Elfogyott a türelem Orbán Viktorral szemben, de Manfred Weber mindent megpróbál és az utolsó pillanatig igyekszik meggyőzni Orbán Viktort, hogy alapjaiban változtassa meg politikáját. Ha ez nem történik meg március 20-ig, a Fideszt kizárhatják az Európai Néppárt frakciójából. Orbán Viktor megígérte Webernek: a jövő héten döntést hoz.
Adj 1%-ot, hogy megtudd, mire megy el az adód 99 százaléka!
Utolsó figyelmeztetés volt Manfred Webernek, az Európai Néppárt (EPP) EP-frakcióvezetőjének keddi budapesti látogatása, ám Orbán és Weber találkozója nem oldotta fel a Néppárt és a Fidesz közötti feszültséget. Fogy a magyar miniszterelnök ideje, hiszen Orbánnak jövő szerdáig dönteni kell pártja sorsáról. Mindezt a tárgyalás napjának estéjén a német köztévében maga Weber is megerősítette.
„Elfogyott a türelem a Néppártban. Orbán újabb provokációt tett, mindenekelőtt a Soros-Juncker plakátokra gondolok, ez volt az utolsó csepp a pohárban. Jelenleg tizenhárman követelik a Fidesz kizárását a Néppártból. Orbán Viktornak irányt kell váltani, különben kizárják a Néppártból” mondta.
A két fél közötti tárgyalások a szerdai döntésig várhatóan folytatódnak, ha csak Orbán Viktor nem dönt másképp.
Közép-Európa kereszténydemokrata, jobboldali-liberális pártjainak többsége besokallt Orbán Viktor politikájától. A magyar miniszterelnök olyanokat is magára haragított a régióban, akik eddig tolerálták politikáját. Szinte mindegyik régiós párt képviselője azt hangsúlyozta: Orbán saját maga lavírozta bele ebbe a helyzetbe. De milyen lehetőségei vannak a magyar miniszterelnöknek?
Ismert: Weber még március elején adott egy három pontos ultimátumot Orbánnak, és e feltételek teljesülése esetén megőrizhető a Fidesz néppárti tagsága. A magyar kormánypártnak azonnal be kell fejeznie a Brüsszel-ellenes kampányt és bocsánatot kell kérnie az eddigi propagandáért. Ezen kívül a magyar kormánynak biztosítania kell a Közép-Európai Egyetem (CEU) zavartalan működését Budapesten.
Németországban nem túl bizakodóak: aligha valószínű, hogy a feltételeket Orbán teljesíteni fogja – írta a Tagesspiegel.de a budapesti találkozó utáni beszámolójában.
Magabiztos magyarok
A fentiek fényében különös, hogy milyen magabiztos légkör uralkodik Magyarországon. Ez több németországi újságírónak is feltűnt. A német beszámolók több helyen kiemelték a magyarországi kommentárok magabiztosságát, miszerint Orbánnak nem kell aggódnia Weber látogatása miatt. A fősodratú és a bulvársajtó sem igazán számol a Fidesz kizárásával.
A feketeöves kormányzati propaganda Weber útja kapcsán egyenesen Canossa-járást említett. Nem maradt el a sorosozás sem, egy másik propagandafelület pedig úgy számolt be a német politikus látogatásáról, mintha Soros György személyesen adta volna ki az utasítást a látogatás helyszínének kiválasztásában is. A valóságot eltorzító narratíva szerint Weber „szorult helyzete miatt” utazott Budapestre, hogy „valamelyest tompítson a kialakult állapotokon”, és ennek az a bizonyítéka, hogy nem Orbánnak kellett Münchenbe utaznia.
Úgy tűnik, hogy Magyarországon szinte mindenki biztosra veszi: Orbán újra győztesen jön ki egy politikai konfliktusból. A helyi közhangulat már-már önhittségről árulkodik.
De valóban ez a helyzet?
Az utolsó figyelmeztetés
A magyarországi narratíva szerint a Néppártnak szüksége van a Fideszre, ezért ha a Néppárt valóban a sokat hangoztatott európai értékek mentén politizálna, már régen kizárták volna a Fideszt. Ezzel a megközelítéssel az a baj, hogy valójában a Néppárt már hosszú ideje és türelemmel figyelte a Fidesz EU-ellenes politikáját. Mostanáig.
A német sajtó krízishelyzetről ír: Orbán minden baráti kapcsolatot felrúgott a Juncker-Soros plakátokkal. Nem önmagában a plakátok jelentették a krízis kirobbanásának okát, hanem, ahogy Weber is fogalmazott a német köztévében, ez volt az utolsó csepp a pohárban.
A németek szerint ők nagyon türelmesek voltak a magyar miniszterelnökkel, a türelem eddig tartott, mert Orbán figyelmen kívül hagyta az összes feléje érkező figyelmeztetést és ultimátumot, ezért, mint utolsó figyelmeztetés, személyesen jött Weber Budapestre. Ráadásul Németországban sokan már a Fidesz kizárása utáni helyzetről beszélnek.
De akkor miért nem zárták még ki a Fideszt?
Ami Magyarországon sokak szemében “töketlenkedésnek” tűnhet Manfred Weber politikájában, az valójában arról szól, hogy Webernek nagyon sok szempontot kell figyelembe vennie a Fidesz esetleges kizárásakor. Ezek a német koalíciós pártok (CDU és a CSU) és a magyar kormányzó párt közötti szoros kapcsolat, egy lehetséges keleit-nyugati megosztottság Európán belül, és saját Európa Bizottság-elnöki ambíciói is.
Ez lehet az oka, hogy Weber megpróbálta az utolsó pillanatokban is megmenteni a Fidesz-Néppárt kapcsolatot. Ezért jött kedden Magyarországra: hogy a Néppárt megvadult tagjával legalább a párbeszédet fenntartsa, és személyesen meggyőződhessen arról, van-e értelme egyáltalán a tárgyalásokat folytatni Orbánnal.
Weber tehát kettős szándékkal érkezett Budapestre: egyrészt szeretné szeretné a Fideszt az EPP-ben tartani valamint személyét Kelet és Nyugat közötti hídépítőnek mutatni. Kedden kiderült: nem minden áron.
Ahogy a Morgenpost.de fogalmazott: Webernek keddi budapesti nehéz útja valójában arról szólt, hogy megelőzhető-e még a Fidesz kizárása az Európai Néppártból.
Nem történt áttörés Budapesten
„A párbeszéd konstruktív légkörben zajlott és valamennyit közeledtek a felek egymáshoz, de a probléma nincs megoldva” – nyilatkozta Budapesten Weber, aki még hozzátette, további tárgyalásokra van szükség a március 20-i döntésig.
Amit biztosan lehet tudni az Orbán-Weber tárgyalások tartalmáról, hogy a néppárti frakcióvezető közölte: az EU alapértékei nem képezhetik vita tárgyát. Weber előzetesen a plakátok eltávolításának szándékát az „első, kis jelként” értékelte, de szerinte túl sok még a nyitott kérdés.
Orbán nincs könnyű helyzetben: teljesen beleragadt az évek óta folytatott gyűlöletkampányba. Az országot beborító kormányzati propaganda egyelőre eltakarja a konfliktus mélységét, de kapkod és az általa teremtett narratívába saját magát szorította bele, nincs sok mozgástere. Weber budapesti látogatásának napján a Liszt Ferenc Repülőtér és a magyar főváros központját összekötő főút menti óriásplakátokat legalább leragasztotta.
A döntés azonban messziről is kozmetikai jellegűnek tűnik a konfliktus nagyságához képest.
Hiába írta az index.hu, hogy Orbánék egyszerű trükkel vezették meg Webert a Ferihegy és a CEU közötti útvonalon, a német sajtó még aznap este megírta, hogy csak a Weber útjába kerülő óriásplakátokat távolították el, máshol a városban a plakátok továbbra is láthatóak voltak.
Orbán a jövő héten dönt
Kedd este a német köztévében Weber már beszédesebb volt. A riporter kérdésére elmondta, hogy a találkozón két fő üzenetet közvetített Orbán Viktornak. Egyrészt világos és egyértelmű engedményeket követelt, miszerint Orbán megváltoztatja jelenlegi politikai irányvonalát. A másik téma, amelyben Weber megoldást akart Orbántól pedig a Közép-Európai Egyetem sorsa, amely jelenleg törvényi nyomás alatt áll.
A riporter kérdésére, miszerint, mit válaszolt ezekre a felvetésekre Orbán, Weber elmondta: a magyar miniszterelnök kijelentette, hogy megvizsgálja az ügyet és a jövő héten döntést hoz.
„Számunkra az alapvető jogok nem lehet vita tárgya. Ha Orbán Viktor nem változtat politikáján, kizárják a Néppártból,” tette hozzá.
A riporter megkérdezte azt is, vajon a magyar miniszterelnök hajlandó-e bocsánatot kérni korábbi politikájáért és kijelentéséért. Weber válaszában leszögezte:
„Ez mindennek az alapvető feltétele. A párton belül világossá kell tenni, hogy viselkedése hosszú távon és tartósan megváltozik. Ezek után bocsánatot kell kérnie. Ez egy kihívás…”
A riporteri kérdésre, miszerint Orbán a találkozón bocsánatot kért-e, Weber kitérő választ adott.
„Ma nem tudtam zöld jelzést adni, tárgyalásokat folytatunk. Szerettem volna világosan és egyértelműen a tudomására hozni, hogy az EPP európai értékeken alapul. Rég nincs szó a parlamenti képviselők számáról, mi az alapvető értékekről beszélünk, és ezeket az értékeket szigorúan meg fogjuk védeni még Orbán Viktor ellenében is” tette hozzá.
Weber még beszámolt a német köztévében konkrét javaslatáról is, amely a müncheni Műszaki Egyetem és a budapesti CEU közötti esetleges együttműködésről szólt.
De kinek a véleményét közvetítette Weber?
Németország elvesztette a türelmét
Alighanem a legrosszabb hír Orbán számára az, hogy Weber tárgyalásai mögött Angela Merkel, Németország kancellárja áll, aki egyébként jelezte: a jövő heti brüsszeli EU-csúcstalálkozón szeretne leülni négyszemközt Orbán Viktorral beszélgetni.
A német sajtó szerint Merkel elvesztette türelmét Orbánnal szemben. A német kancellár az EU migrációs politikájával szembeni kampánytámadást komolyan vette.
Németországban Weber nemcsak az elhíresült hárompontos ultimátumáról beszél Orbánnal kapcsolatban. A német köztévé kedd esti beszélgetésében is megemlítette a Magyarország ellen nemrég indított, 7-es cikkely szerinti eljárást is, az EU értékeinek veszélyeztetése miatt, illetve az EB által Magyarország ellen az Európai Bíróságon az EU-s jogok megsértése miatt indított pert is.
Orbán tehát nemcsak az Európai Néppárt, de Németország haragját is kivívta a Jean-Claude Juncker ellen irányuló szokatlan támadással.
Orbán az utóbbi napokban látványosan próbálta bagatellizálni az ügy súlyát. Nőnapon újságírókat rendelt magához, akiknek „kifecsegte”, hogy ő a plakátokat „Muppet show” szintűnek tartotta.
Nos, a jelek szerint Merkel nem így gondolta.
Mi várható a jövő héten?
Egy biztos: egyelőre 13 kisebb párt kezdeményezte a Fidesz kizárását a Néppártból. Ez összesen 56 frakciótagot jelent. Az előzetes hírek szerint az olyan nagyobb pártok, mint az olasz Forza Italia nem támogatják a Fidesz kizárásának ötletét, a német CDU és CSU, az osztrák ÖVP nem hozta nyilvánosságra álláspontját.
A Néppártban uralkodó többségi hangulat szerint Orbán mindenáron a a Néppártban szeretne maradni, amíg csak lehetséges, és úgy gondolják, hogy még mindig jobb Orbánt ellenőrzés alatt tartani, mintsem az európai szélsőjobb populisták karjaiba kergetni.
A Bild szerint még Orbán legnagyobb európai kritikusai is tudják, hogy a Fidesz kizárása a Néppártból okozhat némi repedést az Európai Unióban.
Alexander Dobrindt, a CSU frakcióvezetője is a Fidesz túl gyors kizárásának veszélyeire figyelmeztetett. Szerinte fennállhat a veszély, ha a Fidesz elhagyja a Néppártot, akkor más visegrádi országok pártjai vagy egy nagyobb ország néppártja is megteheti ugyanezt, miközben nem akarnak ötleteket adni az oroszoknak és a kínaiaknak Európa megosztására. Dobrindt szerint
A Néppárt értékes közösség, jó lenne, ha sikerülne őket a fedélzeten tartani, de most már Orbánnak kell bizonyítani, hogy a közösség tagja kíván maradni.
Alexander Nick, a CDU parlamenti képviselője szerint mindenképp nehéz lesz meghozni a döntést, mivel a CDU és a CSU hosszú ideje próbálja a közös hangot találni Magyarországgal a két fél kommunikációs különbségei ellenére. A képviselő ugyanakkor hozzátette, a német kereszténydemokraták azért is nehéz helyzetben vannak, mert figyelembe kell venni a Fidesz kizárására felszólító pártok szempontjait is.
„A német kereszténydemokraták számára nem elfogadható választás, hogy megkérdőjelezzük olyan régi barátainknak a véleményét, és barátságát egy ilyen alapvető kérdésben, mint a Benelux vagy a Skandináv államok,” tette hozzá. A CDU képviselője szerint már egy éve nyilvánvaló volt, hogy a Fidesz nem veszi figyelembe partnerei aggodalmait.
Felmerült még egy utolsó utáni esély a Fidesz számára. E forgatókönyv szerint az EPP egy három tagú bizottságot küldene Budapestre.
A küldöttséget Bécs és Berlin együtt állítaná össze, a Tagesspiegel szerint az egyik lehetséges tárgyaló az egykori osztrák kancellár, Wolfgang Schüssel lehetett volna.
Csakhogy Weber lesöpörte a bizottság küldésének ötletét. Az EPP elnök szerint az események már nem engedik meg bizotság küldését, és mihamarabb szeretne pontot tenni a Fidesz által kirobbantott krízisre.
Az Európai Parlamentben jelenleg 12 Fidesz-képviselő ül a Néppárt frakciójában. Orbán szerint a kizárásának nincs racionális alternatívája.
Kedd este ugyanakkor Weber úgy nyilatkozott a német közszolgálati televízióban, hogy nem Orbán 12 embere fogja eldönteni, ki lesz az EU elnöke, számára fontosabb az antiszemitizmus elleni harc a demokrácia védelmében.
Weber egyetértett a riporter felvetésével, aki szerint ha Orbán belűlről akarja megváltoztatni a Néppártot és továbbra is az illiberális demokráciát részesíti előnyben, akkor a párbeszéd szorgalmazása helyett ideje lenne végre azt mondani, hogy most már elég ebből.
Weber szerint erről szólt a tavaly szeptemberi európai parlamenti döntés a 7-es cikkely szerinti eljárás kezdeményezéséről, amely esélyt teremt a jogbiztonság megteremtésére és a jogállamiság biztosítására.
„Erről döntöttünk az Európai Parlamentben, senki számára nincs felmentés az alapvető jogok alól,” tette hozzá.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002 IBAN (USD): HU36120112650142518900500009 SWIFT: UBRTHUHB Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Orbán Viktor pártja mentálisan, érzelmileg és tevékenysége alapján már régóta nem tartozik az Európai Parlament antikommunista, jobbközép és kereszténydemokrata pártokat...
Közép-Európa kereszténydemokrata, jobboldali-liberális pártjainak többsége besokallt Orbán Viktor politikájától. A magyar miniszterelnök olyanokat is magára haragított a régióban, akik eddig...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!