“Megelégeltük a tétlenkedést és a várakozást” - így tüntettek a BGE hallgatói
Október 20-ra szerveztek tüntetést a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem hallgatói az egyetem drasztikus átalakítása miatt. Helyszíni beszámolónk.
Október 20-ra szerveztek tüntetést a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem hallgatói az egyetem drasztikus átalakítása miatt. Helyszíni beszámolónk.
A többször átnevezett jogtörténeti kutatócsoport nemzetközi konferenciáján ebédre sem jutott volna az állami apanázsból.
Az illetékes hivatal eljárást indított, mert közel tíz hónapig nem volt dozimétere a dolgozónak, holott az egyetem szabályzata szerint kellett volna.
Forrásaink szerint Varga-Matusovits Danica is megfelel a pályázati feltételeknek, amik csupán 2 év vezetői tapasztalatot írnak elő.
Nettó 2 milliárd forintért bérlik őket 3 évig. Van, ahol a már meglévő konténerek tetejére húznak fel egy emeletet, máshol a beígért új iskola helyett lesznek dobozok.
A dékán parodontológia szakvizsgára jelentkezett, ám az ehhez szükséges dokumentumot jogellenesen szerezte meg. Az ügyben nyomozás folyik.
Az oktatási jogok biztosa 2024-ben 1275 panaszt kapott, sok esetben lelki és fizikai bántalmazás miatt. 400 panaszt hatáskör hiányában elutasított.
Júniusban jött a hír, hogy a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat négy kutatóközpontja az ELTE-hez kerül. A döntésről Bartus Dávid dékánnal beszélgettünk.
Nyugdíjazta a tankerület a Kapocs iskola igazgatóját, a szülők szerint személyes bosszú állhat a háttérben. A tankerület ősszel ír ki új pályázatot.
Jogellenesen szerezte meg a szakvizsgára való jelentkezéshez szükséges abszolutóriumot a Szegedi Tudományegyetem Fogorvostudományi Karának dékánja.
Adatvizualizációval mutatjuk be, hogyan teljesít az Erasmust kiváltani hivatott, hazai finanszírozású Pannónia Program a modellváltó egyetemeken.