezettek – névtelenül – ezt állítják.

„Összegyűjtjük, hogy a Fideszből ki hogyan szavazott fontos, jól kommunikálható ügyekben, és ehhez képest később mit mondott, vagy tett. Kinek vannak nagy értékű ingóságai, ingatlanja, amivel támadni lehet. De olyan nem fordult elő, hogy megpróbáljuk kideríteni, valaki jár-e prostituáltakhoz” – mondta a VS.hu-nak az MSZP több korábbi kampányának egyik résztvevője.

Valamint: „…több szocialista és szabad demokrata politikusról is lehetett tudni, hogy bolondja a nőknek. A baloldalon minden kampányban tartottak is tőle, hogy a Fidesz majd kijön valami szaftos üggyel, ami miatt hetekig magyarázkodhatunk. De egyszer sem tették meg. Egyik párttársa szerint ennek az a magyarázata, hogy még működik valami józan ész a politikában.”

„Mindenki tudja, hogy ha én holnap előjövök, hogy X fideszes képviselő prostituáltakhoz jár, akkor holnap velem történik meg ugyanez, és egy ilyen helyzetből nagyon rosszul lehet kijönni” – fogalmazott.

Ha pedig a közszereplő még a rivális párt vezetőinek szexügyeiről is tapintatosan hallgat, akkor a saját frakciótársait még úgy se fogja kibeszélni. „Ezt a dolgot csak ti, újságírók meg publicisták veszitek ennyire elvi alapon.” – mosolyog Dávid, a fentebb már bemutatott házaspár férfitagja

„Politikusokat közvetlenül nem nagyon ismerek, de a vállalatvezetői kör, amelynek dolgozom, szerintem hasonlóan működik. Bevett dolog az erkölcsi meg világnézeti korlátokon felülemelkedő pragmatizmus.

Egy országos vagy nemzetközi méretű cég vezérigazgató-helyettesének természetes dolog, hogy van egy nyilvánosság felé mutatott személyisége, a magánéletben viszont esetleg teljesen másféle elveket vall. Ezen a vezetői szinten ez nem elvtelenség meg meghasonlás, hanem egy tök ésszerű dolog.” – osztja meg a tapasztalatait.

„És ezen a szinten otthon sem úgy megy, mint nálunk, hogy a feleségemmel megbeszélem a dolgot, és az ő engedélyét kérem rá. Egy topmenedzser általában pragmatikus ember, akinek eszébe sem jut őszinteséggel rizikózni, belemenni ilyen veszekedésekbe, konfliktusokba. A nagyvállalati kultúra alapból álszent.

Az ilyen vezetőknek nem egyszerűen kettős élete, hanem legalább három személyisége van, és ezeket a szitutól függően, tök természetesen cserélgetik.”

Dávid úgy látja, ez a siker titka ebben a szektorban. „Körülbelül így lehet ez a politikusoknál is. Van egy közszereplő énje, ami elítéli a prostitúciót, ha egy sajtótájékoztatón rákérdeznek. Aztán szépen elkocog kurvázni, s egy gombnyomással átvált a magánemberi üzemmódba. Ez a szüleink idején is így volt, az ember a párttaggyűlésen mondta a nagy vonalas dumákat, aztán hazament, és szidta a párttitkárt meg hallgatta a Szabad Európát.” – véli.

„Ne felejtsd el azt sem, hogy az átlagos politikus vagy menedzser felesége ma sem egyenrangú fél a házasságban.” – fűzi hozzá Dávid felesége, Kata

„Legtöbbjük beosztottként dolgozott, amíg a vezető felszedte, és kivette a munkából. Háziasszony vagy valami üresfejű modell, akivel lehet reprezentálni. Ezek a csajok nyilván sejtik, hogy apu máshoz is eljár, de mivel anyagilag teljesen függenek tőle, nemigen szólnak, amíg tolják nekik a költőpénzt gazdagon.

A pasik többsége ma is hímsoviniszta, akinek eszébe sem jut elhajlási engedélyt kérni, attól pedig valószínűleg agyvérzést kapna, ha a kölcsönösség jegyében a neje is szeretne időnként elhajolni.” – nevet fel megint.

Dávid pedig ismét csak mosolyog, amikor arról kérdezem, miért vesznek igénybe ezek a vezető beosztású emberek közvetítőt, mikor a titkukba beavatott emberek számával egyre jobban nő a lebukás veszélye?

 

A vezérigazgató a sliccét se tudja lehúzni – szexmunka a nagyvállalati szektorban

„Látszik, hogy nem ismered belülről ezt a világot. Egy nagyvállalat vezérigazgatója milliárdos beruházásokról dönt, de a ránehezedő kompetencianyomás miatt a sliccét lehúzni sincs ideje. Az emberek azt gondolják, minél nagyobb hatalmú egy ember, annál önállóbb meg szabadabb. De ez pont fordítva van. Minél magasabban van valaki, annál jobban ki van szolgáltatva másoknak.

Egy felsővezető például alig használ internetet, nincs ideje rá, hogy ide-oda guglizgasson, kattintgasson. A belső stábja, meg a külsős tanácsadók szépen összegyűjtenek és kinyomtatnak neki mindent. Nem ő hív magának taxit, nem jár bevásárolni, nem fizet szinte semmit közvetlenül ő. Ezt mind mások intézik helyette. Lényegében az ilyen praktikus napi dolgokban óriáscsecsemővé válik. Ezért, ha kurvázni támad kedve, azt sem maga intézi. Valószínűleg így van ez a politikusoknál is. Akinek hatalma van, méltóságán alulinak érzi, hogy egy prostival vagy escortlánnyal személyesen tárgyaljon. Van erre táskahordója, majd az elintézi.” – vázolja a dolog mechanizmusát, amit más értesüléseink is alátámasztottak.

A vezérigazgató szempontjából talán jobb is ez így. Mert nem csak a professzor lehet szórakozott, de a topmenedzser is. A már idézett Direkt36-riport harmadik része szerint volt „egy milliárdos magyar vállalatvezető, aki olyan leszbikus pornós lányokat keresett, akik vállalnának egy hármas együttlétet vele és a barátnőjével. A képeket a munkahelyi e-mail címére kérte, de még pont időben jutott eszébe, hogy azt az „az egész cég nézi”, ezért végül szólt Répásnak, hogy mégse oda küldje a fotókat.”

A felsőkategóriás vállalati bulikat szervező cégek egy része eleve kapcsolatban van escort-ügynökségekkel. A hazai nagyvállalati és pártpolitikai közeg pedig egyaránt olyan kultúra, amelynek részei a bajtársiasságot, összetartást sugalló ivászatok, bulik, közös szexuális élmények, egymás fedezése, alibijének igazolása a közvélemény (és a gyanakvó, féltékeny házastársak) előtt.

Forrásaink beszámolói és saját kútfőből beszerzett értesüléseink arra mutatnak, hogy a jelenlegi status quo haszonélvezőinek sem a prostitúció komoly üldözése, sem pedig a teljes körűen szabályozott működése nem érdeke. A szigorú razziák előbb-utóbb politikusok, vállalatvezetők lebukásához vezetnének. Amennyiben viszont minden ilyen szolgáltató köteles volna névvel, székhelycímmel, tevékenységi körrel publikus nyilvántartásba vétetni magát, az ugyanúgy indiszkrécióhoz vezethetne.

„Tegyük fel, hogy holnaptól a prostitúció szervezett, társasági formában is teljesen legálissá válna. Vagyis nemcsak a prostituált, mint magánszemély űzheti az ipart, de cégek is üzemeltethetnek bordélyházakat akár több tucat alkalmazottal.

De akkor az Optenben bárki rákereshet, hol a prostitúcióval foglalkozó cég telephelye. Melyik ügyfél vállalná ezt a kockázatot, hogy a bejáratnál ott várhat rá öt-hat magánnyomozó vagy lesifotós? Ehhez egy olyan nyitott társadalom kéne, ahol a kurvázás annyira természetes, mint ha valaki kocsmába vagy játékterembe jár.

De hol vagyunk még ettől?” – teszi fel a szónoki kérdést a lányok gyakori ügyfele, Robi.

A riport készítése során szerzett tapasztalatok azt mondatják a szerzővel: a témával kapcsolatos, időnként kipattanó botrányok, s a nyomukban keletkező elméletek, találgatások nem valamilyen politikai összeesküvés eredményei. Hanem egyszerűen abból adódnak, hogy a társadalmi közeg egy jelentős része nem hajlandó a prostitúciót legitim munkának, szakmának tekinteni.

Akkor sem, ha az abban dolgozó ember mindenféle jogsértő kényszerítés nélkül, teljesen önként, szabad elhatározásból, nagykorú és beszámítható állampolgárként választotta a kenyérkereset eme módját. Emiatt a szexmunkások ügyfeleinek többsége sem meri felvállalni életmódját még a legszűkebb környezete előtt sem. Ez a helyzet pedig lényegéből fakadóan generálja a titkolózást, a szektor körüli homályzónát.

Papp László Tamás

Fizess elő az Átlátszóra, hogy még sok ilyen cikket írhassunk!

Havonta csak egy ezres: már csak 945 új előfizetőre van szükségünk
ahhoz, hogy az alapműködésünk közösségi finanszírozású legyen. Tudnivalók itt.

  • Harold Finch

    Na ez egy jó cikk!

    Meg van bocsátva a DK-s cikk hangneme és tévedései 🙂

  • Melinda Bergmann

    A cikk/sorozat/ nagyon jó, viszont a konklúzió ilyen formában inkább maradt volna le a végéről….

    “Emiatt a szexmunkások ügyfeleinek többsége sem meri felvállalni életmódját még a legszűkebb környezete előtt sem.”
    Igen, mert nem szégyen egyébként pénzért tárgyként használni nőket, dehogy. Bezzeg, ha nem lenne titkolózás! Akkor aztán mindenki bátran vállalná, hogy fizet egy szájért. Sőt! Ez egyenesen életmód! Mint az egészséges táplálkozás.

    Szóval ez így nekem erős lett a végére, nehogy már sajnálni kezdjem a szegény ügyfeleket.

    • mlady

      tévedsz, szerintem nem szégyen, miért gondolod, hogy az lenne. nem tudhatod, ki miért vesz igénybe ilyet.
      amúgy meg inkább álszenteskedés, mint szégyen. és tévedés azt hinni, hogy az csak a jellemző, hogy “igénybe vesz egy szájat”:)persze azt is, viszont ha ennyit gondolsz a férfiakról, akkor azt feltételezem, hogy csak ilyenekkel találkoztál:)

      • Spacehussar

        Nekem megmagyarazhatnad miert nem szegyen ha csak penzert hajlando veled lefekudni valaki : D Meg hogy ennyibe nezel egy masik embert, mar bocsanat de kurolyuknak/vibrinek ket labbal, most ha ferfi ha no…nem tudom hogy tudnak az ilyenek tukorbe nezni, de valahogy biztos megmagyarazzak maguknak. Mindent meglehet.

        • Gumiszoba blog

          lájk!

      • Melinda Bergmann

        Nem kell feltételezgetned, felesleges. Ez nem rólam szól : )
        Adj egy emberileg elfogadható okot, amiért egy férfinak oka/joga van pénzért megjátszott érzelmet, vagy testi kielégülést vásárolni.

        Az álszenteskedés pedig az, hogy sok esetben ezt feleség, baratno mellett csinálják, mégsem szakítanak. Ahelyett, hogy elválna, vagy ha egyedülálló akkor normális emberi kapcsolatot alakítana ki a kurváhozjáró, inkább vásárol – aminek a nők isszák meg a levét. Ezt pedig hadd ne kelljen elmagyaráznom, miért.

      • Melinda Bergmann

        A férfiak is ráfáznak hosszútávon, mert a végén nem marad ingyenpina – akkor meg az lesz a baj. Már most is megy a rinya, hogy minden nő kurva /tehát pénzhajhász lehúzós/, miközben évezredek óta tartják pasik házakban a nőket szextárgyként. Akkor hol is a probléma?

        • hutyutyutyu

          Ingyen nincs, soha se volt, csak kevésbé egyértelműen fizetett (kényelmes lakás, igények fedezése, esetleg elbűvölni valami jó kamutörténettel)

  • Gumiszoba blog

    Mindent összevetve: a prostitúció fizetett nemi erőszak és pont. Normális megélhetési lehetőségekkel nyilván töredékére csökkenne azoknak a nőknek a száma, akik “önként”, “szabad elhatározásból” válnak prostituálttá. Akik pedig visszaélnek ezeknek a nőknek a helyzetével aberrált, megvetésre méltó erőszaktevők. Mint azok is, akik falaznak az elkövetőknek, akik ezekből a nőkből élnek (természetesen férfiak) és akik bagatellizálják, önkéntes, szabad választáson alapuló női karriernek állítják be a fizetett nemi erőszakot.

    • mlady

      azért eléggé sajátos a meglátásod, nemi erőszaknak nem nevezhető, max., annyi igaz belőle, hogy fizetett.szex:))persze vannak esetek, mikor akár erőszakról is beszélhetünk, de így általánosítva, amit írtál, szerintem baromság:)

      • Gumiszoba blog

        Ezek a férgek azt fizetik meg, hogy ne köpjék szemen őket és ne rúgják le a nyamvadt golyóikat, ergo ne kelljen a testi főlényüket használni az erőszakra. Használják az anyagi fölényüket, mely az anyagi javak nemek közti egyenlőtlen elosztásából állhat elő. Tájékozódj a témában, mielőtt barmozol. Aki ma az erőszak kifejezésen csupán a földre lerántós visítozós erőszakot képes érteni, az még ezen a tesztoszterontól bűzlő Magyarországon is elmaradottnak számít gondolkodásban.

        • Dávid Tóth

          A nemi erőszak bűncselekmény.
          Tájékozódj!
          http://www.ma.hu/eletmod.hu/86535/Szex_vagy_eroszak

          • Gumiszoba blog

            Na, pont ezért van az, hogy a felvilágosult országokban már az erőszaktevőket (kuncsaftokat) kriminalizálják, nem pedig az áldozatokat (prostituáltakat)

      • Gumiszoba blog

        Ja, most látom egyéb megszólalásaid a komment gyűjteményedben. Nincs miről beszélnünk.

    • Art

      Te meg femináci vagy és pont.

    • hutyutyutyu

      :DDDD te olyan szinten sötét vagy, hogy görbíted a teret

  • csaba

    Sok cég van akiről lehetne írni.

  • Szondi István

    aki közel van az Úristenhez az könnyen üdvözül! Csodák nincsenek.