Ön kire szavazna a francia elnökválasztáson? Bemutatjuk a legesélyesebb jelölteket!

Ma reggel nyolckor megnyíltak a szavazóhelyiségek Franciaországban, ahol az urnákhoz járuló polgárok majd 30%-a még néhány napja sem tudta, kire fog voksolni. Az épp ezért elég bizonytalan közvélemény-kutatások szerint immár 4 jelölt is esélyes rá, hogy a két hét múlva esedékes második fordulóba jusson, őket mutatjuk be alább.

1. François Fillon (63) Les Républicains

„Legyünk franciák, és legyünk büszkék rá, hogy azok vagyunk!”

Sarkozy volt miniszterelnökéről, François Fillonról már többször írtunk a blogon, ezért nem is árulunk zsákbamacskát: őt bizonyos jövedelmi és vagyon szint alatt nem tudjuk jó szívvel ajánlani. Ha az állami szférában dolgozunk, akkor is jól gondoljuk meg a dolgot, mert Fillon félmillió elbocsátást tervez. Ha esetleg betegeskedő, fogyatékkal élő vagy hátrányos helyzetű, tanulási nehézségekkel küzdő lenne a családban, ha kisebb településen él valaki vagy a külvárosban, és életében még előfordulhat, hogy munka és jövedelem nélkül marad, alaposan rágja át, megengedheti-e magának, hogy Republikánusok jelöltjére szavazzon.

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Ő ugyanis mind a közszolgálatokat, mind jóléti szolgáltatásokat erősen visszavágná, ami még az alsó középosztályban is okozhat nehézségeket. Jobb módú kisvállalkozóként azért profitálhatunk bürokráciacsökkentéséből, nagyvállalkozóként vagy adóelkerülőként pedig biztosan! Az más kérdés, mennyire jönnek be kissé idejét múltnak tartott gazdasági tervei, helyezkedjünk okosan…

Természetesen a pénz nem minden, és amennyiben a keresztény értékek védelmét, mármint megközelítőleg az orbánviktori értelemben fontosnak tartjuk, akkor is jó választás lehet Fillon. De – figyelem! – az azonos neműek házasságát lehetővé tévő törvényt nem fogja megsemmisíteni, csupán módosítaná, hogy megtiltsa az örökbefogadást az egynemű pároknak. A betiltásért forduljunk Marine Le Penhez, ahogy Fillonon kívül legfeljebb tőle várhatjuk azt is, hogy betlehemes jászol legyen karácsonykor a polgármesteri hivatalokban, és elegendő állami támogatás jusson az egyházi iskolákba.

Ha fontosnak tartjuk a bevándorlók letelepedésének megnehezítését, és kvótákkal szabályoznánk, hányan jöhetnek az országba, ráadásul azt sem szeretnénk, hogy a külföldi szülőknek az országban született gyermekei csak úgy hipp-hopp franciák legyenek, akkor is Fillon a mi emberünk.

Ennek az értékalapú választásnak azért vannak hátrányai is, hiszen Fillonról ugye kiderült, hogy majd egymillió euró közpénzzel támogatta meg saját családját fiktívnek látszó állások révén, és ha ez igaz, akkor bizony hazudott, és igazságtalanul vádolta meg a bírákat és a sajtót is. Ha kényesek vagyunk az ilyen botrányokra, akkor lehet, hogy más jelöltet kell keresnünk (lásd a 3–as számú Emmanuel Macront).

Ha nem annyira, mert egy olyan valakire szeretnénk szavazni, akinek van már tapasztalata az ország vezetésében, vagy mondjuk úgy érezzük, hogy hazánknak „egy lelke van, egy kultúrája és egy zászlaja”, a különféle közösségekkel szembeni egységét pedig az állam autoritása védheti meg számunkra és gyermekeink számára, akkor majdnem biztos, hogy az erős kezű vezető, akire szükségünk van, egy kastélyban lakik, és nagyon drága öltönyöket hord, a neve pedig François Fillon.

2. Marine Le Pen (48), Front National

„Újra rendet tenni Franciaországban”

Az EP-képviselő Marine Le Penről szintén hosszabban írtunk már, őt elsősorban a bátrabb olvasóknak javasoljuk, akik a biztonság kedvéért legalább a nagyszülőkig felmenően bizonyítani tudják, hogy francia vér csorog ereikben. Az se árt, ha nem vagyunk muszlimok és sötétebb bőrűek, ellenkező esetben rosszul eshet, hogy Marine és hívei gyanakvással tekintenek ránk, és felsőbbrendűnek hiszik magukat.

Bátorságra azért lesz szükség, mert Marine egy olyan utazásra hív bennünket, amelynek során a viharok alaposan megtépázhatják vitorláinkat, de amelynek végén, ha hihetünk neki, visszakapjuk az ország kulcsát. Visszakapjuk az önrendelkezést: a határaink, a gazdaságunk, a törvényeink és a pénzünk felett uralmat. Ha úgy érezzük, hogy mindezek felett már nem rendelkezünk, mert az Unió (=Brüsszel) vagy valamilyen más hatalom megfosztott bennünket tőle, akkor Marine lehet a mi emberünk. (Azért, a frankra való átállás előtt még gondoljuk át, hol tartjuk a megtakarításainkat!)

Fillonról szólva már utaltunk rá, hogy bizonyos értékek képviseletére ő az egyik legalkalmasabb személy, de igazság szerint Marine is betöltheti ezt a szerepet, sőt. Ha például a bevándorlókat nem csak elrettenteni szeretnénk attól, hogy az országba jöjjenek, hanem egyenesen nullára csökkentenénk a bevándorlást, akkor jobban járunk Le Pennel. És akkor is, ha nem bízunk azokban a nemzetárulókban, akik már hatalomra kerültek, mégsem tettek semmit a migráció megfékezéséért.

Ha úgy gondoljuk, hogy szinte az egész politikai osztály efféle áruló, és egy erős, önvédelemre kész ország építése helyett lefeküdtek a multiknak, a nagytőkének, az európai nagyhatalmaknak, esetleg a szabadkőműveseknek, akkor is Le Pen tűnik a legjobb választásnak a mezőnyben.

A francia politikához kapcsolódó korábbi cikkeink:

Aki Franciaországból állítaná meg Brüsszelt: Marine Le Pen és a Nemzeti Front

Új vezetőt választanak a francia konzervatívok: Agyő, Sarko! Helló, Fillon?

Nagy bajban van a francia jobboldal, ha korrupt jelöltekkel már nem lehet választást nyerni

Thomas Piketty a francia munkajogi reformról: elképesztő károkozás

A dzsihadisták tapsolnának – a francia szélsőjobb az élen a regionális választások első fordulójában

Cuki vagy náci? Avagy hová dugjunk egy szalonképtelen apukát?

Elismered a Krímet? Kapsz 9 millió eurót!

Putyin a kamrában: orosz kölcsön a francia szélsőjobbnak

Álkeresztény rasszizmus: a francia jobboldal erősödő trendje

 

Jó, ha nem vagyunk azért nagyon kényesek a korrupcióra, Le Pen és pártja ellen ugyanis több nyomozás is folyik. Ha hajlunk arra, hogy mindez csak az establishment bosszúja, vagy már megszoktuk, hogy úgyis minden politikus csal, akkor csaljanak legalább a mieink, és többet ér egy erős kezű vezető, mint a független igazságszolgáltatás, akkor persze semmi gond Marine-nal. Rá érdemes voksolni akkor is, ha azt gondoljuk nagyobb hatalmat kéne adni a rendőröknek és több embert kéne bezsuppolni, hogy megtisztuljanak az utcák.

Ha pedig azt érezzük – például egy nemrég bezárt üzem egyik dolgozójaként, mert láttuk, hogyan mennek tönkre a munkanélküliségben és a kilátástalanságban megcsömörlött emberek, hogyan futnak zátonyra házasságok százai, hogy lesz néhány régi kolléga öngyilkos, és meggyőződtünk arról, hogy a politikusoktól csak megvetésre, közönyre vagy jóindulatú tehetetlenségre számíthatunk –, ezért legszívesebben felrobbantanánk az egész kócerájt, Marine akkor is tárt karokkal vár bennünket.

Marine Le Penre egy másik esetben is számíthatunk, ha úgy gondoljuk, hogy szép szavak ide vagy oda, azért az emberek igazából nem egyenlőek, és vannak magasabb, illetve alávetett sorsra hivatott népek, a keveredésből pedig nem sülhet ki semmi jó.

3. Emmanuel Macron (39), En marche! platform

Újra lendületbe hozni Franciaországot

Ha épp ellenkezőleg, hajlunk arra, hogy a keveredésből inkább jó dolgok sülnek ki, és úgy, hogy a bal- és jobboldali ellentétnek nincs semmi értelme, és már elegünk van az ideológiai hadakozásból, akkor érdemes szemügyre venni, mit ajánl Emmanuel Macron, mert ő lehet a választottunk.

Ha az olvasó úgy látja, hogy több pragmatizmus kéne a politikába, meg kellene végre haladni az ellentéteket, és egy pozitív vízió keretében összefogni mindazt az energiát és tehetséget, amit az ország ezer sarkában találunk, akkor is ő lehet az igazi.

Ha úgy érezzük, hogy egy lelkes manager hiányzik az ország éléről, akinek víziója van, és ami a gazdasági növekedést blokkolja, az a túl sok gát, és a szabadság hiánya – és mondjuk Fillont valamiért nem veszi be a gyomrunk, például mert túl autoriternek tűnik – akkor Macront ajánljuk.

Ő is csökkentené ugyanis az adókat, és takarékos, de fegyelmezetten költekező államot ígér, amely a gazdaság mellett elsősorban az oktatásba fektet be. Ha munkanélküliként úgy véljük, jobb képzésekkel találunk majd munkát, és ezért Macron szigorító elképzeléseit is bevállaljuk, ha vállalkozóként azt érezzük, csak a bürokrácia és a magas járulékok nehezítik az életünket, akkor is voksoljunk Macronra.

Ne feledjük, hogy a fentiek mellé egy erős európai elkötelezettség társul – pontosabban Macron a kétsebességes Unió régi híve, és a menekültpolitikában, ahogy a többi területen is biztosan meg fog egyezni a németekkel – plusz mély hit a szabadkereskedelemben. Ha fontosnak tartjuk a CETA-t és társai megvalósulását, és a környezetvédelmet, ahogy más szabályozást is azért inkább nyűgnek érezzük, mint szükségszerűségnek: Macron mellett a helyünk.

Így van ez akkor is, ha szeretnénk megakadályozni egy markánsan jobbos vagy egyenesen szélsőjobbos jelölt hatalomra kerülését, és hiszünk a közvélemény-kutatásoknak. A szocialista kormány volt gazdasági minisztere ugyanis hónapok óta Marine Le Pen legesélyesebb kihívója, a hibahatárt tekintetbe véve fej-fej mellett haladnak, míg Fillon és az alább következő Mélenchon néhány ponttal kevesebbet kapna.

4. Jean-Luc Mélenchon (65), France insoumise platform

„A nép ereje”, Közös jövő

A hosszú politikai karriert befutott, volt szocialista miniszter, jelenleg pedig radikális Baloldali Pártja (Parti de Gauche, PG) színeiben EP-képviselő Jean-Luc Mélenchonra valószínűleg nem szavazna a kedves Olvasó, ha nem ért egyet a következő 3 állítással: 1. túlságosan nagyok az egyenlőtlenségek; 2. ahhoz, hogy az embereket újra érdekeltté tegyük a politika iránt, meg kell reformálnunk az intézményeinket; 3. az Európai Unió rossz úton jár, és másik pályára kell állítani.

Mióta Mélenchon az első forduló lehetséges finalistái közé emelték a közvéleménykutatók, ahhoz is kell némi bátorság, hogy rá szavazzunk, mert akárcsak Marine Le Pen, ő is fenntartja az Unióból való kilépés lehetőségét, ha nem sikerül változásokat elérnie. „A francia elnökök eddig csak azt kérdezték meg, hol kell aláírni” – ő viszont komolyan leülne európai partnereivel, hogy eléjük tárja, milyen nehézségekkel küzd az ország, és miben lehetnek segítségére.

A France Insoumise (kb. alávetetlen, lázadó Franciaország) JLM tavaly februárban indult mozgalmának nem hivatalos klipje 

A változások lényege a kötelező megszorítási politikák felfüggesztése, az Európai Központi Bank céljainak átalakítása (az infláció mellett más politikai célok, pl. a munkanélküliség csökkentése), szolidáris protekcionizmus, azaz a környezetszennyező vagy rossz munkafeltételekkel előállított termékekre kivetett vámok, és szociális és fiskális harmonizáció („Jean-Claude Juncker adja vissza a pénzünket!”). Ha mindebbe nem mennének bele a partnerek, Franciaország szedné a sátorfáját az EU-ból, de azt ugye mégsem akarhatja senki: biztosan sikerül majd megyezni.

Ha kedveljük az ilyen egyszerű és megnyugtatóan ható formulákat, vagy éppen elkötelezettek vagyunk egy zöld fordulat mellett, és úgy gondoljuk, a világbéke felé vezető út a NATO-ból való kilépéssel kezdődik, és ebben az USA épp olyan partnere lehet a Párizsnak, mint Oroszország, akkor is „Méluche-re” érdemes szavazni.

Akárcsak akkor, ha befektető államot, progresszív adókat, és magasabb minimálbért, illetve kisebb jövedelmi különbségeket szeretnénk. Mélenchon legalábbis azt ígéri, hogy 14 adókulcsot vezetne be, és kb. havi 35 000 euró felett 80%-os adót vetne ki – megnyugtatásul, a focistáknak, művészeknek vagy más atipikus jövedelmű személyeknek kiskapukat is biztosítana. Aki pedig így sem elég patrióta ahhoz, hogy kivegye a részét a közteher viselésből, az nyugodtan vándoroljon ki.

Ha úgy gondoljuk, hogy a polgároknak újra vissza kell térniük a politikához, mert azt nem elég a hivatalos politikai képviseletre bízni, sőt, az sem ártana, ha néhány „normális, hétköznapi ember” is bekerülne a törvényhozásba; ha jobban bízunk az alternatív médiában és szerintünk új kommunikációs eszközökre van szükség az emberek bevonására, akkor értékelni fogjuk Mélenchon és támogatóinak ötleteit, így például a hologramos multimeetingeket vagy az önkéntesek által fejlesztett videójátékot, ahol oligarchákból rázhatjuk ki az elcsalt euróikat.

Végezetül, ha egyetértünk azzal, hogy a demokrácia hitelének visszaállításához új szabályok kellenek, és például szükség van arra, hogy az elégedetlen választók visszahívhassák a politikusokat, vagy arra, hogy könnyebben lehessen népszavazást kiírni (az utóbbit egyébként MLP is megígérte), akkor is érdemes lehet Mélenchonra voksolni. Pláne akkor, ha szívesen részt vennénk egy új alkotmány létrehozásában, mert ennek kezdeményezése lesz az első dolga, ha megválasztják.

És a többiek?

A bemutatott 4 jelölt a kutatások szerint akár a szavazatok 80%-át is begyűjtheti, ha ez a becslés túlzónak tűnik is, erősen behatárolja, kire szavazhatnak ma a franciák, a többi 7 versenyzőre voksolók ugyanis nem igazán bízhatnak benne, hogy választottuk versenyben marad. Persze egy választás azon ritka pillanatok egyike, amikor végre megkérdezik a véleményünket, és a meggyőződéseink lehetnek fontosabbak, mint a kutatások által diktált minták.

Ezért ajánlanánk további 4 jelöltet, akik valamiért kiemelkedtek a mezőnyből, és valamivel komolyabban vehetők, mint a vidék érdekeit képviselő, de programmal nem rendelkező Jean Lassalle – aki, tegyük hozzá rögtön, egy pici falu polgármestereként, néhány éve egy 39 napos éhségsztrájkkal megakadályozta egy üzem elköltözését, és ezzel vagy száz család megélhetését biztosította a Pireneusok egyik nyugati völgyében. De akárcsak az Unióból való kilépés mellett elkötelezett François Asselineau és Jacques Cheminade, akik csak saját magukat képviselik ebben a versenyben, vélhetően mindhárman inkább számíthatnak a protestszavzókra, mint elkötelezett hívekre.

Viszont, ha balos szavazóként Mélenchont túl radikálisnak, Macront pedig túl liberálisnak érezzük, voksolhatunk a szocialista párt jelöltjére is (akit amúgy több kollégája, pl. Manuel Valls is rútul elárult, Macron mögé beállva): Benoît Hamonra, pláne akkor, ha az olyan ötletek, mint a feltétel nélküli alapjövedelem vagy a kannabisz legalizációja közel állnak a szívünkhöz:

Vagy a szélsőbalos Philippe Poutou-ra, aki talán a legismertebbé vált a „kis jelöltek” közül, és programjának fontos elemei egy állítólagos trockista-anarchista tradíció szellemében a dolgozók, a közszolgáltatások és a szabadságjogok védelme.

Jobbra is akad alternatívánk a szuverenista veterán Nicolas Dupont-Aignan személyében:

Vagy ha szívesen szavaznánk egy nőre, aki ráadásul Poutou-hoz hasonlóan nem politikusként tengeti az életét, hanem polgári foglalkozásának jövedelmeiből él, és szintén a dolgozók hangját és érdekeit próbálja meg képviselni ebben a kampányban, akkor a szintén szélsőbalos Nathalie Arthaud-t ajánlhatjuk.

Frissítés 04.24.9h : A francia belügyminisztérium adatai szerint, az adatok 97%-os feldolgozottsága mellett a részvétel 78,23%, és az eredmények a következők:

Emmanuel Macron : 23,86 %
Marine Le Pen : 21,43 %
François Fillon : 19,94 %
Jean-Luc Mélenchon : 19,62 %
Benoît Hamon : 6,35 %
Nicolas Dupont-Aignan : 4,73%
Jean Lassalle: 1,21 %
Philippe Poutou: 1,1 %
François Asselineau: 0,92 %
Nathalie Arthaud: 0,65%
Jacques Cheminade: 0,18%

Az összesen 11 jelölt programjának rövid összefoglalója itt olvasható, a Le Monde program-összehasonlító gépezete pedig itt.

Dobsi Viktória

Ha érdekesnek találtad a cikket, kövesd a Világtérkép Facebook-oldalát!