
Pert nyertünk a MÁV-cég ellen, ami Lázár minisztériuma miatt titkolt egy szerződést
A MÁV FKG Kft. nem volt hajlandó elárulni, hogy milyen munkálatokat végzett neki a ZELE-BAU Kft. közel 1 milliárd forintért.
Közérdekű adatigénylésben szerettük volna megismerni az Európai Bizottsággal és az IMF-el folytatott hiteltárgyalásokkal összefüggésben Varga Mihály egyes nemzetközi pénzügyi szervezetekkel való kapcsolattartásért felelős tárca nélküli miniszterhez érkezett leveleket. Az adatokat nem kaptuk meg, így – a kínaiakkal kötött malévos megállapodással kapcsolatos, bíróság előtti labdázgatást elkerülendő – Varga miniszter urat és az apparátusát adó Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumot is pereltük. A Fővárosi Törvényszék szerdai ítélete az adatok döntés-előkészítő jellegére tekintettel azonban elutasította keresetünket.
Hogy fellebbezünk-e, azt az írásba foglalt ítélet alapján fogjuk majd eldönteni, addig is némi vigaszt nyújt a perben elért néhány részeredmény, ami lehetővé tette, hogy érdemi döntés szülessen az ügyben. A bíróság – bár az alperesek ezt is vitatták – kimondta, hogy az IMF és a Bizottság levelei közérdekű adatok, amelyeknek adatkezelője a tárca nélküli miniszter. Így nem ért célt Varga Mihály azon érvelése sem, hogy valójában a Kormány lenne a „meghatározó adatkezelő”, akitől az adatokat kellett volna kérnünk.
Az is figyelemreméltó momentum, hogy a tárca nélküli miniszter állítása alapján a bíróság megállapította, hogy az EU-val és az IMF-fel folytatott hiteltárgyalások tekintetében még nem született kormányzati döntés. Ebből azonban a bíróság álláspontja szerint az is következett, hogy az adatok döntés-előkészítő jellegük miatt a keletkezésüktől számított tíz évig nem nyilvánosak. Nem fogadta el tehát a bíróság azt az érvelésünket, hogy a döntés-előkészítő jelleg a belső mérlegelés zavartalanságát védi, így arra külső, ebben az esetben külföldi keletkezésű iratok esetében nem lehet hivatkozni.
Egyelőre tehát úgy tűnik, hogy egy jó ideig továbbra is csak a kormányzati kommunikációból és plakátkampányokból szerezhetünk információt arról, hogy mit vár tőlünk az IMF valójában.
Keresetlevelünk az adatkéréssel és a megtagadással
(Címlapkép: innen.)
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
A MÁV FKG Kft. nem volt hajlandó elárulni, hogy milyen munkálatokat végzett neki a ZELE-BAU Kft. közel 1 milliárd forintért.
Több mint 2 évig pereskedtünk az állammal, hogy megtudjuk, mennyibe került az adófizetőknek a miniszterelnök kedvenc újságjának megvásárlása.
Vagy nagyon szeretik a lovassportot, vagy valami egészen más van a háttérben.
Paár Attila a közpénzmilliárdokkal kitömött cég honlapján tette közzé évindító gondolatait, miszerint kiéleződött a versenyhelyzet az építőiparban.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!