MagyarLeaks: Veszélyes hulladékok, nehézfémek a vörösiszaptározókban

Demonstráció - A Greenpeace akciója Almásfüzitõn

A kolontári katasztrófát okozóhoz hasonló vörösiszap-tározókat – köztük az almásfüzitőit – a timföldgyártás leállítása óta más veszélyes hulladékok deponálására is használják, vagy használták. Birtokunkba került a kármentesítéssel megbízott Tatai Környezetvédelmi Zrt. főmérnökének 15 évvel ezelőtt elhangzott előadásáról készült leirat (PDF), amelyből kiderül: kármentesítés címén további nehézfémekkel szennyezik ezeket a tározókat az ilyesmire szakosodott vállalkozások. A biznisz óriási, a következmények beláthatatlanok, a sajtó száját betömték az ügyben.

A magyar alumíniumipari vállalatok másfél évtizeddel ezelőtti privatizációja során a korábbi állami vállalatok úgy kerültek magánkézbe, hogy az új tulajdonosok az alacsony vételárért cserébe átvállalták a magyar államtól a privatizáció előtt keletkezett környezeti károk mérséklését. Almásfüzitőn azonban a timföldgyártás leállása óta a gyárakhoz tartozó vörösiszap-tározók tulajdonosai másutt termelt veszélyes hulladékok deponálásával is foglalkoznak, ami – feltéve, hogy a költségeket alacsonyan tudják tartani – igen jövedelmező üzlet lehet.

Az almásfüzitői vörösiszap-kazetták közvetlenül a Duna mellé települtek. Olyan,  településeket elsodró mechanikai pusztítástól, mint amilyen Kolontáron és Devecseren történt, azért nem kell tartani, mert zömmel megszilárdult vörösiszapot tartalmaznak – felületük azonban porozhat és a talajvíz valamint a csapadék tartalmukat a folyóba moshatja. A Tatai Környezetvédelmi Zrt. (TKV Zrt.) jelenleg is a kazetták porzást megelőző befedésével foglalkozik, azonban azt más veszélyes és nem veszélyes hulladékok összekeverésével készült, a cég saját definíciója szerint „ipari komposzttal” végzi. Ez a technológia merőben szokatlan, felmerül a gyanú, hogy a rekultivációnak nevezett eljárás igazából további veszélyes hulladékok költséghatékony, ám nem feltétlenül biztonságos elhelyezését szolgálja.

A birtokunkba került dokumentum a TKV Zrt. főmérnökének 1996-os előadásának hangfelvételről készült írásos változata. A főmérnök ebben az akkor még kísérleti eljárás mibenlétéről, az elhelyezett hulladékokról és a kazetták műszaki állapotáról beszélt.

Ugyanebből a jegyzőkönyvből idézett a Magyar Nemzet két, több mint tíz éve megjelent cikke is. A Fenyegető vörösiszaphányók című írás a TKV-ra az almásfüzítői vörösiszap-tározókban elhelyezett galvániszap miatt kirótt bírságokkal és felügyeleti határozatokkal foglalkozik. „A Környezet- és Természetvédelmi Főfelügyelőség a közelmúltban hozott határozata alapján úgy tűnik, hogy a Tatai Környezetvédelmi Rt. örökre búcsút mondhat a milliárdos haszonnal kecsegtető, de eddig is több százmilliós extraprofitot hozó almásfüzitői veszélyeshulladék-üzletnek” – írta Huth Gergely 2000-ben.

A cikk szerint az Észak-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség azért korlátozta a TKV tevékenységét, mert az „az engedélyezettnél nagyobb rétegvastagságban és magasabb nehézfémtartalmú galvániszapot rakott le”.  A Manipulálták az engedélyt című cikk a lőrinci pernyehányó körüli visszásságokat dolgozza fel, és ebben tér ki a különböző veszélyes hulladékok egymással, illetve nem veszélyes hulladékkal történő keverése okán az almásfüzitői példára.

Ahogy a cikk fogalmaz: „A tatai cég eljárása szerint a veszélyes hulladéknak számító vörösiszapot úgy próbálták porzásmentesíteni, hogy az annál jóval veszélyesebb galvániszapot erőművi pernyével keverték, majd lerakták a vörösiszap tetejére. Az eljárás révén a vállalkozás extraprofithoz jutott, hiszen a lerakás költségei alig egytizedét tették ki az aszódi vagy más biztonságos eljárásokénak.”

„Ide azért más ne jöjjön kaszálni, ez így is elég veszélyes”

Az 1996-ban lejegyzett felvétel (PDF) szerint a főmérnök maga is elismeri, hogy növelik a környezetvédelmi kockázatot a területen, azaz a porzás megszüntetésére használt technológia – a szabadon lévő, száraz vörösiszap befedése más, részben veszélyes hulladékkal – tulajdonképpen nem más, mint egy létező kockázat lecserélése egy másikra.

„Igaz, hogy egy környezetvédelmi szempontból erősen terhelt területnek a terheltségét tovább fokozom, azonban végig kell gondolni, hogy a 11 millió tonna mellett ez a 100 ezer tonna összességében megér-e ennyit. […] Az alap az, hogy jelentősen nem növelem a kockázatot, de megoldottam három olyan problémát, amelyet egyébként iszonyú mennyiségű pénzzel lehetne megoldani. 11 millió tonna vörösziszap van itt lerakva. Ha ezt a mennyiséget megnövelem, 100 ezer tonnával összességében, akkor nőtt a kockázat. A kérdés az, hogy a 11 milliót 100 ezer tonnával növelve megnőtt-e a kockázat annyira, hogy nem kell a mákostésztával együtt vörösiszap port is ennem.”

Az „ipari komposzttal” befedett vörösiszapkazetták felületét füvesítik, a növénytakaró a csapadék – és a vízben oldható veszélyes anyagok – egy részét felveszi: „Ide azért más ne jöjjön kaszálni, ez így is elég veszélyes. Az itt általunk kaszált füvet visszaforgatjuk, eltemetjük a még kezelt részen.”

„Esetünkben itt galvániszapokról és festékiszapokról van szó”

Szintén kiderül a dokumentumból, hogy a gyakorlatban mit jelent a zöld szervezetek által kifogásolt  eljárás, amely során egyéb hulladékot – például galvániszapot – ásnak el a vörösiszap-tározókban: „Vannak olyan eljárásaink, amelyekben alacsony nehézfémtartalmú iszapokat ártalmatlanítunk.

[…] Az alacsony nehézfémtartalmú iszapok ártalmatlanítási eljárása az un. (mikrofon letakarva) »eltemetési« eljárás, bár ezt nem szabad hangosan mondani, mert a felügyelőség idegbajt kap, ha ezt hallja. A lényege az, hogy a vörösiszaptározó rekultiválása közben, a vörösiszappal azonos összetételű, alacsony nehézfémtartalmú hulladékot temetünk el gyakorlatilag ezekben az árkokban a vörösiszap területén. Ráadásul a vörösiszappal közben stabilizáljuk ezeket a nehézfémeket, nem tudnak a vízzel elmenni. Azon a pénzen, amit a nehézfémtartalmú iszap elhelyezéséért fizetnek, lehet rekultiválni, és még egy kevés azért marad is. A vörösiszapba tehát meghatározott cc-jú pld. galvániszapot helyezünk el.

[…] Esetünkben itt galvániszapokról és festékiszapokról van szó. […] Eddig egy kísérlet 300 t nehézfémtartalmú iszapot tettünk itt le összesen az almásfüzitői timföldgyár területén. Ez egy kísérlet volt, tehát nincs végleges engedélyünk.

[…] Mi ennél a hetes tárolónál szeretnénk a rekultivációt megcsinálni, amely a gyár területén végzett „eltemetéses kísérlet” folytatása lenne. […] Az kétségtelenül hátrány, hogy a galván-festékiszap összekeveredik a vörösiszappal és ez megnehezíti ezen anyagok későbbi újrahasznosítását.”

„A gát ereszt és a lúgos folyadék a gát túloldalán szétterül”

Az almásfüzitői vörösiszap-kazettákkal kapcsolatban a TKV tevékenységét kritizáló zöld szervezetek legfőbb érve nem az, hogy a kolontárihoz hasonló katasztrófa történhet, hanem hogy az elavult technológiával épített tározók szennyezhetik a talajvizet és ezúton a Dunát is, ezért azokba újabb veszélyes hulladékok elhelyezése felelőtlenség. A főmérnök így beszélt a kazetták szivárgásáról:

„Én csak azt szeretném elérni, hogy a kazettákra kerülő víznek csak a fele, vagy a 3/4-e menjen le. Én ennyit vállaltam, nem azt vállaltam, hogy ezt a problémát megoldom. Én azt vállaltam, hogy nem fog porozni, kevesebb víz fog átmosódni rajta, és hogy az idekerülő hulladék ellenőrzött helyen lesz.

[…] Ezt az egész tároló területet csak úgy lehet rendbetenni, hogy az egész 11 millió tonnát innen eltünteted. Azt meg lehetne tenni, hogy a hulladék kihelyezése előtt a műszaki feltételeket javítom, pld. a szivárgó rendszer rendbetétele kinek a dolga, és milyen mértékben. Mi nem azt vállaljuk, hogy megoldjuk az elmúlt 50 év problémáját. […] A vörösiszap tárolóknak az a nyűgje, hogy a fenék agyagból van (néhány m) ezek nagyon jól meg vannak építve, ezek még békebeliek, nem is megy ki belőle a nehézfém. Ez még a 40-es években elhelyezett talajvíz megfigyelő kutak bizonyítják, de bizony az iszaptároló környékén lévő talajvíz ellúgosodik. Ezt az átszivárgó csapadékvíz okozza.

[…] Ez nehezen mondható meg, mert lehet, hogy éppen ezzel az ezer tonnával lépjük túl a határt mert a gát koronája nem bírná el ezt a 30 cm feltöltést sem. Mert ha ennél nagyobb felhőszakadás van, akkor átcsordul és átszakad. Azért ezek a dolgok ki vannak számolva, de nem tagadom nőtt a kockázat. […] A bajunk a vörösiszaptározóval az, hogy ha kiszárad akkor porol, és a lúgossága miatt, az agyag fenékszigetelésen átmehetnek egyes sók, lúgos vizesoldat formájában.

[…] A vett vízminták alapján elmondható, hogy a talajvíz folyamatosan lúgosodik. Ez a talajvíz ellúgosodása elsősorban a mosonmagyaróvári vörösiszap tárolóknál figyelhető meg, melyek rosszabb állapotban vannak. Nálunk a hetes kazetta gátja kapott a II. világháború idején egy bombatalálatot, amit akkor csak betömtek. Lehet, hogy nem is agyaggal tömték be.  Egy légifelvételen látható, ahogya gát ereszt és a lúgos folyadék a gát túloldalán szétterül. Látni, ahogy a folyások gyökérerezet képét mutatják. A Duna árvize idején a kazetták gátjait eléri a folyó vize. A legrosszabb helyzet a nyolcas kazettánál van, árvíz szempontjából ez a legveszélyeztetettebb. Nagy valószínűséggel, ha lassan is, de az agyag rétegeken át szivárog ki a kazettákból a lúgos víz.

[…] A hetes kazettát annak idején úgy építették, hogy a területén átfolyó patak befolyásába építették bele a tárolót. Ezáltal a patakot, mint természetes drént használták, még 15 évvel ezelőtt is így építették ezeket a dolgokat.”

„Ha itt bárhol átszakad a völgyzárógát, akkor a vörösiszap belerohan a Dunába”

Az almásneszmélyi tározóról is szó esik a felvételen: „A völgyzáró gáton található suvadások aggasztóak, kicsit megindult a föld. A völgyzárógát 10-15 éve épült és két éve talajcsuszamlások suvadások figyelhetők meg rajta, melybe a szél is beleszól, deflációs hatások. Ha itt bárhol átszakad a völgyzárógát, azt senki nem állítja meg és akkor a vörösiszap belerohan a Dunába.

[…] Felszíni vízfolyása nincs a völgynek, de a vízgyűjtő területe elég tetemes. Baja Ferenc csak akkor fog tenni valamit, ha be tudjuk bizonyítani, hogy ha ez a gát átázik akkor Budapesten is piros lesz a víz. Ha csak Szentendréig lesz piros, akkor nem érdekli. A völgyzárógát nem agyagból van, hanem amit a környéken tudnak bányászni, leginkább löszös talaj. Neszmély falu lakosságát környezetvédelmi szempontból nem izgatja, mert habár az Ő területükön helyezkedik el a vörösiszap tároló, egy esetleges gátszakadás különösebb nagy veszélyt számukra nem jelent, mert a lezúduló vörösiszap a következő falut lepné el.”

„A sokkal olcsóbb almásfüzitői félmegoldás”

Az előadásból az is kiderül, hogy tevékenységük nem biztonságával, hanem olcsóságával tűnik ki a versenytársak ajánlatai közül: „Egy Suzukinak megéri idehozni a hulladékát, mert lerakási áraink harmada az Aszódinak. A Szuzuki 16 országba küldte ki véleményezésre ezt a hulladék ártalmatlanítási eljárást, ahol az autóit forgalmazzák. Mind a 16 országból azt válaszolták, hogy ezt az eljárást elfogadják, és nem fogják ezért a Suzukit megtámadni, hogy a környezetét szennyezi. Erős a kísértése a hulladék termelő cégeknek, hogy az aszódi, rendezett hulladék ártalmatlanítási megoldással szemben a sokkal olcsóbb almásfüzitői félmegoldást válasszák, ha a hulladék elhelyezéséről így is kapnak hivatalos papírt, dokumentumot. (mikrofon letakarva) Innentől kezdve a Suzuki abban érdekelt, hogy két eredményt megvegyen és azt mondja, hogy alatta van. Sokkal olcsóbb!”

A TKV cégcsoport tulajdonosi háttere

Bakonyi Árpád, a kolontári katasztrófát okozó vörösiszap-tározót kezelő MAL Zrt. egyik tulajdonosa a Horn-kormány idején az ÁPV vezetőjeként, a Hungalu és a Nitrokémia vezérigazgatójaként vett részt a környezetszennyező – és a hozzájuk kapcsolódó kármentesítő – állami cégek privatizációjában. A Tatai Környezetvédelmi Zrt. (TKV Zrt.) által tulajdonolt cégekből álló TKV cégcsoport tulajdonosi köre részben ismeretlen hátterű offshore cégekből, részben abból, a cégek vezetését képező szakembergárdából áll, amelyek már a ’80-as évek óta a területen dolgoznak és sajtóinformációk szerint jó kapcsolatot ápolnak Bakonyi Árpáddal. A cégháló tulajdonosi köréből 2010 során tűntek el az offshore hátterű cégek, közvetlenül azelőtt, hogy az egymáshoz több szálon kötődő cégek alvállalkozóként bekapcsolódtak a kolontári katasztrófa kármentesítési munkálataiba.

Az 1992-ben alakult TKV Zrt. az 1981-ben alakult Komárom Megyei Környezet és Természetvédelmi Koordinációs Társulás jogutódja, amely honlapjuk szerint 1986 óta foglalkozik hulladékfeldolgozással. A TKV cégcsoportnak tagja a Tatai Környezetvédelmi Zrt. mellett a Fűzfői Hulladékégető Kft. (FHÉ), a Gallavit Környezetvédelmi Kft., a Vértesi Környezetgazdálkodási Kft. (VKG), a Polplast Kereskedelmi és Szolgáltató Kft, és a TKV-Trans Fuvarozó Kft. A TKV Zrt. egy évvel ezelőttig az ismeretlen tulajdonosi hátterű ciprusi cég, a Wyatte Holdings Overseas Limited többségi tulajdonában állt, tavaly november óta Fülöp László, a Zrt. vezérigazgatójának a tulajdona.

A VKG másik tulajdonosa az a Pentavia Kft., amelyet egy a Simicska Lajos és Nyerges Zsolt tulajdonában lévő Basis Invest GmbH-val azonos svájci címre bejegyezett, és a Publimont AG-hez hasonlóan Walter Hediger vezette ismeretlen hátterű cégtől, a Green Venture Invest AG-től vásárolt meg Nagy Zoltán, a Közgép Zrt. korábbi igazgatósági tagja.

A Nitrokémiából kivált FHÉ a TKV Zrt. és a Mávnatura Környezetvédelmi Kft.-ből alakult, debreceni Envisio Környezetvédelmi Kft. közös tulajdona, az Envisio-t egy ciprusi cég, a Pranellino Limited tulajdonolta szintén tavalyig. Az Envisio új tulajdonosai Hidvégi János és az ő tulajdonában lévő M-ENviron Kft. A TKV Zrt. korábban úgy növelte befolyását a FHÉ-ben, hogy a Tolnay Lajoshoz – a MAL másik tulajdonosához, azaz a volt Nitrokémia-vezér Bakonyi üzlettársához – köthető Alug Kft.-től vásárolta meg annak tulajdonrészét.

A Magyar Nemzet mostanában nem cikkezik a vörösiszaphányókról, a TKV cégcsoport pedig a HírTV és a Magyar Nemzet állandó hirdetője.

A teljes dokumentum itt tölthető le (PDF).

(Fotó: innen)