Cikkek

Több tucat számítógép és laptop tűnt el a Parlamentből és a Képviselői Irodaházból

 

Mintegy kilencven számítástechnikai eszközt, köztük a Fidesz-frakció hét vadonatúj laptopját lopott ki a Parlamentből és a Képviselői Irodaházból a rendőrség gyanúja szerint egy raktáros. Mindezt a legjobban őrzött magyar középületek kameráinak a kereszttüzében, mindenféle biztonsági ellenőrzés nélkül tehette meg a dolgozó, egy nő, akinek védője, Galsa Péter szerint a tavalyi teljes, mindent rendben találó leltár ellenére fellelt hiányt akarják ügyfelére rásózni. Az ügy nemzetbiztonsági kockázatokat is felvethet.

 

ekezettel_pottyokkel

 

Nyomoz a rendőrség a Fidesz-frakció ellopott hét laptopjának ügyében – derült ki az Átlátszó birtokában lévő nyomozati anyagokból. A két HP, a két Toshiba és a három Lenovo idén március 3-án érkezett meg a Képviselői Irodaház raktárába, ám amikor egy hónappal később szerették volna megkapni a frakció tagjai, már nyoma sem volt a laptopoknak. Ezek együttes értéke a rendőrök megállapítása szerint 1,75 millió forint.

Az Országgyűlési Őrség mintegy 370 fős fegyveres testület. 2013. január elsejével hozták létre, akkor az évi működésére 2,3 milliárd forint állt rendelkezésre. Az őrség tagjai nem csak Kövér László házelnök védelméről gondoskodnak, hanem őrzik a Parlamentet, az Országgyűlés Irodaházát és az Országgyűlés Hivatalának intézményeit, de ők mutatják be díszegyenruhájukban az őrségváltást is a Kossuth téren.

A testület működésével kapcsolatban visszaélésgyanús dolgokról beszélt az Átlátszónak egy elbocsátott tiszt még tavaly szeptemberben. A nyilvánosságnak való „panaszkodását” az Országgyűlés Hivatalánál csak egy sértett ember bosszújának tartották.

A volt fegyelmi tiszt többek között nem csak saját eltávolítását tartotta jogellenesnek, hanem például azt is, hogy a testületnél lezúzattak Robotzsaru ügyviteli és ügyfeldolgozó rendszerben készült iratokat, vagy visszadátumoztak egyes anyagokat, hogy minden rendben lévőnek tűnjön. A férfi feljelentést is tett, de a Központi Nyomozó Főügyészség szerint a felhozott ügyekben nem történtek bűncselekmények.

Korábbi cikkeink az Országgyűlési Őrségről

Visszaéléseket vélt felfedezni, elbocsátották az Országgyűlési Őrség fegyelmi tisztjét

290 millió forintot költött a Parlament az Országgyűlési Őrség jutalmazására

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Betörési Osztályának munkatársai mellett az Országgyűlés Hivatalának informatikusai is a számítógépek keresésébe fogtak, s az egyik laptopot egy hirdetési oldalon meg is találták. Az eladó révén jutottak el a nyomozók odáig, hogy annak egyik ismerőse, a Képviselői Irodaház raktárosa lehetett az, aki kihozta a munkahelyéről a gépeket és átadta neki. Miután a nőt meggyanúsították, rá két nappal újabb üggyel kínálták meg.

„A rendőrök most már úgy gondolják, hogy nem csak a 7 laptop, hanem a Parlamentből hiányzó 74 asztali számítógép és 5 monitor is az ügyfelem révén tűnt el” – mondta az Átlátszónak a nő ügyvédje, Galsa Péter.

A házkutatás a raktáros XIII. kerületi lakásán nem vezetett eredményre. A nyomozók kivonultak az Országgyűlés Hivatalához is a Széchenyi rakpartra, de a dolgozó benti dolgai között sem akadtak másra, mint egy kölcsönszerződésre az orgazdával: a nő 110 ezer forintot adott kölcsön a férfinak tavaly karácsony előtt. A pénzt elmondása szerint csak most márciusban kapta vissza.

A raktáros hölgy, mint a dokumentumokban szerepel, 2011 szeptemberétől dolgozott a Parlamentben, onnan idén februárban ment át a Képviselői Irodaházba. A védő szerint a gyanúsítás azért is érdekes, mert nincs magyarázat arra, hogy miként tudta a védence minden feltűnés nélkül kihozni a laptopokat, de leginkább a parlamenti raktárokból a nagydarab asztali számítógépeket és monitorokat egymás után úgy, hogy senki nem vette észre.

„A rendőrök szerint védencem 2015 októbere és 2016. január 31. között hordta ki a Parlamentből a számítógépeket, azaz nagyjából az adott időszak alatti 75 munkanap alatt minden műszakja alatt egyet.”

A raktáros elmondása szerint, amikor belépnek az irodaházba, akkor a belépőkártyájukat kell használniuk és a csomagjaikat átvilágítják, de nekik a biztonsági kapun nem kell áthaladniuk. A munka végeztével pedig kifelé a bejáratnál nem vizsgálják meg őket, és senki nem nézi meg, hogy mi van a csomagjukban.

A védő szerint az, hogy ez nem tűnt fel a biztonsági embereknek és az őrségnek, számos kérdést felvet arról, hogy mennyire komolyan látják el az ország legfontosabb középületének a védelmét.

„Az pedig már érthetetlen, hogy miközben elvileg az ügyfelem egymás után hozta ki a számítógépeket, a tavaly októberben elvégzett teljes körű, a Palament egészére kiterjedő leltár semmilyen hiányt nem tárt fel.”

Utóbb azonban mégis kiderülhetett, hogy hiányoznak számítógépek, amelyeket az ügyvéd szerint most védencének a számlájára akarnak írni, hogy így tudják le a hirtelen előbukkant hiányt.

Az ügyvéd elmondta, hogy a raktáros hölgy nem tagadta, hogy ismeri az orgazdát, annak testvére ugyanis szintén a parlament alkalmazottja, annak lakatosműhelyében. Ez a férfi felügyelte egyebek mellett a raktárban cső és vezeték cserélési munkákat végző külső vállalkozó embereinek a munkáit.

„Vallomásában beszámolt arról, hogy ezekre az emberekre sem az őrség, sem más nem figyelt oda, amikor a felújítást befejezték, ráadásul neki számolnia kellett azzal, hogy ha a raktárból eltűnnek dolgok, akkor azokért ő teljes anyagi felelősséggel tartozik, ilyen esetekben őt és két kollégáját vették volna elő azonnal.”

Az alagsori részen nincsenek kamerák, amelyek megörökíthették volna, mi történt.

Galsa Péter a Parlament és a Képviselői Irodaház biztonságáról megjegyezte azt is, hogy az orgazdasággal gyanúsított férfi testvére úgy dolgozhatott a parlamenti lakatosműhelyben, hogy vagyon elleni bűncselekmény elkövetése miatt az ügyvéd szerint priusza volt, ám a jelek szerint minden gond nélkül csúszott át a B típusú nemzetbiztonsági ellenőrzésen, és alkalmazták őt a parlamenti dolgozók között.

A védőügyvéd hangsúlyozta, ha valóban ennyi számítógép tűnt el a Parlamentből és az Országgyűlési Irodaházból az őrség és a kamerák ellenére, akkor az nemzetbiztonsági kockázatot is felvethet.

Megkérdeztük a laptop- és számítógéplopásokról a parlamenti őrök dolgaiban illetékes Országgyűlési Hivatalt. Nem csak arra kíváncsi az Átlátszó, hogy miként lehetett a számítógépeket feltűnés és ellenőrzés nélkül kihozni, hanem arra is, hogy megvizsgálják-e azt, ki a felelős azért, hogy ez megtörténhetett.

Szilágyi Zoltán, az országgyűlés sajtófőnöke megkeresésünkre megerősítette hogy a BRFK nyomozást folytat az ügyben, további információkat viszont a nyomozás biztonsága érdekére való hivatkozással csak a vizsgálat lezárultát követően ígért.

A BRFK az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre válaszul azt közölte, hogy „a Budapesti Rendőr-főkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást két személlyel szemben. A nyomozás határideje 2016. június 5-e, mely meghosszabbítható.”

Csikász Brigitta

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!

Adj 1%-ot az Átlátszónak, hogy megtudd, mire megy el az adód 99%-a!

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás