Global Voices

Ha Mubarak ártatlan, ki utasított 900 tüntető meggyilkolására az egyiptomi forradalom idején?

Az egyiptomiak visszatértek az utcákra, miután egy bíróság kimondta, hogy a korábbi elnök Hoszni Mubarak nem bűnrészes tüntetők meggyilkolásában a január 25-i forradalom idején. Egy Izraellel kötött földgázszerződés korrupciós szálainak vádja alól felmentették Mubarak társait, Habib Eladly belügyminisztert és a néhai elnök két fiát is.

Azalatt a 18 nap alatt, amíg Mubarak hatalmon maradt a rendszerellenes tüntetések kirobbanását követően, a becslések szerint kilencszáz tüntetőt öltek meg a karhatalmi erők és ezreket vetettek börtönbe, míg végül 2011 februárban a korábbi elnök lemondott. Mubarak, 86, azóta különböző vádak miatt három és fél évet töltött őrizetben, főként kórházakban, jó ellátásban részesülve.

Mada Masr szerint a bíróság az ügyészi eljárás szabálytalanságaira hivatkozva ejtette a Mubarak ellen emelt vádakat.

A kétnyelvű oldal hozzáteszi:

Mubarak eredetileg nem szerepelt az ügy vádlottai között és az ügyészség nem is vonta be az ügybe, csak két hónappal azt követően, hogy a keresetet elindították. Ez a bíróság értelmezésében azt jelentette, hogy az ügyészség álláspontja szerint a Mubarak elleni büntetőeljárás alaptalan.

Mubarak tárgyalássorozata bővelkedett jó és rossz dolgokban egyaránt, ám az ítélet úgy tűnik, az utolsó csepp az egyiptomi pohárban. Annak ellenére, hogy egy vitatott gyülekezési törvény tartja őket rövid pórázon – amely révén számtalan tüntetőt börtönöztek be az elmúlt időszakban – az ítéleten feldühödött egyiptomiak az utcára vonultak, hogy kinyilvánítsák nemtetszésüket.

A Tahrír tér, amely az egyiptomi forradalom „epicentrumának” számított a 2011-es megmozdulások idején, le volt zárva, körülvéve szögesdróttal és a tüntetők személyi okmányait ellenőrző fegyveres őrséggel. Összecsapásokra is sor került, amint az ítélet ellen tiltakozók egyre többen lettek.

Öt bátor fiatallal kezdődött, [most pedig] egyre nő és nő

A Tahrír tér percekkel ezelőtt. Még mindig vannak, akik nemet mondanak, és nem hagyjuk abba

Egyre többen vannak és a számuk nő

A Tahrír téren a szögesdrótok előtt tüntetve Mubarak ártatlansága ellen

A létszám nő és bármikor elszabadulhat a pokol

Nem sokkal később kezdetét vette a hatósági fellépés. A Twitteren 136k követővel rendelkező blogger, Omar Elhadi, tudósított az eseményekről:

Ezáltal a történelem a maga útjára lépett. Mubarak ártatlan, az emberek tiltakoznak és [az egyiptomi államfő] Abdel-Fattáh esz-Szíszí könnygázzal, gumibotokkal és letartóztatással támad rájuk.

A Twittert a nap folyamán elárasztották a reakciók. Első tévéinterjújában Mubarak azt állítja, semmi rosszat nem követett el. Johnathan Moremi vitatja ezt:

Amro Ali szarkazmushoz folyamodik:

Ahmed Khalil eltűnődik:

A nép a vezetés bukását akarja. Megbukott a rendszer vagy még mindig hatalmon van?

Mohamed Emam meggyőződése, hogy:

Mubarakot fel kellett menteni ahhoz, hogy az emberek megbizonyosodjanak arról, hogy a rezsim nem bukott meg.

Hind, egy több mint 31 ezer követővel rendelkező líbiai blogger úgy véli, hogy Egyiptomnak egy forradalomra van szüksége ahhoz, hogy véget érjen a patthelyzet.



Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42