OCCRP

Paradise Papers: Putyin jobbkezének volt felesége a válás után furcsa módon meggazdagodott

 

Marina Szecsina egykor Oroszország második leghatalmasabb emberének a felesége volt. Exférje, Igor Szecsin több mint 25 éve elkötelezetten szolgálja Vlagyimir Putyin elnököt. Oroszországban 2008 óta kell a politikusoknak és családjuknak vagyonnyilatkozatot készíteni, és Szecsinának a beadott dokumentumok alapján hosszú ideig semmiféle saját jövedelme vagy jelentősebb vagyona vagy vállalkozása sem volt. Egészen 2013-ig.

Igor Szecsin az orosz politika kulcsfontosságú alakja. Amikor Putyin 1991-ben Szentpétervár alpolgármestere lett, Szecsin volt a kabinetfőnöke. Amikor 1996-ban a későbbi elnök Moszkvába költözött, Szecsint is vitte magával. Putyin kapaszkodott felfelé a ranglétrán, Szecsin pedig végig szorosan a nyomában volt.

Szecsin 2004 és 2008 között a Putyin helyettes kabinetfőnöke volt. Amikor az elnökből kormányfő lett 2008-ban, Szecsint nevezték ki miniszterelnök-helyettesnek, majd 2012-ben a Rosznyefty olajipari óriásvállalat élére került. Könyörtelen ridegsége és titkosszolgálati kapcsolatai miatt a médiától az “orosz politika Darth Vadere” becenevet kapta.

Vagyonnyilatkozatai alapján 2011-ig Szecsinnek extravagánsnak egyáltalán nem nevezhető jövedelme volt, feleségének pedig egyáltalán nem volt bevétele. 2011-ben elváltak, de a nő nem vette vissza leánykori nevét, hanem megtartotta a Szecsinát. A Szecsin név ugyanis nagyon sok ajtót megnyit Oroszországban és segít megoldani a felmerülő problémákat.

Jövedelme ugyani hivatalosan nem volt, ám a válás után Szecsina elkezdett részvényeket vásárolni orosz távközlési, villamosenergetikai, mezőgazdasági és ingatlanvállalatokban. Bár korábban nem voltak a nevén nagyobb cégek vagy más jövedelemforrások, amelyek jelentős vagyonra utaltak volna, Szecsina 2013-ban részvényese lett számos orosz vállalatnak.

E vállalatok vagyonának összértéke a 2013-as mérlegeik alapján meghaladta az 55 millió eurót.

Cégalapítás az offshore paradicsomban

A válás után Szecsina egyik első dolga az volt, hogy céget alapítson a Kajmán-szigeteken. Ennek a célja az volt, hogy pénzt fektethessen az üzletember és bankár Julius Meinl oroszországi ingatlanprojektjébe. A világszerte ismert Julius Meinl kávébirodalom örököse több tízmillió eurót várt a befektetőktől. (Meinlt még 2009-ben, egy hasonló projekt kapcsán csalással és bizalommal való visszaéléssel vádolták meg befektetői.)

Kapcsolódó cikkeink

Paradise Papers: így rejtik el a pénzüket és kerülik el az adófizetést a leggazdagabbak

A legújabb offshore-kiszivárogtatásban is szerepel Magyarország svájci nagykövete

Szecsina kajmán-szigeteki cégéről a Paradise-iratokból derületek ki részletek. A Paradise-iratok az Appleby nevű, Bermudán működő ügyvédi iroda kiszivárgott dokumentumait tartalmazzák. Az iratokat a Süddeutsche Zeitung német újság kapta meg először, amelynek újságírói megosztották azokat az Oknyomozó Újságírók Nemzetközi Konzorciumával (ICIJ). A dokumentumokat több száz médium és újságíró dolgozta fel. A projekt egyik partnere az OCCRP.

Az Appleby belső használatra szánt dokumentumai szerint Marina Szecsina a haszonélvezője az S Holdings Ltd. nevű, Kajmán-szigeteken bejegyzett cégnek. Szecsina cégének 2012-es megalapításában a Meinl Bank képviselői segédkeztek; az ausztriai bank a Meinl üzleti birodalom része.

Nyakatekert befektetési séma

Julius Meinl egy meglehetősen bonyolult rendszert dolgozott ki arra, hogy a Kajmán-szigeteken, a Brit Virgin-szigeteken, Máltán, és Cipruson bejegyzett cégek használatával befektetési lehetőség nyújtson orosz ingatlanokba. A befektetési séma részletei egy PowerPoint prezentációból, valamint az Appleby irodának eljuttatott feljegyzésből derültek ki; a prezentációt Meinl egyik cége, a Fulcrum Ltd. készítette.

A Máltán bejegyzett Fulcrum “befektetési lehetőségeket biztosít fejlődő piacokon”, különösképpen az orosz ingatlanpiacon. A pénzügyi válságot követő időszakban a Fulcrum rossz állapotban lévő, de ígéretes ingatlanokat birtokló cégeket keresett Kelet-Európában, hogy azokat olcsón megvegye, továbbfejlessze és eladja. A Fulcrum tulajdonosa egy másik Meinl-cég, a Brit Virgin-szigeteken bejegyzett Gray Jackal Ltd.

Az Appleby-től kiszivárgott feljegyzés szerint a terv az volt, hogy az első 40 millió eurót egy Kajmán-szigeteken bejegyzett befektetési alap a Gray Jackalon keresztül átutalja a Fulcrumnak; a befektetési alap több, a Meinl-családhoz tartozó vagyonkezelő céggel is kapcsolatban állt. Ezután a tervek szerint egy Szojuz nevű, a Fulcrum tulajdonában álló orosz vállalat megvette volna az orosz Ufa városában egy befejezetlen bevásárlóközpont egy részét.

Ezzel egyidőben “kizárólag válogatott befektetőknek” felajánlották volna, hogy a Fulcrumba fektessék a pénzüket. Szecsina S Holdings Ltd-je egyike volt ezeknek a “válogatott befektetőknek.”

A PowerPoint prezentáció szerint a külsős befektetőknek 40, 60 vagy 80 millió eurónyi kezdő befektetést javasoltak.

Honnan volt Szecsina pénze?

Szecsinának a férje vagyonnyilatkozatai alapján évekig nem volt semmilyen jövedelme. A nő jövedelme 2011-ben, Szecsinnel kötött házassága utolsó évében kevesebb mint 9 millió rubel (kb. 280 000 dollár) volt. (A vagyonnyilatkozatokban a házastársak jövedelmének forrását jellemzően nem tüntetik fel.) Igor Szecsin szintén szerényen keresett ebben az időszakban: 2009 és 2011 között évi 360 000 dollárnak megfelelő jövedelmet vallott be.

Szecsina a vagyonbevallások szerint nem rendelkezett jelentős jövedelemmel, mielőtt csatlakozott az üzleti világhoz – honnan szerezte akkor a pénzt a tervezett ingatlanbefektetésekre? Még az exházaspár közös bevétele sem lett volna elég arra, hogy 40-80 millió euróval beszálljanak Meinl ingatlanprojektjébe.

Elképzelhető, hogy Szecsina  exférjétől vagyontárgyakat kapott a válási megállapodásban, ám az ezt kutató újságírók 2012-ben nem találták nyomát, hogy a nő értékes ingatlanokat vagy egyéb jelentős vagyontárgyakat birtokolna.

Az Appleby-től kiszivárgott dokumentumokból nem derül ki, hogy Szecsina valóban befektetett-e Meinl projektjébe, és ha igen, mekkora összeget. A sajtó megkeresésére sem Szecsina, sem Meinl nem válaszolt.

Kiemelt közszereplő

Marina Szecsina Oroszország második legbefolyásosabb emberének volt feleségeként kiemelt közszereplőnek számít. Kiemelt közszereplőnek minősül ugyanis minden volt és jelenlegi köztisztviselő, politikus, valamint az ő rokonaik, barátaik, és volt házastársaik is. A bankok és ügyvédi irodák kötelesek teljes körűen átvilágítani az ő cégeiket és bankszámláikat, hogy megelőzzék a pénzmosást, korrupciót és adóelkerülést.

A Paradise-iratokból kiderül, hogy az Appleby-nél tisztában voltak vele, hogy kicsoda Szecsina, és azzal is, hogy kiemelt közszereplőnek minősül, ám a dokumentumok tanúsága szerint az ügyvédi iroda képviselői nem firtatták, honnan van a nőnek pénze.

A Paradise-iratokból az is kiderül, hogy 2012-ben az oroszországi ingatlanprojekt befektetője megváltozott. Szecsina kajmán-szigeteki cége visszalépett a Meinl-projekttől, és helyét a Summit Trustees (Cayman) Ltd. vette át. A Summit Trustees (Cayman) Ltd. belépésével egy, még az előzőnél is homályosabb offshore szerkezet jött létre, amelyben nem világos, hogy kik a projekt valódi haszonélvezői. A kiszivárgott iratok szerint a projektet érintő szerkezeti változásokkal maga Julius Meinl is tisztában volt.

A Summit Trustees (Cayman) Ltd. a Summit Trust vagyonkezelő cég kajmán-szigeteki leányvállalata; a Summit Trustnak a világ minden tájáról vannak ügyfelei. A Kajmán-szigeteken  működő leányvállalat vagyonkezelő szolgáltatásokat nyújt – ezzel a módszerrel el lehet rejteni a cégek mögött álló tényleges haszonélvezők személyét. Ez a megoldás népszerű a gazdag oroszok körében: a volt orosz szenátor, Vlagyimir Szlucker ex-feleségének londoni ingatlanát a Summit Trustees (Cayman) Ltd. kezelte.

Nem világos, hogy a Meinl-ingatlanprojektbe befektető Summit Trustees (Cayman) Ltd. mögött Szecsina áll-e. Az Appleby-től kiszivárgott dokumentumokban nincs erről információ, és sem Meinl, sem Szecsina, sem a Fulcrum, sem a Summit Trustees (Cayman) Ltd. nem válaszolt az OCCRP megkeresésére.

Szerző: Roman Shleynov

Fordította: Orosz Kata

A cikk eredeti, angol nyelvű változatát itt olvashatja.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42