Feleannyiért dolgozott volna Mészáros volt vejének cége, mint Mészárosé
Lapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester, Orbán Viktor jó barátja, a többmilliárd forint társasági adókedvezménnyel megtámogatott felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiát működtető Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány elnöke 6,9 milliárd forintos vagyonával tavaly Magyarország 88. leggazdagabb embere volt.
A helyi önkormányzati képviselők jogállásának egyes kérdéseiről szóló 2000. évi XCVI.törvény 10/A § (3) bekezdése világosan kimondja, hogy
„A képviselő vagyonnyilatkozata – az ellenőrzéshez szolgáltatott azonosító adatok kivételével – nyilvános.”
Mészáros vagyonnyilatkozatától a felcsúti jegyző mégis mindenkit távol tart, nekünk is csak zárt borítékon keresztül engedi megnézni őket.
Felmerül a kérdés, hogy vajon mit titkolnak ennyire? Az a bárki számára szabadon elérhető adatokból is egyértelműen kiderül, hogy Mészáros Lőrinc nagyon sikeres vállalkozó, és a 2010-es kormányváltás óta egyértelműen jobban teljesít a korábbi éveknél.
Földbérletek és trafikkoncessziók
A felcsúti polgármester az elmúlt években a környék földesura lett. 2011 júliusában a miniszterelnök édesapjának, Orbán Győzőnek a cége, a CZG Ingatlanforgalmazó Kft. vásárolta meg az Alcsútdoboz Hatvan-pusztai majorságot. A 13 hektáros műemléki területet Mészáros Lőrinc bérli, a körülötte található állami területeket pedig 2012-ben Mészáros cége, a 2011-ben alapított Búzakalász 66 Kft. nyerte el 20 éves bérletre. Mészáros egyébként is sikeresen szerepelt a Fejér megyei földbérletekre kiírt 2012-es állami pályázatokon: a tulajdonában lévő Búzakalász 66 Kft. 984 hektár, a felesége pedig 94 hektár bérleti jogát nyerte el. A polgármester testvére, Mészáros János pedig 145 hektár állami föld bérletére pályázott sikeresen, ezenkívül Magyarország mind a 19 Auchan áruházában vagy ő, vagy Jére Csaba, Jére Attila (ők Mészáros Lőrinc alvállalkozói) vagy a Lando-ker Bt. (Mészáros László, a polgármesterrel csupán névrokonságban álló felcsúti alpolgármester cége) nyithatott trafikot – de természetesen Mészáros Lőrincnek egyetlen trafikja sincs.
Sikeres vállalkozó
A már említett Búzakalász 66 Kft. tulajdonosa Mészáros Lőrinc valamint a tulajdonában lévő Mészáros és Mészáros Kft. A 2011-ben alapított Búzakalász 66 nettó árbevétele szintén jócskán megnőtt az elmúlt két évben, adózott eredménye azonban nem kirívó, osztalékot nem fizetett ki.
A szintén 2011-ben alapított Mészáros Autójavító Kft. a felcsúti polgármester kizárólagos tulajdonában van, ez az egyetlen veszteséges vállalkozása.
Mészáros Lőrinc 2013-ban megvette az R-Kord (korábban Femol) Építőipari Kft.-t, amely az első Orbán-kormány idején autópálya-építésekben vett részt, és amelynek tulajdonosa, Molnár Csaba indította el a Felcsút FC-t, amelyet 2008-ban vett át tőle Mészáros Lőrinc. Az évek során Orbán és Molnár kapcsolata megromlott, a 2010-es kormányváltás után Molnár cége a korábbi megrendeléseinek javát elvesztette.
A felcsúti polgármester cégbirodalmának zászlóshajója, a saját és felesége tulajdonában lévő, 2001 nyarán alakult Mészáros és Mészáros Kft. online elérhető beszámolói alapján 2013-as nettó árbevétele négyszerese a 2009-esnek, a 2013-as adózás utáni eredmény pedig öt és félszerese a 2009. évinek. Abban az évben 9 millió forint osztalékot vett ki Mészáros a cégből, tavaly pedig 1,266 milliárd forintot. Az interneten elérhető első, 2007-es mérlegben szereplő 2006-os adatokkal való összehasonlítás még durvább eredményt hoz: a 2013-as 9,7 milliárd forint nettó árbevétel ötszázötszöröse a 2006-os 19,241 milliónak, a tavalyi 1,558 milliárd Ft adózott eredmény pedig hatszáznegyvenötszöröse a 2006-os 2,4 milliónak.
A cég 2011-ben indult először közbeszerzéseken, és azóta más cégekkel közösen nyolcat meg is nyert összesen 43 milliárd forint értékben. A csatornázási munkákra kiírt pályázatokon többnyire a Békés-Drén Kft. és a Duna Aszfalt, a hulladékrekultivációs tendereken viszont a Közgép és a Strabag volt a partnere.
A Mészáros és Mészáros Kft. 2011 előtti tevékenységéről a 2012-es üzleti jelentéséből kapunk némi információt: 2007-ig jellemzően fővállalkozóként végzett közműépítési feladatokat (víz-, gáz-, szennyvíz), majd egy budajenői lakópark komplex kivitelezése jelentett mérföldkövet a cég számára, mert ennek során nagy szakmai tapasztalatot és elismertséget szerzett. Az ezt követő 2009-2010-es időszakban jelentős gépberuházást hajtott végre a Kft., így vált alkalmassá az EU-s támogatásokból megvalósuló környezetvédelmi, árvízvédelmi, vízépítési és közműépítési feladatok elvégzésére.
Ennél korábbi információink nincsenek a cégről, csupán arra az interjúra támaszkodhatunk, amelyet Mészáros Lőrinc áprilisban adott a Heti Válasznak:
„Abban, hogy eljutottam idáig, bizonyára szerepet játszik a Jóisten, a szerencse és Orbán Viktor személye, de én soha nem privatizáltam, nem nyúltam le semmit, mindent a munkámmal és az eszemmel szereztem meg.”
A másik emlékezetes része ennek az interjúnak pedig az, amelyben a felcsúti polgármester azt fejtegeti, hogy ugyan egy iskolába járt Orbán Viktorral, de legközelebb csak 1999-ben találkozott vele, és addigra az 1991-ben indított vállalkozásának köszönhetően már vagyonos ember volt.
„Később is sikeresen vállalkoztam, így tehát nem a Fidesz-kormányoknak köszönhetően gazdagodtam meg, és már akkor volt miből adnom a felcsúti futballnak.”
Erdélyi Katalin
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásLapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
Titkos eljárásban, a nyilvánosság teljes kizárásával folyik a Lázár János által „kastély-örökbefogadásnak” nevezett kastély-privatizációs pályázat.
Egy interneten többnyire ingyenesen elérhető tartalomból összeállított tanulmány oldalanként 100 ezer forintba, egy 18 diából álló előadás pedig 4,4 millióba került.
Két éve és idén is megkérdeztük a BGA-tól, hogy mennyi pénzt adott a CÖF-nek. 2022-ben mást mondtak, mint most. Mi lehet vajon a valóság?
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!