Bezárás
Cikkek

A Gropius Zrt. csődje: Inkasszó

A tavalyi év legkülönösebb és legnagyobb adóssággal járó építőipari csődje ugyan a Vegyépszeré volt, de a Gropius Zrt., bár némileg kisebb értékben, de ugyanúgy tízmilliárdos nagyságrendben hagyott maga után kifizetetlen adósságokat. Felmerül a kérdés, miképp lehetett egy év alatt ekkora adósságot felhalmozni?

*****

Négy esztendeje még megúszta, tavaly októberben azonban bekövetkezett, amiről a bennfentesek már jó egy éve beszéltek: felszámolási eljárás indult a hazai építőipar és ingatlanpiac elmúlt évtizedének egyik prominens szereplője, a Gropius Építőipari és Kereskedelmi Zrt. ellen. Négy esztendeje még csak egymilliárd forintnyi  követelésről cikkeztek az újságok – igaz, a fizetésképtelenségről hírt adó portál ellen akkor még pert is tudott nyerni a Gropius, mivel a felszámolási eljárás időközben nagyon gyorsan megszűnt -, ám mára ez az összeg csaknem 13 milliárdra emelkedett. Ezzel szemben a cég eszközeit legfeljebb hatmilliárd forintra becsülik.

Különös mozzanata a felszámolásnak, hogy információink szerint a mai napig nincs a cégnek a tevékenység befejezésekor kötelezően elkészítendő hitelesített, a cég vezetői által aláírt zárómérlege és ebből következően hiteles felszámolási nyitómérlege sem – vagyis nincs olyan dokumentum, amiből képet lehetne kapni a cég tényleges vagyoni helyzetéről. Úgy tudjuk, mégsem az éves forgalom mértékét közelítő kötelezettség okozta a cég vesztét, hanem a Gropius két, kaposvári beruházásokra – a Kisgát Bevásárlóközpont felépítésére, illetve az egykori Hunyadi-laktanya hasznosítására – létrehozott projektcégének ellehetetlenülése.

A végjátékban, 2011 elején a bevásárlóközpont megvalósítására alapított Kisgát Kft. a projekt befejezéséhez hitelre szorult, és ezt a Gropius egyik finanszírozó bankjától, az MKB Banktól remélte megkapni. Bár a hírek szerint Budapesten rábólintottak a szerződésre, az MKB német tulajdonosa, a müncheni Bayerische Landesbank másképp ítélte meg a cég pénzügyi helyzetét, és megvétózta a hitel folyósítását. A projekt így tavasszal elakadt, és a Kapos Reál fizetésképtelensége miatt az MKB 450 millió forintos inkasszót érvényesített a cég kezese, a Gropius Zrt. bankszámláján.

A Gropius számára a kaposvári projekt bukása a vég kezdetét jelentette: az egymilliárd euró tervezett költségű DunaCity-projektben lévő üzletrészét (ez egy még el sem indult gigantikus ingatlanfejlesztési beruházás a Ferencvárosban a Csepel-sziget északi csücskénél) júniusban ugyan még egyszer megterhelték – a beszállítókat és alvállalkozókat azzal hitegették, hogy az így befolyt pénzből egyenlítik ki a fennálló tartozásokat –, ám így sem sikerült rendezni a cég pénzügyi helyzetét.

Bár 2010-ben mintegy tízmilliárdos árbevétel mellett még 195 milliós mérleg szerinti eredményt produkált a Gropius, 2011-ben a nem teljesített követelések és lejárt tartozások miatt már nagyjából félszáz felszámolási eljárás indult a cég ellen. A Fővárosi Bíróság végül a Batki és Társa Kft. 2011. április ötödikén beadott kérelmét fogadta el, de a felszámolási eljárás csak október negyedikén indult meg. Sokaknak szemet szúrt, hogy felszámolónak éppen a korábban megszüntetett eljárás felszámolója, a Cash & Limes Zrt. került kijelölésre. Az elvileg véletlenszerű kiválasztás ellenére ez a felszámolócég delegálhatott felszámolóbiztost, ráadásul ugyanazt a személyt, a Gropiuséhoz hasonló csődöt produkáló Vegyépszerhez és Szeviéphez is.

Elátkozott építőipar: Válság, korrupció, csődhullám, felszámolások

Az elmúlt néhány évben szinte minden elképzelhetővé vált az építőiparban: olyan kormányzati kedvencek is csődbe mehettek, mint az előző rezsim autópálya-építő sztárja, a Viadom, vagy a politikai kapcsolatait többé-kevésbé nyíltan vállaló Vegyépszer – mindkettő több tízmilliárd forintnyi fedezetlen, illetve behajthatatlan követelést hagyott hátra. E különbözőnek tűnő csődök többségében találhatunk néhány olyan jellemző alapvonást, melyek alapján leírhatjuk azt a jellegzetes forgatókönyvet, ami megvalósulni látszik ezekben a felszámolásba torkolló cégtörténetekben (tovább a teljes cikkhez).

Amikor egy cég ennyi fedezetlen kötelezettséggel szűnik meg, ennek a horribilis összegnek a kisebb-nagyobb részét nem személytelen intézmények, esetleg az állam, hanem nagyon is konkrét vállalkozások és munkavállalók állják, akik adott esetben nemcsak a befektetett költségeiket, de még a ki nem fizetett számlák áfáját is bukják. A Gropius egyik károsultja néhány évvel ezelőtt egy hasonló csődben ki nem fizetett többmilliós számlát egyszerűen „lesztornózott”; az emiatt adócsalás vádjával ellene indított eljárásban – két év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték – épp a csődbe vitt cég ügyvezetője volt a vád tanúja.

Vajon miképp lehetséges ez, hiszen a beruházó – közbeszerzéses pályázatok esetében legalábbis – csak akkor fizethet a fővállalkozónak, ha az rendszeresen kifizeti az alvállalkozók „befogadott” számláit; így elvileg nem állhat elő az a helyzet, mint például a Gropius egyik önkormányzati projektje esetében, hogy a beruházó a csőd előtti pillanatban az utolsó részletet is átutalja, miközben az alvállalkozók többségének még a beépített anyagok árával is tartozik.

A probléma legegyszerűbb megoldása az, hogy a fővállalkozó nem jelenti be a beruházónak az alvállalkozóit, azt a látszatot keltve, hogy minden munkafolyamatot maga végez el – értelemszerűen így alvállalkozói panaszok sincsenek. Kérdés persze, miképp lehetséges, hogy a beruházó – például Szigetszentmiklós önkormányzata – egyáltalán ne vegye észre, hogy a hónapok óta zajló építkezésen szinte kizárólag nem a fővállalkozó emblémáját és nevét viselő emberek és gépek dolgoznak. A kisváros polgármestere az alvállalkozók panaszai nyomán összehívott egyeztetésen erre vonatkozóan nem szolgált magyarázattal.

Némiképp felelősek persze az alvállalkozók is, akik a rossz fizetési morál következményeképp előbb-utóbb valami furcsa szimbiózisban kezdenek működni a fővállalkozóval: az utolsó Gropius-projektben beragadt egyik, közel százmilliós bukta elé néző cégnek például legalább öt éve tartozik a Gropius. Az akkor még csak néhány milliónyi adósságot úgy vitték át projektről-projektre, mondván hogy majd a következőben már tényleg kifizetik, hogy az 2011-re már meghaladta az ötven millió forintot.

Felszívódott EU-támogatások: Háromszázmilliót bukott az útfelújításon

Ígéret maradt az építőipari körbetartozások felszámolására irányuló kormánypárti nekiveselkedés. A nagyberuházásoknál a tartozás kiinduló pontja gyakran maga az állam, a kárvallottak pedig úgy érzik, hogy a közbeszerzéseket sorra nyerő cégek ezen a téren is előnyösebb helyzetben vannak, mint azok a kis- és középvállalkozások, amelyek az építési munkákat ténylegesen elvégzik. Pécsett közel 300 millióval ragadt be egy vállalkozás egy uniós finanszírozású munkába. (Tovább a teljes cikkhez.)

Ehhez képest a károsultak csak a Gropius esetében több milliárd forintos kimentett vagyonról beszélnek (a pénz kiszivattyúzásának technikáira még visszatérünk); a hírek szerint a céget finanszírozó két bank is viszonylag szolid veszteség elé néz – egyedül az alvállalkozók kénytelenek tehetetlenül tűrni, hogy például a Lidl úgy használja a Gropius fővállalkozásában felépített Bécsi úti áruház épületét, hogy a beépített anyagok árának egy részét az alvállalkozók még mindig nem kapták meg.

Vagyis a klasszikusnak mondható forgatókönyvet látjuk: látszólag váratlanul megszaladó fedezetlen követelésállománnyal csődbe menő fővállalkozó cég tulajdonosai, kisebb-nagyobb veszteséget elszenvedő finanszírozók és beruházók, valamint katasztrofális helyzetbe került alvállalkozók várják, hogy elkezdődjön az egyezkedés a Gropius romjai fölött.

Becker András – Vas A. Gábor

(Folytatjuk. Fotó: a szerzők felvétele.)

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom