Kijivbe várják Orbán Viktort kedden
Az EU soros elnökségét hétfőn vette át Magyarország, ukrajnai illetve nemzetközi források szerint Orbán Viktor első útja Kijivbe vezet.
Az EU soros elnökségét hétfőn vette át Magyarország, ukrajnai illetve nemzetközi források szerint Orbán Viktor első útja Kijivbe vezet.
Vajon Németország tétlenül nézi, hogy egy nyíltan oroszbarát, jobboldali-populista kormány ül Magyarország élén? Ennek jártunk utána.
Korrupt közbeszerzések és a nyugati fegyverekkel kapcsolatos korlátozások is gyengítették az ukrán erőket az újranyitott harkivi fronton.
Napközben még mindenki ukrán győzelmet várt, ami egy ukrán városban nem meglepő.
A Majdanon száznál talán valamivel többen várják Jalta búcsúztatóját.
Nemsokára a második parcella is megtelhet a harkivi temetőben, talán két szabad sor van.
A kormánypártok fő választási ígérete, hogy a kormány "nem keveredik bele a háborúba" azzal, hogy elutasítja az ukrajnai fegyverszállítást. Azonban több példa is mutatja, hogy ebbe a fegyverszállításba már sikerült "belekeveredni".
Viszont Magyarország önként csatlakozott NATO-s és azon kívüli együttműködésekhez, köztük olyanokhoz is, amelyek Ukrajna felfegyverzését szolgálják.
Egy nap alatt a romok harmadát tudták eltakarítani. A valamikor áruház mellett koromszag terjeng, az épület egyik szárnya szinte teljesen eltűnt. A szerkezetet tartó oszlopok közül sárga markolók hozzák ki a törmeléket, és egy fehér teherautóba rakodnak.
A háború kitörésekor több mint 200 szerkesztőség zárt be Ukrajnában, tavaly viszont Magyarországot megelőzve javult az ország sajtószabadság-indexe.
Több mint fél éves huzavona után újraindul az Ukrajnának nyújtott amerikai segítségnyújtás. Több hónapos vita után az ukrán parlament is megszavazta az új mozgósítási törvényt, de ennek egyik fő rendelkezése így is sokakat felháborított.