390 milliárdról hozhatnak döntést úgy, hogy az Integritás Hatóság nem vizsgálhatja
A Közbeszerzési Döntőbizottság szerint az IH nem tudta bizonyítani, hogy jogosult eljárni a DKÜ uniós forrásokkal is érintett tenderével kapcsolatban.
Az akkumulátorgyárakban kötelezően el kell végezni a gyártott termékek minőség-ellenőrzését. Az Átlátszó értesülése és a birtokunkba került videófelvételek tanúsága szerint az SK Battery Manufacturing Kft. komáromi gyárában a tesztelések során tűzeset és robbanás is történt. Emellett 2025-ben újabb munkaügyi bírságokat is kapott a cég, melyet korábban már többször megbüntettek baleseteket és súlyos veszélyeztetést okozó munkavédelmi vétségek miatt.
Tűz keletkezett, majd az ajtó is kirobbant egy, az Átlátszó birtokába került videó tanúsága szerint a komáromi SK Battery Manufacturing gyárának abban a részlegében, ahol a gyártott akkucellák minőség-ellenőrzését végzik. Nem tudjuk pontosan mikor készült a felvétel, de nem egyszer fordult elő tűzeset abban az épületben, ahol információnk szerint az ilyen típusú tesztelések zajlanak.
Az akkugyárakban már a gyártási folyamat során több lépcsőben ellenőrzik a termékek minőségét, megfelelőségét. Ezen felül a legyártott akkumulátorcellák vizsgálatát egy külön részlegben is kötelező elvégezni; a komáromi SK Battery Manufacturing Kft. gyárában ez a minőség-ellenőrzési, tesztelési tevékenység a B14-es számú számú épületben zajlik.
Az Átlátszóhoz eljutott információk, dokumentumok és videó-felvételek szerint a B14-es épületben az akkucellák és -modulok tűzzel járó biztonsági tesztelése is folyik; csakhogy a gyár környezethasználati engedélye és biztonsági jelentése ezt a típusú vizsgálatot nem említi az üzemben zajló minőség-ellenőrzési tevékenységek közt.
Forrásaink és a lapunk birtokába jutott videó-felvételek tanúsága szerint a tesztelő épületben többször is tűzeset és robbanás történt. Információink szerint hatósági vizsgálatokra ezekben az esetekben nem került sor.
A tűzzel járó tesztelés során állítólag kikapcsolják a tűzriasztókat, ám az egyik esetben, mivel a füst eljutott távolabbi épületrészekbe is, ott megszólalt a riasztó – ez hallható egy másik videófelvételen:
Kérdéseket küldtünk a SK Battery Manufacturing Kft.-nek a tesztelések típusával és az esetleges problémákkal kapcsolatban. Válaszukban viszont csak ezt írták:
„A termékek több lépcsős ellenőrzési és validációs folyamaton mennek keresztül, amelyek magukban foglalják az elektromos, mechanikai, biztonsági és funkcionális vizsgálatokat is. A konkrét tesztelési módszerek, paraméterek és validációs eljárások üzleti és technológiai szempontból bizalmas információnak minősülnek.”
Korábban több hírportál számolt be balesetekről, amik az SK Battery Manufacturing komáromi gyárában történtek.
Az RTL 2022 januárjában adott hírt arról, hogy a gyárból 14 embert kellett kórházba szállítani egy gázszivárgás miatt. Majd a hvg.hu hatósági jegyzőkönyvek birtokában írta meg, hogy rákkeltő gázok kerültek a munkahelyi légtérbe, s a céget 1,5 millió forint bírsággal sújtották a dolgozók súlyos és közvetlen veszélyeztetése miatt.
A Telex tavaly augusztusban számolt be tűzről, a Komárom-Esztergom Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közlése szerint a gyár cellaformázó épületének töltő, öregbítő részlegén keletkezett a tűz, ahol akkupakkok és az azokat tároló műanyag rekeszek égtek.
Az általunk közadatigényléssel megszerzett, 2022 őszén kiadott másik büntető határozat 18 pontban sorolja fel a kft. által elkövetett munkavédelmi vétségeket. Ekkor
a dolgozók egészségének és testi épségének súlyos veszélyeztetése miatt 4,1 millió forintos bírságot róttak ki a cégre.
A határozat kiemeli, hogy nem hajtották végre a a korábbi felszólításokban és bírságokban előírt munkavédelmi előírásokat. A mulasztásokat hosszan soroló dokumentum 15. pontja szerint több lokális tűzeset történt a gyárban, melyek kapcsán a hatóság megállapította:
„A Munkáltató nem rendelkezett információval a tűzeset során felszabaduló gőzök/gázok összetételéről, a környezetben lévő éghető anyagok begyulladását követő együttes hatásról.”
Ám a gyár dolgozói a jelek szerint ezt követően sem lehettek biztonságban: az Opten cégadati szerint 2025-ben két munkaügyi bírságot is kiszabtak a cégre.

2025 május 14-én kiadott munkavédelmi bírság az SK Battery Manufacturing Kft. számára. (Forrás: nyilvantartas.ommf.gov.hu)
A Nemzetgazdasági Minisztérium honlapján található adatok szerint 2025 májusában „Munkaköri személyi higiénés alkalmassági vizsgálat, foglalkoztatási tilalmak megszegése” jogsértés miatt 4,3 millió forint bírság megfizetésére kötelezték a céget.
A legutóbbi munkaügyi határozat tartalmát még nem ismerjük. A kormányhivatal szakhatóságai által az elmúlt két évben kiadott, különböző szankciókat (figyelmeztetést, kötelezést, bírság kiszabását) tartalmazó határozatok ügyében újabb közadatigénylést nyújtottunk be – ezekre azonban még nem kaptunk választ.
Bodnár Zsuzsa
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal-adománnyal! Köszönjük.
Támogatom PayPal-adománnyalHa az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
1% TÁMOGATÁS
A Közbeszerzési Döntőbizottság szerint az IH nem tudta bizonyítani, hogy jogosult eljárni a DKÜ uniós forrásokkal is érintett tenderével kapcsolatban.
Nem először fordul elő, hogy közel 30 százalékkal megugrik a januári fogyasztás, de most közeleg az országgyűlési választás.
Alekszej Lihacsov, a Roszatom vezérigazgatója egy sajtótájékoztatón érdekes számokat mondott. Szijjártó Péter és a magyar kormány nem mond semmit.
A 11-es út felújítása, új mentőállomás és egy intermodális csomópont is szerepelt a 2022-es ígéretek között. Megnéztük, mi valósult meg a bejelentésekből azóta.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!