Hírek

Itt a Paksi Atomerőmű médiaköltéseinek listája

Közel egymilliárd forint megbízást kapott az állami médiaköltések megszerzésében élen járó Vivaki Hungary Kft. a Paksi Atomerőművel kapcsolatos kommunikációs feladatok ellátására 2011 és 2013 között – derül ki az LMP által az MVM-től közérdekű adatigénylés keretében kikért adatokból.

A médiaköltések tételes listáját Szél Bernadett, az ellenzéki párt társelnöke bocsátotta az Átlátszó rendelkezésére. A Paksi Atomerőmű médiaköltéseinek tételes listáját és az erőművet üzemeltető állami cég összes kommunikációs szerződését azért kérte ki az LMP, mert “nem tudtunk tovább szó nélkül elmenni amellett, hogy Magyarországon szinte lehetetlen érdemi vitát kezdeményezni a Paksi Atomerőműről, az erőmű lehetséges bővítéséről, ennek hatásáról a gazdaságra, a fenntarthatóságra és a társadalomra.” – mondta Szél az Átlátszónak.

A párt egyelőre csak a kiadások tételes listáját kapta meg, magukat a szerződéseket nem. “Márpedig ezekből derülhet majd ki, hogy a Paksi Atomerőmű milyen feltételekkel és kikötésekkel juttat pénzt az egyes cégekhez és médiaszolgáltatókhoz” – mondta Szél Bernadett.

A most megkapott listát tanulmányozva jól látható, hogy az állami tulajdonú atomerőmű a 2010-es kormányváltás óta jellemzően a jobboldali sajtóban hirdet, illetve a Vivaki Hungary Kft. médiaügynökség mögé bújtatja el a jelentősebb médiaköltéseket. A Vivaki korábban egyebek mellett az állampapírok népszerűsítéséhez kötődően is többmilliárdos megbízásokat nyert el, egyike azoknak a kommunikációs ügynökségeknek, amelyeknek kulcsszerepük van az állami hirdetési pénzek Fidesz-közeli médiabirodalmak felé terelésében.

A Paksi Atomerőmű médiaköltéseinek tételes listáját innen lehet letölteni (PDF)

 

 

Megosztás