Bodoky Tamás

választás 2022
Néhány település darabra hozta a Fidesz által előzetesen elvárt szavazatszámokat

Néhány település darabra hozta a Fidesz által előzetesen elvárt szavazatszámokat

Márciusban számoltunk be arról, hogy az Átlátszó birtokába került egy vélhetően a Fidesztől kiszivárgott táblázat Borsod-Abaúj-Zemplén megye 5. számú országgyűlési választókörzetének településeiről, amelyben egyebek mellett a kormánypártokra leadott szavazatok számával kapcsolatos célszámok szerepeltek településenként.

7
Nemzetközi Együttműködés Rendszere
Több mint hárommilliárd forintot igényelt Süli János a Rothschildnak tanácsadásra

Több mint hárommilliárd forintot igényelt Süli János a Rothschildnak tanácsadásra

Az Átlátszó birtokába került irat szerint Süli János, a paksi bővítésért felelős tárca nélküli miniszter 2018-ban egy 8,425 millió euró értékű szerződést készített elő a Rothschild nemzetközi tanácsadó-vállalattal, „az energiapolitikára és speciális infrastruktúra projektekre vonatkozó stratégiai tanácsadás” tárgyában. A feladat pontos tartalma az iratból nem derül ki, és sem a Miniszterelnökségtől, sem a Rothschild vállalat sajtóirodájától nem kaptunk erre vonatkozó információt.

7
választás 2022
Egy kiszivárgott táblázat szerint hatalmas mozgósításra készül a Fidesz Borsodban

Egy kiszivárgott táblázat szerint hatalmas mozgósításra készül a Fidesz Borsodban

Az Átlátszó birtokába került táblázat tanúsága szerint a Fidesz statisztikákat készít arról, hogy a kis falvakban hány szavazatot kapott a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 5. számú országgyűlési egyéni választókerületben 2018-ban Hörcsik Richárd, jelenlegi fideszes parlamenti képviselő, továbbá hogy mennyi az elvárás, valamint hogy a közelgő választásra már hány fő van az adatbázisunkban, és mennyit kell majd mozgósítani.

7