Izrael párizsi nagykövetsége megpróbálta letiltani a francia köztévé gázai riportját

Különös polémia kerekedett múlt héten a francia köztévé egyik műsora miatt, amelynek gázai riportját néhány zsidó szervezet mellett Izrael párizsi nagykövetsége is megpróbálta levetetni a műsorról. Többen azzal vádolták meg a szerkesztőséget, hogy többé-kevésbé tudatosan szítják a gyűlöletet Izrael állam ellen, ezzel a francia zsidókat veszélyeztetve. Bár ezek az érvek nem most tűnnek fel először, ilyen horderejű kampányra nem igazán került még sor Franciaországban, és a szerkesztőségben aggasztó precedensként értelmezik az epizódot, amely esetleg befolyásolhatja a közel-keleti konfliktusról szóló tudósításokat a jövőben.

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Maga a diplomáciai képviselet is elismerte, hogy hasonló kérésre még nem került sor, mióta 2016 augusztusától Aliza Bin Noun tölti be Izrael párizsi nagyköveti tisztjét: ahogy azt maga a nagykövet asszony osztotta meg Twitteren, október 11-én levélben kérte a francia köztévé elnökét, hogy a kettes csatorna ne adjon le aznap este egy Gázában készült riportot, vagy legalább adjon „válasz” lehetőséget a nagykövetségnek rögtön a műsor után.

Ekkor már több napja zajlott a polémia, különös tekintettel a Franciaországban népszerű Twitterre is, miután a France 2 riportműsora, az Envoyé Spécial (kb. kiküldött tudósító) megosztotta az anyag beharangozó videóját.

Bin Noun levelében az állt, hogy a film káros és veszélyes következményekkel járhat a franciaországi zsidó közösségre nézve. Bár sem munkatársai, sem őmaga nem látta még ekkor a félórás riport egészét, úgy vélte, hogy az nagyon kiegyensúlyozatlan szemszögből mutatja be a gázai helyzetet, és Izraelt nagyon negatív színben tünteti fel.

Egy ilyen típusú tartalom pedig alkalmas rá, „hogy gyűlöletet keltsen Izraellel szemben, és ekképp közvetlen, akár fizikai következményei is lehetnek a zsidó vallású franciákra nézve, mivel elterjedt és sajnálatos módon sokan összemossák Izraelt és a zsidókat, aminek révén Izrael kritikája nagyon gyakran hozzájárul az antiszemitizmus táplálásához.”

Fiatalok feleslegessé vált álmokkal

A „Gáza, megcsonkított ifjúság” című riport valóban szinte kizárólag a palesztin szereplőkre koncentrált. Olyan fiatalokra, köztük gyerekekre, akiknek az elmúlt hat hónap tüntetései során szerzett sebesüléseik miatt amputálták valamelyik lábát. A „Visszatérés meneteiként” meghirdetett megmozdulásokra március 30. óta minden pénteken sor kerül, és annak ellenére, hogy az izraeli katonák a kezdetektől éles lövedékkel is lőnek a veszélyesnek ítélt résztvevőkre, hétről-hétre ezrek vonulnak fel a gázai határkerítés közelében. Májusban került sor a legnépesebb demonstrációkra, de még október 12-én is 15 ezren demonstráltak a határnál az izraeli hadsereg szerint.

Bár önmagában a témaválasztás is arra indíthatja a nézőt, hogy ezekkel, az egész életükre sérült fiatalokkal szimpatizáljon, a riport hangvétele inkább szikár, mentes a túlzottan érzelmes vagy dramatikus felhangoktól, legfőképp szeretné megmutatni ezeket a srácokat, mindennapjaikat, a balesetek előtt és azóta. És persze szeretne választ találni arra a kérdésre is, vajon miért hajlandóak palesztin fiatalok ezrei kockáztatni testi épségüket azért, hogy március óta hétről-hétre részt vegyenek a tüntetéseken a visszatérés jogáért azokra a területekre, ahonnan egykor családjuk menekülni kényszerült.

Az is kétségtelen, hogy bár a riporterek többször is utalnak az izraeli kormány álláspontjára az egyes kérdéseket illetően, a bemutatott fiúk és családok esetében nem igazán van nyoma annak, hogy a Hamász nyomására vettek volna részt a tüntetéseken. Ami ellentmond Tel-Aviv álláspontjának, és mint látni fogjuk, a műsor kritikusainak egyik fontos érve.

Persze elképzelhető, hogy mindannyian egy propaganda akció betanított szereplői, de ha hihetünk a képeknek, akkor egy részük nem túl politizált vagy militáns, hétköznapi srác, és akiknek van politikai véleményük, az inkább saját tapasztalataikból fakad. Leginkább az a közös bennük, hogy életük szinte teljesen kilátástalan.

A riport a biciklibajnoki címre vágyó Alaával indul, akinek lábát teljesen szétroncsolta egy golyó, az orvos szerint 20 centiméter csont hiányzott, ezért nem lehetett megmenteni, hiába a 15 operáció. Alaa még az első tüntetésen sérült meg, március 30-án (amikor a legtöbben még nem sejtették, milyen vérfürdő várható), biciklivel ment, és azt tervezte, majd elmeséli az újságíróknak, mennyire nehéz az élet az övezetben, ahol napi 140 kilométeres edzéseihez oda-vissza többször is átszeli a 40-8 kilométeres földdarabot.

A filmben alig hallunk a kontextusról, nem kerülnek elő a szokásos toposzok a konfliktus gyökereiről, az egy állam-két állam kérdésről, nincs szó a Hamasz-Fatah közti feszültségekről, a geopolitikai játszmákról, az izraeli közvéleményen belüli vitákról, csak többnyire fiatal férfiakkal találkozunk, akik gyakran képtelenek betölteni családfői szerepüket, és akiknek mintha feleslegesen lennének álmaik. Kis srácokkal, akik fagyit esznek a határnál füstölő gumik előterében, kődobálás előtt és után. És miközben az idősebbek papírsárkány lövedékeket fabrikálnak, amik súlyos tűzvészeket okoztak az izraeli oldalon az elmúlt hónapokban, ők pont olyan óriási fogókkal rohangásznak vigyorogva, mint amilyenekkel a magyar kormány plakátain konspiráltak a határkerítés ellenségei.

Látjuk őket családjuk körében, a sokszor lényegében üres, vakolatlan falú szobákban, a cementpadlóra dobott matracokon alvó kistestvéreikkel, a konyhával, ahol nincsen folyóvíz, a szemetes utcákon, a Fatahtól kapott hősi plakátok előtt. Aztán látjuk őket féllábbal focizni, úszni, depresszióba zuhanva némán, vagy kerékpározni boldogan és felszabadultan, végül azt is, amikor egyikük a protézisek között válogatva rádöbben, hogy sosem lesz olyan szuper műlába, amilyenben reménykedett.

A legradikálisabb közülük egy 17 éves féllábú fiú, aki korábban vándor cigarettaárusként dolgozott, most munkanélküli, mint a lakosság fele, és „A visszatérés lovagjai” feliratú pólóban, sállal, mankóval és parittyával hetente visszatér a határra. Éjjel pedig sajnálkozva magyarázza a romos lyukban, ami konyhaként szolgál, hogy nem teljesülhet a vágya, hogy munkavállalásit szerezzen, és kamikazeként haljon meg a kerítés túloldalán.

Két izraeli katona, két értelmezés

Az izraeli oldalról csupán ketten szólalnak meg a filmben, egy volt és jelenlegi katona. Az utóbbi, Jonathan Conrikus, a hadsereg szóvivője elmagyarázza, miért van szükség a határhoz közeli lakóházak és területek védelmében arra, hogy mindenkit ártalmatlanítsanak, aki a kerítés közelébe megy. Amikor a riporter mutat neki egy felvételt egy fegyvertelen és a kerítéstől viszonylag távol álló, sebet kapott férfiről, az ezredes közli, hogy számtalan esetben szimulálnak ezek az emberek a kamerák kedvéért.

A felvetésre, hogy „sok megfigyelő szerint jobb esetben túlkapásokról, rosszabb esetben háborús bűnökről van szó”, Conrikus azt feleli, hogy épp ennek ellenkezője igaz: az izraeli katonák igazi professzionalizmusról, hidegvérről és visszafogottságról tesznek tanúbizonyságot. Egy terrorista szervezettel szemben, amely cinikus módon küldi előre saját politikai céljai érdekében a civil lakosságot. (Ez a kérdés és válasz szerepelt a riport trailerében is.)

A volt katona pedig az egyik legismertebb izraeli civil szervezet, a palesztin területek megszállása ellen küzdő„Megtörni a csendet” (Breaking the Silence) csoport egyik vezetője, aki elmondja, hogy korábban katonaként több palesztint is megölt. A 32 éves Nadav Weiman a felvételek alapján arról beszél, hogy a több száz méteres távolságokhoz szokott sniperek itt 60-70 méterről pontosan ki tudják választani, a láb melyik részét célozzák. És azt is hozzáteszi, hogy a katonákat ilyen esetekben felhatalmazzák arra, hogy a tüntetések vezéreire lőjenek, legalábbis a lábukra. Szerinte azonban más tömegoszlató fegyverek, pl. gumilövedékek, könnygáz vagy hasonló módszerek lennének indokoltak az éles lőszer helyett.

Weiman egyébként a helyi médiában is nyilatkozik, ahogy az alábbi videó is illusztrálja, a vita persze Izraelben is létezik:

Ezen kívül egy palesztin és a Vöröskereszt megbízásból dolgozó olasz orvos beszél arról a riportban, hogy az izraeli hadsereg által használt lövedékek nagyon súlyos sebeket ejtenek, sok esetben teljesen szétroncsolják a szöveteket, de amennyire lehet, megpróbálják elkerülni az amputációkat, ami a társadalom és persze az érintettek szemében is óriási tragédia.

A filmben a Palesztin Egészségügyi Miniszter adatait idézve 150 halottról és több mint 5000 sebesültről esik szó, ami az amputációkat illeti, több tucatról beszélnek. Átfogóbban, egy izraeli jogvédő szervezet – amely a „Megtörni a csendet” volt katonáival egyetemben kvázi közellenségnek számít a jelenlegi kormány szerint –, a B’Tselem adatai alapján a gázai övezetben 2009 óta az izraeli hadsereg 2878 embert ölt meg, a palesztinok pedig 45 izraeli katonát gyilkoltak meg ugyanebben az időszakban.

„A jövőbeli antiszemita erőszaknak, talán egy merényletnek készítik elő a terepet”

Az izraeli nagykövetség szóvivője, Shimon Mercer-Woods szerint a jövőben is ekképp járnak majd el a francia médiával szemben, ha valamilyen anyag „hasonló problémákat vet fel”.

A szóvivő utólag sajnálatosnak tartotta, hogy a riport lement a műsorban, szerinte az „manipulatív és rosszindulatú” volt, illetve „nyomorúságos”; szerkesztői döntésnek minősítette, hogy a film „elrejtette a nézők elől a Hamász felelősségét”, és úgy vélte, ezzel az újságírók az iszlamista mozgalom „cinkosaivá” váltak.

Nem a nagykövet asszony volt az egyetlen, aki hasonló érveléssel tiltakozott a riport sugárzása ellen, ebben a szellemben nyilatkozott több olyan közéleti személyiség is, akik jellemzően támogatják az izraeli kormány politikáját.

Egy csütörtöki tweetben Francis Kalifat, a legfontosabb zsidó ernyőszervezet, a Crif (Conseil représentatif des institutions juives de France) elnöke jelezte, ő is figyelmeztette a köztévé elnökét arra, hogy „a közmédia nem vehet részt abban, hogy Izrael ellen ébresszen gyűlöletet, aminek ismerjük a drámai következményét a francia zsidókra nézve”. A Zsidó Konzisztórium elnöke, Joël Mergui is közzé tette a közösségi oldalakon a köztévé elnökének szóló, október 10-én kelt levelét, amelyben szintén a francia zsidókat fenyegető következményekre figyelmeztet Izrael kritikája nyomán. Reményét fejezi ki, hogy a filmben majd azok az izraeli sérültek is megszólalnak, akiket ugyan nem „akarattal tettek ki veszélynek, egy propaganda szolgálatában„, de azért „ők is ugyanannak az iszlamista terrorizmusnak ártatlan áldozatai„, amelynek „gyilkos ideológiája Franciaországban” is ismert.

Hasonló szellemben nyilvánultak meg a vitában más, többé-kevésbé jelentős, általában az izraeli kormány mellett elkötelezett szervezetek; Claude Barouch, egy zsidó munkaadókat tömörítő egyesület elnöke még egy tüntetésen vagy inkább flashmobon is részt vett a köztévé székhelye előtt múlt csütörtökön, ahol más észrevételek mellett azt is nehezményezte, hogy „ezek a hülyék semmit nem tudnak Izraelről”.

Két nappal korábban, Meyer Habib, az Izraelben és a palesztin területeken élő francia állampolgárok parlamenti képviselője, szintén arról írt Facebookon, hogy a France 2 riportja gyűlöletet ébreszt Izrael ellen.

A képviselő, aki a Le Monde szerint közeli kapcsolatot ápol a vallásos izraeli jobboldallal, és különösen a Likuddal, azaz a kormányfő Benjamin Netanjahu pártjával, kijelentette, hogy a műsor szerkesztői felelőtlenek, döntéseik „a jövőbeli antiszemita erőszaknak, talán egy merényletnek készítik elő a terepet”.

A liberális média a Hamász cinkosa lett?

Ez a francia polémia nem egyedülálló, a Le Monde például még májusban készített összefoglalót arról, hogyan próbálta az izraeli kormány hitelteleníteni azokat a nemzetközi médiumokat, amelyek szerinte elfogultan számoltak be a Visszatérés Meneteiről.

Május 18-án, amikor a Hadashot TV-csatornán arról kérdezték, hogy a tüntetések médiaviszhangja káros-e Izraelre nézve, a védelmi miniszter Avigdor Lieberman azzal magyarázta „a képmutatás e fesztiválját”, hogy az arab államok fizetik a nemzetközi csatornák – CNN, France 24, BBC – reklámjainak 90 százalékát. És aki fizet, annak hegedülnek…

A hadsereg egyik szóvivője, Ronen Manelis a Wall Street Journalban arról írt, hogy a Hamász ezt az egész „terrorista propaganda akciót” a nemzetközi médiának rendezte meg, ingyenes WiFi-lehetőséggel. Szerinte egyes sajtótermékek „segítették a Hamászt, mert inkább az ő hazugságaikat publikálták, mint az igazságot”. Eközben „a hivalkodás és az igazság közül, a Tsahal mindig az igazságot választja”.

A France 2 riportjában is megszólaló Jonathan Conricus más árnyalatokkal fogalmazott az Észak-amerikai Zsidó Föderációk képviselőinek, szerinte az izraeli államot KO-val ütötték ki a palesztinok, és a Hamász minél több halottat és sebesültet akart. Eközben ők megkísérelték minimizálni az áldozatokat, de ez sajnos nem sikerült, és követtek el hibákat is, de a helyzet nagyon is kaotikus a határ mellett.

Az izraeli hatóságok erőfeszítései egy némileg váratlan helyről is kaptak segítséget, David Friedman, akit Donald Trump tavaly nevezett ki az USA izraeli nagykövetévé, a Fox News tévécsatornán publikált cikkében fejtette ki, hogy a „liberális média” a Hamász oldalára állt a konfliktusban, lényegében azért, mert nem nyugodtak bele, hogy a nagykövetség Jeruzsálembe való áthelyezése mekkora siker, és Trump ilyen diplomáciai győzelmekre képes.

A Fox News csatornán május 15-én azzal vádolták a New York Timest, hogy elfogultan tudósít a térségből; screenshot; forrás: Le Monde

A francia köztévére visszatérve, bár a France 2 vezetése nem tett eleget a nagykövetség óhajának, a riportot készítő egyik újságíró, Yvan Martinet úgy fogalmazott, hogy „elszomorítja” ez a beavatkozás, pláne azelőtt, hogy adásba került volna az anyag. Amelyben egyébként egy vesszőt sem kell szerinte megváltoztatni, miközben a nagykövetség, más személyek és intézmények fellépése nagyon is aggasztó.

Hivatalos kommentár ugyan nem született, de a Le Monde információi szerint a szerkesztőségnél többen aggódnak amiatt, hogy a mostani polémia olyan precedenst teremt, ami nehézséget okozhat majd a konfliktusról szóló tudósítások elkészítésében a jövőben.

Dobsi Viktória