Hírek

Koltay vs Polyák: terítéken az újságírói forrásvédelem

Jogesetek Magyarázata folyóirat legfrissebb számában jelent meg Koltay András és Polyák Gábor közös cikke Az Alkotmánybíróság határozata a médiaszabályozás egyes kérdéseiről címmel. Ennek alkalmából a szerzők az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán nyilvános vitán beszélgettek az Alkotmánybíróság decemberi döntéséről. Koltay András, a Médiatanács tagja elmondta, hogy szerinte az újságírói forrásvédelem szabályozásával nincs és nem is volt semmilyen probléma, hiszen eddig egyetlen olyan eset volt – ő ezt Bodoky-ügyként emlegette – ahol a forrásvédelem kérdése felmerült, ez azonban jogalkalmazási hiba volt. Mint ismeretes, lapunk főszerkesztőjének, Bodoky Tamásnak a lakásán még júliusban a BRFK Szervezett bűnözés elleni osztálya foglalt le egy adathordozót. Ezt később az ügyészség is jóváhagyta és indoklásában arra hivatkozott, hogy a büntetőeljárásról szóló törvénynek a tanúzási mentességekre vonatkozó részébe a törvényalkotó tavaly nem illesztette be a médiaalkotmánynak a forrásvédelemre vonatkozó rendelkezését, így az ügyészség szerint a büntetőeljárások során nem is illeti meg tanúzási mentesség az újságírókat.

 

Megosztás