OCCRP

Gyanús választási megfigyelőket küld a Brexitre Oroszország

Oknyomozó újságírók szerint az oroszok már a 2014-es, Skócia függetlenségéről szóló népszavazás eredményét is megpróbálták befolyásolni. 2016. június 23-án a Nagy-Britannia EU-ból való kilépéséről szóló népszavazásán is ott lehetnek a Putyin-barát megfigyelők.

 

szulinap_superhero5

Igor Boriszov orosz jogász, akinek a karrierje 2000-ben, Vlagyimir Putyin első elnökké választása során kezdett el felívelni. Az Orosz Központi Választási Bizottság (OKVB) elnökhelyetteseként bele is futott egy gyanús választási esetbe Oroszország Szaratov nevű régiójában, ahol a megfigyelők csalásra panaszkodtak. Boriszov elutasította a vádakat és végül az orosz ügyészek is neki adtak igazat.

De Boriszov akkor is sikerrel járt, amikor a multimilliomos Kirszan Iljumzsinovot keverték választási csalás gyanújába. Az OCCRP riporterei szerint Boriszov előélete minimum gyanakvásra adhat okot.

Főleg annak fényében, hogy az újságírók számos olyan adatra bukkantak, amelyek nem zárják ki annak lehetőségét, hogy az orosz megfigyelők a 2014-ben rendezett, Skócia függetlenségéről szóló népszavazáson is furcsán viselkedtek. A népszavazáson meglehetősen szoros eredmény született, a szavazók 55 százaléka mondott nemet Skócia elszakadására Nagy-Britanniától. Az OKVB küldöttei szerint, akiket egyébként a szavazatok végső összeszámlálásának helyet adó hangár körül is láttak sertepertélni, a szavazáson nagy volt a káosz, a többi megfigyelő semmi ilyesmit nem tapasztalt. Boriszov úgy nyilatkozott, hogy a szavazás nem felelt meg a nemzetközi elvárásoknak.

Boriszov kijelentése hamar elterjedt az interneten, és egyes aktivisták már azt állították, hogy a szavazólapokon nem volt sorszám. A Rally for Revote nevű Facebook-csoportban Boriszov kommentjei voltak az első posztok és hivatkoztak egy petícióra is, ahol 100 ezer aláíró a szavazás megismétlését követelte. Az OCCRP talált is egy olyan internetes trollt, aki részt vett ebben a titkos kampányban, de állítása szerint nem kapott érte pénzt, meggyőződésből terjesztette a hamis híreket és videókat, azért, hogy ráébressze az embereket az „igazságra”.

Az OKVB állításait egyetlen más választási megfigyelő sem erősítette meg. Hiába próbálták meg olyanok is elmagyarázni a történteket, akik ott dolgoztak az urnák mellett és számolták a szavazatokat, még mindig vannak olyanok, akik úgy vélik, valóban választási csalás történt – mondta az OCCRP-nak Douglas Daniel, az elszakadáspárti Wings of Scotland tagja. Nem csoda, hogy a szavazás után sem nyugodtak meg a kedélyek.

Már 16 millió fontba (5,6 milliárd forintba) kerülő skót függetlenségi szavazásnak sem volt kicsi a tétje, a Nagy-Britannia Európai Unióból való kilépéséről szóló Brexitnek pedig még nagyobb. Az OKVB már februárban jelezte, hogy örömmel felügyelné a választásokat, az előző szavazást látva azonban többen is kételkednek Boriszovék motivációjában.

Az OKVB lelkesedésének és tiszta szándékainak például ellentmond az, hogy már a skót népszavazással kapcsolatban is azt mondta Putyin, hogy ez nem Oroszország dolga és hivatalosan ez az álláspontjuk a Brexittel kapcsolatban is. A netes trollok persze nem hivatalosan működnek.

De mi lehet a cél? A szakértők szerint a destabilizáció, Putyin valamiféle törést szeretne elérni az EU-ban. Oroszország fél a demokráciától, éppen ezért mindenféle módot keres arra, hogy kritizálja azt – nyilatkozta Oriszja Lucevics, a Chatham House Ukrajna munkatársa. Lucevics a krími népszavazással kapcsolatos csalásokra is utalt, amikor Oroszország először hamis eredményeket tett közzé: „Hibákra vadásznak, hogy aztán kettős mércét kiálthassanak.”

Az eredeti cikk Brexit: How Russian Influence Undermines Public Trust in Referendums címmel jelent meg az OCCRP honlapján. Szerzők: Iggy Osztanin, Eleanor Rose. Összefoglaló: D. Kovács Ildikó

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42