Cikkek

MagyarLeaks: Félfiktív szerkesztőségben játszódik a Marslakók

Az atlatszo.hu birtokába kerültek az MTVA és Jáksó László cége, a Marslakók Produkciós Kft. szerződésének korábban titkolt mellékletei. Ezekből kiderül, hogy a milliárdokért megrendelt köztelevíziós szappanopera egy fiktív szerkesztőségben játszódik, a főszereplők bulvárújságírók, akik különféle feladatokat oldanak meg, „gazdasági bűncselekmények éppúgy előfordulnak majd, mint egy közismert modell szponzorszerződése egy kozmetikai céggel, vagy épp egy sztár titkos kapcsolata a babysitterrel.” A műsorban valódi celebek, politikusok és napi aktualitások is felbukkannak majd, tolsztoji jellemábrázolás viszont nem lesz.

Tavaly szeptemberben közérdekű adatigénylés keretében kértük a közszolgálati médiát  igazgató Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapot, hogy hozza nyilvánosságra a Marslakók című napi szappanopera gyártására Jáksó László televíziós celeb cégével, a Marslakók Produkciós Kft.-vel kötött szerződést. Az MTVA szeptember 15-én kelt válaszában megküldte nekünk a Marslakók-szerződés bizonyos részeit, ám álláspontjuk szerint „a partner részesedésére vonatkozó adatok, valamint a licensz, a treatment, a részletes költségvetés, a gyártási kapacitások, a finanszírozási terv, a stáblista és a műszaki paraméterek nyilvánosságra hozásával sérülnének a vállalkozó szellemi tulajdonhoz fűződő jogai és üzleti érdekei, amelyek ebben az esetben erősebb súllyal esnek latba mint az MTVA közérdekű adatokra vonatkozó tájékoztatási kötelezettsége”.

A Marslakók szerződésének az MTVA szerint nyilvános része innen letölthető (PDF)

Mi mindenesetre úgy gondoljuk, hogy az MTVA közpénzből gazdálkodik, ezért a titokban tartott adatok is a nyilvánosságra tartoznak. Ha egy magáncég az állammal szerződik (az MTVA márpedig az állam része), akkor tudnia kell: a szerződésre vonatkozó adatai nyilvánosságra kerülhetnek. A szerződés maga egyébként a részletes költségvetés vagy a műszaki paraméterek nélkül igazából értelmezhetetlen. Éppen ezért keresettel fordultunk a Fővárosi Bírósághoz, hogy az kötelezze az MTVA-t ezeknek a közérdekű adatoknak a nyilvánosságra hozatalára. Ennek a pernek még nincs eredménye, de közérdekű bejelentő szolgáltatásunk, a MagyarLeaks segítségével tegnap eljutottak hozzánk a szerződés korábban titkolt mellékletei.

A birtokunkba került mellékletek közül a költségvetésre, a megrendelésre, a gyártásra és az MTVA által tett kötelezettségvállalásokra vonatkozókat ezúton teljes egészében nyilvánosságra hozzuk, mert úgy véljük hogy az MTVA-nak nem áll jogában eltitkolni, hogyan költi az adófizetők pénzét ilyesmire. A Marslakók licensz és treatment Jáksóék által jegyzett teljes leírását ugyanakkor nem közöljük, mivel ez olyan szellemi termék, amelynek titokban tartásához a jogtulajdonosnak méltányolható érdeke fűződhet. Mivel azonban a közpénzen forgatott sorozat nemsokára mindenképpen nyilvánosságra kerül, a licensznek a nagyközönség által nemsokára megismerhető részeiből idézünk néhány részletet.

Szerkesztőség a szerkesztőségben

A licenszből kiderül, hogy a Marslakók egy fiktív szerkesztőségben játszódik, a főszereplők bulvárújságírók, akik különféle feladatokat oldanak meg, „gazdasági bűncselekmények éppúgy előfordulnak majd, mint egy közismert modell szponzorszerződése egy kozmetikai céggel vagy épp egy sztár titkos kapcsolata a babysitterrel.” A műsorban valódi celebek és napi aktualitások is felbukkannak majd, politizálni viszont nem fognak. A fiktív történetben sok lesz a valóságos szál és saját magát alakító szereplő, a fikció és a dokumentum keveredik, „folyamatosan be vannak vonva közismert emberek is”, „a Marslakók nem engedi, hogy a néző pontosan meghatározhassa, hol a határ a dokumentum és a fikció között”.

A Marslakók cím az amerikai magyar tudósok legendáját idézi, a műsorban űrlények nem lesznek, bizonyos közszereplők viszont akár rendszeresen visszatérhetnek, „mint például egy főszereplő titkos szeretője”. A főszereplők a saját nevükön szerepelnek, és bulvárújságírókként „el fognak menni valódi partykra is”, a napi aktualitások gyártásához egy külön stáb dolgozik a műsor stábján belül, és reflektálnak majd az internetes kommentekre is.

A szappanopera az öt bulvárújságíró főhős és a körülöttük mozgó másodlagos szereplők munkáját, konfliktusait, magánéletét mutatja be, akik valódi sztárokkal, sőt politikusokkal is interjúznak majd. A sorozatnak nem célja „tolsztoji jellemábrázolásra, drámai mélységekre törekedni”, viszont lesz benne konkurens sajtótermék, „botrányokként kommunikálható események”, a sztoriban a főszereplők, a valóságban viszont Jáksó László által üzemeltetett bulvárhír-portál, internetes és mobiltelefonos tartalomszolgáltatás. A fő helyszín egy nagy, egyterű, amerikai rendszerű szerkesztőség „csörögni képes telefonokkal és személyes tárgyakkal”. A treatment szerint a Marslakók „egy világszinten új kezdeményezés, magyar találmány”.

Az MTVA és a Marslakók Produkciós Kft. szerződésének mellékletei:

1. sz. melléklet: Megrendelés (PDF)

2. sz. melléklet: Licensz részletes leírása (nem közöljük)

3. sz. melléklet: Treatment (nem közöljük)

4. sz. melléklet: A sorozat teljes költségvetése (PDF)

5. sz. melléklet: Az MTVA által teljesítendő gyártási kapacitások tételes felsorolása (PDF)

6. sz. melléklet: Finanszírozási terv és fizetési ütemterv (PDF)

7. sz. melléklet: Főszereplők és karakterszereplők listája (nem közöljük)

8. sz. melléklet: Stáblista, közreműködők listája (nem közöljük)

9. sz. melléklet: Gyártási terv (PDF)

10. sz. melléklet: Műszaki követelmények (PDF)

(Fotó: innen.)

 

 

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42